Délvilág, 1999. március (56. évfolyam)

1999-03-13

Szombat, 1999. Márc. 13. EU-iroda • Munkatársunktól A térségfejlesztés hatá­ron túl­nyúló lehetőségei címmel rendeztek kétnapos nemzetközi szemináriumot Mórahalmon. A rendez­vény keretében tegnap - a polgármesteri hivatal épü­letében - felavatták az EU Info Pont­ Tájékoztató Iro­dát is. Halálos baleset • Munkatársunktól Tegnap déli 1 óra körül egy segédmotor-kerékpáros tartott Szeged irányából Hódmezővásárhely felé. A Shell és a Mól benzinkút között járt, amikor a két­szer két sávos úton balra kanyarodott, s a belső sáv­ban kevéssel mögötte hala­dó személyautó elütötte. A motoros a baleset helyszí­nén meghalt. Barokk bútorok • Kecskemét (MTI) Barokk stílusú bútorok készítésével bővíti válasz­tékát a Coloniál és bieder­meier garnitúráival már sok sikert aratott Kecskeméti Asztalos Szövetkezet. A bútordarabok terveit saját mérnökeik és szakembere­ik készítették el, művészeti, közöttük önmagukban is muzeális értékűnek számí­tó szakkönyvek alapján. A barokk stílusú bútorok egész Európában a mester­ségbeli tudás csúcspontját képviselik. A szövetkezet a formajegyeken kívül ez utóbbi hagyománynak is meg akar felelni. Dalos­találkozó • Szarvas (MTI) Tíz óvó- és tanítóképző főiskolai kamaraénekkar háromszáz dalosa részvé­telével kezdődött a szarva­si Körös Főiskola Brunsz­­vik Teréz Óvóképző Inté­zetében kétnapos országos fesztivál. A találkozót a Körös Főiskola és a Melis György Kórusalapítvány rendezte az 1848/49-es forradalom és szabadság­­harc 150. évfordulója tisz­teletére. Ennek megfelelő­en a műsorban 48-as da­lok, a közös énekléseken pedig a másfélszáz évvel ezelőtti eseményeket idéző népdalcsokrok is szerepel­nek. Új székház • Miskolc (MTI) A Magyar Rádió kurató­riuma hozzájárult ahhoz, hogy a BAZ, Heves és Nógrád megye lakóinak közszolgálati műsort sugár­zó Miskolci Regionális Szerkesztőség új, immár saját székházba költözhes­sen. A Miskolci Rádió szerkesztősége a miskolci „Sajtóház”-ként ismert épület negyedik emeletéről sugározza műsorát. Mis­kolc önkormányzatától megvásárolt egy meglehe­tősen leromlott állagú bel­városi ingatlant, s annak le­bontása után kezdődhet meg az új épület építése. A beruházás a legmodernebb stúdió-berendezésekkel együtt mintegy 117 millió forintba kerül. • A miniszterelnök a csatlakozásról Magyarország fölértékelődött Orbán Viktor minisz­terelnök szerint ebben a században a NATO-tag­­ság az első olyan tartós geopolitikai erőváltozás a régióban, amelynek eredményeképpen Ma­gyarország fölértékelő­dik, megerősödik. A TV2 Tények című mű­sorának adott péntek esti in­terjújában a kormányfő le­szögezte: a magyar kor­mánynak az az álláspontja, hogy támogatni kell a szö­vetségen most kívül maradó országok - Szlovákia és Ro­mánia - csatlakozását. Kifejtette: Magyarország részt fog venni a kibővítés­ről folyó NATO-n belüli vi­tákban. - Később, ha esetleg döntési helyzet áll elő, ak­kor pedig szavazni fogunk mi magunk is, mondjuk Ro­mánia, vagy Szlovákia le­hetséges csatlakozásáról, csatlakozási lehetőségeiről - hangsúlyozta. Orbán Viktor nem tart politikai, vagy gazdasági el­lenlépésektől Oroszország részéről. Közölte: Magyar­­ország szeretné nyilvánva­lóvá tenni, hogy érdeke a kiegyensúlyozott, jó és bő­vülő kapcsolat Oroszország­gal. Ezzel kapcsolatban fel­hívta a figyelmet arra, hogy egyeztetés alatt áll moszk­vai látogatása, amelyre vár­hatóan néhány héttel, vagy hónappal a washingtoni NATO-csúcstalálkozó után kerül sor. A miniszterelnök állás­pontja szerint a NATO-csat­­lakozás nyilvánvaló gazda­sági előnyökkel is jár, mivel egy befektető számára biz­tonságot jelent, hogy Ma­gyarország tagja az észak­atlanti szövetségnek. A csapatmozgásokkal kapcsolatos alkotmánymó­dosításról szólva Orbán Viktor kifejtette: az ellen­zéknek az alkotmányból kö­vetkező joga és lehetősége, hogy megnehezítse a kor­mány számára a NATO-tag­­ságból fakadó kötelezettsé­gek teljesítését, mindenki­nek magának kell viszont megválaszolnia, hogy okos és felelősségteljes dolog-e így gondolkodni és csele­kedni. Utalt arra is, hogy a kabi­net most új kompromisszu­mos javaslatot tett, ha vi­szont ez sem vezet ered­ményre, akkor a kormány az adott jogi lehetőségek kö­zött fogja teljesíteni az em­lített kötelezettségeket. Arra a kérdésre, hogy mit érez most, 10 évvel azután, hogy a szovjet csapatok ki­vonását követelte, a minisz­terelnök elmondta: kedden, a brüsszeli zászlófelvonáson jön el az a pillanat, amikor úgy fogja érezni, hogy sike­rült pontot tenni a 10 évvel ezelőtt elkezdett mondat vé­gére. Orbán Viktor átvette a NATO-zászlót a holland nagykövetség előtt. (MTI Telefotó) Orbán: Megszűnt a jaltai világrend , Budapest (MTI) A mai nappal, Magyar­­ország NATO-csatlakozásá­­val végérvényesen meg­szűnt a jaltai világrend, s a szövetség tagjaként megte­remtettük magunk és gyer­mekeink számára a bizton­ságos jövőt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterel­nök pénteken Budapesten, a holland nagykövetség épü­lete előtt. A kormányfő ünnepélyes keretek között vette át Eric Franciscus Charles Niehe nagykövettől a NATO zász­laját. Magyarország pénteki NATO-csatlakozásával ugyanis nem lesz szükség többé arra, hogy a szövet­ség - Hollandián keresztül - összekötő nagykövetséget tartson fenn Budapesten. - A NATO zászlajára írt értékek, így a stabilitás, a biztonság és a partnerség kétségbeejtően hiányoztak a magyar nép életéből ebben a században - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a magyar csatlakozás 1956-nak, a NATO változásokat felis­merő képességének, vala­mint az 1990 utáni magyar­­országi eseményeknek egyaránt köszönhető. • Novák Imre összehívta a rendkívüli közgyűlést Dr. Rapcsák továbbra is ellenáll Novák Imre vásárhelyi alpolgármester március 17-én 15 órára hívta össze a rendkívüli köz­gyűlést. Dr. Rapcsák And­rásnak joga volt ugyan másnapra, 18-ára össze­hívni a városatyákat, ám annak a közgyűlésnek már nem lehet a levezető elnöke. A március 15-i ünnepségen sem őt bízta meg a közgyűlés az ün­nepi szónoklat elmondá­sával. Hiába rendelte el a március 4-i közgyűlés, hogy dr. Rap­csák András, Vásárhely fel­függesztett polgármestere az ellene folyó fegyelmi vizsgá­lat megkönnyítésére adja át a folyó ügyeket Novák Imre al­polgármesternek, azt a több­szöri kísérlet ellenére sem tet­te meg - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet teg­nap, pénteken délelőtt tartot­tak Túri József és Novák Imre alpolgármesterek. A közgyű­lés 20 települési képviselője arról tárgyalt csütörtökön - mondta Túri József -, hogy a megyei közigazgatási hivatal állásfoglalását követően mi is a teendőjük. Novák Imre leve­let kapott dr. Erdélyi Miklós­tól, dr. Rapcsák András jogi képviselőjétől, melyben az a polgármester eddigi álláspont­ját (azaz, hogy a közgyűlés törvénytelenül járt el) fejti ki. Túri József szerint a köz­gyűlés és a polgármester kö­zött a süketek párbeszéde zaj­lik. A zárt ülés elrendelésével kapcsolatban még egyszer el­mondta: a városatyák azért döntöttek emellett, mert az összes érintett, a nyilvános ülésbe belegyező nyilatkozata, nem állt a rendelkezésükre. Ráadásul, nem tudott arra pre­cedenst, hogy egy fegyelmi vizsgálat a tévé nyilvánossága előtt folyjék. Túri József sze­rint a polgármester ellen meg­indult vizsgálatból éppen az érintett dr. Rapcsák András csinált politikai ügyet, amikor teli nyilatkozta a médiát, meg­próbálva annulálni a képvise­lő-testületet. A vizsgáló bi­zottságok ennek ellenére to­vábbra is igyekeznek törvé­nyesen dolgozni. Ebbe függet­len könyvvizsgálót és jogi szakértőt is bevontak, s remé­lik, mihamarabb hivatalosan is előkerülnek a vizsgálandó iratok. Ám azt még nem tud­ják megmondani, az meddig is tart. Túri József hangsúlyozta: már két közgyűléssel ezelőtt kiderült a képviselők számára, hogy nem tudnak tovább együtt dolgozni dr. Rapcsák Andrással. Az alpolgármester szerint, ha a polgármester népszerűsége 90 százalékra emelkedett, akkor a város­atyáké 140 százalékosra. Egy, a nemzeti ünnepre vonatkozó kérdésre Túri József elmond­ta: mindenképpen békés lesz március 15-e, igaz, tudomása szerint dr. Rapcsák Andrást nem kérte fel senki az ünnepi beszéd elmondására (azt dr. Mucsi Imre egyetemi tanár, helyettes államtitkár tartja), ám szívesen látják a városi ünnepségen, ha koszorúzni akar. Túri József a polgármes­ter melletti szimpátia tüntetés­től sem tart, hiszen a testület is alig tudja visszatartani a ve­le rokonszenvezőket egy ha­sonló megmozdulástól. Novák Imre alpolgármester március 17-én 15 órára hívta össze a vásárhelyi közgyűlést, melynek napirendjén szerepel többek közt a megyei köz­­igazgatási hivatal törvényes­ségi észrevétele, valamint a fegyelmi biztosi jogkörben el­járó vizsgáló bizottság előter­jesztése. Dr. Rapcsák András polgármesternek - a megyei közigazgatási hivatal pénte­ken született véleménye sze­rint - ugyan volt joga össze­hívni 18-ára a rendkívüli köz­gyűlést, hiszen amikor azt megtette, még nem vette kéz­hez a felfüggesztéséről szóló határozatot. Levezetni azon­ban már nincs. Korom András Belföldi jegyzet Utóvizsga Tjiába hagyta ki az ebédet tanulmányait befejező 1í sportminiszterünk február 4-én, amikor kora dél­előtt megkapta az Magyar Labdarúgó Szövetségről szóló vizsgálati jelentést, majd délutánra már meg is érlelődött benne a felfüggesztésről szóló döntés, valami kis hiba mégis csúszott a számításba. Ezt az apró hibát FIFA-nak rövidítik és a labdarúgás nemzetközi, államok feletti szer­vezete. Vezetői pedig tisztességben megőszült urak, akik minden alkalommal leszögezik, hogy a felfüggesztés el­lenére is az MLSZ választott tisztségviselőit ismerik el Élete első igazi jogi vizsgáján tehát megbukott az ifjú mi­niszter. Tegnap ugyanis Deutsch Tamás visszavonta az MLSZ elnökségének felfüggesztéséről szóló határozatát, s a tes­tületet visszahelyezte hivatalába. Lehet, hogy február 4- én mégis inkább meg kellett volna ebédelni, esetleg va­csorázni a miniszternek, netalán aludni is egyet a döntés előtt? Persze, akkor oda lett volna az a legendás határo­zottság, így viszont a komolyság veszett oda, ami jó ma­gas labda az ellenzéknek, valamint hatalmas csont az új­ságíróknak. Lényegében nem is a drasztikus beavatkozás szüksé­gességét vitatják a hozzáértők, a magyar labdarúgás úgy rossz, ahogy van. Bár a mostanában felvetődött területi elképzelésekkel, a finanszírozással, a felvezető csonka­bajnoksággal is lehetnek gondok­­, sokkal inkább a stí­lussal van baj. Ahogy Deutsch Tamás a felfüggesztés be­jelentése után a televízió nyilvánossága előtt otthagyta Kovács Attilát, úgy Európában nem viselkedik felelős po­litikus. Nem sokkal ezután a televízió egyenes adásában sikerült vitába keverednie Kolláth alkotmányjogász úr­ral, egykori tanárával A professzor viszont tudta az ille­met és nem mondta, amit az egyetemi vizsgán talán me­gengedett volna magának, hogy „ostoba vagy te édes fi­am”, s helyette úgy fogalmazott, „nem magával van baj miniszter úr, hanem azzal, hogy jogszabályi aggályok merülnek fel döntésével kapcsolatban”. Már csak néhányat kell aludnunk, s már itt is az MLSZ március 19-i közgyűlése, persze némileg behatá­rolt mozgástérrel Orbán Viktor ugyanis azt üzente „most akkor szükség van-e a magyar hivatásos labdarúgásnak a kormánnyal való együttműködésre, vagy e nélkül sze­retnének menni a megkezdett úton tovább, és akkor a kormány is tudja, hogy hová kell az erőforrásait átcso­portosítani". Világos? Pénz nélkül nem megy, persze né­ha pénzzel sem, itt fővel pedig még nehezebben, s ezt még mindig nem ie­hezen látja be a kormány. Még a magyar labdarú­gásban sem, pedig ott tényleg szét kellene robbantani csaknem mindent, ami régi. Persze a robbantásnál sem a pIIííí I/irh ptn a stilus Békéscsabai cserép, tégla rendkívüli engedménnyel! MODUL BAU LB-vakolatok Tel.: 466-092 BAU-BONUSZ 17-70%-os akciója! Tízéves a Pofosz • Budapest (MTI) A Magyar Politikai Fog­lyok Szövetsége (Pofosz) megalakulásának tízéves év­fordulóját ünnepelték pénte­ken a budapesti Magyarok Házában. A rendezvényen jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök, aki rövid beszédében elmondta: azt kéri a szerve­zettől, hogy társadalmi te­kintélyével, ’56-os múltjá­val, forradalmi szellemiségé­vel szolgálja az ország bé­kességét, valamint képvisel­je a „helyenként nehéz hely­zetben élő” volt üldözötte­ket. Az ünnepségen Fónay Je­nő, a szervezet elnöke Po­fosz Keresztje kitüntetést adott át az államfőnek. Az elnök a rendezvény szünetében elmondta: az utóbbi tíz évben nem érezték a társadalom megbecsülését, és nem kaptak teljes igaz­ságtételt sem. Közölte: nem tűrhetik azt sem, hogy a független ma­gyar bíróság felelősségre vo­nás nélkül zárja le az ’56-os sortűzpereket. Fónay Jenő hozzátette: eddig sem akartak börtönbe juttatni senkit, csak azt sze­rették volna, hogy bocsána­tot kérjenek tőlük. Azonban ezt senki nem tette meg. A Mól régiós tervei • Budapest (MTI) A Mól Rt. a legerősebb céggé akar válni a kelet-kö­­zép-európai régióban 4-6 éven belül - mondta Csák János, a Mól igazgatóságá­nak elnöke pénteken külföldi újságírók előtt. Csák János elmondta, hogy a legfontosabb cél a részvények értékének emelé­se. Hangsúlyozta: a Mol-nak teljes spektrumú energiacég­gé kell válnia az elkövetke­zendő években. Ez a gyakor­latban azt jelenti, hogy a gáz- és olajszektor mellett erőteljesebben jelenik majd meg a cég a villamosener­­gia-szektorban, elképzelhe­tők az erőművi és a disztri­búciós beruházások is.

Next