Délvilág, 2006. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-02 / 1. szám
2 Hazánkban is észlelték a nyomáscsökkenést Moszkva elzárta a gázcsapokat Vasárnap kora délutánra leállította az Ukrajnába irányuló gázszállítást az orosz Gazprom, miután a szomszéd ország elutasította drasztikus áremelési követelését. Az ukrán Naftogaz szerint korlátozások lehetnek az európai szállításokban is. Magyarországon, Lengyelországban és Ausztriában nyomáscsökkenést észleltek a vezetékekben. MOSZKVA (MTI) Az állami orosz gázmonopólium vasárnap délelőtt fél tíz (közép-európai idő szerint reggel fél nyolc) után kezdte meg a nyomás csökkentését az Ukrajnába irányuló két fővezetéken. A gázcsapokat délután egy órára zárták le teljesen. A Gazprom azt követően állítja le a szállításokat, hogy ukrán partnere, az ukrán Naftogaz hivatalosan is elutasította az oroszok utolsó ajánlatát, amelyben Vlagyimir Putyin elnök három hónapos haladékot kínált a piaci gázár bevezetésére - közölte az orosz cég. Az ukrán gázipari monopólium ugyanakkor tagadta, hogy elutasította az utolsó orosz ajánlatot. A cég szerint a szerződéstervezetet „moszkvai idő szerint éjfél előtt egy perccel küldték meg". A Gazprom bejelentette, hogy napi 120 millió köbméterrel, vagyis az Ukrajnát megillető menynyiséggel csökkentette az ukrajnai vezetékrendszerbe pumpált gázt. Az orosz monopólium szóvivője, Szergej Kuprjanov szerint az európai exportmennyiséget hiánytalanul szállítják Ukrajna felé. A Gazprom azt állította, Ukrajna megkezdte az európai szomszédjainak, köztük Magyarországnak szánt tranzitgáz jogellenes elvételét a neki szánt szállítások leállítása után. Az ukrán partnermonopólium ugyanakkor azt állítja, az európai országoknak szánt gáz mennyiségét is csökkentette a Gazprom. A lengyelek már jelezték is a nyomáscsökkenést, a lengyel gázművek szerint minderre azt követően került sor, hogy Oroszország vasárnap leállította az Ukrajnának szánt gázszállítást. A nyomáscsökkenést a lengyel-ukrán határon fekvő Drozdowiczénél észlelték. A lengyel szolgáltató szerint a korlátozás a felhasznált teljes gázmennyiség 14 százalékát érinti. Vasárnap délutánra Ausztriában is csökkent az Ukrajnán át érkező orosz gáz mennyisége - erősítette meg az OMV olaj- és gázkonszern szóvivője. Az osztrák média szerint Magyarország és Szlovákia is - amelyek területén keresztül az alpesi országba érkezik a fűtőanyag - a gázszállítás jelentős csökkenését jelentette be. A Gazprom szóvivője korábban azt közölte, hogy a Nyugat-Európába (így Magyarországra is) szánt tranzitgáz teljes mennyiségben áramlik tovább másik három vezetéken. A Gazprom szerint, ha Ukrajna megcsapolja a tranzitgázt, akkor földalatti tárolóiból és más utakon teljesíti szállítási kötelezettségeit európai vevőivel szemben. Az uniós kormányok ennek ellenére január 4-ére rendkívüli találkozót szerveznek, ahol gázipari szakértőik vitatják meg a helyzetet. NÁLUNK BIZTONSÁGOS A GÁZELLÁTÁS A magyarországi gázfogyasztók semmit nem fognak érezni az orosz gázcsapok elzárásából, de az eset kapcsán Magyarország kezdeményezésére már a napokban egyeztetett álláspontot fognak képviselni a V4-ek Brüsszelben - mondta a gazdasági miniszter az MTI-nek. - Magyarország gázellátása biztonságban van. A Gazprom és diplomáciai forrásaink egyöntetűen fennakadásmentes szállítást ígérnek, nincs tehát veszély. Annak érdekében, hogy ne is legyen, levélben fordulok a V4-ek energiaügyi minisztereihez, hogy egyeztessük kedden az álláspontunkat a gázellátással kapcsolatban - mondta Kóka János. Az orosz gázcsapok elzárása után bekövetkezett nyomáscsökkenés hatására a Mal felszólította nagyfogyasztóit, hogy mától gáz helyett olajat használjanak fűtőanyagként. Az orosz Gazprom moszkvai székháza. Leállították az Ukrajnának szánt gáz szállítását Fotó: MTI/AP/Misa Dzsaparidze VALUTAVÁLTÓ A lavina hét áldozata POZSONY (MTI) Hét cseh turista lelte halálát szombat reggel Szlovákiában, a Magas-Tátra nyugati lejtőin, miután lavina zúdult arra a katlanra, ahol tábort vertek. A szlovákiai hegyi mentők közölték, a cseh hegymászók nyolcfős csoportja pénteken vágott neki az útnak, jóllehet azokban az órákban Szlovákia-szerte még hóvihar tombolt. A csapat a spálenái katlanban vert tábort, ahová szombat reggel hat óra tájban hótömeg zúdult. Heten életüket vesztették, a nyolcadik megmenekült. A pénteki hóvihar nyomán a szlovákiai hegységekben rendkívül nagy lavinaveszély alakult ki. Vételi Eladási euró 246,29 258,92 USA-dollár 207,44 218,08 angol font 358,10 376,46 cseh korona 8,26 9,12 horvát kuna 32,45 35,87 svájci frank 157,42 167,16 szlovák korona 6,34 7,00 __________ Fottssorr -BELFÖLD HÉTFŐ, 200, - KÜLFÖLD* Szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be 2005 utolsó napján Szilveszter Európában Látványos tűzijátékkal ünnepelték százezrek Európa-szerte a 2006-os esztendő beköszöntét. Szilveszter éjszakájára több helyütt szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ A természeti csapások és terrortámadások sorozata által beárnyékolt óesztendőt a brit fővárosban több százezren búcsúztatták az utcán. London belvárosában százezrek ünnepeltek újév hajnalán a metrósztrájk ellenére, amelynek a hatóságok szerint csekély hatása volt az óévbúcsúztatók közlekedésére. Az ünneplés hagyományosan első számú színhelyén, a Trafalgar téren becslések szerint 220 ezren zsúfolódtak össze, és további 150 ezren várták az éjfélt a Temze partján, valamint a parlament híres óratornya, a Big Ben tövében. A Big Ben éjféli óraütésének pillanatában a Temze túlpartján lévő, 135 méter magas óriáskerék, a London Eye szerkezetén és a folyón lehorgonyzott uszályokon hatalmas és minden eddiginél látványosabb tűzijáték vette kezdetét. A tömeg biztonságára 2600 rendőr ügyelt, a levegőben is rendőrségi helikopterek keringtek - jelentette az MTI tudósítója. A francia főváros híres sugárútján, a Champs-Elysées-n a rendőrség becslése szerint mintegy félmillió ember köszöntötte az újév beköszöntét. A sugárúton különösen erős volt a rendőri jelenlét, s országszerte összesen 25 ezer rendőr és csendőr ügyelt a rendre. A hatóságok tartottak attól, hogy esetleg megismétlődnek a novemberi franciaországi külvárosi zavargások során tapasztalt kiterjedt erőszakos cselekmények, ám félelmük szerencsére nem igazolódott be. Az erőszakos cselekmények száma lényegében nem múlta felül az egy évvel ezelőtti szintet: Franciaországban hajnali két óra előtt 249 gépkocsit gyújtottak fel, míg tavaly ilyenkor 240 jármű vált a lángok martalékává. A rendfenntartók szilveszter éjszakáján 121 személyt állítottak elő. A német fővárosban a fagypont alá süllyedt hőmérséklet ellenére a szervezők szerint csaknem egymillió - rendőrségi becslés szerint több százezer - ember hatalmas tűzijátékkal búcsúzott az óévtől a Berlin történelmi városközpontjában álló Brandenburgi Kapunál. A szilveszteri vidám hangulatot, s az új évvel kapcsolatos várakozásokat csak tetézte, hogy idén Németországban rendezik meg a labdarúgó világbajnokságot. Görögországban népszerű énekesek - köztük a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivált megnyerő Helena Paparízou - részvételével tartott koncerteken ünnepeltek az emberek. A szlovák fővárosban több ezren kísérték figyelemmel a Duna felett tartott, zenés koncerttel kísért nagyszerű fényjátékot. Az orosz fővárosban - ahol az időeltolódás miatt a közép-európainál két órával korábban ütött éjfélt az óra - a hideg és nyirkos időjárás ellenére ezrek búcsúztatták 2005-öt a Kreml falainak tövében. A nagy erőkkel kivonuló rendőrség kis csoportokban engedte be az ünneplőket a Vörös térre, s esetenként szemet hunyt afelett, hogy a szilveszterezők a hivatalos tiltás ellenére pezsgőspalackokat vittek magukkal az orosz főváros egyik legismertebb nevezetességének számító térre. Pezsgővel koccintanak a moszkvai Vörös téren Fotó: MTI/EPA Felrobbant kezében a petárda BUDAPEST (MTI) Nagyságrendekkel kevesebb petárdázás volt szilveszterkor Magyarországon, mint a korábbi években. A rendőrök országszerte 44 esetben tettek feljelentést pirotechnikai eszközzel való visszaélés miatt, és 1400 petárdát foglaltak le. Hét sérülés történt, ebből kettő súlyos, mindkettő Miskolcon. Egy férfi kezében felrobbant a tűzijáték, és három ujját amputálni kellett, egy 12 éves fiú pedig a szeme környékén sérült meg. Sólyom László a lejárató kampánytól óvott óvott a lejárató kampánytól, a teljesíthetetlen ígéretektől, és az egyéni felelősségre hívta fel a figyelmet Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében, a 2006-os parlamenti választások kapcsán. BUDAPEST (MTI) „A felelős ember ad magára. Megköveteli, hogy ne akarják teljesíthetetlen ígéretekkel vagy mások kárára megnyerni támogatását. (...) Én arra lennék büszke, ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni. Sok jelét látom annak, hogy az embereknek elegük van abból, hogy a politikában ellenségképpel dolgoznak" - jelentette ki a köztársasági elnök a Magyar Televízió vasárnap délelőtt sugárzott adásában. Mint mondta, a felelős ember reális, hosszú távú programot akar látni, s annak hiteles jelét, hogy az adott pártban lesz elszántság véghezvinni mindazt, amit ígért. Az államfő emlékeztetett azokra az időkre, amelyeket a faji alapon gyártott ellenség, az osztályellenség, a külső és a belső ellenség elleni küzdelem uralt. Kiemelte: a rendszerváltás utáni politika súlyos bűne, hogy nem szüntette meg ezt a módszert. Mint mondta, bízik benne, hogy megjelenik és eredményessé válik a magyar politikai életben is az a minta, amely a pozitívumokra épít. A köztársasági elnök hangsúlyozta: demokratikus, alkotmányos pártok versenyeznek, s nem viszi romlásba az országot, bármelyik győz is. Felhívta a figyelmet, hogy a gazdaságpolitikában viszonylag szűk a mozgástér - ezért is van állandó zavar abban, nevezhető-e egyáltalán jobb- vagy baloldalinak az aktuális kormányok politikája. „S az is nyilvánvaló, hogy a négyéves ciklusoknál hosszabb távú és átfogóbb keretekkel kell számolnunk - elegendő csak az Európai Unió költségvetésére utalnom. De a gazdaság, egyáltalán a hétköznapi élet nem négyéves ciklusokban létezik. Mindebből az következik, hogy sokkal inkább távlatosan, az ország - s most már Európa - érdekeit szem előtt tartva kellene politizálni, s nem élet-halál kérdésként beállítani a választási győzelmet - mondta. Sólyom László a politikai vezetőkről azt mondta: „Az ő feladatuk, hogy időszerű, világos és elérhető célokat határozzanak meg. Ők alkotják meg azokat a feltételeket, amelyek megkönnyítik vagy nehézzé teszik munkánkat, eredményessé vagy hiábavalóvá erőfeszítésünket. Nekünk pedig szükségünk van pontos tájékoztatásra éppúgy mint az önálló ítéletalkotásra, hogy ne lehessen olcsó reklámfogásokkal befolyásolni minket. Ha mi viseljük a terhet, tudnunk kell azt is, melyik párt hogyan vágna bele a régóta halogatott reformokba, mit és hogyan változtatna meg, s főleg, mikor. Nagyobb részt erről kellene szólnia a kampánynak". Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC, FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), KARNOK CSABA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-maail: szerkesztosegfa delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel: 62/213-391. hirdetésfelvétel és előfizetés Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG. KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel. 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható).Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarország), 1355 Ft (Délvilág) .Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.