Délvilág, 2010. május (66. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-03 / 101. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON Simor ajánlata Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak és hangsúlyozza, hogy mandátumának végéig az MNB teszi a dolgát. Ma lesz az első ülés Ma tartják első, előkészítő megbeszélésüket a leendő Orbán-kormány tagjai a Parlamentben. A miniszterjelöltek közül eddig csak Martonyi Jánosnak, a külügyminiszteri poszt várományosának és Navracsics Tibornak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium leendő vezetőjének és egyben kormányfőhelyettesnek a nevét hozta nyilvánosságra Orbán Viktor, akit az Országgyűlés alakuló ülésén miniszterelnöknek jelöl az államfő. Ma várhatóan a leendő kabinet többi tagja is bemutatkozik. Molnár távozásra szólít Távozásra szólította fel az MSZP elnökségét Molnár Csaba búcsúzó kancelláriaminiszter. A párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint erre nem a megújulás, hanem a felelősségvállalás miatt van szükség. Szakadékba zuhant A mentőhelikopter agyrázódással szállította a veszprémi kórházba azt a férfit, aki szombaton délután zuhant le a badacsonyi sziklákról. Az elsődleges értesülések szerint lábszár- és bordatörést szenvedett. Az ombudsman bírálja a programot Bírálja a kisebbségi ombudsman a kormány programját, amelyet roma diplomások foglalkoztatására dolgozott ki. Kállai Ernő szerint hibás volt a tervezés és a végrehajtás is. Kállai több hiányosság mellett arra is rámutatott: a tervezett kétszáz helyett mindössze 46 fiatallal kötöttek szerződést március közepéig. Kivizsgálják a verést Parancsnoki kivizsgálást rendelt el a várpalotai rendőrkapitány azzal a berhidai körzeti megbízottal szemben, akit a TV2 vasárnap esti Tények műsorában egy fiatalember megverésével hoztak összefüggésbe. A műsorban elhangzott, hogy a berhidai fiatalember cserepes virágot lopott, emiatt egy rendőr őt kivitte az erdőbe, s ott megverte. A megvert férfi később barátaival felkereste a rendőrt, a szóváltásukról hangfelvételt készített. (mti) CORJxtR. ------------pénzváltó-------------Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. | Pénznem 1 egységre p USD | VÉTEL __ . 197,00 | ELADÁS | 1 204,99 | JHF 183,30 189,99 FRON 61,00 66,99 Érvényes: 2010.05.02. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. EGY ÉBER UTCAI ÁRUSNAK KÖSZÖNHETŐEN SIKERÜLT ELKERÜLNI A HALÁLOS TÁMADÁST Pokolgép New York szívében Pokolgépet találtak a rendőrök a New York-i Times Square-en helyi idő szerint szombat este egy parkoló terepjáróban. Michael Bloomberg, New York polgármestere vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: halálos támadást sikerült megakadályozni egy éber utcai árusnak és a biztonsági hatóságoknak köszönhetően. NEW YORK MTI___________________________ A robbanószerkezetet a tűzszerészeknek sikerült hatástalanítani. Egyelőre nem tudni, hogy ki állhat a robbantási kísérlet mögött, és miért akarták működésbe hozni a robbanószerkezetet. A sötétzöld Nissan Pathfindene, amely üresen, járó motonal és vészvillogóval állt a 45. utcában, a Hetedik és a Nyolcadik sugárút között egy utcai pólóárus - egy vietnami veterán - figyelt fel. Szólt egy lovas rendőrnek, ciki azonnal erősítést kért, terrorelhárítók, tűzoltók, mentők érkeztek a helyszínre. A környék tele volt taxikkal, turistákkal és a színházakba siető emberekkel. A hatóságok több órára lezárták és kiürítették a környéket. A közúti forgalmat elterelték, járókelőket sem engedtek a helyszínre. Kiürítettek több lakóházat és irodaépületet. Miután a szakértők megbizonyosodtak róla, hogy a robbanószerkezet nem léphet működésbe, elszállították a járművet, és ezután ismét megindulhatott mind a gyalogos-, mind az autóforgalom a turisták körében népszerű negyedben. Barack Obama elnök elismeréssel szólt a New York-i rendőrség „gyors reagálásáról”. New York állam kormányzója tenorcselekménynek nevezte a Times Square-en meghiúsított robbantási kísérletet. A manhattani Times Square-en talált pokolgéppel az elkövetők célja az lehetett, hogy hatalmas tüzet okozzanak - mondta újságíróknak Raymond Kelly, a New York-i rendőrség (NYPD) vezetője. A sötétzöld Nissan Pathfinderben propángáztartályokat és benzineskannákat találtak. A környéken számos kamera rögzít felvételeket, így azok tanulmányozása értékes segítséget jelent majd. Rendőrök elvontatták tegnap hajnalban a helyszínről azt a járművet, amelyben az éjjel a rendőrök házi készítésű pokolgépet találtak a New York-i Times Square-en. A polgármester közölte, hogy halálos támadást sikerült meghiúsítaniuk a hatóságoknak. FOTÓ: mti Gyermekgondozás: változó támogatások Május 1-jétől átalakult a gyermekgondozási támogatások rendszere: emelkedik a terhességi gyermekágyi segély (tgyás) és a gyermekgondozási díj (gyed) megszerzéséhez szükséges biztosítási idő, és már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett. MAGYARORSZÁG MTI___________ Az új szabályok az április 30-át követően születő gyermekekre vonatkoznak. A tgyás és a gyed megszerzéséhez szükséges 180 nap előzetes biztosítási idő 365 napra emelkedik, és a gyed legfeljebb olyan időtartamban vehető igénybe, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, de továbbra is legfeljebb a gyermek kétéves koráig járhat. A gyes a gyermek második életévének betöltéséig jár, figyelembe véve azonban a méltányossági szempontokat az ikergyermekek, valamint a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermekek után folyósított gyermekgondozási segély időtartama nem változik. A kormány a gyermekgondozási rendszer átalakítását vállalta a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) küldött szándéknyilatkozatában is. A kommüniké szerint a kormány ezen intézkedések mellett 2012-ig 15-16 ezer új férőhellyel kívánja bővíteni a nappali ellátást, elsősorban európai uniós források felhasználásával és új ellátási formák kialakításával. Segítség a görögöknek BRÜSSZEL. Három év alatt 110 milliárd euróra rúg a Görögországnak nyújtandó nemzetközi támogatás az euróövezeti pénzügyminiszterek vasárnap esti döntése szerint - jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke Brüszszelben a találkozót követő sajtótájékoztatón. Athén a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kötött megállapodást erről, az egyezség részeként egy jelentős reform- és takarékossági programot is véghezvisz. Juncker bejelentette, hogy a miniszterek úgy döntöttek, aktiválják a Görögország segítésére kidolgozott mechanizmust. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 30-i kenószámok: 1,2, 4,7, 8,10,12, 26, 33, 34,38, 40,41,43,46,47, 50, 53, 65,70. A május 1-jei kenószámok: 1,4,6,7,17,20,27, 31,45,48, 51, 52, 56, 57,58, 61,62,64,71,73. A május 2-i kenószámok: 6,11,14,15,18, 20, 22, 25, 27, 34, 35, 36, 41, 45, 49, 52, 53, 59, 69, 74.0 Tálibok vállalták. Egy iszlamista honlap közlése szerint a pakisztáni tálibok vállalták magukra a robbantási kísérletet. A weboldalon megjelent indoklás szerint a támadást megtorlásnak szánták két iszlamista vezető, al-Bagdádi és al-Muhádzsir, illetve muszlim mártírok megöléséért. A New York-i akció vállalásának hitelességét nem lehetett nyomban ellenőrizni. Núri al-Máliki iraki kormányfő tájékoztatása szerint mindkettejüket egy földbe vájt lyukban találták meg egy házban, miután azt (az amerikai támogatást élvező) kormánycsapatok lerohanták. 2010. MÁJUS 3., HÉTFŐ KÜLFÖLD Zavaros május elseje EURÓPA. Tízezrek vonultak fel a világ városaiban szombaton, hogy a munka ünnepén több munkahelyet, jobb munkakörülményeket és magasabb fizetést követeljenek. Zavargások voltak többek között Görögországban, Svájcban, Törökországban is. Németországban a szélsőjobboldal elleni országos megmozdulássá vált május elseje: húszan megsebesültek és több mint háromszáz embert vettek őrizetbe. Olajkatasztrófa WASHINGTON. Az Exxon Valdez tartályhajó 1989-es baleseténél is súlyosabb olajkatasztrófa van kialakulóban a Mexikói-öbölben. Összesen 11 millió gallon olaj ömlött a tengerbe Alaszka partjainál a szivárgást április 22. óta nem sikerült megfékezni. A pápa is lerótta hódolatát TORINO. XVI. Benedek pápa vasárnap a torinói Keresztelő Szent János-székesegyházban lerótta hódolatát, és néhány percig imádkozott a szent lepel előtt, amely egy megkínzott és keresztre feszített ember - sok keresztény meggyőződése szerint Jézus Krisztus - testének lenyomatát őrzi. A leplet 2000 óta először tették közszemlére. Csaknem 2 millió zarándok és turista foglalt helyet magának, hogy 3-5 percig közvetlenül szemlélhesse. (mti) 100 éve velünk ébred! DÉLMAGYARORSZÁG Szuperkoncert 2010. május 22. Szegedi Szabadtéri Játékok, Döm tér Ákos, Tankcsapda, Magna Cum Laude Jegyárak: Szuperkedvezményes jegy Délmagyarország- vagy Délvilág-előfizetőknek csak: 4990 Ft. Teljes árú jegy: 7990 Ft. Teljes árú jegy az Interticket-hálózat partnereinél vásárolható! Kedvezményes jegy (egy előfizetőnek maximum 4 db) csak ügyfélszolgálati irodáinkban kapható: Szeged Szabadkai út 20. • 62/567-835 Gutenberg u. 5. • 62/310-933 Hódmezővásárhely Kinizsi u. 27. •62/242-419 Makó Szegedi u. 9-13. • 62/213-198 Szentes Kossuth u. 8. • 63/314-838 http: //www.delmagyar.hu/lDvevéves a DÉLMAGYARORSZÁG A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐREI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SZABÓ C. SZILÁRD (információ, DV), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391. hirdetésfelvétel és előfizetés. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)