Délvilág, 2011. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-03 / 1. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON Rákay és Süveges a befutó Medvecz Balázs, a Magyar Te­levízió vezérigazgatója az m1 vezetőjévé Rákay Philipet, az m2 intendánsává pedig Süve­ges Gergőt nevezte ki - kö­zölte az MTV szombat este. A vezetők a közszolgálati televí­zió két csatornájának prog­ramjáért felelnek, az ő felada­tuk lesz az átalakuló csator­nák új profiljának megterem­tése - olvasható a közle­ményben. Kifejtették: szep­tembertől az m1 általános in­formációs és szórakoztató csatornaként működik, így ezen a csatornán hír- és hír­­háttérműsorokat, politikai és közéleti elemző-, szolgáltató és vitaműsorokat, ugyanakkor minőségi filmeket és szóra­koztató produkciókat láthat­nak a nézők. Az m2 ez év őszétől a 3-17 éves korosz­tály csatornája lesz azzal a küldetéssel, hogy felélessze a hazai gyermek- és ifjúsági mű­sorgyártást. A csatorna a ha­gyományos tévéműsorok mel­lett internetes tartalmat is gyárt majd. MSZP: Amíg Orbán síel Az MSZP szerint az idei év a megszorítások éve lesz a dol­gozók, a pályakezdők, az al­kalmazottak és a kisvállalko­zók számára, Török Zsolt, a párt szóvivője azt mondta: bíznak abban, hogy amíg Or­bán Viktor Ausztriában síel, megnyugszik a magyar gazda­ság és erősödik a forint. A szocialista politikus a minisz­terelnököt az új adójogsza­bályok és a forint gyengülése miatt bírálta. Török Zsolt sze­rint a gazdagoknak kedvező új adórendszer által ütött költ­ségvetési lyukat a kormány a nyugdíj-megtakarítások „le­­nyúlásával” akarja fedezni. Mint mondta, Orbán Viktor ausztriai családi síelése köz­ben biztos nem gondol azokra az itthon maradt milliókra, va­lamint a bizonytalanná vált otthoni frankhitelesekre, akik „rettegve tekintenek” a követ­kező évre. Megújulhatnak a tájékoztatók A kormányzati kommunikáció­ért felelős államtitkár tervei szerint hamarosan több szem­pontból is megújulnak a kor­mányszóvivői sajtótájékozta­tók: fix időpontban lennének, „állandó” újságírókat várná­nak rá egy-egy médiumtól, és lehetne chatelni is a kormány­­szóvivővel. Kovács Zoltán kö­zölte azt is, hogy a médiatör­vénnyel kapcsolatos külföldi bírálatok mögött politikai hisztériát sejt. Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. K USD |­VÉTEL ELADÁS 204,00 1 210,99 | KCHF | 219,00 224,99 tRON 62,50 66,99 I 2011.01.03. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. A ROMASTRATÉGIA A MAGYAR ELNÖKSÉGI PROGRAM KIEMELT PONTJA Közös érdek az erős Európa Magyarország január 1-jével át­vette az Európai Unió soros el­nöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Az első jelentősebb esemény a kormány és az Euró­pai Bizottság együttes ülése lesz január 7-én Budapesten. BUDAPEST MTI Ódor Bálint, a Külügyminisztéri­um EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára a magyar EU-elnök­­ség hivatalos honlapján rámuta­tott: a magyar elnökség elsődle­ges feladata az összeurópai érde­kek előmozdítása; az „erős Euró­pa” elnökségi mottó is jelzi, hogy a magyar EU-elnökség hoz­zá akar járulni a gazdasági, szo­ciális, politikai és intézményi szempontból egyaránt erős Európa építéséhez. Programja szerint a magyar EU-elnökség a gazdasági növeke­dés segítésére törekszik az uniós gazdasági kormányzás erősítésé­vel, a munkahelyteremtésre és a társadalmi befogadásra koncent­rál. Kiemelt cél az uniós szakpoli­tika hatékonyságának és verseny­­képességének növelése. Ugyan­csak az elnökségi program alap­vető céljai között szerepel, hogy az Európai Unió közelebb kerüljön a polgárokhoz, további feladat a bő­vítési folyamat folytatása és hite­lességének fenntartása Bár a magyar kormány koráb­ban abban reménykedett, hogy Horvátország csatlakozási szerző­dését a magyar elnökség idején ír­hatják alá, jelenleg reálisabb az a cél, hogy a tárgyalásokat lezárják 2011 első félévében és a szerződést a következő, lengyel elnökség ide­jén írják alá. A tervek szerint foly­tatódnak a tárgyalások a tagjelölt Izlanddal és újabb fejezet nyitnak meg Törökországgal. A magyar elnökség napi­rendjét erőteljesen meghatároz­zák azok a feladatok, amelyek a gazdasági válság következmé­nyeinek kezeléséhez és az új együttműködési formák kialakí­tásához kapcsolódnak. Az a cél, hogy az EU a jövőben jobban fel legyen készülve a válságok megelőzésére, a kulcsfeladatok közé tartozik egy állandó stabi­litási mechanizmus felállítása, a gazdasági koordináció és a fis­kális fegyelem kontrolljának megerősítése. Az unió követke­ző, 2014-ben hatályba lépő hét­éves költségvetése tervezetének 2011 közepére kell elkészülnie, így ezzel valószínűleg sokat fog­lalkoznak majd a magyar elnök­ség alatt is. A romastratégia a magyar el­nökségi program kiemelt pontja Az Európai Bizottság tesz majd ja­vaslatot egy európai keretstratégiá­ra; az EU növelni kívánja szerep­­vállalását a romákat érintő ügyek­ben. A magyar elnökség fontos té­mája lesz a vízpolitika is,­ezen be­lül az extrém vízügyi jelenségek és a klímaváltozás hatásainak kezelé­se. A magyar elnökség alatt fogad­hatják el az Európai Bizottság által kidolgozandó Duna-stratégiát; leg­fontosabb feladatai közé tartozik a vízkészletek védelme és takarékos használata, a természeti környezet védelme, a Duna közlekedésének javítása, a turizmus ösztönzése és­­ az érintett országok kulturális örökségének megőrzése. Magyar­­ország a vízminőség védelmével és megőrzésével, valamint a termé­szeti katasztrófák - árvíz, aszály - kivédésével kapcsolatos tován koordináló szerepet betölteni. Résztvevők koccintanak a 2011 első felében esedékes soros magyar EU-elnökségi félév Európa mi vagyunk címmel megrendezett nyitórendezvényén, a budapesti Millenáris Parkban. FOTÓ: mti, Kovács tamás SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK TELEVÍZIÓS ÚJÉVI KÖSZÖNTŐJÉBŐL 99Kihívások sora tornyosul” Az új esztendő első napján ves­sünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokkal, ne fogadjunk meg semmit, csak tegyük a dolgunk bölcsesség­gel, emberséggel - mondta szombaton Schmitt Pál köztár­sasági elnök, aki televíziós új­évi köszöntőjét a Sándor-palo­tát bejárva mondta el. BUDAPEST MTI Hozzátette: ami hiányossá­gunk volt az óévben, azt pótol­juk be, ami büszkeségünk volt, annak szellemében folytassuk cselekedeteinket. Az államfő kiemelte: van oka büszkeségre mindenkinek. Hangsúlyozta: bár hatalmas veszteségek, csa­ládi tragédiák árán, de mégis olyan, talán soha nem látott összefogást mutatott a nemzet, mely nem kérdezett szárma­zásról, anyagi helyzetről, csak adott, mert szükség volt rá. Schmitt Pál szerint az, hogy a magyarok a Him­nuszt éneklik éjfélkor, annak a jele, hogy a ma­gyarok ilyenkor az ösz­­szetartozást ünneplik. Schmitt Pál úgy fogalmazott: „csalfa lenne”, ha nem ismer­nénk be, hogy van még teendő az új évben is. Mint mondta, sze­mélyes és nemzeti kihívások so­ra tornyosul az ország előtt, gaz­dasági és társadalmi problémá­kon kell úrrá lenni. Schmitt Pál közölte: az új évtől azt reméli, hogy „kinyílik az életünk”. Véleménye szerint az euró­pai uniós elnöki tisztség hatal­mas lehetőség az ország és a nemzet számára. Mint fogalma­zott, az ország tekintélyt vívhat ki azzal, ha megmutatja, hogy nemcsak a saját sorsát tudja ke­zébe venni és szilárdan tartani, de ha a szükség úgy hozza, má­sokért is helyt tud állni. Szólt arról is, hogy új alkot­mány születik. Közölte: a legfon­tosabb alapokmány támaszt és biztonságot fog nyújtani min­denki számára. Schmitt Pál sze­rint az, hogy a magyarok a Him­nuszt éneklik éjfélkor, annak a jele, hogy a magyarok ilyenkor az összetartozást ünneplik. * A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 1-jei kenószámok: 14,17,19, 24, 28, 29, 31, 35, 38, 40, 43, 46, 48, 49, 58, 62, 63, 64, 65, 72. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 2-i kenószámok: 1,3, 5, 6,7,19, 24, 28, 33, 36,43,44,45, 50, 53,60, 65, 67, 75, 80. Orbán: Jó hír Európának. Mindenki erős Európát szeretne, és ennek szellemében az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége min­dent meg fog tenni annak érdekében, hogy Európa 2020-ig szóló át­fogó gazdasági növekedési, foglalkoztatási és innovációs programja si­keresen megvalósuljon - jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország mi­niszterelnöke a tanács honlapján szombaton megjelent exkluzív inter­júban. A miniszterelnök abból az alkalomból nyilatkozott, hogy Ma­gyarország január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Az Európai Unió Tanácsának honlapján meg­jelent interjúban a magyar kormányfő emlékeztetett: az elnökségre va­ló felkészülés során kiterjedt konzultációs sorozatot folytatott. „Azt ta­pasztaltam, hogy mindenki erős Európát szeretne, mert ez a nemzetek számára támaszt és erőforrást jelent” - jelentette ki Orbán Viktor. „A kommunizmus bukása óta az előttünk álló év lesz Európa legnehezebb éve, ami komoly kihívást jelent. A magyar azonban sokat próbált nép, amely számos válságon túljutott már, így megerősíthetem: jó hír Euró­pának, hogy ebben az időszakban magyar elnöksége lesz” - szögezte le a miniszterelnök. Az észtek eurója TALLINN. Észtország szombaton az Európai Unió 17. tagállamaként belépett az euróövezetbe. A 1,3 millió lakosú balti ország polgárai ezzel búcsút intettek az eddigi fi­zetőeszköznek, az észt koroná­nak, amely 1992-ben a szovjet ru­belt váltotta fel. Észtországban a volt kommunista tömb államai közül Szlovénia (2007) és Szlová­kia (2009) után a harmadikként vezették be az eurót. Amint el­ütötte az éjfélt az óra Tallinnban, látványos tűzijáték köszöntötte a kis balti ország számára történel­mi jelentőségű eseményt. Az észt főváros operaházánál az erre az alkalomra elhelyezett pénzjegyki­adó automatából az ünneplő tö­meg előtt Andris Ansip kormány­fő vette ki az első euróbankjegyet. (mti) 2011. JANUÁR 3., HÉTFŐ KÜLFÖLD A külföldi sajtó Magyarországról LONDON, GENF, WASHING­TON. A Magyarországon ta­pasztalható gyűlölködésről és az EU hallgatásáról közöl elemzést a The Observer, a legnagyobb vasárnapi balolda­li brit lap. Nick Cohen, a lap szemleírója szerint mindenki egyetértett abban, hogy nem kell felhajtást csinálni, amikor Orbán Viktor a hétvégén át­vette az EU-elnöki tisztséget. Az EU technokratái megenge­dik, hogy Orbán „eljátssza a nagyfiút” a nemzetközi poron­don, ha a magyar kormányfő megengedi, hogy a színfalak mögött Brüsszel irányítsa Európát.­­ Január elsején Ma­gyarország hat hónapra átvet­te az Európai Unió (EU) elnök­ségét. Ugyanezen a napon lé­pett életbe a magyar parla­­ ment által decemberben elfo­ gadott médiatörvény, „újabb aggodalommal bővítve azokat, amelyeket már eddig is kivál­tott ez az európai osztályban hátul ülő rossz tanuló” - ol­vasható a Le Matin című sváj­ci lap internetes oldalán. Schiff András zongoraművész pedig a The Washington Post című amerikai lapban azt fir­ tatja, hogy vajon Magyaror­szág kész-e és méltó-e arra, hogy átvegye az Európai Unió soros elnökségét. Temetés merénylet után KAIRÓ. Több mint ötezren vettek részt a kopt kereszté­nyek elleni merénylet áldoza­tainak temetési szertartásán, amelyet szombat este az észak-egyiptomi Alexandriától harminc kilométerre fekvő Mar Mina kolostorban tartot­tak meg. Alexandria egyik kopt keresztény temploma előtt pokolgépet robbantottak szombat hajnalban és a deto­náció egyes források szerint 17, más források szerint 21 embert megölt, s csaknem hetvenen megsebesültek. Az egyiptomi belügyminisztérium közleménye szerint a támadást egy külföldről támogatott ön­gyilkos merénylő hajtotta végre. Újra H1N1 STOCKHOLM. Svédországban is újra megjelent a H1N1-influ­­enzavírus, s a fertőzöttek kö­zül meghalt egy hétéves gyer­mek - közölték szombaton a svéd egészségügyi hatóságok. A hivatalos statisztika szerint a gyermek volt a H1N1-vírus első halálos áldozata ezen a télen. A svéd járványügyi inté­zet illetékese szerint az idei tél során már 65 betegnél re­gisztráltak H1N1-es fertőzést az ország különböző városai­ban, s köztük három járt ko­moly szövődménnyel. A sú­lyos betegek egyike, egy kis­fiú még pénteken hunyt el Helsingborgban. Az elmúlt tél során Svédországban 30 olyan beteg halt meg, akiket a világjárványt okozó HVNI-ví­­rus fertőzött meg. Az Egész­ségügyi Világszervezet (WHO) 2010 augusztusában jelentet­te be a HVNI-világjárvány vé­gét. Az első ilyen influenzás eseteket 2009 márciusában jegyezték fel, és a WHO ada­tai szerint 18.450 ember, köz­tük sok terhes nő és fiatal halt meg a vírus miatt. Kossuth u . Tel - 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870.­­ Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft (Délmagyarország), 2095 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next