Délvilág, 2010. november (66. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-06 / 258. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE »NAPRÓL NAPRA MINDIG MÁS A magyar zászló is ott lobog a Cirque du Soleil sátrán, többek közt Bós Gergelynek köszönhetően. Jelenleg a híres társulaton belül a legmagasabb pozícióban lévő magyar artista. Légakrobataként olyan ruganyos, mint a gyík és vezetőedzővé küzdötte fel magát. CIRKUSZMŰVÉSZET RIMÁNYI ZITA___________________ - Az artistának a csúcsot jelenti, ha bekerülhet a Cirque du Soleil társulatába? - Igen, olyan, mint a színész­nek, ha a Broadwayre kerül, on­nan nincs feljebb. Igaz, nekem még egy lépést jelentett előre, hogy a Cirque du Soleil-nél ar­ tistából vezetőedző lettem. Ez felér a művészeti vezető szintjé­vel az akrobatikai rész szem­pontjából és még sokáig folytat­hatom ezt a munkát, míg a fel­lépők jellemzően csak harminc­öt éves korig maradnak. De a hangomat edzőként sem eme­lem fel soha, hiszen itt minden­ki profi. Már eleve csak olyano­kat válogatnak be a társulatba, akik magas szintet elért sporto­lók, tornászok, gumiasztalon ugrók. Komoly szabályok, óra­rend szerint dolgozunk. A lé­nyeg a biztonság, mert pici hi­bából is baleset lehet. - Mi a fő különbség a hagyomá­nyos cirkuszok és a Cirque du So­leil között? - Amikor idekerültem, akro­bataként már „kész” voltam, vi­szont az itt szükséges mozgás­művészeti részt meg kellett ta­nulnom, és a színészi eszközök használatát is. Eleinte ez nehéz. Kitartást kíván, hogy az ember a technikára és az előadásmódra egyszerre figyeljen és később is nagy koncentráció kell hozzá. Először nem is értettem, mit akarnak tőlem, amikor olyan fel­adatot kaptam, hogy „Legyél gyík! Játszd el, hogy gyík vagy!”. Később kiderült, hogy tényleg gyíknak kell lennem, úgy kell ki­néznem és megtanultam, hogy ha hirtelen meg kell állni, akkor minden ujjpercem is abban a pillanatban lemerevedjen. A legfőbb különb­ség az artisták szempontjából a hagyományos cirkuszokhoz képest,­­ hogy minden sokkal kényelme­sebb. Nem kell foglalkozni a szervezéssel, nem is kell rá költe­ni, így arra figyelhetünk minden erőnkkel, hogy a színpadon a legjobban szerepeljünk. Itt a ma­gas színvonalú produkciót szol­gálja minden. A szállásunk min­dig előkelő helyeken van, az ét­kezést is megszervezik. Jó a fize­tés: míg a lakókocsival utazó cir­kuszok a túlélésről szólnak, amit mi keresünk, az nálunk marad. Még gyúrónk is van és szinte kórház utazik velünk. Tíz hét műsor után két hét szabi. Hétfő és kedd szabadnap, szerdán hosszú próbát tartunk, csütörtö­kön és pénteken előadások előtt rövidebbet és persze a hétvégén is fellépések vannak. Magunkat sminkeljük, ez eleinte három órát vesz igénybe, később már csak feleennyi ideig tart. - Nincs túl nagy ellentét az előadás teremtette álomvilág és a valóság, a produkció káprázatos látvány­­világa és az artisták kemény munkája között? -A műsor tény­leg különleges­­ vlágba repít, az evolúció lába, de a taps azt mutatja, hogy kell ez a közönségnek ahhoz, hogy úgy érezze, „felemelték” a látottak. Abban segítünk, hogy másképp láthassa a valóságot, mint a mindennapokban. Úgy ér­zem, ez a show különlegesen van összerakva, így teremt teljessé­get. Valóban komoly munkát végzünk mint artisták, de a hát­tértechnika révén megteremtett tündérviágban mi is jobban él­vezzük a fellépést. Még a furának tűnő jelmezeket is nagyon szere­tem, szinte hozzám nőttek. - Nem törpül el ebben a műfajban maga az akrobatamutatvány, an­nak nehézsége a gyönyörködte­tés közepette? - A koreográfia és a zene is úgy épül fel, hogy kiemeli a ne­hezebb elemeket, olyankor még dobpergés is van, mint a hagyo­mányos cirkuszban. A Saltim­­bancóban például a nehezebb mutatványok közé tartozik az orosz hinta, aminek egyik végéről kilenc méter magasba lendíti a hintát hajtó ember a társát és az ugrónak egy kis alapterületű szi­vacsra kell megérkeznie. Ebben vettem részt én is és ennél a rész­nél biztosítókötelet se haszná­lunk, de egyébként a veszélye­sebb mutatványoknál igen. Pél­dául a trapézosok. A látványhoz szerintem éppúgy hozzájárul a magas színvonalú akrobatikai munka, mint a fény- és hang­­technika, egyik nélkül sem működne a show. A szereplők pedig minden szerepet ismer­ nek, bárkinek a helyére be tud­nak ugrani. - Milyen dicséreteket szokott kapni a nézőktől? - Előfordult, hogy a rajongók feltelefonáltak a hotelportáról a szobámba. Szívesen találkoztam velük, együtt kávéztunk, ebédel­tünk. Dél-Amerikában az argentí­nai és a brazíliai magyarok szere­­tetéből kaptam bőven, amikor a turné ezekben az országokban járt. Ők is főként a ruganyosságo­mat dicsérték, azt mondták, hogy a testem úgy mozog, mint a hi­gany. A kezeimmel lazán össze­vissza kalimpálok. Ez hozzátarto­zik a produkcióban megformált karakteremhez, mindenkinek megvan ugyanis a sajátja és az improvizálás is nagy hangsúlyt kap annak megformálásában. Ruganyosan, mint a gyík körforgá­­ ­CÓ SZEMLÉLET Minden fellé­pőruhát, ki­egészítőt, felszerelést vagy eszközt a montreali székhelyen készítenek,­­mely a város különösen szegény ne­gyedében ta­lálható. Az épület egy egykori sze­méttelepen épült fel, és újrahaszno­sítva a talaj kipárolgását, energiát is termelnek. Jó kedély és optimizmus” - ez a jelszava a híres Cirque du Soleilnek: az idegek felborzolása helyett színes képekben, a mozgásszínház eszközeivel fest álomvilágot. A Nap Cirkusza egy montreali székhelyű cir­kusz, 1984-ben Guy Laliberté és Daniel Gauthier ala­pította. Nincse­nek állatszámai, viszont az akrobaták munkáját más művészetekkel ötvözi. Napjainkban több mint 3000 alkalma­zottat foglalkoztat a társulat. Az év minden napján a világ valamely pont­ján éppen előadást tart a Cirque du So­leil. Alapítói új műfajt teremtettek és a megszokottól eltérő körülményeket az artistáknak. A művészek náluk a hóna­pokig tartó turnékra vihetik magukkal feleségüket, gyermekeiket. Ellátásu­kat, tanításukat a Cirque vállalja és az ar­tistáknak teljes biztosítást nyújt. A jelmezeket, a felszereléseket a mont­reali székhelyen készítik, amely a város szegénynegyedében található. A Cirque du Soleil zenéi nem hasonlítanak a hagyományos cirkuszban megszokott dal­lamvilághoz. Legalább annyira elbűvölők, andalítók, mint dinamikusak. Zenéi közé tar­tozik René Dupéré Alegria című dala, amelyre magyar szöveget írt Geszti Péter, és Oláh Ibo­lya adta elő Magyarország címmel. A Nap Cirkusza TURNÉK Saltimbanco, Alegria, Qui­dam, Drakion, Varekai és legutóbb Corteo. Az állandó elő­adások: Mystere (Las Vegas), Ő (Las Vegas), La Nouba (Orlando), Zumanity (Las Vegas), Kä (Las Ve­gas). Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógyír Szerda Légy­ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szieszta Névjegy: Bós Gergely szülei sportolók, édesapja kerékpározott, édesanyja kézilabdázott és fiuk talán más gyermekeknél jobban élvezte kiskorában a játszótéren a mászókázást. Amikor a továbbtanuláson gondolkodott, egy hirdetésben olvasott a budapesti Artistaképző Intézet felvételijéről. Úgy vélte, „ez neki jó lesz”. Okleveles művészként végzett az intézetben és tanfolyamtársaival együtt járta a világot közös produkciójukkal. Az ugrócsoporttal több nemzetközi díjat is kapott. Később négyen alakítottak együttest és 2004-ben a Halálkerék című mutatványukkal Magyarországon, a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett nemzetközi fesztiválon a „Rendkívüli” díjat nyerték el. Itt látta Gergőt a Cirque du Soleil tehetségkutatója és meghívta a társulat kanadai központjába válogatójukra. Erre sem lehet önként jelentkezni, csak meghívás alapján, mégis az egész napos feladatsor teljesítése után 30-ból 6 embert vettek csak fel. A magyar fiatalnak ez sikerült, megkezdődött számára Montrealban a 4 hónapos edzőtábor. Ma már a Saltimbanco című produkció artistavezetője. A 31 éves fiatal tanítja be a számokat, edzi az artistákat. Pár hónapja még minden előadáson fellépett és ha kell, most is bármelyik előadáson színpadra áll. Felesége is magyar és szintén a Saltimbancóhoz tartozik: a jelmezekkel foglalkozik a varrodában. A Cirque du Soleil-hez Gergely tudomása szerint féltucatnyi magyar tartozik, más produkcióikban szerepelnek, többek közt Las Vegasban. SZALTÓ A SZÍNPADRA A Saltimbanco a Cirque du Soleil legrégebben futó és egyik legfőbb show-ja, premierje 1992-ben volt. A társulat meghatározása sze­rint az élet ünneplése, amelynek jelenleg futó verzióját kifejezetten a nagy arénák technikai lehetőségeit kihasználva alkották meg. A vihar és a szélcsend az erő és a költészet között a Saltimbanco egy jelképes utazásra viszi nézőit egy város szívébe. Álomvilágba repít, egy kita­lált helyre, ahol a változatosság ad reményt. A családokról és a társaságokról, az utcák nyüzs­géséről és a felhőkarcolók magas tornyairól szól. A produkció címe az olasz „saltare in banco” kifejezésből ered, amely annyit tesz: ■ ugrás a színpadra. Az új Saltimbanco-turné­­ az elmúlt 3 évben több mint 100 városba ju­­­­tott el. Az előadás egy óriási, több mint 700 négyzetméteres, félköríves színpadon játszó­dik és az aréna teljes magasságát bejátsszák légtornászai, rúdakrobatái és zsonglőrei.

Next