Délvilág, 1996. október (53. évfolyam)
1996-10-01
2 Külföld • Kárpátalja Elvándorol a magyar értelmiség • Ungvár (MTI) A tekintélyes Ungvári Állami Egyetem magyar tanszékén végzett friss diplomások igen nagy hányada, 30-40 százaléka Magyarországon keres és talál magának megélhetést. Ez kedvezőtlen jelenség, a nemzeti kisebbségi magyar oktatásnak nem lehet az a célja, hogy az egyetemet végzettek az anyaországba települjenek - mondta Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter a kárpátaljai Ungváron, ahol látogatást tett az ungvári egyetem hungarológiai intézetében. Magyar Bálint az intézet igazgatójának kifejtette: a magyar szakon végzetteknek mindenekelőtt a kárpátaljai magyar értelmiséget kell erősíteniük. Arra kell tehát törekedni, hogy a magyar diplomások otthon maradjanak, és otthon kamatoztassák tudásukat. Ezt annak biztosításával lehetne elősegíteni - vélekedett a miniszter hogy a diákok a magyar szakot párosíthassák bármely más szakiránnyal. A miniszter szerint a helyi magyar képzés fő feladata, hogy Magyarország iránt érdeklődő és Magyarországot ismerő, de helyi értelmiség alakuljon ki. Az Ungvári Állami Egyetem rektora a magyar vendégnek elmondta, hogy az új ukrán közoktatási törvény értelmében az intézmény magyar, szlovák és román tanszékét meg kellene szüntetni, mert nem tudnak biztosítani minden 13 diákonként egy tanárt. A rektor ezért azt kérte a szintén jelenlevő ukrán közoktatási miniszterhelyettestől, hogy vegyék figyelembe Kárpátalja nemzetiségi sokszínűségét, és a szűkös anyagi feltételekre is tekintettel az ungvári egyetem bizonyos szakjaira állapítsanak meg külön normákat. Magyar Bálint közölte: nem tartja elfogadhatónak azt, hogy az általános oktatási szabályok betartása miatt hátrányok érjék a kisebbségi oktatást. A miniszter elmondta, hogy Magyarországon a nemzeti iskolákat külön norma- és támogatási rendszerben kezelik azért, hogy finanszírozási okok miatt ne kelljen őket bezárni. Magyar Bálint hozzáfűzte, hogy Magyarországon nagyon kedvezőtlen visszhangja lenne annak, ha bármilyen pénzügyi vagy egyéb okokra hivatkozva bezárnák a magyar tanszéket vagy egyéb magyar tanintézetet. kommentár Ismét bankár ai november 3-án parlamenti és helyhatósági válasz- 1arásokat tartanak Jugoszláviában. A titói Jugoszlávia szétesése óta immár harmadszor járulnak az urnák elé a szavazópolgárok, hogy eldöntsék, ki a legmegfelelőbb az ország irányítására. Eddig kétszer arra szavaztak, hogy a Szerbiai Szocialista Párt (Montenegróban a Crna gora-i megfelelője) a legjobb. Most, a harmadik nekifutásra, nem kell hozzá nagyobb jóstehetség, ismét ők győznek majd. Hogy mire alapozom e megállapítást? Arra, hogy a jugoszláv polgár, lett légyen bármilyen szegény is, úgy véli: az ő nemzeti öntudata csak az új „rezsimben”, tehát Szlobodan Milosevics uralkodása alatt teljesedhetett ki. Ez pedig mindennél fontosabb: az sem baj, ha hónapokig nem kap fizetést, ha nélkülözni kénytelen, külföldre sem utazhat jugoszláv útlevelével, a lényeg: öntudatos (szerb) polgárként él a hazájában és a mostani rendszerben ez garanciát jelent arra, hogy - amint Milosevics mondotta volt - lassan a fejlődés útjára lépnek. Hogy ennek valóságalapja van, azt (végre) belátta az ellenzék is és úgy próbálja „eltéríteni” a többéves szocialista propaganda által félrevezetett választópolgárt megkövesedett nézeteitől, hogy egy neves szerb bankárt jelöl a Zajedno (Együtt) elnevezésű pártszövetség élére. Dragoszlav Avramovics néhány hónappal ezelőtt még a kis-jugoszláv központi bank elnöke volt, de miután a nemzetközi közösség ideiglenesen feloldotta az embargót az ország ellen, Avramovics kegyvesztett lett. Mindössze azért, mert a vérszemet kapott politikusok azt gondolták, lovon vannak és követelhetik a Nemzetközi Valutaalapba való újbóli gyors felvételüket. Az idős bankár, alá azáltal vált híressé, hogy megfékezte a tomboló hiperinflációt az országban, ezt ellenezte. Csúfos módon váltotta le őt a jugoszláv parlament. hogy az egyesült ellenzéknek a röpke egy hónap mi alatt mit sikerül majd az ő vezetése alatt elérnie, és főleg mennyire tud majd hatni a nemzetközi szaktekintélynek számító bankszakember az egyszerű jugó választópolgárra, az igencsak kétséges. Mindenesetre, az már dicséretes, hogy Dragoszlav Avramovics megpróbálja. Szembenéz a lehetetlennel. Azután, majd meglátjuk. Utóvégre, alig egy évtizeddel ezelőtt egy másik bankár is ringbe szállt a hatalomért. És győzött. Úgy hívták, hogy: Szlobodan Milosevics... • Másfél hónap szakállnövesztésre jaj a sima arcúaknak! • Kabul (MTI) Az afgán főváros lakosságának csaknem negyede, azaz mintegy 250 ezer ember menekült már el az „iszlám törvénykezéstől”, a sárijától félve, melyet a fővárost elfoglaló tálibok vezettek be. Az orosz hírügynökség jelentése szerint a sárijának máris érvényt szereznek: Kabulban három nőt vertek meg nyilvánosan, mivel öltözetük nem felelt meg az iszlám szigorú előírásainak. A nőknek vagy otthon kell maradniuk, vagy pedig nyilvános helyen teljesen el kell fedniük magukat. A leányiskolákat bezárták. Mohammad Rabbani, a tálibok vezetője ugyan azt közölte, hogy az iszlám elismeri a nők oktatásának jogát, az azonban nem világos, hogy mi lesz a női tanárokkal, orvosokkal és ápolónőkkel, akik a fővárosban eddig sokkal nagyobb szabadságot élveztek, mint vidéken. Az AFP francia hírügynökség szerint Kabulban olyan hírek keringenek, hogy a tolvajok kezét levágják, de ezt az információt még nem erősítették meg. Annyi azonban bizonyos, hogy minden kábítószert és alkoholt betiltottak, s a kábítószer-fogyasztókat és a házasságtörőket megkövezik. A tálibok elrendelték azt is, hogy a hadsereg tagjai és a közintézmények alkalmazottjai növesszenek szakállt. Az érintettek másfél hónapot kapnak szakálluk megnövesztésére, s azt később sem vághatják le. A szakállnövesztés Mohammed prófétától származó hagyomány, amely a Koránban is megfogalmazódik, s emiatt „teljes mértékben tiszteletben kell tartani”. A Kabultól, mintegy 60 kilométerre települt Csirikar város lakói örömünnepet rendeztek a tálibok érkezésekor. Nem tudják - vagy nagyon jól tudják? - mi vár rájuk... (MTI Telefotó) • Szerbiai ellenzék Avramovics a jelölt • Belgrád (MTI) A választási győzelem után elfogadom a szövetségi miniszterelnöki posztot, s miután rendbe tettem az országot, visszatérek korábbi helyemre, a központi bank elnöki székébe - jelentette ki Dragoszlav Avramovics, aki hivatalosan is beleegyezett abba, hogy a november 3-i választásokon ő álljon az „Együtt" (Zajedno) pártszövetségbe tömörült szerbiai ellenzéki pártok választási listáinak az élén. A Nasa Borba című belgrádi napilapban megjelent nyilatkozatban Avramovics hangsúlyozta: első és egyetlen célom, hogy Jugoszlávia visszatérjen Európába, s úgy tűnik, hogy erre csak akkor nyílik lehetőség, ha sikerül megszerezni valamennyi demokratikus erő támogatását. A nyár elején leváltott bankelnök, aki azután vált népszerűvé, hogy 1994. elején véget vetett a hiperinflációnak, azt is elmondta: a jelenlegi vezetést nem tartja alkalmasnak arra, hogy megszüntesse az ország válságát. „Én szavatolom, hogy a koalícióban minden úgy fog működni, ahogyan kell” - mondta az idős gazdasági szakember, s hozzátette: a részt vevő pártok egyeztették a koalíció programjának valamennyi pontját. CASABELLA Kft. 6724 Szeged, Szatymazi u. 2/b Tel: 62/490-790 Fax: 62/490-709 Kedd, 1996. okt. 1. • Szigetvita a japánokkal Kína nem enged • Peking (MTI) Li Peng kínai kormányfő felszólította Japánt: adja fel a két ország által vitatott Tiaojü - japánul Szenkaku - szigetcsoportra vonatkozó igényét, különben a kétoldalú viszony további romlásával kell számolnia. Beszédében, melyet a népköztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából mondott Pekingben, leszögezte, hogy Kína semmiképpen sem enged ebben a kérdésben. A Kelet-kínai-tengerben fekvő lakatlan szigetcsoport évtizedek óta vita tárgya Japán és Kína között. A szunnyadó viszály különös hevességgel lobbant fel júliusban, mert japán nacionalisták világítótornyot építettek a szigetek egyikén, hogy ezzel is kifejezésre juttassák: hazájuk részének tekintik e szigetcsoportot. Akciójukkal nemcsak a Kínai Népköztársaságban korbácsoltak fel nacionalista szenvedélyeket, hanem a tajvani és a hongkongi kínaiak körében is. A kínai kormány azért vette különösen rossz néven a japán nacionalisták kihívó akcióját, mert a két kormány megegyezett nemrég, hogy egyelőre félreteszi a vitát, és kerüli az olyan lépéseket, amelyek felszíthatják a szenvedélyeket. AKCIÓ OKTÓBER 1 - 15 - IG SOFA NYÍLÁSZÁRÓK - - TELEPI KÉSZLETRŐL GM-15-25% - MEGRENDELÉSRE QM® -10% AUSTROTHERM, NIKECELL -10% HANG- ÉS HŐSZIGETELŐK TEL-HUNGÁRIA -10% ^ SZIGETELŐANYAGOK __ HUNGÁRIA WIENERBERGER -5% f1I POROTHERM TERMÉKCSALÁD Fizettek • Madrid (MTI) A spanyol konzervatív kabinet 50 ezer dollárt fizetett a guinea-bissaui hatóságoknak, hogy fogadják be és repatriálják azokat az illegális bevándorlókat, akiket botrányos körülmények közt toloncoltak ki az országból. A gyógyszerekkel elkábított 103 illegális bevándorló közül 50-et szállítottak Guinea- Bissauba, ahol azonnal börtönbe csukták őket. Kétségek • Blackpool (MTI) Az egység hirdetésének jegyében, mégis kétségek közepette vágott bele az általános választások előtti utolsó országos kongresszusába a brit parlamenti ellenzék vezető ereje, a 17 éve ellenzékben politizáló Munkáspárt. A hétfőn kezdődött blackpooli rendezvényen azért lenne életfontosságú a pártegység sikeres demonstrálása, mert a kormányzó konzervatívok szavazótábora éppen az évek óta húzódó belső szekértábor-villongások miatt morzsolódott le. Katonai megfontolások • Belgrád (MTI) NATO-források szerint katonai megfontolások is állhatnak amögött, hogy több száz muszlim menekült visszatért a szerb kézen lévő, kelet-boszniai Jusicsba és a környéken lévő többi településre. „A falvak a Drina-folyótól néhány kilométerre vannak, s nem kell túl okosnak lenni ahhoz, hogy világossá váljon: a terület alkalmas hely egy olyan katonai akciónak a megindításához, melynek célja a boszniai Szerb Köztársaság kettévágása” - közölte egy neve mellőzését kérő NATO-illetékes. Török javaslat • Ankara (MTI) Ankara azzal a javaslattal fordult az afganisztáni belháború részvevőihez, hogy Törökországban folytassanak béketárgyalásokat. Ezt Sermet Atacanli, a török külügyminisztérium szóvivője jelentette be a sajtónak. A fanatikus muzulmán tálibok - pakisztáni afgán menekülttáborokban végzett Korániskolás mohamedán papnövendékek és ott is verbuvált és kiképzett fegyveresek - elfoglalták a kormányerőktől az afgán fővárost, Kabult, és megkezdték ott az ősi iszlám törvénykezés, a saría alkalmazását. Munkacsoport • Bukarest (MTI) Az Európai Demokratikus Unió (EDU) 1. számú bizottságának vasárnap és hétfőn Bukarestben megtartott tanácskozásán döntés született arról, hogy a kisebbségek helyzetével foglalkozó munkacsoportot hoznak létre, illetve ajánlani fogják a már jelenleg is tag RMDSZ mellett a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP), a legnagyobb ellenzéki román párt felvételét is az EDU-pártvezetők 1998-ban esedékes legközelebbi találkozójának.