Délvilág, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-30 / 202. szám
ÉTFŐ, 2004. AUGUSZTUS 30. . kórházban azt mondták: többé nem állhat lábra Mégis meggyógyul Szabolcs gerince olytatás az 1. oldalról Tudtam, hogy mekkora a víz mélysége, így a többieket követően is bátran rugaszkodtam el a vrztól, fejest ugrottam - mesélizabolcs. - Amikor a vízbe érem, éreztem, hogy baj van, ropanást észleltem, majd rádöbentem, hogy nem tudom mozatni a lábamat. Az első gondolatom az volt: nem szabad pánikbasni. Lassan, még mozgó kezeimegítségével hanyatt fordultam, is megpróbáltam jelezni, hogy lúzzanak ki. A társaim ezt rögön észlelték, és szakszerűen a partra vontak. Rögvest a szentesi kórházba zállították, ahol kiderült: gerince tört, az ötödik és a hatodik csigolyája roppant el. Ám csodával határos módon az idegszövet, sőt még a hártya sem sérült meg, pedig erre a mentésnél is minden esély megvolt. Szentesen egy orvos azt mondta: szinte biztos, hogy sosem állok fel, sőt lehet, hogy amelkét lábamat amputálni kell. Ezután rám zárták az ajtót, szóval volt min gondolkodnom. Ott haároztam el, hogy csak azért is lábra állok, és meggyógyulok - mondta Szabolcs, aki összefoglalta a kórházi és klinikai kálváriát is, az elmozdult csontokat ugyanis úgy rántották helyre, hogy a koponyájába és a lábaiba is egy-egy patkót fúrtak, amelyeket a háta mögött öszehúztak. A törött csigolyákat pedig elöl, a nyakon keresztül tárták fel az orvosok. A kezem teljesen rendbejött, egyébként feltehetőleg a kinyújtott kézfejemmel értem egy víz alatti tárgyat, a rendőrségi jelentés szerint uszadék mozgott a vízfelszín alatt, szerencsétlenségemre erre estem rá. Lassan a lábamat is érezni kezdtem, az orvosok-ápolók is csodájára jártak, hogy néhány hét alatt helyre kezdtek állni a szövetek, így feltehetőleg október elejére már otthon is lehetek - fogalmazott, majd hozzátette: úgy érzi, hogy az akaraterő mellett a család, a barátok és a munkatársak együttérzése is segített. A munkahelyén már nagyon várják, már a gyógyulás heteiben is feladatot kaphat. Minden helyzetből fel kell tudni állni - vallja, ez lett az ars poeticája. I. sz. Milo elköltözik Békéscsabára, albérletbe költözik a Való Világ 3 lesz ki nyertese, Milo, szeptembertől ugyanis ott jár majd főiskolára. A fiatal néptáncost családja ezután is a Szeged melletti kis faluhoz köti majd, új barátnője és különféle felkérések miatt pedig valószínűleg sokszor fordul majd meg Budapesten is. Milo költözködik. Na nem a Való Világ 3 győztesének járó Gerecsevölgyi luxusházba, annak építési engedély híján még mindig nem kezdtek neki a kivitelezők. A deszki néptáncos Békéscsabára megy, szeptembertől ugyanis megkezdi főiskolai tanulmányait. Milo elmondta: két haverjával költözik az albérletbe. A hét nagy részét ott tölti majd, de amint tud, siet haza családjához. Addig is igyekszik minél több időt velük tölteni, többek között ezért nem ment el a gólyatáborba sem. A Való Világ 3 győztese magánéletéről nem szívesen beszél, így is épp elég visszhangot kapott villabeli szerelmével, Marcsival való szakítása és az a hír, hogy új barátnője van. Mint mondta, jól megvannak, de ennél többet nem akart elárulni. A lányt egyébként az RTL Klubban ismerte meg, ott dolgozik asszisztensként. Milo tartja még Marcsival is a kapcsolatot, bár azt elismerte, a viszonyuk megromlott. T.K. Kivetítőn nézték az olimpiát Nyárbúcsúztató strandparti Ezrek látogattak el Szentesen a városi uszoda szezonzáró rendezvényére az olimpia utolsó napján. A kivetítőn sokan követték az Athénban zajló eseményeket, főleg a vízilabdadöntőt. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is szerveztek szezonzáró strandpartit Szentesen, ám az idei egy kicsit jobban sikerült. Tomcsányi Ferenc, a sportközpont igazgatója elmondta, tavaly az ötlet megszületése után a szervezésre mindössze egy hét maradt, ez pedig nem volt elegendő. Most egy hónappal a nyár vége előtt fogtak hozzá a sportközpont vezetői a munkához, melyben jelentős részt vállalt Takács László, a sportcsarnok igazgatója. Szombaton az úszóversenyek mellett a sakk szimultán jelentett élményt a fiataloknak, vasárnap a strand területén felavatták az új tollaslabdapályát. Az olimpiai játékok utolsó két napjának eseményeit óriás kivetítőn követhették az itthon szurkolók: a kézilabda iránt is sokan érdeklődtek, de a vízilabdadöntő volt igazán fontos mérkőzés a szentesi uszodalátogatók számára - előtte még a profik a pólómedencében gálameccsel adóztak a játékoknak. Mindkét napon a Szivárvány művészeti iskola tanárai várták a gyerekeket, akik a rendelkezésre álló anyagokból ingyen készíthettek különböző képzőművészeti tárgyakat tanárok segítségével. A strand területén valamennyi rendelkezésre álló szolgáltatás elérhető volt a hétvégén, a hét első napjától azonban újabb javítások következnek. Tomcsányi Ferenc az uszodát ért kritikák közül az egyikre válaszolva elmondta: valóban, az alkalmazott úszómesterek közül nincs mindnek úszómesteri szakképesítése. Szerinte a nyár folyamán több felügyelőre van szükség a medencék szélén, s a testnevelő tanárok, illetve búvároktatók rendelkeznek a feladat elvégzéséhez szükséges tudással. Hozzátette: a nagyközönség számára a biztonság és a kényelem garantált a szentesi uszodában, mely mögött az ott dolgozók együttgondolkodása és munkája áll. Ennek jeleként egyforma emblémával ellátott öltözetben járnak az athéni olimpia napjaitól az uszodai alkalmazottak, melyen napfényes háttér mellett olvasható. Sportközpont, Szentes. B. G. Ezrek sportoltak a városi uszodában Fotó: Vidovics Ferenc «AKTUÁLIS« Most már szabad az út Szentes felé Állampolgári kezdeményezésre nemrég felülvizsgálta a megyei közútkezelő társaság a csongrádi Mol-töltőállomás körüli forgalomszabályozást. Ezentúl Szentes felé is lehet kanyarodni a benzinkút kijáratánál. Azok az autósok, akik a Tisza-parti város egyetlen működő töltőállomásánál álltak meg ügyes-bajos dolgukat elvégezni, korábban kissé értetlenkedve vehették tudomásul, hogy a benzinkútról kifelé menet csak jobbra, azaz kizárólag Csongrád felé kanyarodhattak. A Szentes felé utazók vagy megszegték a közlekedési szabályokat, vagy eleget tettek a közlekedési táblán jelzett felszólításnak, és a 451-es főúton fordultak vissza. Mindkét alternatíva baleseti kockázattal járt. Június 25-én, a csongrádi képviselő-testület legutóbbi ülésével egy időben egy csongrádi lakos lapunkban vázolta föl a Mol-kút körüli közlekedési anomáliákat. A megjelent olvasói levél alapján Havasi Jánosné képviselő asszony még aznap továbbította a felülvizsgálatról szóló kezdeményezést a városvezetőkhöz. Augusztus derekán a közútkezelő szakemberei helyszíni szemléjükön megállapították, hogy a legbiztonságosabb megoldást egy, a 451-es főút és a felgyői út találkozásánál kialakított körforgalom jelentené, azonban mivel a csomópont-átépítés leginkább anyagi okok miatt belátható időn belül nem valósítható meg, azonnali megoldásként - a korábbi szabályozást feloldva - engedélyezték a kihajtást balra is. A módosítás tárgyi feltételeit megteremtve, a benzinkút üzemeltetője nemrég „Elsőbbségadás kötelező" jelzőtáblákat helyezett el a töltőállomás kijáratának mindkét oldalán, tehát most már tényleg szabad az út Szentes felé. B. D. Mi számít tankönyvnek? Bár mindenki úgy tudja, hogy a háromgyermekes családok térítésmentesen juthatnak tankönyvhöz, idén Kiszomboron ez nem így történt - jelezték többen szerkesztőségünkben. A polgármestertől, Szegvári Ernőnétől megtudtuk: a probléma oka az ingyentankönyvek hiányos központi finanszírozása. Az egyik édesanya elmondta: három gyermeke közül kettő Makón tanul, és ők valóban ingyen jutottak tankönyvhöz, a harmadik, helyben tanuló csemete azonban nem, felerészt fizetnie kellett. Az anyuka különösnek tartja a történteket, főleg azt követően, hogy tavaly még a Kiszomboron tanuló gyereknek sem kellett fizetnie. A fiatalaszszony azt is elmondta, nem egyedi esetről van szó: több, három gyermeket nevelő ismerősével beszélt, akik ugyanígy jártak. Kiszomboron idén sajnos valóban másként alakult a háromgyermekesek tankönyvtámogatása, mint tavaly - tudtuk meg a polgármestertől, Szegvári Ernőnétől. A miértre a válasz a támogatásról szóló rendelkezésekben keresendő. Ezek szerint - más támogatottak mellett - a háromgyermekesek is jogosultak ingyentankönyvre, ugyanakkor jogszabály rögzíti azt is, mi számít tankönyvnek. A munkatankönyv és a munkafüzet például nem, így az ingyentankönyvek finanszírozására biztosított normatíva ezek árát nem tartalmazza. Tavaly azért kaphatták mégis térítés nélkül az összes iskolai kiadványt a kiszombori háromgyermekes szülők, mert a központi támogatásból ily módon hiányzó négyszázezer forintot az önkormányzat saját forrásból pótolta. Idén viszont ez az összeg már majdnem nyolcszázezer forint lett volna, és az igen szűkössé vált pénzügyi helyzet miatt a község nem tudta vállalni a kiegészítést. Erre csak a segélykeret megkurtítása, vagy a nem kedvezményezetteknek is járó ezernyolcszáz forintos tankönyvtámogatás átcsoportosítása révén lett volna lehetőség. Ezeket az alternatívákat azonban a képviselő-testület, illetve az iskolaszék elvetette. A polgármester asszony elmondta: azok a háromgyermekes szülők, akiknek most gondot okoz a tanévkezdés, egyedi kérelem alapján a segélykeretből kérhetnek további támogatást. A taneszközök beszerzését az önkormányzat ezenkívül azzal is igyekszik segíteni, hogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatásokat a szokásos ötödikei dátum helyett szeptemberben már elsején kifizetik. Szegvári Ernőné egyébként úgy tudja, más községeknek is problémát jelentett, hogy a háromgyermekesek tankönyvtámogatására biztosított normatíva csak a törvény szerint is tankönyvnek minősülő kiadványok megvásárlására elegendő. SZ. I. M. Kényes kérdés a vásárhelyi kereskedők számára Mi lesz a húsmaradék sorsa? Kényesnek bizonyult a kérdés a vásárhelyi húsboltok tulajdonosai, illetve üzletvezetői számára: mit kezdenek az eladhatatlan maradék áruval? A jogszabály szerint azt külön kell gyűjteniük, s az ATEV-hez szállítaniuk. Ám a céghez csak kis mennyiség jut el. Nem lehet megbecsülni, mennyi húsáru marad a vásárhelyi hús- és baromfiboltok nyakán, már csak azért sem, mert a mennyiséget mindenki titkolja. Ahogy arról sem szívesen beszélnek, mi is lesz az eladhatatlanná vált áru sorsa. Azt, hogy mit kellene vele csinálni, úgy látszik, mindenki tudja. A Vásárhelyi Hús Kft. Zrínyi utcai üzletének vezetője Csehó István kérdésünkre elmondta: óvatosan rendelnek, így próbálják elkerülni, hogy a nyakukon maradjon, s eladhatatlanná váljon az áru. Ha mégis marad, akkor azt az ATEV Rt.-hez viszik ki megsemmisíteni. A Kossuth téren lévő Csibi baromfibolt tulajdonosa, s az üzletet vezető lánya sem kívánt nyilatkozni a maradék ügyében. Egy másik baromfibolt tulajdonosa szigorúan név nélkül nyilatkozva elárulta: a megmaradt, eladatlan árt átminősítik kutyaeledelnek, s így adják el, vagy etetik fel saját állataikkal. Úgy vélte, hogy a maradék kezelésének kérdése „csúszós ügy", bármit is mondana, a vevők azt félreértenék, s helyettük az ellenőrök árasztanák el az üzleteket. Nem szabad a húsboltokban keletkező eladatlan vagy már eladhatatlan maradékot a lakossági szeméttárolókba rakni - hívja fel a figyelmet Czagány Lászlóné, a tisztiorvosi szolgálat vásárhelyi közegészségügyi felügyelője. Hangsúlyozta: a maradékot úgynevezett kobzóban kell gyűjteni, majd a bolt tulajdonosának a saját költségén kell kiszállítania az ATEV-hez. Ez vonatkozik az ételek, de különösen a húsok maradékára, mert az utóbbi kifejezetten veszélyes hulladéknak számít. Hozzátette: a boltok ellenőrzését lakossági bejelentésre azonnal elvégzik, amúgy pedig ütemterv szerint haladnak. Az ATEV Rt. nem áll szerződéses viszonybann a vásárhelyi húsboltokkal - tudtuk meg Szabó Gábor igazgatótól, aki hozzátette, hogy a helyi kereskedők mégis speciális helyzetben vannak, hiszen ők is beletehetik a maradékot a gyár mellett lévő lakossági konténerbe. Természetesen számukra is adnak ki a veszélyes hulladék átvételéről szóló igazolást, ha kérik. Az igazgató szerint azonban erre nem volt még példa. KOROM ANDRÁS Óvatosan rendelnek a boltosok... Fotó: Gyenes Kálmán