Délvilág, 2002. április (59. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-22 / 93. szám

HÉTFŐ, 2002. ÁPRILIS 22. MTK: hetedik vereség LABDARÚGÓ NB I Az első osztályú labdarúgó-baj­nokság 31. fordulója nem ké­nyeztette el a nézőket (akik kü­lönben alig 23 ezren voltak), mindössze 13 gól esett, s ez éppen csak jobb a meccsenkénti kettes átlagnál. Egykor gólokban gazdag meccse­ket vívott egymással a Vasas és a Fradi. Mi maradt ebből mára? Szinte semmi, csak kínlódtak, szenvedtek a játékosok. A ta­vasszal csetlő-botló MTK újabb tanújelét adta, ez bizony nem az ő szezonja. Az MTK immár hete­dik veresége nem jött éppen rosz­­szul az őt üldöző Zalaegerszeg­nek. Keneseiék gyorsan elhúztak két góllal a Videotontól, de jó magyar szokás szerint leálltak, ezért egészen a hajráig ideges­kedniük kellett a győzelem mi­att. Úgy járt Debrecenben az Új­pest, ahogyan a legutóbbi idegen­beli meccsén, Zalaegerszegen. Hiába vezetett akkor is, most is, ugyanis Szekeresnek a 60. perc­ben sikerült egyenlítenie... A Győr-Haladás derbin tovább mélyültek a ráncok a vendégek mesterének, Szentes Lázárnak az arcán. A remek képességű ro­mán támadó, Sasu, Détári edző téli érkezésével kegyvesztett lett Kispesten. Néha még a kispadra sem ültette le az új edző. Döme a Sopron ellen bizalmat szavazott neki, ő pedig ezt góllal, s nem is akármilyennel, győztes góllal há­lálta meg. DEBRECEN-ÚJPEST 1-1 (0-1)_______________ Debrecen, 4700 néző. Vezette: Hajdó. Gólszerzők: Szekeres (60.), ill. Tokody (29.). MTK-DUNAFERR 1-4 (1-3)_________ Budapest, Hidegkúti-stadion, 1500 néző­. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Zavadszky (7.), ill. Salamon (4.), Lengyel (23.), Rósa H. (31.), So­­wunmi (87.). VASAS-FTC 0-0 ___ Budapest, Illovszky-stadion, 6000 néző. Vezette: Makai. GYŐR-HALADÁS 1-0 (0-0)____________ Győr, 3000 néző. Vezette: Drucskó. Gólszerző: Farkas B. (86.). KISPEST-SOPRON 1-0 (0-0) _____ Budapest, Bozsik-stadion, 1000 néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerző: Sasu (77.). ZTE-VIDEOTON __ 3-1 (2-0)________ Zalaegerszeg, 6500 néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Csóka (13.), Kenesei (19.), Waltner (87.), ill. Földes (49.). levonva. SZÉLPÁL LÁSZLÓ A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA____________ 1. MTK 31 20 4 7 56 - 30 64 2. ZTE 31 17 6 8 61- 37 57 3. FTC 31 16 5 10 53 - 34 53 4. Dunaferr­ 31 14 8 9 58- 36 44 5. Újpest 31 12 8 11 55- 51 44 6. Videoton 31 11 10 10 41- 43 43 7. Sopron 31 9 9 13 44- 50 36 8. Győr 31 8 11 12 43 - 52 35 9. Debrecen 31 7 14 10 34 - 44 35 10. Kispest 31 9 8 14 38 - 59 35 11. Haladás 31 7 10 14 36- 60 31 12. Vasas 31 5 9 17 40- 63 24 ’A Dunaferrtől 6 büntetőpont ■ SPORT« Éllovas ellen nyert az FC Szeged LABDARÚGÓ NB II A labdarúgó NB II keleti cso­portjában a Makó ikszelt, a Sze­ged éllovast vert. FC SZEGED-DEMECSER 1-0 (1-0) Szeged, 100 néző. Vezette: Török. Szeged: Balázsy - Kulacsik, Mórocz, Gelbmann - Rácz, Babos, Mile (Kiss), Puskás, Fábián - Kurucsai (Gyimesi), Bány. Edző: Szalai István. Demecser: Petranics - Lajkovics, Ba­­ logh, Dudnyik (Kozma), Homann - Mi­­ nyin (Gégény), Kovács, Seres, Cipf — Ta­­nyi, Szabó. Edző: Kiss Miklós. Gólszerző: Bány. Kiállítva: Bány. Nagy lendülettel kezdett az FC Szeged, teljesen beszorult az éllo­vas. Helyzetek sokaságát dolgoz­ták ki a hazaiak, Kurucsai azon­ban kecsegtető lehetőséget is el­puskázott. A 13. percben Fábián passza után Bány egy csellel be­csapta a védőjét, majd jobbal a kapuba bombázott, 1-0. A gól után aktívabb volt a Szalai-le­­génység, a Demecser nem tudott veszélyes akciót kidolgozni Ba­lázsy kapuja előtt. A szünet után a nézők is azt várták, hogy a ven­dégek hatalmas rohamokba kez­denek. Ez elmaradt, mert a sze­gedi középpályások jól rombol­tak, nem engedték kibontakozni a szabolcsiakat. A félidő legna­gyobb izgalmát Bány kiállítása okozta, aki a második sárgája után mehetett zuhanyozni. Tíz emberrel megőrizte az előnyét a Szeged, amely meglepő győzel­met aratott. Szalai István:­­ Örülök a bravúr­nak. Jók: Fábián, Puskás, Gelbmann, ill. Petranics. MAKÓ—KAZINCBARCIKA 2-2 (1-2) Makó, 300 néző. Vezette: Gyenge. Makó: Kovács K. - Görög, Dálnoki, Ma­gyar, Kis K. - Bagi, Kondacs (Papp), Brakszatórisz (Sümeghy), Krucsó (Gye­nes) - Mádi, Varga. Edző: Kolozsvári Já­nos. Kazincbarcika: Nagy - Hanász, Bányai, Szögedi, Harnócz- Engi (Bercsényi), Fe­kete, Deák, Kerekes - Dávid (Bényei), Szamosi (Orosz). Edző: Koleszár György. Gólszerzők: Varga, Mádi, ill. Deák, Dá­vid. Hatalmas iramban kezdődött a találkozó, a 2. percben Braksza­tórisz lőtt mellé 17 méterről. Vá­laszként Deák szabadrúgása zú­gott el a kapu felett. A 15. perc­ben Bagi nagyszerűen beívelt szöglete után Varga az ötösön fel­ugrott, és a dermedt védők kö­zött a hálóba bólintott, 1-0. Alig egy perc múlva Varga beadását Mádi rosszul vette át, így odalett az ígéretes helyzet. A 20. percben Deák 20 méteres bombájával egyenlítettek a barcikaiak, majd a 24. percben, Dávid remek egyé­ni alakítása után már náluk volt az előny, 1-2. Ebben a félidőben a Makó már nem tudott újítani, míg a gyorsan és pontosan focizó Kazincbarcika nem növelte az előnyét. A második játékrész hazai helyzettel kezdődött, ám Krucsó 12 méteres lövését védte Nagy. A 66. percben Varga kilépett a vé­dők között, erős bombáját Nagy magához ölelte. A 75. percben egyenlített a Makó: Varga közép­re passzolt, Mádi pedig az ötösről a hálóba gurított, 2-2. Kolozsvári János: - A csoport legstílusosabb csapata ellen saj­nos csak ikszre voltunk képesek. Jók: Dálnoki, Görög, Varga, ill. Hanász, Szegedi, Fekete. További eredmények: Kar­cag-Orosháza 1-0, Gyula-Máté­­szalka 0-1, Baktalóránthá­­za-Bőcs 1-4, Nyírbátor-Tiszaúj­­város 2-1, sz.: Jászberény. A következő forduló párosítása, április 27. (szombat), 17 óra: Bőcs-Szeged, Mátészalka-Bakta­­lórántháza. Április 28. (vasár­nap), 17: Kazincbarcika-Tiszaúj­­város, Makó-Gyula, Jászberény- Nyírbátor, Demecser-Karcag, szabadnapos: Orosháza, M. J. Az első makói gólt megelőző pillanat: Varga (balról a harmadik) fejelt a kapuba. Fotó: Miskolczi Róbert A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Demecser 19 12 3 4­­ 37 - 26 39 2. Tiszaújváros 18 9 6 3 35- 20 33 3. Orosháza 19 9 4 6 33- 20 31 4. Kazincbarcika 18 8 6 4 32- 20 30 5. Makó 19 8 6 5 31- 28 30 6. Bőcs 19 7 8 4 36- 28 29 7. Jászberény 18 8 4 6 23- 19 28 8. Mátészalka 19 7 6 6 27 - 28 27 9. Nyírbátor 18 6 3 9 27 - 32 21 10. FC Szeged 18 5 6 7 17- 23 21 11. Karcag 18 5 5 8 19- 27 20 12. Gyula 19 4 2 13 17- 37 14 13. Baktalórántháza IS 1 3 14 18-44 6 NISSAN ALMERA, Ufa ,3 3.2 wtsl Ha egyszer beül, többé nem akar kiszállni 11 Esett már el megrendeléstől, mert nem volt szabad autóink közül. Önnek nincs más dolga csak átveszi a teherautója? Nem készült el járműve a szervizben? slusszkulcsot, beül bérautójába és végzi a munkáját. Nem kapta még meg új teherautóját, de már szűk- mi pedig gondoskodunk járműve biztonságos mű­­sége volna rá? Mi most megoldást kínálunk prob- A szaki állapotáról, témájára! & fa Bérleti feltételek magánszemély esetén: érvényes sze-Új szolgáltatásunk a bérteherautó kölcsönzés, gg­­olvány és jogad,vány, betöltött 20. életév, egy naptól akár egy évig is! Választhat 3,5 ton- igm» Bérlet, feketeUh Ug esetén, cégbírsági végzés, nás Daily dobozos furgon, vagy 7,5 tonnás A aláírási címpéldány, meghatalmazás (vagy céges EuroCargo dobozos, emelőhátfalas teher- IJSVSHTPpK aláíró) kaució Hogy a teher könnyebb legyen. _________ ________ISO 9002 tapihítvástnyi intetkezünk__________________________________________ Levantex Kft. 1044 Budapest, Újpesti Ipari Park, Megyeri út és Óceánárok utca sarok. Jármi-értékesítés: 435-3010 IVECO Kókai Mária: 435-3004 Alkatrész: 435-3002 Munkafelvétel: 435-3003 fax: 230-2983 http: www.iveco-levantex.hu Nonstop országúti segélyszolgálat: 06 (20) 313-4060 Nonstop alkatrész-értékesítési ügyelet: 06 (30) 853-4300 Raiffeisen Lakáshitel Kiegészítő Kamattámogatással Új ingatlan vásárlására 2,75%­ kamat Válasszon otthont magának! Raiffeisen Univerz Plusz Lakáshitel Használt ingatlan vásárlására is 4%" kamat "Plusz 1,5% éves kezelési költség, egyéves kamatperiódussal. "Plusz 2% éves kezelési költség, ötéves kamatperiódussal. S09] Raiffeisen hitelek.raiffeisen.hu velünk könnyebb az 'NI BANK

Next