Délvilág, 2011. június (67. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-01 / 127. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD ÉVÉRTÉKELŐ - MÉG NINCSEN LEHETŐSÉG A BOLTOK VASÁRNAPI ZÁRVA TARTÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRA Orbán: „Nem lehetünk elégedettek” A miniszterelnök szerint az a kor­mányzati teljesítmény, amely elég volt az elmúlt egy évben, nem lesz elegendő a következő esz­tendőben. Orbán Viktor ezt a kor­mánya megalakításának egyéves évfordulója alkalmából tartott, Gazdasági fordulat című konfe­rencián mondta tegnap. Arról is beszélt: a gazdaságpolitikai for­dulat ugyan megtörtént, ám az még mindig veszélyzónában van. MAGYARORSZÁG MTI Orbán Viktor az elmúlt egy év kormányzati teljesítményéről szólva úgy fogalmazott: „nem lehetünk elégedettek”. Mint mondta, „távol vagyunk még a közös céltól, az erős Magyaror­szág megvalósításától”. Szerin­te a közös eredmények reményt keltőek, biztatóak, de nem lehet megállni, hátradőlni, lazítani. Hangsúlyozta: a gazdaságpoliti­kai fordulat megtörtént, és egy új, „a növekedés plusz munka egyenlő pénzügyi egyensúly” képletére tért át. A nemzeti össz­termék növekedésnek indult, az EU 8. legalacsonyabb költségve­tési hiányával rendelkezik az or­szág, idén jelentősen csökken az államadósság és bővül a fog­lalkoztatás is - sorolta, hozzáté­ve: ugyan még nem látható, de az év második felében nőni fog a fogyasztás, a beruházások, megindulnak az első közmun­kaprogramok és élénkülni fog­nak a szolgáltatások is. Orbán Viktor kijelentette: Ma­gyarország háborúban áll az el­adósodottsággal és a munkanél­küliséggel, de csak megújulással és átszervezéssel nyerheti meg. Az államadósság és a munkanél­küliség Magyarország ellensé­gei, ezt „onnan lehet felismerni, hogy ha mi nem győzzük le őt, akkor ő győz le minket” - fogal­mazott a kormányfő. Kitért arra is, hogy megérti azo­kat, akik azért harcolnak, hogy ne kelljen változtatni megszokott éle­tükön, de mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal, vagy legalábbis együtt kell élnie vele: nem fizethetünk életerős embe­reknek korai nyugdíjat, nem fizet­hetünk munkaképes embereknek segélyeket, amikor temérdek el­végzetten munka van. A miniszterelnök hosszan be­szélt arról, hogy csak „saját ma­gunkra érdemes hallgatnunk, és nem szabad várnunk senkinek a jóváhagyására vagy ellenkezésé­re”. A kormányfő szerint külföld­ről érkeznek majd kritikák, táma­dások, harcias felszólítások is az új alaptörvény, a sarkalatos tör­vények vagy a gazdaságpolitika miatt, ám „nekünk higgadtan, udvariasan, rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel csak annyit kell mondanunk: ez nem a ti dol­gotok, ez a magyarok dolga”. A miniszterelnök még ezt megelőzően reagált a konferen­cián előtte felszólalókra. Demján Sándor, a Vállalkozók és Mun­káltatók Országos Szövetségé­nek ügyvezető elnökének felszó­lalására, és azzal egyetértve hangsúlyozta: nagyon szeretné, ha Magyarországon heti ötnapi munkából meg tehetne élni, de nem tehet. „Amint meg lehet majd élni heti ötnapnyi munká­ból, akkor én is azok közé tarto­zom majd, akik támogatni fogják a vasárnapi zárva tartást. Addig azonban úgy érzem, erre nin­csen lehetőségünk” - mondta. Szintén Demján Sándor kije­lentésére, miszerint a bérkom­mandó tevékenysége a vállalko­zókkal szembeni bizalmatlansá­got mutatja, Orbán Viktor azt mondta: nem állhat elő olyan helyzet, hogy az új adórendszer­ben bárki kevesebbet keressen, mint korábban. Az ellenzék bírálja. Az MSZP szerint nevetséges, hogy a miniszter­­elnök a vasárnapi munkavégzést tartja az ország egyik legsúlyosabb problémájának. Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja azt mondta: a miniszterelnök végre felismerte, hogy Magyarországon öt­napi munkából nem lehet megélni. A politikus ugyanakkor furcsállta, hogy a kormány a felismerés ellenére radikális lépésekkel sújtotta a munkavállalókat, lehetővé téve a többi között a hétvégi és éjszakai pótlék csökkentését, vagy azt, hogy a munkaadóknak ne kelljen túl­órapénzt fizetniük. Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő pápai sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány egy esztendeje a túlzott remények és a keserű kiábrándulások, kijózanodások éve lett. A volt miniszterelnök szerint az egészségügyben dolgozók átlagos reáljövedelme közel 20 százalékkal, a tanároké 10 százalékkal csökkent az elmúlt egy évben. A Jobbik szerint ideje lenne, ha Orbán Viktor és a kormány szavak után tettekkel is kiállna a magyar nemzet érdekeiért. Volner János frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: „a gazdagok kormánya az el­múlt egy év alatt tovább mélyítette a jövedelmi szakadékot a magyar családok milliói és a társadalmi felső tízezer között”, egyrészt az egy­kulcsos adó bevezetésével, másrészt pedig a rezsiköltségek emelkedé­sével. „A Jobbiknak elege van abból, hogy a kormány továbbra is úgy táncol, ahogy az IMF és az EU fütyül. Ideje lenne tettekben is kiállni a magyar nemzet érdekeiért” - fogalmazott Volner János. Az LMP szerint a jelenlegi kormány „a nemzeti együttműködés helyett a nemzeti cinizmus kormánya”. Schiffer András frakcióvezető az elmúlt esztendő mérlegét megvonva azt mondta, hogy a kormányzat tevékeny­sége az alkotmányosság felszámolásáról és az adócsökkentést közép­pontba helyező „vudu-gazdaságpolitikáról” szólt. Szerinte az elmúlt egy évben „a szóvirágok világosan szemben állnak a tettekkel”, mert miköz­ben a kormány arról beszél, hogy nincsenek megszorítások, „az elmúlt húsz év legnagyobb megszorító csomagját kapjuk a nyakunkba”. Harrach Péter (KDNP) azt közölte: megértette a miniszterelnök üzene­tét. Hozzátette, hogy bizonyára tesz alkalom a miniszterelnök által jel­zett alkalmas időben a szabad vasárnap megvalósítására. Alapvetően elégedett volt a kormány első éves munkájával és méltatta az eddigi lépéseket az Audi Hungária vezetője és a VOSZ ügyvezető elnöke a kormányfő felszólalását megelőzően. Demján Sándor, a Vállal­kozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke számos eddigi lépést üdvözölt, köztük az euró bevezetésének elhalasztását vagy a közös európai adómérték elutasítását. Hangsúlyozta, hogy az a társadalom, amely nem termel, nem tud fejlődni, ehhez pedig fizikai munkások kellenek és a fizikai munka tisztelete szükséges. KÜLFÖLD Rákot okozhat a mobil? LONDON: A mobiltelefon használata növelheti az agy­­ daganat bizonyos típusainak kockázatát - állapította meg az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) régóta várt, tegnap nyilvánosságra hozott állás­­foglalásában. Az eddig rendel­kezésre álló összes tudomá­nyos adat arra utal, hogy a maroktelefont az „esetlegesen rákkeltő” kategóriába kell so­rolni - közölte egy 14 ország 31 tudósából álló munkacso­port Lyonban, a WHO része­ként működő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) székhelyén. Atomerőmű-bezárás: az LCN pereli az államot NÉMETORSZÁG. Az E.ON né­metországi energiaipari válla­lat bírósági eljárást kezdemé­nyez a német állam ellen az atomipari energiahordozókra kivetett adó és az atomener­gia gyorsabb kivezetésével okozott „több milliárd eurós kár” miatt. miii iPiiiwii ? iii i' t ~ i nil i—niffWiinTrxi tííi járvány, mégsem a spanyol uborkától EURÓPA. Mégsem a spanyol uborka a „vétkes” a Németor­szágban terjedő és immár 15 halá­los áldozatot követelő hasmenés­járványért - közölték tegnap a hamburgi egészségügyi hatósá­gok. A hivatalos bejelentés sze­rint az illetékes hamburgi szervek laboratóriumi vizsgálatnak vetet­tek alá két, Spanyolországból im­portált, a fertőzöttnek vélt szállít­mányból származó uborkát. Azo­kon ugyan EHEC-baktériumot fe­deztek fel, az azonban nem azo­nos azzal a baktériumtörzzsel, amelyet a fertőzött betegek szék­letében mutattak ki. Cornelia Prü­­fer-Storcks, az önálló tartomány­nak számító Hamburg egészség­­ügyi minisztere ugyanakkor azt állította: felelőtlenség tett volna, ha a rohamosan terjedő járvány kapcsán nem jártak volna utána minden alapos gyanúnak. A bejelentés megerősíti, hogy a német hatóságok továbbra is teljes sötétségben tapogatóznak arra vonatkozóan, hogy melyik élelmiszer, illetve zöldségfajta terjeszti a különleges coli baktéri­um által kiváltott fertőzést. Az a gyanú egyelőre még tartja magát, hogy a járványt helytelenül trá­gyázott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta okozza. Spanyolország gazdaságának heti 200 millió eurós kárt okoz a fertőzött uborka miatt kialakult helyzet - közölte Rosa Aguilar Rivero spanyol környezetvédel­mi­, vidék- és tengerügyi minisz­ter tegnap Debrecenben. Svédországban is meghalt egy ember a Németországban kitört hasmenésjárvány áldozataként. A svéd kórház kedden közölte, hogy május 29-én vették fel az ötvenes éveiben járó pácienst, aki Németországból tért vissza. Kiadták Mladicot Hágának SZERBIA: Ratko Mladic volt boszniai szerb tábornok egy re­pülőgép fedélzetén útban van Hága felé - jelentette be a szerb kormány igazságügyi miniszte­re tegnap Belgrádban. Snezana Malovic elmondta, a háborús bűncselekményekkel vádolt volt hadseregparancsnokot a belgrádi hatóságok kiadták a hágai Nemzetközi Törvény­széknek. A szerb igazságszolgáltatás tegnap elutasította Mladic ügyvédeinek a fellebbezését, amelyet a védők a kiadatás el­len nyújtottak be. A volt boszniai szerb hadse­regparancsnokot, akit öt napja fogtak el egy vajdasági falu­ban, az 1992-1995 közötti boszniai háborúban népirtá­sért, emberiesség elleni bűn­tettekért és háborús bűncse­lekményekért vonja felelősség­re a hágai törvényszék. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 31-i menószámok: 6,7, 8,11,15, 23, 27, 30, 31, 32, 33, 38,43, 47, 49, 50, 59, 66, 69,79. Főszerkesztő: SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419.6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391. hirdetésfelvétel és­ előfizetés: TeL/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TeL/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT TAGJA. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás:­6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft (Délmagyarország), 2095 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025 X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) 2011. JÚNIUS 1., SZERDA ITTHON „Meg kell egyezni a rendvédelmisekkel” Orbán Viktor szerint a kormány­nak meg kell egyeznie a rendvé­delmi dolgozókkal, először is abban, hogy nekik mindig a rend oldalán kell állniuk. „Ha úgy érzik, hogy az ötvenes évei­ket taposva már nem tudják el­látni a feladatukat, mondják meg, milyen más munkát tud­nak végezni és én nagyon szíve­sen biztosítom ennek a lehető­ségét” - fogalmazott. A minisz­terelnök egy tévéinterjúban el­mondta: a nyugdíjszámítást úgy akarják átalakítani, hogy az utol­só tíz, munkával töltött év külö­nösen nagy súllyal essen latba, hogy az emberek minél tovább akarjanak dolgozni. Semmelweis-terv A kormány támogatja az egészségügyért felelős állam­­titkárság által előterjesztett Semmelweis-tervet - közölte a kormányszóvivő. Nagy Anna tájékoztatása szerint a kabinet egyetértett azzal, hogy kiépül­jön egy olyan állami egész­ségszervezési rendszer, amely 1-1­5 millió lakos ellátásáért felelős térségi egységekre épül. Ezzel együtt pedig átala­kul a népegészségügy intéz­ményrendszer is. A kormány támogatja egy állami egészség­szervezési központ és térségen­ként az egészségszervezési igazgatóságok kiépítését is. * * TÉRKÉPMELLÉKLET a Délmagyarország és a Délvilág áruspéldányaiban! Sorozatunk második tagja: Magyarország gyógy- és fürdőhelyei A/2-es méretű, színes térképünket keresse a jliniUS 2-i áruspéldányokban! c­sak­ 1­99 AAG Ezt a számunkat az adott hét vasárnapjáig megtalálja az árusító­helyeken és ügyfélszolgálati irodáinkban, a készlet erejéig Extra ajánlatunk:Hűségkártyával írt rendelkező előfizetőink számára a napilap térképpel együtt csak 100 Ft! A kedvezményes ajánlat kizárólag ügyfélszolgálati irodáinkban érvényesíthető. Irodáink: Szeged, Gutenberg u. 5. • Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. • Szentes, Kossuth u. 8. • Makó, Szegedi u. 9-13. Dunakanyar és környéke­­ 2 oldalas, A/2-es. Megjelenés: 2011. június 16. Sorozatunk következő tagja:

Next