Délvilág, 2009. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-08 / 132. szám

161 Mozaik 3 A NAP SZÍNESE Közlekedési gyermeknap MÁRTON GERGELY________________________ Verőfényes napsütés, izgalmas játékok és szóra­koztató programok, minden adott volt a jó szóra­kozáshoz tegnap a Széchenyi téren. A legifjab­bak rögtön bevették az ugrálóvárakat, színes lég­gömbökkel a kezükben szaladgáltak fel-alá, míg valamivel idősebb kortársaik fajátékokkal ját­szottak, illetve aszfaltrajzversenyen mutathatták be kézügyességüket az arra járóknak. A kísérő­ként jelen lévő felnőtt családtagok sem marad­tak látnivaló nélkül, megtekinthették a veterán­autó- és­­motorkiállítást. A színpadon a város művészeti- és tánciskoláinak növendékei mutat­koztak be, a pomponos és akrobatikus koreográ­fiák után a Peter & Pan énekelt. Felcsendült töb­bek között a régi televíziós műsorból ismert Cim­bora, énekeltek egy betétdalt a Shrek című fim­ből, de Bill Haley is ropta a rockot az óra körül. Az Oroszlánkirály örök klasszikusa szerint az oroszlán éjszaka aluszik, nem úgy a nosztalgia­villamos, ami a kanyarban nyikorgott egy picit. Egész napos körjáratában vidáman hangoskodó ifjú utasokkal tele­hirdette a gyermeknap mottó­ját: a jó idő beköszöntével egészségesebb és kör­nyezetkímélőbb, ha autó helyett a biciklit vagy a tömegközlekedési eszközöket választják. ■ A NOSZTALGIAVILLAMOSRA IS SOKAN FELSZÁLLTAK Fotó: Miskolczi Róbert HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.): Ha le­­hetősége van rá, keresse fel barátait munka után! Ne adjon senkinek okot hanyag munkavég­zésének kritizálására! BIKA (IV. 21.-V. 20.): Meg­­­bánás vagy bocsánatkérés lehet a mai nap főszereplője. Hosz­­szú távú céljait tekintve ajánlatos erre koncentrálnia. I»|V IKREK (V. 21.-VI. 21.): Ha m­i bosszút, bosszúságot érez, az nem biztos, hogy jogos, megalapo­zott. Munkatársaival minden hely­zetben viselkedjen tisztességesen! RÁK (VI. 22.—VII. 22.): A­­ nosztalgikus hangulat lehet a jellemző, amelyet jobb, ha ma félretesz! Azt kívánhatja, bárcsak szárnyai lehetnének. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.): Minden különösebb ok nélkül lassulhat munkavégzése. Ta­lán vakációra, pihenésre van szük­sége. SZŰZ (Vili. 23.-IX. 23.): A­­ munkára kiváló hatással van a bolygóállás. A telefonon lebonyo­lított tárgyalásoknak kedvez a nap. Emellett Ámor nyila is eltalálhatja. MÉRLEG (IX. 2A.-X. 23.):­­Valami véget érhet életében, ami soha többé nem jön vissza. Ne engedje, hogy esetleges érzelmi válsága kihasson munkájára! SKORPIÓ (X. 2A.-XI. 22.): (Gyakran nagyot mondó is­merőse önt is átverheti. Fontos dol­gokban ne hallgasson az illetőre, is­merve, hogy milyen! NYILAS (XI. 23.-XII.21.): Ha­­ házas, párjával ma nagyon nehezen jön ki. Kedvese ideges, fe­szült lehet, amilyennek még soha nem látta. BAK (XII. 22.-I. 20.): Időbe ítélhet esetleges problémája diagnosztizálása. Ha megvan a szükséges gyógyír, hamar javuló tendenciát mutat. VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.):­­ Munkája megsínyli, ha gon­dolatai új szerelme körül forognak. Ha házas, ma társát csodálhatja, kényeztetheti. ^4 HALAK (II. 21.-III. 20.): A Halmai nappal egy hosszú és rö­gös út veheti kezdetét. Visszautasít­hatja, ha valaki másra kell pénzét költenie. Egy hajléktalanért küzd Alain Delon Kora előrehaladtával megesett a szíve egy korábban hajlékta­lanként élő férfin Alain Delon (képünkön) francia színészle­gendának, aki azért küzd, hogy a Toulouse környéki férfi megtarthassa vaddisznóját. A Chipie névre hallgató álla­tot a halál réme fenyegeti, ugyanis a francia törvények nem teszik lehetővé,­hogy a vaddisznót háziállatként tart­sák. - Ez az állat segített Mau­­rice-nak újra megtalálni az egyensúlyt az életben, nem le­het csak úgy egyszerűen elven­ni tőle - mondta a 73 éves De­lon. A színész meg akarja hívni házába Maurice Gayralt és vele együtt Chipie-t is. A NAP VICCE Két székely bácsi barkoch­­bázik - Senderedik? - Senderedik biza! - Kunkorodik? - Kunkorodik biza! - Pöndörödik? - Pöndörödik biza! - Akkó dezoxiribonukle­­insav! Global Jeans Outlet -10%-70% j Szeged,Fekete sas u.22. Akció: június 5-13. KALENDÁRIUM 2 3. KELTE: Ok óra k1 perc NYUGTA: 20 óra 39 perc KELTE: 21 óra 23 perc NYUGTA: Ok óra 37 perc ISTEN ÉLTESSE! MEDÁRD, ZARÁND A Medárd latin, germán eredetű név, jelentése: ha­talmas, erős, merész. A Za­­ránd magyar eredetű férfi­név, jelentése: morcos. Ma ünnepel még: Helga. EZT ÍRTUK 1 éve: Vajda Attila, a Dé­­mász-Szegedi VE kenusa nyerte a Maty-éri Mol-vi­­lágkupa 1000 méteres egyes fináléját, indulhat a pekingi olimpián. 5 éve: Fásított parkolót ala­kítanak ki az újszegedi To­rontói téren. 10 éve: Kudarcba fulladtak a NATO-jugoszláv béketár­gyalások, folytatódnak a légi csapások. A kezdeti melegfronti ha­tás után egyre inkább a hidegfrontokkal együtt já­ró tünetek lesznek a meg­határozók. Fejfájás, vér­nyomás-ingadozás jelent­kezhet. UV-B SUGÁRZÁS -B sugárzás mérté­­: 7,4, nagyon erős­ seti napozási idő 11 ro IzATAff* VI nőre Mercuryt akarja Zágráb polgármestere Freddie Mercuryt is szeretné felléptetni Zágrábban a horvát főváros polgármestere. Milan Bandic a horvát állami tévé­­csatornán beszélt zenei ízlésé­ről a helyhatósági választás kapcsán, mint mondta, rockle­gendákat akar Zágrábba hívni. - Szeretném David Bowie-t fel­lépni Zágrábban. És Freddie Mercury is jöhetne - mondta. Amivel nem kis meghökkenést keltett. Aztán ő hökkent meg, amikor felvitágosították, hogy Mercury 18 éve halott. Hétfő, 2009. június 8. Szárazabb levegő áramlik fölénk, ezért sok napsütésre van kilátás, de északon i­­dőnként megnövekszik a felhőzet, és helyenként zápor, esetleg zivatar is várható. További kilátások Kedden még sok napsütés várható és 30 fok körüli hőmérséklet. A hét közepétől a több-kevesebb napsütés mellett már ismét gyakran megnövekszik a felhőzet, és zápor, zivatar is valószínű. Fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés. Vízállás: A Tisza Szegednél 192 cm (hőfoka 19,7 °C), Csongrádnál 79 cm, Mindszentnél 197 cm. A Maros Makónál 192 cm. Szeged­ 28° Mórahalom­ 27° Hódmező­vásárhely0 27° Mindszent0 27° Szentes0 28° Békés­csaba0 28° Makó0 27° Szolnok 26° Csongrád0 28° Kecskemét 27° Kistelek0 28° Orosháza 27° Kedd Max:31° Mln:16° Napos Mln:18° Zivatar Péntek 0 w t ' ' Max:27° Mln:16° Zápor Mossák a Kreml vörös és kormos csillagait Mossák a Kreml vörös csillaga­it. A soros komplex műszaki karbantartás részeként az alpi­nisták, akárcsak a gondos házi­asszony az ablakot, tisztítósze­res oldattal, puha ronggyal, s sok munkával szabadítják meg a csillagot a rárakódott korom­tól, és kifényezik a rézzel borí­tott fém részeket. Ilyen karban­tartásra rendkívüli esetektől el­tekintve néhány évente kerül sor, ekkor kicserélik az eset­leg megrepedt - vagy éppen villámcsapástól megolvadt - üveglapokat, de az illetékesek szerint most remek állapotban vannak a csillagok. Átaludt két megállót Menet közben átaludt két vas­úti megállót egy indiai sze­mélyvonat vezetője, s végül a pánikba esett utasok ébresztet­ték fel. A hétalvó masiniszta szerencsére nem okozott súlyos balesetet, bár a két Bihar ál­lambeli állomáson a sínekhez túl közel várakozók közül több embert elsodort. A BBC online jelentése sze­rint azonban ők is megúszták kisebb zúzódásokkal. A vona­­tozókra akkor tört rá a félelem, amikor szerelvényük a máso­dik megállón is fékezés nélkül haladt át. Néhányuknak sike­rült eljutnia a mozdonyig, ahol meglátták, hogy a vezető béké­sen húzza a lóbőrt. A vészcsen­gővel és kiabálásukkal vertek belé lelket. A NAPOS OLDALRÓL * A 22 éves Udvardi Klaudia Hédi a szegedi egyetemen tanul fogorvosnak, de emellett diákmunkában menedzser egy gyorsétteremben. Szeleburdi, vidám, de makacs, és hirtelen dönt. Szeret ismerkedni, és sokat beszélgetni. Álma, hogy fogorvos legyen, kiegyensúlyozott családi életet éljen, és hogy a barátnőivel mindig tartsa a kapcsolatot. Édesanyja a példáké­­t offll­­­pe, főleg az akaraterejét és kitartását tanulta tőle. Fotó: Németh Norbert KJ ii­mwwtwil

Next