Délvilág, 2005. március (61. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-21 / 66. szám
A Délmagyarország Csongrádon, Vásárhelyen, Makón, Mindszenten, Szentesen és térségükben megjelenő kiadása HÉTFŐ, 2005. MÁRCIUS 21., 61/66. ALAPÍTVA 1944-BEN ÁRA: 75 FT (ELŐFIZETVE: 53 FT) DÉLVILÁG MA: A PÉNZ BESZÉL, ADÉL SPORTJA Információink szerint a belvíz okozta a vásárhelyi talajsüllyedést Megcsúszott a vasúti töltés Nem közlekednek a vonatok a vásárhelyi nagyállomás és a Népkert között, miután a hét végén megcsúszott a vasúti töltés. A helyreállítás befejezéséig, várhatóan húsvétig a két állomás közt vonatpótló autóbuszok közlekednek. Szünetel a vasúti közlekedés a vásárhelyi nagyállomás és a Népkert megálló között. A hét végén ugyanis az említett szakasz egy részén megcsúszott a vasúti töltés. Információink szerint a baj azután következett be, hogy a területről szivattyúzással eltávolították a belvizet. A problémát a szokásos pályaellenőrzés során észlelték a MÁV munkatársai. Először sebességkorlátozást vezettek be, később azonban leállították a vonatforgalmat, tudtuk meg Kis Ernő vásárhelyi állomásfőnöktől. A töltés kijavítását szombaton reggel kezdték, s azóta is folyamatosan dolgoznak. Várhatóan a hét végére, húsvétra elkészülnek a munkával, s helyreáll a forgalom. Addig azonban vonatpótló autóbuszok helyettesítik a Vásárhely és Szeged között közlekedő interpici szerelvényt. Mint ahogy a Makóról Vásárhely felé reggel 7 órakor Szegedre induló vonat helyett is autóbuszra kell szállniuk a vásárhelyi nagyállomáson az utasoknak. Folytatás a 3. oldalon Várhatóan húsvétra végeznek a töltés helyreállításával a nagyállomás és a Népkert közötti szakaszon Fotó: Tésik Attila Kuncze ismét elnök Ismét Kuncze Gábor lett az SZDSZ elnöke, a párt Szabad Demokraták Szövetsége a Magyar Liberális Párt néven folytatja tovább tevékenységét. A liberálisok szombaton Szegeden rendezték meg tisztújító küldöttgyűlésüket, amelyen az elnökségért Fodor Gábor és Kis Zoltán is elindult. Részletek a 3. oldalon Dorozsmai út 9. • Tel.: 20/583-29-93 nap múlva ér Szegedre! www.delmagyar.hu A miniszterelnök ígérete szerint az M5-öS autópálya Autóeladás, alkatrész-értékesítés MEGKEZDŐDÖTT IgpN . TOYOTA SZEGED Autószalon-átalakítás 03. 31-ig TART. Autószerviz-átalakítás 06. 30-ára ELKÉSZÜL! Áll a Szabadság Helyreállították a hat éve lebombázott újvidéki Szabadság hidat. Átadás júniusban. 7. OLDAL BRUTÁLIS KUTYAKÍNZÁS Pofáját bekötötték, lapockáját eltörték - majdnem halálra kínoztak egy kutyát Szegeden. Öt órán át tartott az operáció. 5. OLDAL Árad a Maros, mentik a menthetőt Szerdán vagy csütörtökön tetőzik a Maros Kemény Lászlónné, az Atikövizig helyettes szakmérnöke szerint, aki lapunknak elmondta: ezeken a napokon négy méter fölé emelkedik majd a folyó vízszintje. Emiatt első fokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el. Mivel a Maros várhatóan teljesen elönti majd a két gát közötti hullámteret, a part menti nyaralók tulajdonosai a hét végén igyekeztek menteni a berendezést. A bútorokat az emeletre szállították, az értékesebb holmit pedig magukkal vitték, félve az árvízkor megjelenő gumicsónakos fosztogatóktól. Ma még nem tudni, meddig marad a víz a hullámtérben, az is lehet, hogy mindössze egy-két hétig. Bővebben a 3. oldalon Kihelyezett közgyűlés és közmeghallgatás az elszakadásról „Válóper" Szikáncson Az elszakadást ellenzők és az önállóvá válást szorgalmazók egyaránt kifejtették véleményüket a tegnapi szikáncsi közmeghallgatáson. A vásárhelyi képviselők részvételével zajlott rendkívüli, kihelyezett közgyűlésen a személyeskedő megjegyzések sem maradtak el. A szikáncsi iskola udvarán felállított fűtött sátorban gyülekezett tegnap délelőtt a nyolcszáz lelkes falu apraja-nagyja, de oda tartottak a vásárhelyi közgyűlés tagjai és az önkormányzati intézmények vezetői is. A közmeghallgatással egybekötött kihelyezett közgyűlés témája - mint azzal már többször foglalkoztunk - Szikáncs Vásárhelytől való elválása sokak érdeklődését felkeltette, néhány üres szék árválkodott csupán a sátorban. Az önállóvá válást előkészítő anyag egy részét valótlannak, s túlzónak minősítette bevezetőjében Lázár János vásárhelyi polgármester. Emellett pedig hiányosnak is találta a dokumentumot. Elfelejtették mellékelni például a közoktatási tervet, sorolta, azaz hogy hogyan akarják működtetni az iskolát, óvodát. Folytatás az 5. oldalon Kis Imre szerint az oktatásnak jót tenne a leválás, saját pedagógusgárdája lehetne a településnek Fotó: Tésik Attila 2005-ÖS ÚJ KOLLEKCIÓ MEGÉRKEZETT Szeged Plaza • Tel.: 62/552-330 HARD MATRACOK • EXKLUZÍV ÁGYAK Egymilliárd forintot ért a pecsét A szentesi önkormányzat és a református egyház összefogásának eredményeként írták alá szombaton a megközelítőleg egymilliárd forintról szóló pályázati szerződést a városközpont rehabilitációja érdekében. A beruházás idén augusztusban kezdődhet, és jövő őszre fejeződik be. A szentesieknek csaknem egymilliárd forintot sikerült nyerniük a Regionális operatív program pályázatán, amelynek szerződését szombaton írták alá a felújított volt zsinagógában. Jelképesnek nevezte a helyszínt Szirbik Imre polgármester arra utalva, hogy a romos zsidó templom rendbehozatalával kezdődött a múlt század kilencvenes éveinek végén az a folyamat, ami a városközpontban lévő épületek megújulásához vezet. A mostani nyertes pályázat előtt ugyancsak közösen nyújtott be pályamunkát az önkormányzat és a református egyház, ám a Phare keretében a legjobb kiesőknek járó titulust érdemelték ki a szentesiek. A polgármester elmondása szerint nem érték be ennyivel, ők a legrosszabb győztesek szerettek volna lenni. Ezért adták be tavaly ismét a pályázatot, amelyet az előzőhöz képest annyiban módosítottak, hogy kivették belőle a lámpás kereszteződés körforgalmi csomóponttá való átalakításának a tervét. Folytatás a 4. oldalon fflf* Céges megrendelőink részére: FLOTTAKEDVEZMÉNY! Nyílt napok: március 25-26! Helyszíne: IKESZ Autó, Dorozsmai út 48! Az alapár tartalmazza: · Elektromos ablakemelő › Központi zár ) Szervokormány · Fordulatszámmérő Ameonytixn fMM Az ön KIA márkakereskedése: SOS IKESZ Autó A megbízható megoldás 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 112. Tel.: 62/471-242 www.ikeszauto.hu Megérkezett az újE3- mÁR: 2.999.900 Ft+ÁFA-tól! Az új KIA K2500 most igazán jó választás, mert rendkívül takarékos köszönhetően a korszerű 2.5 literes TO diesel motornak, 1.5 tonnáig is terhelhető, rakodófelülete akár 7m’ is lehet "B" kategóriás jogosítvánnyal is vezethető, 6 személy számára is kényelmes helykínálatot biztosít és 3 év vagy 100.000 km garancia jár hozzá. Új KIA K2500 vásárlása esetén most bármilyen használt autója nálunk 200.000 Ft-tal többet ért