Délvilág, 2007. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-08 / 33. szám

CSÜTÖRTÖK, 2007. FEBRUÁR 8. * MEGKÉRDEZTÜK A SZENTESI OLVASÓT Beengedi-e a kéményseprőt ! PUSKÁS TERÉZIA tanácsadó: - Mivel tízemeletes házban la­kom, nemigen van rá szükség, de egyébként bármikor beenged­ném. Nem véletlenül hallunk egyre többet emberekről, csalá­dokról, akik szén-monoxid-mér­­gezésben haltak meg. Úgy gon­dolom, az ilyen dolgokra érde­mes nagyon odafigyelni, hiszen az életünk múlhat rajta. GYOVAI DÖME JÁNOSNÉ betanított lakatos: - Természetesen be szoktam en­gedni. Sohasem volt rossz ta­pasztalatom velük kapcsolatban. Nálunk egyébként is külön van a kazánhoz, és nem kell beengedni a lakásba a szakembert, ha ellen­őrizni jön. Olyan panaszt már én is hallottam, hogy ebédidőben jönnek, de ez szerintem nem annyira vészes. SÁNDOR SÁNDOR traktoros: - Minden további nélkül. A ké­ményt rendszeresen tisztítani, ko­torni kell. Nem lehet elhanyagol­ni. A kéményseprő ősszel járt ná­lunk, és magától értetődő volt, hogy beengedtem, hiszen szükség van a munkájára. Az igazság az, nem is hallottam még olyat, hogy valaki nem engedi be a házba a ké­ményseprőt. Elképesztő! KÁSA IMRE nyugdíjas ügyvezető: - Persze, hiszen a saját­ jól felfo­gott érdekem, hogy megnézze, nem tömődött-e el a kémény. Gázzal fűtünk, évente egyszer jár hozzánk a kéményseprő, azt a je­lentéktelen összeget pedig megéri kifizetni, hogy nyugodtan alhas­­sunk. Szerintem akinek van egy szemernyi felelősségtudata, az beengedi a kéményseprőt. «KAPCSOLATOK» Napi szolgáltató, kulturális programajánló HOROSZKÓP ! I I­KOS: Ha nézeteltérése támadt vala­kivel, tisztázzák le dolgaikat! Szem­től szembe mondja meg őszintén véleményét az illetőnek! Öntsenek tiszta vizet a pohárba! BIKA:A ma napot töltse fü­ggőben lé­vő ügyei intézésével! Vásárolja meg a régebben kinézett ruhadarabokat, menjen el egy szépségszalonba! Fodrászát is keresse fel! IKREK: Fiatal ismerősével kerülje * a közeli, belsőséges viszony kiala­kítását! Kellemetlen pletykák vehetik ugyanis kezdetüket.­­ RÁK: Váratlan levelet kaphat. Az­­ olvasottak folytán komolyan elgon­dolkodhat lakhelye megváltoztatásáról. Szüksége lehet egy csendes, nyugodt estére.­­ OROSZLÁN: Egy közhasznú szer- I­vezet vezetésére kérhetik fel. Segít­sen, ahol csak tud, ám folyamatos, biztos pénzbevételi forrásának ne fordítson hátat! SZŰZ: Ne vegyen mindent véresen komolyan, kedves Szűz! Mindennek megvan a jó oldala. Optimista szemlélettel a problémákon könnyen felülkerekedik. MÉRLEG: Vásároljon ruhákat magá­nak, és szeretteinek! A drága hobbikat kerülje a mai nap, mert pénztárcáját megter­helhet vele! A költekezésből vita is támadhat. SKORPIÓ: Temperamentumos énje kerülhet ma előtérbe. Csípős nyelvével, keresetlen szavaival számos embert megbánt­hat Gondolkodjon, mielőtt véleményt mond! ! NYILAS: Egy gyerek beavatja a ter­veibe, ám ön kételyeket táplál a ki­vitelezhetőségüket illetően. Néha egy beszél­getéssel jobb belátásra bírhatjuk a nálunk tapasztalatlanabb embereket, még csak közbe se kell avatkoznunk direkt módon. BAK: Ha fiatal rokona tetteit nem tartja helyesnek, közölje vele! Nyíl­tan tudassa vele véleményét! Ha tanácsát nem fogadják meg, ne szomorkodjon! I VÍZÖNTŐ: Fektessen kellő hangsúlyt ! megjelenésére! Menjen el egy szépség­szalonba, keresse fel kozmetikusát! Készíttes­sen új frizurát válasszon ki egy érdekes hajszínt! I HALAK: A családi ügyeket illetően I kötelességtudóan legyen ott, ahol szükség van önre! Álljon rokonai segítségére! Szülei fontos ügyben kérhetik ki véleményét. TISZTELT OLVASÓINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevétele­ket esetenként rövidítve, szerkesztett for­mában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség vélemé­nyével. A leveleiket csak teljes névvel, lakcímmel/telefonszámmal fogadjuk. A lapban azon levelek, e-mail üzenetek je­­ lennek meg, amelyeknek írói nem kérik anonimitásukat. Kéziratot továbbra sem érzünk meg és nem adunk vissza. I E-mail címünk: ajanlo@delmagyar.hu SZÍNHÁZ SZEGED KISSZÍNHÁZ 19 óra: Hamlet - tragédia két részben. Bérletszünet. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 15. 20.15 óra: A tökéletes trükk­, 17.30 óra: A parom - Egy gyilkos története. BALÁZS BÉLA TEREM 16.15 óra: Kék mélység­, 18.30 óra: Szupersztárok reklámfilmekben­­, 20 óra: A parfüm - Egy gyilkos története. CSŐKE JÓZSEF TEREM 16, 20.30 óra: Rize­, 18.15 óra: Az utolsó adás. GRAND CAFÉ 17 óra: Iszonyat. Fekete-fehér angol thriller, 19 óra: Johanna. Színes magyar operafilm; 21 óra: Takeshisa. Színes japán vígjáték. PLAZA CINEMA CITY Mezsgye: 16.30, 18.30, 20.30 óra. Dreamgirls: 15, 17.30, 20 óra. Véres gyémánt: 14.30, 17.15, 20 óra. Bűnös viszonyok: 14.30, 19.45 óra. Lóra: 16, 20.15 óra. Az átok 2.: 18 óra. Éjszaka a múzeumban: 13.30, 15.30, 17.45, 20 óra. A parfüm - Egy gyilkos története: 16.45, 19.45 óra. Konyec - Az utolsó csekk a pohárban : 14.15, 18.15 óra. Arthur és a villangók: 14. 16 óra. Apocalypto : 17 óra. Déja vu: 20 óra. Táncoló talpak: 13, 15,15, 17.30 óra. Er­agon: 14 óra. Holiday: 19.45 óra. Casino Royale: 13.45 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 óra: Arthur és a villangók. Színes amerikai animációs film. 20 óra: Eladó a szerelem. Színes francia vígjáték. SZENTES 15.30 óra: Hidegzuhany . Színes francia filmdráma. 17.30 óra: Táncoló talpak. Színes ausztrál-amerikai animációs film. 20 óra: Borat. Színes amerikai vígjáték. KÖZÉLET SZEGED Az ifjúsági házban 14 órakor: Családbarát programsorozat - Babamasszázs. Vezeti: Ráczné Gyémánt Andrea védőnő. 18 órakor: Akropolisz Táncház. Vezeti: Kerek Attiláné. A Közéleti Kávéház rendezvénye a Roosevelt téri Halászcsárdában 17 órakor. DM-szakácskönyv - könyvbemutató. Vendég: Őrfi Ferenc főszerkesztő-helyettes, a könyv projektmenedzsere, Lévay Gizella, a könyv szerkesztője, Karnok Csaba fotóriporter és Pintér Melinda marketing­­munkatárs. Az esten halászlékós­tolásra is meghívják az érdek­lődőket. Vendéglátó: Frank Sándor mesterszakács. Házigazda: V. Szilágyi Árpád városvédő polgár, a Magyar Kultúra Lovagja. A máltai játszótéren (Retek u. 2-4.) 15 órakor: könyvklub. Az Alsóvárosi Kultúrházban 17 órakor: gobelinklub Bauer Krisztina klubvezetővel; 20 órakor: Zsófi-torna. A Bartók Béla Művelődési Központban 17 órakor: téli madárgyűrűző tábor Dél- Görögországban - vetítettképes előadás. Előadó: dr. Tokody Béla. A Bálint Sándor Művelődési Házban 15 órától: „Talpalatnyai Himalája" - Kovács Sándor Tibor dia- és videovetítéses előadása. A Petőfi Sándor Művelődési Házban 18 órakor: aerobik a jó formáért. Vezeti: Veszelka Rita. A Millenniumi Kávéházban 18 órakor: Sakk-klub. A SZAB-székházban 14 órakor: az MTA SZAB kibővített ülése. A műjégpálya nyitva tartása: 7.00- 9.30, 10.00-13.30, 17.00- 19.00 óráig. Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 9 órától 16 óráig, a Szegedi Vadaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 16 óráig várja látogatóit. ALGYŐ A faluházban (Búvár u. 5.) 9.30 órakor: baba-mama klub; 16 órakor: nyugdíjasklub (Maszlag Józsefné); 17 órakor: Yogagyi stresszoldó torna (Pap Éva); 18.30 órakor fitnesztorna (Kovács Krisztina). KONCERT, BULI SZEGED A JATE-klubban 21 órakor: Bikini-koncert. A SZOTE-klubban 22 órakor: SZEFHE-buli Patkós doktorral. A Millenniumi Kávéházban 19 órakor, Storyville Jazz Band koncertje. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Bartók Béla Művelődési Központ B galériájában 17 órakor nyílik Barta András képzőművész Húsz év rajzokban című kiállítása, melyet Nátyi Róbert művészettörténész nyit meg. A kiállítás március 9-éig, munkanapokon 10-18 óráig tart nyitva. A Bálint Sándor Művelődési házban 18 órakor nyílik a Hammido Alapfokú Művészeti Iskola félévváró kiállítása, melyet Nagy Bandó András nyit meg. A kiállítás március 1-jéig tekinthető meg, vasárnap és hétfő kivételével naponta 10-18 óráig. A SZTE Tanszéki Galériájában (Brüsszeli krt. 37.) megnyílt Művészpalánták címmel módszertani gyermekrajz­­kiállítás, mely február 10-éig látható. A TIK kiállítótermében megnyílt Karancsi Zoltán főiskolai docens Színek, fények a természetben című fotókiál­lítása, mely február 16-áig tekinthető meg. Az Alsóvárosi Kultúrházban megnyílt Az iható Marosért című fotókiállítás, mely február 16-áig, hétköznap 10-18 óráig látogatható. A Dugonics András Piarista Gimnázium aulájában látható Gyulai Líviusz Kossuth- és Munkácsy-díjas, érdemes grafikusművész linómet­szeteiből, litográfiáiból és rézmetszeteiből válogatott kiállítás, mely megtekinthető február 23-áig mindennap. A Kass Galériában­­ 15 éves a Szög Art Művészeti Egyesület kiállítása, mely március 18-áig látható. A Kézműves Pince és Galériában megnyílt Gurzó Krisztina kiállítása, mely február 10-éig, munkanapokon 10-18 óráig, szombaton 10-14 óráig látogath­ató. A Szerencsejáték Zrt. szegedi területi igazgatóságának épületében (Szilién sgt. 31-33.) megnyílt a Szerencsejáték Rt. fennállásának 15 éves évforduló­ja alkalmából, az előző másfél évtized, illetve a magyar szerencsejáték korábbi idősza­kából összegyűjtött emléktár­gyakból kiállítás és állandó tárlat. A rendezvényházban - pedagó­giai intézetben (Közép fasor 1-3.) Farkas Gyula festőművész olajfestményeinek állandó kiállítása és vására tekinthető meg hétköznap 8-21, szombaton 8-13 óra között. A Rátkai Sándor Múzeum és a szegedi papucskészítő látványműhely (Szeged, Kiss Ernő u. 3-5.) szerdán és pénteken 15 órától 17.30-ig látogatható. A Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum (Felső Tisza part 10.) keddtől szombatig 15-18 óráig várja látogatóit. Vasárnap és hétfő szünnap. Állandó kiállítások: A Pick szalámi története, A szegedi paprika története. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart, valamint a sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sürgős ellátást igény­lő, felnőtt betegeket. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbete­geket a sebészeti klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZAT Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszü­neti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Te­lefonszám: 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben. Pécsi u. 4. s.o.s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órá­tól 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órá­tól 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel­ 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel: 62/547-174. 6 UAT ... . .y..„ Gőry Pince & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN! Asztalfoglalás: (62) 422-157 SMS-ben! (IGEN VIlá­y MÉH)! Az SMS számlázása normál torta szerint történik. 06-30/30-30*921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu SZEGED____________________________ CSONT LILLA KATALIN Január 30., 8 óra 12 perc, 3520 g. Sz.: dr. Kiricsi Mónika és dr. Csont Tamás Bálint (Szeged). HORVÁTH VIKTÓRIA Február 6. 14 óra 55 perc, 4010 g. Sz.: Mé­zes Andrea és Horváth Viktor (Szeged). TERGÁR EMESE Február 7., 0 óra 29 perc, 2700 g. Sz.: Czi­­rok Mária és Tergár Péter (Szeged). LAKATOS LILI SÁRA Február 6., 23 óra 50 perc, 3760 g. Sz.: Pa­­ja Erika és Lakatos Péter (Szeged). SZÉPLAKI TIBOR Február 7., 6 óra 55 perc, 2550 g. Sz.: Magony Szilvia és Széplaki Tibor (Csen­gété). SZENTES___________________________ EGRI RENÁTA Február 6., 15 óra 55 perc, 3640 g. Sz.: Csömör Éva és Egri László (Szarvas). KULI RÉKA ANDREA Február 6., 5 óra 55 perc, 3000 g. Sz.: Váczi Andrea és Kuli Bálint (Szentes). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK MEGJÖTTÜNK PROGRAM PONT CSÖRÖG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasz­talataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-1111-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadják. E-mailt a kapcsola­­tok@delmagyar.hu címre küldhetnek. VÁSÁRHELY A 221-073-ról azt tette szóvá vá­sárhelyi olvasónk, hogy a város fő­tere, a Kossuth tér esténként még mindig karácsonyi díszkivilágítás­ban pompázik. A telefonáló ezt februárban már pazarlásnak tartja. UTCALEZÁRÁSOK Horváth Zsolt szegedi olvasónk felháborítónak tartja, hogy bizo­nyos utcák lakói (legutóbb Új­szegeden) önkényesen maguké­nak nevezik az utcát, és lezárják a forgalom elől. Az SMS írója szerint az önkormányzatnak ezt nem volna szabad megengednie, mert akkor az ilyen igények lavi­naszerűen megnőhetnek. ÁRAMSZOLGÁLTATÓ Körmöcziné Kőszegi Katalin sze­gedi olvasónk úgy véli, hogy az áramszolgáltató dolgozóitól nem volna szabad megvonni a kedvez­ményt, hiszen más munkakörök­ben dolgozók között is van, aki­nek jár bizonyos kedvezmény. Egyenlő elbírálás alá kellene he­lyezni a dolgozókat. Tóth István viszont azt hangsúlyozta, hogy az áramszolgáltatónál csak a nyug­díjas dolgozóknak kellene meg­hagyni a kedvezményt, az aktív dolgozók viszont fizessenek. Na­gyon sok bérből élő ember is csak nehézségek árán tudja majd (ha tudja) befizetni az áramszámlát. KUTYAPISZOK Tóth Mihályné szegedi olvasónk bosszantónak tartja, hogy a ku­tyások nem óvják az utcák, par­kok, terek tisztaságát. A telefo­náló szerint Szegeden is szigo­rúbb büntetéssel kellene erre rá­szorítani a kutyatartókat. TEJTERMELŐK A 30/553-7839-ről pusztamérge­­si olvasónk arról számolt be, hogy a tejtermelőket fejléc nél­küli papírral keresik meg az egyik tejfelvásárló nevében, és minden adatuk megadását kérik tőlük. Véleménye szerint viszont ez visszaélésekre is okot adhat, ha nem megfelelő kézbe kerül. 13

Next