Délvilág, 1998. március (55. évfolyam)

1998-03-14

12 ÜNNEP Vallomások a szöregi harcokról 1849. július 28., szombat (Egy szegedi polgár vissza­emlékezése az újszegedi lő­szerraktár felrobbanásáról.) „Reggel 9 óra táján a tiszta égboltot kelet felől egyszerre koromsötét füst­felhő borította el, melyet több egymásután követke­ző robbanás követett. Heti­vásár volt, az élénken láto­gatott piacon mindenkit ré­mület fogott el, amint a föl­det ingani érezte lábai alatt. (...) Csak azok látták, akik a Tisza közelében voltak, hogy a Zsótér tulajdonát képező Újszeged-Tisza­­parti nagy emeletes raktár emelkedik a levegőbe, az épület tégláit és tetőgeren­dáit pár száz ölnyi távol­ságban szétszórva maga körül s kíméletlenül maga alá temetve a régi hajóhíd átjáratánál csoportosuló he­tivásárosokat, a vásárra hajtott jószágaikkal és bar­maikkal együtt. Azon idő­ben a Tiszán élénkebb ha­jóforgalom volt, mint most, a robbanás a Tisza part mindkét oldalán ki- és be­rakodó hajók nagy részét súlyosan megrongálta, né­melyeket pedig elsüllyesz­tett a légből visszahulló tégla és gerenda zápor. Az épület közelében lévő hajó­híd is tetemes kárt szenve­dett. A Tisza jobb partján, a felrobbant épülettel szemben, a vár déli oldalán volt akkor a halpiac. Az át­hulló törmelékek itt is szá­mos sebesülést okoztak.” Július 31., kedd (Emerich von Thurn und Taxis kapitány az osztrák csapatok közeledéséről.) „Pesttől kezdve a tábor­nok rám bízta a biztonsági szolgálat megtervezését és az elővéd vezetését. A szolgálatom meglehetősen megerőltető volt, mert álta­lában még az éjszakának néhány óráját is nyeregben töltöttem, és többnyire több mint egy mérfölddel az ez­red előtt haladva. Aránylag gyorsan nyomultunk előre Kecskeméten, Félegyházán át Szeged irányába. A hírek szerint a várost őrség védi, amely elsáncolta magát és ellenállásra készül. Ez a parancsnokságot arra kész­tette, hogy a Tiszán délebb­re keljen át a sereg, nehogy egy hosszabb harc feltartsa a csapatokat s így a szoron­gatott Temesvár felmenté­sével késlekedjenek.” (Dembinski Henrik, terveiről.) „Ezen bekövetkező ütkö­zet színhelyéül a Tisza bal­partja és Szőreg között elte­rülő síkságot választom, e síkságon, mintegy 3/4 mér­­földnyi töltés fut a Marostól a Tisza felé, melynek félhold alakja van. A töltésen már egy nappal előbb készítettem állást 44 ágyú számára, me­lyek 1/3 mérföldnyi térséget uraltak és bármely pontot kereszttűzbe foghatták. Azonban a töltés csak közé­pig volt bevágva, úgy, hogy a tüzérlegénység még min­dig erős védőfal mögé rej­tőzhetett. A gyalogság szo­rosan a töltés mögött foglalt állást.” Augusztus 2., csütörtök (A Szegedre bevonuló osztrák Emerich von Thurn und Taxis kapitány visszaemlékezése.) „A város előtt néhány száz paraszt várt fegyver nélkül, aggodalmas arccal, egyáltalán nem ellensége­sen. Hüvelybe tett szablyá­­val közeledtem feléjük, elő­vettem pipámat és tüzet kértem, amire rögtön felen­gedtek és levették kalapju­kat és ugyanarról tájékoz­tattak, amit már a többi pa­raszt is elmondott (ti. a ma­gyar hadsereg elhagyta Szegedet). Bár néhány él­yen is elhangzott, mégsem mertem megkockáztatni, hogy ilyen biztosítatlanul lovagoljak be a városba, ezért szétosztottam a szaka­szokat és lándzsákat lenget­ve hurrá kiáltásokkal galop­poztunk több párhuzamos úton a főtérre. Rövid idő múlva valami küldöttségfé­le közeledett hozzánk, fő­leg öregebb urakból állt. Németül mondták el, hogy az uralkodónak alázatos hí­vei és kíméletet kérnek a városnak. Megnyugtattam őket és csak azt kértem, hogy azonnal vonják fel a toronyra és a középületekre a fekete-sárga zászlót.” Augusztus 3., péntek (Mészáros Lázár visszaem­lékezése az újszegedi oldal lövetéséről.) „Délután Új-Szegedet erősebben kezdé lövetni (ti. az osztrák sereg), ebben egy-két házat meggyújtott, pár ágyúnkat túlnyomó ágyút tízével megrontotta, s az ottani ügyes, bátor, fiatal vezénylőt, Jordánt megse­besítette. Ez a védelemnek darab ideig irányt adni nem bírván, az egész zavarnak indult. Midőn pedig nem veszélyes sebéből magához jött a csatázás menetét kis­sé helyreállította, de a né­hány órai mit sem tevés alatt az ellenség az időt jól használta föl, még nagyobb tüzet fejtett ki s a partok védelmét lehetetlenné tette. (Szíjgyártó Zsigmond tüzér hadnagy visszaemlékezése az újszegedi csatáról.) „Délután 5-ig még vala­hogyan álltuk a várból és környékéről ránk zúdított puska és ágyútüzet. Ekkor­ra azonban már az egész Tisza-parti házsor hosszá­ban bent volt az ellenség és erősen tüzelt ránk. A part védelméről így szó sem le­hetett. Ezalatt az ellenség lejut­tatta a folyóhoz a hídverő eszközeit. A földhányások, amelyek az ágyúkat úgy a­­hogy fedezték nem enged­ték a folyó víztükrét lát­nunk, így a hidászok, ami­kor a part magaslatáról a vízhez lejutottak, minden zavarás nélkül felállíthatták az első hidat. (...) A híd bá­mulatos gyorsasággal elké­szült. S egyszerre csak a mellvédeink tövében fel­hangzik a kiáltás magyarul: „Mi is magyarok vagyunk, megálljatok!” s a gyalogsá­gi roham magyar zászló lo­­bogtatása mellett kétfelől ágyúinkra tör. Visszavonu­lást rendeltem el, de kevés volt a ló. Az egyik ágyút, amely elől már minden ló ki volt lőve a legénység vontatta egy darabig, míg az ellenség rohama el nem vette tőlünk.” (Folytatás a 11. oldalon.) Szombat, 1998. Márc. 14. • Az 1849-es szöregi ütközet története A félig vívott csata hősei 1849 nyarán az orosz intervenció súlyos fordu­latot hozott a győzedel­mes tavaszi hadjárat után reményeket keltő magyar szabadságharc­ban. Június 29-én a ma­gyar minisztertanács úgy döntött: a honvéd­sereg főerőinek a Maros mellékére kell vonulni­uk, hogy ott egyesítve végezhessenek hadmű­veleteket. A tanács Sze­gedet jelölte ki a ma­gyar kormány és az or­szággyűlés új helyszíné­ül, ahová 1849. július 2-8. között a miniszte­rek és a képviselők meg is érkeztek. Július végé­re azonban Pestről meg­indult az osztrák sereg főereje és Szeged felé tartott. A kormány és az országgyűlés Aradra tá­vozott. Szegeden a sza­badságharc egyik utolsó csatájára készülődtek. A szegedi előkészületek és az újszeged-szőregi ütkö­zet történetén dr. Vass Lász­ló szegedi ügyvéd, az 1848-49-es szabadságharc kutatója és helytörténésze vezeti végig az olvasót. Dr. Vass Lászlónak a szabadság­­harcról szóló feldolgozott dokumentumgyűjteménye az elkövetkező hónapokban je­lenik meg a HG&Tsa. kiadó­nál. " Javaslom, induljunk el attól a tragikus szegedi eseménytől, amely, visz­­szatekintve, a későbbi üt­közet baljós előjelének látszik. 1849 július 28-án felrobbant az újszegedi lőszerraktár.­­ A hadviseléshez fontos újszegedi lőszergyárat Zsó­tér János gabonaraktárában helyezték el még korábban, miután a tulajdonos felaján­lotta a célra. A lőszerraktár délelőtt 9 óra körül robbant fel, és óriási detonációt oko­zott, az épület tégláit és ge­rendáit többszáz méterre szórva szét. A halottak szá­mát a különböző források 60 és 800 között becsülik. Egy akkori felmérés 60 szegedi lakos halálát jegyezte le, de valószínű, hogy elpusztultak a lőszergyárban dolgozó osztrák foglyok és az emele­ten ápolt sebesült magyar katonák is. A kár erkölcsi is volt, hiszen az akkor már visszavonulóban lévő hon­védsereget nemcsak jelentős lőszerkészletétől fosztotta meg, hanem demoralizálta is a várost. Sokan az ellenség jöttéről beszéltek, pánikhan­gulat alakult ki és többen már a robbanás után mene­külni kezdtek. Szeged - harapófogóban . Éppen ezen a napon kezdtek Szegedre bevo­nulni azok a magyar csa­patok, amelyeknek a vá­ros tartása volt a felada­tuk. Milyen alakulatok érkeztek osztrák és ma­gyar részről a városhoz július végén?­­ Július végefelé Haynau három oszlopban indított csapatokat Szeged, a szabad­ságharc akkori fővárosa felé. Az első, Bamberg tábornok hadteste közvetlenül a Duna mentén indult délnek: Sza­­badszállás-Soltvadkert-Kis­­kunhalas-Szabadka útvona­lon haladt és augusztus 2-án Magyarkanizsához ért, hogy délről próbálja meg bekeríte­ni a Szegeden összpontosí­tott magyar csapatokat. A másik hadtest Ceglédről in­dulva, Tiszaalpáron átkelve a Tiszán, a Szentes-Hódme­­zővásárhely-Makó vonalon érkezett, azzal a céllal, hogy északról zárja harapófogóba a várost. Haynau főserege pedig a Kecskemét-Kistelek úton közeledett. A szétosz­tásból látszik: Haynau jelen­tősen meggyengítette főere­jét, mert az volt a szándéka, hogy a magyar sereget gyű­rűbe fogva megsemmisítse Szegednél. A magyar csapa­tok néhány nappal korábban érkeztek, szinte ugyanezek­ből az irányokból. A Túránál július 20-án vereséget szen­vedett Perczel Mór tábornok serege Haynau elől vissza­vonulva érkezett Szegedre. Lenkey János tábornok­­ az a Lenkey, aki hazahozta Ga­líciából a huszárokat - a Ti­­szaalpárnál átkelt osztrák erők előtt vonult Makónak. A legjelentősebb magyar erő, a Guyon Richárd tábor­nok vezette mintegy 10 ezer főnyi sereg a Délvidékről ér­kezve Magyarkanizsánál az osztrák átkelést készült meg­akadályozni. • Mekkora magyar sereg gyűlt össze Szegeden?­­ Összesen 40-50 ezer főnyi hadseregről beszéltek, de a harcedzett, jól felszerelt katonaság legfeljebb 30-35 ezer főnyi lehetett. Szege­den folyamatosan folyt a to­borzás, de a seregben rend­kívüli fegyverhiány volt. Jellemző, hogy Aulich Lajos tábornok július 30-án azt kérte egy kétségbeesett le­vélben a várostól, hogy szol­gáltasson be kardokat. Nem is volt remény arra, hogy puskával lássák el a honvé­deket. Az újoncok nagy ré­sze csak kiegyenesített ka­szát vagy még azt sem ka­pott. Ráadásul a szegedi csa­patok jó része 3-4 hetes újonc volt. Még a Perczel­­féle egység is legfeljebb egy-két ütközetben vett részt; soraikból csak a len­gyel légió és a Dessewffy­­lovasság volt magas harcér­tékű, ám ezek létszáma ke­vés volt a Haynau-sereg el­len. Igazán harcedzettnek egyedül Guyon tábornok csapatait lehet nevezni, akik korábban a szerbek ellen harcoltak. A honvédsereg legjava ekkor Görgey tábor­nokkal Komárom környékén táborozott. Az ő kezén vol­tak a legharcedzettebb zász­lóaljak, azok, amelyek a ta­vaszi hadjárat során egyszer már tönkreverték az osztrák hadsereget. Egyébként a szegedi események idején Görgey csapatai zseniális taktikával, egy százötvenez­res orosz hadsereget két hét alatt körbegyalogolva vo­nultak le Aradig. A másik oldalon a szegedi újoncok­hoz képest Haynau csapatai kipróbált, régi katonák vol­tak. Az osztrák csapatot Panjutin 10 ezer fős orosz serege is kísérte, bár Haynau igyekezett háttérbe szorítani őket: végig ők képezték a tartalékot. Igaz, ez a tartalék képes lett volna megfordíta­ni az ütközetek sorsát. • Szegednél ebben az időben erődítési munká­kat is végeztek.­­ Egy földből és rozséból készített sáncrendszert épí­tettek ki, amely a Tiszától, a Fehér-tavat érintve, körülbe­lül a mai halászcsárdánál jött át a pesti úton, és Kis­­kundorozsmát is magába foglalva a Maty-ér vonalán húzódott vissza a Tiszáig. A szegedi események idején azonban a sánc még nem ké­szült el teljesen, s emiatt a magyar hadvezetők között vita volt: fel kell-e használni ezt a közelgő Haynau ellen. A július 29-iki haditanács egyetértett abban, hogy ezt a sáncrendszert hosszú távon nem lehet tartani. • Az említett haditanács eléggé ingerült hangulat­ban zajlott le. Perczel össze is veszett Kossuth­tal.­­ Kossuth a Szegednél összegyűlt csapatok pa­rancsnokául Perczel Mórt szerette volna kinevezni, ám egy fatális félreértés közbe­jött. Perczel Mór öccse, Miklós megkapta a június­ban elfoglalt aradi vár pa­rancsnoki kinevezését. Damjanich tábornoknak pe­dig, aki Komáromban lábát törte, olyan helyet kellett ta­lálni, ahol felépüléséig hasz­nos lehet. Kossuth ezért ki­nevezte őt Arad vár főfel­ügyelőjévé. Damjanich, aki nem beszélt jól magyarul (ám kortársai szerint kitűnő­en káromkodott nyelvün­kön) Aradra megérkezve in­tézkedni kezdett. Két napon belül összekülönbözött Perczel Miklós ezredessel, és börtönbe is záratta. Nos, Perczel Mór július 29-én délelőtt éppen Szegedre ér­kezve, a sáncokban állást foglalva kapta meg öccse le­velét a történtekről. Ezután berohant a haditanácsra és minősíthetetlen hangon tá­madt az egybegyűltekre, leginkább Kossuthnak cí­mezve szavait. Dembinski tábornok, aki szintén alig ér­tett magyarul, úgy emlék­szik erre vissza, hogy „a ha­ragdúlt ember szavai puska­golyóként ropogtak és el kellett hajolni a tüzelése elől”. Perczel közölte, hogy nem ismer el semmilyen polgári fennsőséget, és ma­gának követelte a fővezérsé­­get. Magatartása miatt Kos­suth kénytelen volt még hadtestparancsnoki tisztsé­géből is felmenteni. Dembinszki, az „öregúr" . Közelgett a csata, és nem volt hadvezér... - A dolog azért is kínos helyzetet teremtett, mert a második számú parancsnoki jelölt, Vetter altábornagy derékbetegsége miatt nem tudott lóra ülni, enélkül pe­dig nem lehetett hadművele­teket irányítani. Nem maradt más választás, mint a len­gyel Dembinski Henrik tá­bornok kinevezése, ami azért volt felemás, mert a ti­szafüredi tiszti lázadáskor egyszer már, alkalmatlansá­gára hivatkozva, leváltotta őt a magyar tisztikar. Dem­binski Henrik és Mészáros Lázár - vagy ahogyan őket nevezték, a két öregúr - már a maga korában sem képvi­selte azt a támadó szellemet, amellyel a magyar seregek fiatal tábornokok vezetésé­vel sikerre vitték a tavaszi hadjáratot. Ők inkább a biz­tonságos hadviselés hívei voltak. Dembinski, miután megkapta a főparancsnoksá­got, anélkül, hogy a sánco­kat felhasználta volna, el­rendelte Szeged kiürítését. Volt egy másik haditerv is, Vetter Antalé, amely abban állt, hogy a sáncokból ki kellett volna csapni Kistele­kig, megpróbálva megállíta­ni Haynau főhadoszlopát, és eközben tartani a tiszai átke­lési pontokat. - Mit gondol, szükséges volt-e ilyen gyorsan fel­adni a várost? - Haynau a szárnycsaták megvívása előtt nem támad­ta volna meg a szegedi sán­cokat, amelyek erősségéről a valóságosnál többet kép­zelt, így a város védhető lett volna egy ideig. Az időnye­rés fontos, hiszen ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Gör­gey, aki augusztus 1-jén már átkelt Tokajnál a Tiszán, Arad felé tart. Ilyen értelem­ben Szeged feladása elsietett volt. Ezen kívül Dembinski új védvonalként nem is a Ti­sza partját választotta, ha­nem a Vedres-féle, ma is lé­tező kamaratöltést, amely délről a Tiszától 5-6 kilo­méteren át Szőreg felé húzó­dik a Holt-Marosig, majd követi annak vonalát. A len­gyel tábornok 50 ágyút be­­ásatott a töltésbe, amely így mellvédként is szolgált. E védvonal mögé vonult vissza a magyar főcsapat. Osztrákok, sáncban . Feladták a Tiszán való osztrák átkelés megaka­dályozását? - Dembinski csekély erőt hagyott a Tisza-parton Új­szeged védelmére. Erre Hay­nau, aki augusztus 1-jén vo­nult be Szegedre, már 2-án megkísérelte az átkelést. Az első próbálkozás nem siker Az újszeged-szöregi csata jelenete. Előtérben a kamaratöltést védő honvédek, szemközt a szöregi országút vonalán húzódó „Százlábú" hídon az osztrákok

Next