Délvilág, 2010. május (66. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-07 / 105. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE Karinthy Frigyes árnyékában érezte magát fia, Ferenc, míg az ő hírneve Karinthy Mártont nyomasztotta tovább. Vele, vagyis Karinthy Frigyes unokájával, az „Ördöggörcs” szerzőjével és a Karinthy Színház megalapítójával a napokban­­ beszélgettünk. INTErjÚ LACZÓ BALÁZS - Több mint húsz évig gyűjtötte az anyagot a Karinthykról szóló, há­rom generációt felölelő műhöz, az „Ördöggörcshöz”, amely 2003-ban jelent meg, de azóta is sokan kere­sik, olvassák. Végül sikerült magá­ból kiírni a családot? - Ezt a témát mindenképpen, de maga az „ördöggörcs” olyan, hogy levághatom tizenöt fejét, mindig húsz nő helyette, ameddig az ember él, addig a könyvben is szereplő szorongá­sok, vágyak - félelmek a tehet­­ségtelenségtől -, örökre meg­maradnak. Annak idején nem tudtam, hogy könyv lesz belő­le. Sokan meghaltak körülöt­tem és szerettem volna meg­őrizni az emberek hangját, ezért készültek a felvételek. Az­tán inkább az élet préselte ki belőlem a műalkotást, mert ná­lam eddig minden nagyobb mérföldkő a pánik folyománya­ként született. A gyűjtött anyag hatalmas szénakazalnak tűnt és akkor ugrott be, hogy van itt egy központi szereplő, a nagy­bátyám, Gábor. (Karinthy Gá­bor, Karinthy Frigyes elsőszülött fia, Ferenc féltestvére és az Aranyketrec c. regény „fájdal­mas költője” - a szerk.) Ő, mint az állatorvosi ló, hordozza az összes problémát, ami a család­ban felmerült: a felnőni nem tudást, a terheltséget, a szere­­tetlenséget, a magányt, míg a másik oldalon az őrült nagy megnyilatkozási vágyat, a te­hetséget, az ambíciót, a kivá­lasztottságtudatot. Meg persze a pokoli keresztet, amit én is is­merek, amivel a Karinthy név jár. Egyszer csak a történet ha­ladt magától valami felé, ami valószínűleg én vagyok. Igen, valószínűleg mégiscsak én va­gyok a főszereplő. - Az „Utazás Karinthyába” alcím­mel megjelent könyvének minden sorából kiderül, hogy önt éppúgy nyomasztotta Karinthy Ferenc hírneve, mint őt Karinthy Frigye­sé. Ez a „Karinthya” Mártonnal együtt teljes, vagy önt csak a fiú és az unoka jogán kapcsolják hozzá rokoni szálak? - Ezt másnak kell eldönteni. Karinthya egy Atlantisz, egy csodálatos, elsüllyedt földrész. Sokan szeretnének oda tartoz­ni, én magam is. Én annyiban vagyok pechesebb vagy sze­rencsésebb másoknál, hogy a nevem miatt oda tartozom, de ez semmi, csak egy véletlen. Azért, hogy része legyek ennek a csodálatos világnak, kemé­nyen meg kell küzdenem.­­ Tudta külső szemlélőként ol­vasni Karinthy Frigyest? Például úgy nevetni, ahogy én nevettem a „Röhög az egész osztályon”? ezt vagy azt el kell olvasni. De annyit beszéltek róla máshol, annyi utalást hallottam, hogy magam kezdtem el érdeklődni. - Azt írta a könyvében, hogy né­ha már terhes, amikor újabb és újabb legendákkal szórakoztatják önt az utcán. Vannak olyan elhíre­­sült, karinthys szállóigék, amik összekacsintásként jelentkezné­nek ma is a Karinthy családban? - Valahol egész Magyarország összekacsint. Ha nem is tudja valaki, hogy Karinthyt idézi, Karinthy akkor is jelen van mindenhol. Az egész kerüle­tünk egy emléksorozat, van emléktábla, szobor, út, van Ka­rinthy ruhatisztító és webáru­­ház, a színházunkról már nem is beszélve. Egyébként még ma sincs nap, hogy ne jönnének oda hozzám, bár sok újat már nem tudnak mondani a család­ról. Pedig van még számomra is megfejthetetlen legendárium, például Aranka sorsa és élete, ami egy újabb misét megérne (Böhm Aranka Karinthy Frigyes második felesége, Ferenc édes­anyja volt - a szerk.). - Karinthy Frigyesről az ő fia, Gá­bor írta, hogy a műfaj, amiben igazán tökéletes volt, az a humo­­reszk. Ön hogy látja ezt? - Ez a Gábor véleménye volt, én nem osztom. A nagybátyám részéről ez nyilván önvédelem: azt jelenti, hogy „azért is” ma­gát tartja a nagy lírai költőnek. Én meg ahogy öregszem, egyre kevésbé látom a nagyapámat humoristának, vagy akár csak egyszerű írónak is. Ő próféta volt. Amikor diákoknak tartot­tam előadást, tátott szájjal fi­gyeltek, mert arról a Karin­­thyról beszéltem, akit én isme­rek: ő nem humorista volt, ha­- Persze, nincs ezzel probléma. Ha olva­som, olyan, mintha mondjuk Kafka vagy Thomas Mann lenne, ez a leírt betű hatása. Az a tudat már csak hozzákapcso­lódik, hogy én csa­ládtag vagyok. - És akkor ismerte meg a munkáit, mint bárki más? Amikor minden ka­masz. Nem volt előzménye, egy­szer csak elkezd­tem hallani ezek­ről a művekről. - Családon belül? - Nem, a­ családon be­lül nem foglalkoztunk irodalommal, tehát nem mondta az apám, hogy „Apám szemébe tudnék nézni nem messiásként hordozta az emberiség gondjait. A humor, a paródia mindennek a mellék­­terméke, míg ő valójában, majdnem biblikus értelemben evangélista, vagyis „örömho­zó” ember. - Hogy kell a „prófétát” érteni? - Úgy, ahogy mondom. Megjó­solt mindent, ami az emberi­séggel megtörténhet, és a kutya sem hallgatott rá. Elég az Elő­szót olvasni: „egy szószéket a sok közül kikérnek (...), még nem tudom, mit mondok majd, nem én, de úgy sejtem, öröm­hírt hoztam én”. Ez az evangé­lium, ami végigvonul az egész életén, humoron, paródián, versen. Karinthy lényege, hogy a valóságnak volt a szerelmese, értette, megélt minden pillana­tot. Nem az a lényeg, hogy va­laki jókat tud írni, az is a külö­nös látásmódból fakad. A fia, Gábor szerint a legtöbb ember átalussza az életét és fél az éb­redéstől, mert akkor szembesül a valósággal. Ezt akkor írta, amikor meghalt az apja. - Ön is megemlékezett a saját apja haláláról Mit gondol Karinthy Fe­renc mit szólna ehhez a könyvhöz? - Azt hiszem, hogy örülne. A sikerének mindenképpen, a tartalommal helyenként lehet, hogy vitatkozna és tenne is megjegyzéseket, de jóindula­­túakat. Ami igazán jó, azt elis­merné, akkor is, ha íróként né­ha ösztönösen hadakozott az ellen, ami kicsit sértette a kö­reit. Én pedig úgy érzem, hogy még a sérelmeket és a fájó dol­gokat is őszintén tudtam kibe­szélni, azért pedig nem lehet haragudni. Azt gondolom, mindenképpen a szemébe néz­hetnék az apámnak. HASZNOS TOT If Egy viseleten belül ne mixel­jék a színeket, hanem egy sánárnyalatot viseljenek csak és azt feketével esetleg­­éhénél kombinálják. Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógy­ír Szerda Légy-ott CsütörtökBizalmasan írejlE» Délmadár Szombat Szieszta JENNIFER LOPEZ ELÉGEDETT MERKEL STÍLUSÁVAL Jennifer Lopez konzerva­tívnak ítéli Angela Mer­kel kancellár öltözködé­sét, hozzátéve, hogy a politikában talán telje­sen indokolt ez a stílus - mondta a Németország­ban tartózkodó színész-énekes­nő. Lopez sze­rint rendben van a kancellár stílusa, jól passzol Merkel alakjához. Ké­telkedik abban, hogy gyak­rabban kéne szoknyát vagy kosztümöt viselnie. „ * „Végső soron az a fon­tos, hogy az ember miben érzi jól magát, mert egy kényel­metlen viselet­­tel például a testbeszéd is megváltozik”. A szakértő szemével FÉRFIDIVAT TAVASSZAL Amíg mi, nők szezonról szezon­ra dúskálhatunk a különböző stílusokban, színekben, minták­ban, fazonokban és el vagyunk kényeztetve a divattervezők ál­tal, addig a férfiaknak sokkal nehezebb dolguk van. STYUST KONCZOS PETRA ÖLTÖZKÖDÉSI TANÁCSADÓ. Számukra általában az öl­tönyös-elegáns vagy a farme­­ros-sportos, esetleg a farme­­ros-motoros trend a legnép­szerűbb. A bátrabb fiatalok­nál az angol teddy-boy stílus meghatározó mostanában. Az öltönyöknél idén hódít az egygombos fa­zon. Legyen az egy elegáns esti darab vagy casual (hétköznapi) viselet. A nadrágok terén pedig az esti és az elegáns viselethez kötelező az azonos anyagból készült, a hétköznapi viseletben pe­dig nyugodtan lehet keverni más öltönyök nadrágjaival a zakót. Nadrágfazonok terén pedig ebben a trendben idén bármi megen­gedett, a szűk ceruzafazontól kezdve a bő­vebb répafazonig bármi hordható. Ami az öltönyös elegáns viselet és a lazább sportos közötti átmenetet képviseli idén, az a rövidnadrág, vagyis a sort. A sort leginkább térdig ér és bármi felvehető hozzá, hiszen a ter­vezők a hétköznapi viseletét mixelték össze az elegáns irodai viselet­tel. A térdnadrágot viselhetik fehér inggel, nyakkendővel és zakóval vagy kardigánnal, de kötött pulóverrel és pólókkal is kombinálhatják. A sort hosszára kell figyelni, mert az leginkább kar- és lábfüggő. A sort hordha­tó bakanccsal, mókaszümnel, szandállal vagy papuccsal is. Ami a legfontosabb, az oldalzse­beket idén felejtsék el, uraim! Az angolos teddy-boy (jó­fiús) stílus alapkellékei a szűk, egyenes szárú, bokáig érő farmer vagy vászonnadrág, kockás vagy mintás, rövid ujjú ing karcsúsított zakó­val, kiegészítőként pe­dig keskeny nyakken­dő és kalap, valamint egy műanyag keretes szemüveg ajánlott. Kö­telező darab hozzá a tornacipő vagy egy ele­gáns öltönycipő. Idén tavasszal a férfi­ak is dúskálhatnak a hagyományos bézs és a fehér színek mellett a szivárvány minden szí­nében tündöklő ruha­darabokban i­ s­­.

Next