Délvilág, 2002. december (59. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-09 / 286. szám

16 Erős szerelem PODMANICZKY SZILÁRD Márton bogyiszlói erős paprikát harapdált a kony­hában, derékszíját megszorította, hogy hasfalá­nak ellene feszülve minden ízében kiélvezze az embert próbáló táplálékot. A pacallal már meg­volt, csak a paprika maradt. Oldalt megpillantot­ta Pesztonka asztalon felejtett manikűrtükrét, és benne azt az arcot, amit magán felejtett a paprika hatása alatt. A paprikától olyan gyűrött lett a ké­pe, mint egy sárga rongy, amit marokerősítőnek használt a dél-afrikai üdvhadsereg. A tükrön kissé dél felé tolva állított. Pesztonka randevúra készült, s minthogy régen állott hasonló helyzet előtt, kissé elbizonytalano­dott. Szerette volna külsejét olybá formálni, hogy az a diszkréció felső és alsó határa között mozog­va kifejezze titkos, tehát nem feltétlenül kimuta­tandó vonzalmát. Nehéz, nagyon nehéz, mondo­gatta magában Pesztonka, mert hol úgy érezte, túlszaladt a smink azon a bizonyos határvonalon, hol pedig túlságosan innen sikerült; hullát nem maszkíroznak ilyen rosszul és görcsösen, gondol­ta. Hol parancsoljon hát magának megálljt, és hol mondja azt, na, még valamit be kell dobni!­­ Józsi bácsi épp e szépítkezés közben toppant be Pesztonka szobájába, ezúttal kopogtatást mellőz­ve, minthogy semmit nem tudott az akcióról, de mindegy, akárhogyan magyarázzuk, kicsit bun­kóság volt: egy nő ajtaján mindig kopogtatni kell. Néha még kifelé is. Ugyanezt mondta Pesztonka is a bamba képpel meglepődött, felalvó Józsi bá­csinak, aki nagy nehezen, mintegy végre kinyög­te, hogy csak egy ötszázast szeretne kölcsönkérni, mert holnap jön meg az illetménye, illetve ha visszaváltja az üvegeket, akkor pont kijön a mozi­jegy ára, egy rendkívüli szerelmes filmet adnak, fogalmazott az öreg, és reméli, hogy attól úgy el­­andalodik, hogy nem kell vacsorát vennie, mert nincs rá pénze. És mi lenne, ha a film helyett megvacsorázna, kérdezte Pesztonka, mire az öreg felszegte az állát, és csak annyit mondott: ez mél­tatlan hozzám. S ahogy ezt kibökte, látta ám, hogy Pesztonka ezúttal nem a szokásos smink­harcot vívja külsejével, de legalább háromszor annyi üveg, flakon van az asztalán. Józsi bácsi ugyan a filmre hangolta magát, elfogadta az öt­százast, majd úgy hatszáz méterről indítva­­a mondatot, Pesztonka szépészeti igyekezetéről ér­deklődött. Nem láttalak még ilyennek, mondta, lesütötte a szemét, tudta, a szerelem ellen nincs orvosság, legfeljebb nagy mennyiségű méreg. Józsi bácsi gondolatai átszaladtak a falon, cikáz­tak mindenütt s szomorúan gondolt azokra a vég­napokra, amikor majd Pesztonka bejelenti, hogy elhagyja őket egy férfi szerelméért, vagy, ami még ennél is rosszabb, ide akar valakit láncolni magá­hoz negyediknek, de a lényeg, hogy hármasuk fel­bomlásának lehetősége Józsi bácsiban hatalmas erőtérként jelent meg, amely, mondom, nem is­mert válaszfalakat, de még csak megoldást se, hisz az öreg mindent megtett volna annak érde­kében, hogy a régi maradjon ez az egész. Ám be­leszólni, hát azt nem. Pesztonka bizonytalan léptekkel elhagyta a szo­báját, s belépett a konyhába, ahol Márton bo­gyisztóizott. A fények másként hulltak, s másként szedték áldozatukat is. Pesztonka azonnal a tü­körbe nézett, s minthogy eddig magát látta benne csak, fel sem tételezte, hogy az az agyongyűrt, rongyarc a Mártoné. Felkapta a tükröt, s rohant, hogy sírjon és kiabáljon, nem megyek sehova... ■ MOZAIK» Karácsony közeledtével már az üzletek kirakatait is ünnepi díszbe öltöztették. A színes gömbök, szalagok a fenyőágakon, villogó égősorok mind-mind karácsonyi hangulatot teremtve csalogatják az érdeklődő vásárlókat. Hiszen az ünnepi köntösbe bújt, látványosan feldíszített boltokba még a vevő is szívesebben tér be. Fotó: Gyenes Kálmán Befalazta magát és öngyilkos lett LUCCA (MTI) Negyvennégy évvel ezelőtt befa­lazta magát, majd fegyverével öngyilkosságot követett el az a férfi, akinek maradványaira a minap bukkantak a toscanai Lucca melletti Benabbio falu egyik lakóházának pincéjében. A férfi 1958-ban azt mondta hoz­zátartozóinak, hogy kivándorol Amerikába. Azóta semmit nem hallottak az akkor 57 éves em­berről. A ház felújítása során akadtak rá kőművesek a holt­testre. Ráakadtak búcsúlevelére is egy palackban. Súlyos betegsé­gével indokolta öngyilkosságát. Horkolók hátránya HAIFA, GIESSEN (MTI) Horkoló férfiaknak kevésbé van kedvük szexre, mint a nem hor­kolóknak, ha viszont felriadva mégis feltámad a vágyuk, akkor alighanem nagyobb az esélyük az utódnemzésre. A német „Men's Health" férfimagazin szerint ugyanis haifai kutatók rájöttek, hogy a horkolók szervezete keve­sebb tesztoszteront termel, mint a csendesen alvóké. Ennek az a következménye, hogy csökken a nemi vágyuk. Ugyanakkor a hor­kolók által előnyben részesített testhelyzet, a háton fekvés ideá­lis a spermák hatékonyságára nézve - állapították meg a német Giessen egyetemének tudósai. A 35 Celsius-fok a legmegfelelőbb hőmérséklet a herék számára. Aki az oldalán fekve alszik, több­nyire kevesebbet horkol ugyan, ezzel szemben egy fokkal mele­gebb, tehát kevésbé hatékony spermával rendelkezik. Fájdalomdíj PORTSMOUTH (MTI) Egy brit bíróság 4900 fontos kár­térítést ítélt meg Andrew Raitt angol golfozónak, akinek kisujjá­­ból 1995-ben egy kutya lehara­pott egy darabot. A 33 éves ver­senyző 1,1 milliós fájdalomdíjat követelt arra hivatkozva, hogy maradandó sérülése miatt csú­szott vissza a világranglista 320. helyére. Az ítélőszék szerint azonban az 5 mm hiányzó darab nem befolyásolhatta a teljesít­ményét. A pénz éppen hogy fede­zi Raitz ügyvédi költségeit. HÉTFŐ, 2002. DECEMBER 9. A hőmérséklet a napsütés elleném sem emelkedik 0, -4 foknál magasabbra. További kilátások Az előttünk álló egész héten hideg idő várható. Eleinte még számíthatunk napsütésre, később egyre párásabb, majd ködös lesz az idő. Számottevő csapadék nem lesz. Vízállás: A Tisza Szegednél 187 cm (hőfoka 6,2 C°), Csongrádnál 103 cm, Mindszentnél 151 cm. A Maros Makónál + 1 cm. A Nap kel: 7.19, nyugszik: 15.53. A Hold kel: 11.46, nyugszik: 21.15. Zavaró szexreklámok HAMBURG (MTI) Németországban az embereknek több mint a felét zavarja, ha a te­levízió képernyőjén vagy reklá­mokban mutatnak szexjelenete­ket. Minden második férfi (52 százalék) és a nők kétharmada (67 százalék) úgy érzi, hogy nyo­mást gyakorol rá, vagy nagyon el­bizonytalanítja a szexuálisan ki­élezett reklámok vagy tévéműso­rok állandó és ismétlődő jelenlé­te. Erre az eredményre jutott a „Freundin" című folyóirat meg­bízásából a Racionális Pszicholó­gia Intézete (GRP) által készített felmérés - jelentette a dpa. Füllentés az ágyban LONDON (MTI) Az angol nők hajlamosak hazu­­dozásra. Ez derült ki a „That's Li­fe!" (Ilyen az élet!) című magazin által 5000 nő megkérdezésével elvégzett felmérés a múlt héten közzétett eredményéből. Ezek szerint a megkérdezett brit nők 98 százaléka nem riad vissza ki­sebb, okvetlenül szükségesnek vélt füllentésektől, de 78 százalé­kuk igazán nagy hazugságokra is hajlandó. A legkedveltebb hazug­ságok közé tartozik: „Fantaszti­kus vagy az ágyban" és „Ez a pár cipő csak tíz font sterlingbe ke­rül". Kitűnik a felmérésből az is, hogy az angol nők meglehetősen könnyedén veszik, ha partnerük­nek éppen nincs kedve szexre. A megkérdezett (átlagosan 36 éves) nők hetven százaléka elnézné ezt, 46 százalékuk pedig még a bankrablást is megbocsátaná partnerének, végül egy harma­duk (32 százalék) megértő szava­kat találna arra, ha partnerük ti­tokban női ruhát öltene magára. Az persze nem világos, hogy a megkérdezett nők őszinték vol­tak és igazat mondtak-e a felmé­rés során - jegyzi meg ironikusan a dpa. A víziszony előnye és hátránya REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és 45. számú soraiban a szorgos munka hátrányáról szóló megállapítás olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 12. Tok. 13. Bóbitás madár Ausztráliában. 14. Dedó röviden. 15. Hegyes szer­szám. 17. Cégforma. 18. S kiejtve. 19. Sakkjátszma vége. 21. Libabang. 23. Férjét. 25. Izompacsirták sportja. 28. Lan­­tán. 29. Üt az áram. 30. Angol diákváros. 31. Személyes névmás. 32. Felmenő ági rokon. 33. Kence. 34. Szórd a ma­got! 36. Rövid méter. 37. Nukleáris város. 38. Testnedv. 39. Nulla. 40. Kozmosz. 42. Bánat. 43. Fagyi Berlinben. 44. Haj­lat. 45. A megfejtés második sora. 48. Tetejére. 49. Női név. 50. Buddhista irányzat. 51. Mongol vezér volt. 52. Izgalmas olvasmány. FÜGGŐLEGES: 1. Energiagyártó létesítmények. 2. Űzés. 3. Olajsütő. 4. Odasóz. 5. Vörös németül. 6. Diaméter. 7. Ige­végződés. 8. Kórus. 9. Szexuális esemény. 10. Kicsinyítő képző. 11. A lehető legjobb. 16. Lósport. 20. Magad. 22. Éjjeli látomás. 24. A körsugár jele. 26. Földközeli bolygó. 27. Sze­mélyem. 31. Kanalaz. 33. Szerencsetárgy. 34. Rója. 35. Zö­rögnek a csontjai. 37. Parkoló jele. 38. Szállítana. 41. Világ­­háborús vadászbombázó volt. 43. Kerek szám. 44. Perzsia. 46. Főzeléknövény. 47. Borsodi város. 51. Kérlelni kezd! 53. Nitrogén vegyjele. 54. Félig! SZOMBATI rejtvényünk helyes megfejtése: Minél öregebb a nagypapa,ak­nál jobb tanuló volt az iskolában. Török lány a világszépe. A felvételünk közepén álló Azra Akint ko­ronázták meg Londonban, az Alexandra palotában. Udvarhölgyei: Natalie Peralta (balról) Kolumbiából és a perui Marina Mara Montero. MTI Telefotó/EPA/Stefan Rousseau Lottószámok OTQSiene 17,18,33,41, 59 .Jokerszám: 487123 HATOSLOTTÓ__________________ 4,6,12,24,26,39. Pótszám: 25 ISTEN ELTESSE! NATALIA Natália a latin dies natali Domi­ni kifejezésből előbb dies nata­­lis-szá, majd a natalis-szá rövi­dült kifejezésből származik. Je­lentése: az Úr születésnapja. Ere­detileg a karácsonykor született leányok kapták ezt a nevet. Egyéb névnapok: Ábel, Delila, Emőke, Filotea, Georgina, György, Györgyi, Leona, Natasa, Péter, Piládész, Üdvöske, Valéria. Gesztusértő robot TOKIÓ (MTI) Japánban olyan robotot sikerült kifejleszteni, amelyik képes megérteni az emberi gesztuso­kat. A Honda autógyártó vállalat által előállított robot, az Aszimo tovább fejlesztett változata képes rá, hogy köszönjön embereknek, kövesse őket és az általuk megje­lölt irányban haladjon. Az új Aszimo felismer arcokat és ne­vükön szólítja az általa ismert embereket. Ahhoz például, hogy válaszolni tudjon az időjárást tu­dakoló kérdésekre, a pléhember az internethez hasonló hálózat­tal rendelkezik. A Honda azt ter­vezi, hogy jövő szerdán mutatja be a közönségnek az új robotot, januártól pedig már bérbeadja vállalkozó intézményeknek. A NAP VICCE Az ismert politikusnál kopogtat­nak éjnek idején. Álmosan ki­mászik, felveszi otthonkáját, majd odacammog az ajtóhoz. Kis gondolkodás után belenyúl a zse­bébe, kivesz egy papírdarabkát, elolvassa, majd megszólal: -Ki az?

Next