Délvilág, 2011. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-01 / 26. szám

2011. FEBRUÁR 1., KEDD NYOLC ÉS FÉL HELYETT HAT ÉV BÖRTÖN A VOLT SZOCIALISTA POLITIKUSNAK Enyhébb büntetést kapott Zuschlag János SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A bíró kitért arra is: többféle bűnszervezet van, és ebben az ügyben nem a szervezett bű­nözés körében klasszikusan előforduló bűncselekménye­ket követtek el a vádlottak. Ezért enyhítette lényegesen a büntetéseket az ítélőtábla, amely az üzletszerűséggel kapcsolatban részben osztotta a megyei bíróság álláspontját. Az indoklás szerint a jogtalan előny és a jogtalan haszon fo­galmát összekeverte az első fokon eljáró bíróság, de egyet­értett az ítélőtábla azzal a megállapítással, hogy nem­esetében, csak a saját, de a más haszná­ra - jelen esetben baloldali politikai szervezetek számára - szerzett pénz is képezheti az üzletszerűség alapját. Az ítélőtábla szerint a me­gyei bíróság tévedett, amikor a kár megtérítését nem tekin­tette enyhítő körülmény­nek Zuschlag esetében. Ir­releváns az indoklás sze­rint az is, hogy a meg­térítés forrá­sát igazolja-e a vádlott - a me­gyei bíróság feltételezte, hogy bűnös forrásból származik a pénz. Az ítélőtábla a büntetés­ből a vagyonelkobzást mellőz­Zuschlag védője szerint arányos a büntetés - Azt gondolom, arányos bün­tetést szabott ki az ítélőtábla - fogalmazott Kovács M. Gá­bor, Zuschlag védője. Úgy szá­mol: a volt politikus 2 és fél év múlva szabadul, hiszen 3 és fél évet már előzetes letar­tóztatásban töltött. Az ítélő­tábla ugyanis kimondta: az el­sőfokú döntés óta eltelt idő is beleszámít a büntetésbe (az elsőfokú bíróság pedig ítéleté­ben kimondta, hogy az addig előzetesben töltött idő bele­számít a büntetésbe), de­­ mert a törvényes eredetet a másodfokú eljárás során bi­zonyítani tudták a vádlottak. Két és fél évvel, hat év bör­tönre enyhítette a Szegedi Íté­lőtábla a rabszíjon érkező Zuschlag János ítéletét. A per harmadrendű vádlottját, Ka­tus Ferencet 3 és fél év (5 év 6 hónap helyett), a negyedren­dű vádlottat, Őri Andrást 2 és fél év (4 év helyett), az ötöd­­rendűt, Krausz Csabát egy év (3 év helyett), a hatodrendű vádlottat, Marsovszky Balázst egy év (2 év 4 hónap helyett), a hetedrendűt, Kállai Tamást másfél év (3 év 4 hónap he­lyett) börtönre ítélte, míg a ki­lencedrendű vádlottra, Prá­­cser Lászlóra pénzbüntetést szabott ki (1 év 4 hónap bör­tön helyett).­­­­ Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság tévedett, amikor a kár megtérítését nem tekintette enyhítő körülménynek Zuschlag Zuschlag János a Szegedi Ítélőtáblán. Büntetése nagyobbik részét már leülte. fotó: segesvári CSABA Gaskó István tárgyalni akar SZEGED. Érdemi egyeztetést szeretne a kormánnyal a mun­kavállalókat negatívan érintő eddigi intézkedésekről és vár­ható megszorításokról a Liga szakszervezet - mondta Gaskó István, a szervezet elnöke teg­napi sajtótájékoztatóján. A kormány egyre több, a munka­­vállalók szempontjából hátrá­nyos intézkedést hoz, s jelentő­sen korlátozta a sztrájkjogot - jelentette ki. Az elnök hangsú­lyozta a Liga szakszervezetek tárgyalási szándékát, de mint mondta, vizsgálják, milyen más lépéseket tehetnek. A munkavállalók számára ked­vezőtlen intézkedések között említette a végkielégítésekre visszamenőleges hatállyal ki­vetett különadót. Skandalum­nak nevezte, hogy a sztrájktör­vény módosítását a parlament egyéni képviselői indítvány­ként tárgyalta, hogy kikerülje az egyeztetési kötelezettsége­ket. Az érdekképviseleti vezető szerint a kormány az egykul­csos személyi jövedelemadó bevezetésével nyíltan a magas keresetűeknek kedvezett. ^További FOTÓK S J a neten! www.delmagyar.hu Csökken a benzin ára MAGYARORSZÁG. A 95-ös ben­zin árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 2 forinttal csökkenti szer­dán a Mol. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 359-360 forintra, a gázolajé 357 forintra változik. Egy hete is csökkentette a benzin árát, akkor 3 forinttal, a gázolajét vi­szont nem. Az autósok 30 forin­tos árkülönbséggel is számol­hatnak a töltőállomásokon. A CSONGRÁD MEGYEI TELEPÜLÉSEK FELE A CSŐD KÖZELÉBEN Jön: 31 milliárdos mentőöv CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az új csomag két korábbi támo­gatást vált ki: az önhikit (va­gyis önhibájukon kívül hátrá­nyos helyzetbe került önkor­mányzatok támogatását) és a működésképtelen önkormány­zatok támogatását. Közüzemi­számla- és adótartozás ki­­egyenlítését, valamint olyan alapfeladatok ellátását segítik, mint az általános iskola fenn­tartása; nem érinti a hitelkivál­tást, kötvénykibocsátást. A ké­szülő önkormányzati törvény­ben átszabják a helyhatóságok szerepét és feladatát. Áttekin­tik, szükség van-e a legkisebb településeknek önálló polgár­­mesterre, képviselő-testületre, jegyzőre, bizottságokra - jelen­tette be az államtitkár. - Ha januárban jött volna a segítség, egyről a kettőre tud­tunk volna jutni. De így lehet, hogy csődbe megyünk, mire ideér - sóhajtott Guba István, aki a megye legszegényebb te­lepülésén, Magyarcsanádon polgármester. Készül a költ­ségvetés az 1570 lelkes falu­ban; a 180 milliós büdzsében 50 millió körüli a tartozás. Gyűlnek a kifizetetlen szám­lák, most az intézményeknél tervezik, hogy visszatartják a félhavi bért. Klárafalva polgármestere, Fekete József a múlt héten nyi­latkozta, az 536 lelkes falu nem tervez és nem fejleszt. Ha a 12 milliós folyószámla-adós­ságot konszolidálja náluk a kormány a Tállai-csomaggal, akkor is csak a múltat teszi rendbe. Ha ennél több pénzt nem kapnak, újabb adóssága­ik támadnak. A hivatal leépí­tését veszélyesnek tartja, hi­szen akkor a posta, az iskola után újabb alapszolgáltatás szűnik meg. A lakók elvándo­rolnak, kihal a falu. Dóc 100 milliós költségve­tésének harmada, 30 millió a hiány. A 800 lakosú falunak 10 milliós a folyószámla-adós­sága, és 21-22 millióval tarto­zik a kistérségnek a korábbi iskolatársulás miatt. Tóth Margit polgármester szerint reménykeltő a támogatás, ha valóban jut nekik is belőle. A hivatalt már minimalizálták, a további leépítés azt jelentené, hogy jóval többet kellene utazniuk a lakosoknak. Ásotthalmot 16 milliós első­segély rántaná vissza a szaka­dék széléről. A 800 milliós költ­ségvetésben 50 milliós a lyuk, ebből 16 millió a lejárt vagy akörüli tatozás. Petró Ferenc polgármester szerint ördögi körben vergődik a 4500 lelkes település, amíg a rezsit hitelből fizetik. Újabb leépítéseket, megszorításokat terveznek. Az általános iskolát átadná az ál­lamnak. Tartalékot a kistérségi leépítésben lát. 9 település önálló polgármesterrel és jegy­zővel lát el 25 ezer embert, mi­közben a 170 ezres Szegednek elég mindenből egy. Útbaigazító tábla Ásotthalmon. Átadnák az iskolát az államnak, archív FOTÓ: Karnok CSABA Haláltánc IMRE PÉTER imre.peter@delmagyar.hu Haláltánc. Diszkókban, nagyobb nyilvános eseménye­ken ropják. Az utóbbi 11 hónapban Európában - szin­te biztos, hogy nem teljes a lista - 180 fiatal vesztette életét (fulladt meg, taposták agyon, nyomták kőfal­nak) ilyen rendezvényen. A fővárosi West Balkán ne­vű szórakozóhelyen a közelmúltban három lánnyal végzett a tömeg, a pánik. Mulatni indultak, soha nem mennek haza. Ki a felelős? Mindegy. Egyes esetekben megtalálhat­juk a bűnösöket, rájuk mutatunk, elítéli őt, őket a bíró­ság. A szórakozóhelyek bérlőit, tulajdonosait, az enge­délyt kiadó hatóságot, a biztonságért felelős őrző-védő céget, a szülőket, sőt extrém esetben ma­gukat az áldozatokat is a „vádlottak padjá­ra” ültethetjük. Mind­egyik mellett cáfolha­tatlannak tűnő érve­ket sorolhatunk, a boldog tudattal, felsőbbséggel, magunkkal elhitetve: velünk, gyerekeinkkel ez nem történt és nem is történ­het meg. És nem vesszük észre, ezzel, a hárítással beáll­tunk a sorba. Ilyen szempontból, az utólagos okoskodással, fele­lősséghárítással még Balkán vagyunk. A szórakozóhely nevében található West, vagyis Nyugat szót nyugodtan elhagyhatjuk. A West Balkánt a hírek szerint örökre be­zárták - ott már nem halhat meg senki. A „csoda” azon­ban ezúttal is három napig tart. Hétvégeken újra tom­bol az ifjúság - ezzel nincs semmi baj, mindig ezt tette -, zsúfolásig telnek a diszkók, a csarnokok, stadionok a koncerteken. Bár utóbbiaknál az egy bandáért szorítók szinte egy családba tartoznak, aki elesik, felsegítik, ha rosszul lesz, eljuttatják a mentőkig. A diszkó más világ. Erről, a pánik kezeléséről, a stressz hatásairól, arról, miként élhetnek túl - szó szerint! - egy west balkános­­hoz hasonló borzalmas éjszakát, tartottak előadást a szegedi Radnóti Miklós gimnázium diákjainak. Fontos, felelősségteljes lépés. Része lehet annak, hogy a diszkóból hazafelé is vezessen út. Mindenkinek. ff Az utólagos okoskodással, felelősséghárítással még Balkán vagyunk. Sorrend Csongrád megyében nem volt még rá példa, hogy csődbe menjen egy önkormányzat. Adósságrendezési eljárás köze­lében a 60 helyhatóság fele van - a kormányhivatal becslé­se szerint. Felszámolást a 60 napon túl lejárt számla hitele­zője indíthat, vagy 90 napon túli tartozásnál a polgármester jelzi. Ilyenkor pénzügyi gondno­kot jelöl ki a cégbíróság, aki csak a törvényben meghatáro­zott közfeladatokra engedé­lyezhet kifizetést. A sorrend ilyen esetben: köztemetés, ké­ményseprés, folyékony hulla­dék kezelése, szemétszállítás, vízszámla és közutak fenntartá­sa, közvilágítás, állati hulladék kezelése, tűzoltás, és csak ez­után jönnek az intézmények, legvégül a hivatal kifizetései. AKTUÁLIS

Next