Délvilág, 2012. március (68. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-01 / 52. szám

2 BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON Századvég Az összes központi közigazga­tási intézménynek adhat taná­csot és készíthet tanulmányt, kutatást a Századvég-csoport annak a közbeszerzésnek a keretein belül, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztéri­um (NFM) bonyolított a közel­múltban. Erről a kormányszó­vivő beszélt tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Nyilvános vita a katasztrófáról A kolontári vörösiszap-ka­­tasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke nyil­vános vitára hívja a kolontári iszaptározót üzemeltető Mal Zrt. tulajdonosait. Ezt Kepli Lajos jelentette be tegnap saj­tótájékoztatóján. Kezdemé­nyezését azzal indokolta, hogy a Mal vezetőinek állás­pontja gyökeresen eltér a bi­zottság véleményétől, ezért szeretné, ha nyilvánosan üt­köztethetnék az érveiket. Családi dráma Családi veszekedést követően egy férfi késsel összeszurkálta feleségét, majd öngyilkosságot követett el tegnap Kiskunmaj­­sán - tájékoztatta a Bács-Kis­­kun Megyei Rendőr-főkapitány­ság az MTI-t. Mihályné Bornemi­sza Eleonóra alezredes elmond­ta: a férfi meghalt, a nő sérülé­seket szenvedett, jelenleg orvosi kezelés alatt áll, sérülésének sú­lyosságáról még nem rendelkez­nek információval. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt rendelt el nyomo­zást - tette hozzá. Folyik a felszámolás Folyik a Malév február 14-én megkezdett felszámolása, a vagyon feltérképezése és a le­hetséges források feltárása, s a vizsgálatok jelenlegi szaka­szában biztosnak látszik, hogy az összes hitelezői igényre a cég vagyona nem nyújt fede­zetet - tájékoztatta a Malév tegnap az MTI-t. Az írásban kapott tájékoztató úgy fogal­maz: „a vizsgálatok jelenlegi szakaszában az már bizonyos, hogy a cég vagyona, mint az már korábban is említésre ke­rült, várhatóan nem nyújt fe­dezetet a hitelezői igények teljes körű kielégítésére”. Tizenhárom év fegyház Tizenhárom év fegyházbüntetés­re ítélte a Budapest Környéki Törvényszék első fokon Sándor Zsoltot, aki egy játék­pisztollyal követett el rablásokat - közölte a törvényszék szóvivője tegnap. Kende Katalin a keddi ítélet kap­csán elmondta: a törvényszék négyrendbeli rablásban mondta ki bűnösnek a férfit. (mti) COUhtj2. pénzváltó Szeged, Kölcsey u. 5. * Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS ]eur 287,00 290,49 ► USD 212,00 214,99 CHF 237,50 242,99 I RON 63,50 68,49 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. AZ ÖNKORMÁNYZATI SZEKTOR PÉNZÜGYI EGYENLEGE FŐLEG A FORINT ÁRFOLYAMGYENGÜLÉSE MIATT VÁLT NEGATÍVVÁ Megmentik az önkormányzatokat Az OTP programjában részt vevő önkormányzatoknak 200 fo­­rint/svájci frank árfolyamon rög­zítenék a kötvénytartozást - je­lentették be a hitelintézet vezető munkatársai tegnap. BUDAPEST MTI___ ______________ Az OTP Bank árfolyam-rögzítéses konstrukciót indít a svájci frank­ban kibocsátott kötvénnyel ren­delkező önkormányzatok számá­ra, a bank ügyfélkörében az egyeztetések már elkezdődtek - jelentették be a hitelintézet vezető munkatársai tegnap. A Takarék­ Bank is segít, azonban szabvány­­megoldás helyett egyedi átstruk­turálással; a Raiffeisen Bank fo­lyamatosan dolgozik azon, hogy az önkormányzati szektor to­vábbra is finanszírozható marad­jon - közölték a hitelintézetek az MTI érdeklődésére. Az OTP programjában részt vevő önkormányzatoknak 200 fo­­rint/svájci frank árfolyamon rögzí­tenék a kötvénytartozást, az afö­lötti adósságrész külön számlára kerülne, amely 3 havi BUBOR (a kereskedelmi bankok kihelyezési rátájának átlaga) plusz 1,5 százalé­kon kamatozik a kötvény futam­idejének végéig - közölte Kovács Pál ügyvezető igazgató. Az OTP-nél lévő önkormány­zati kötvényállomány futamideje jellemzően 15-20 év. A svájci frankben kibocsátott kötvényál­lomány 98 milliárd forint, ami 19 százalékos piaci hányadnak felel meg. A teljes magyarországi ön­­kormányzati piaci kötvény- plusz hitelállomány 983 milliárd forint volt a múlt év végén, amelyből az OTP 292 milliárd forinttal rendel­kezett - mondta Wolf László, a bank vezérigazgató-helyettese. A TakarékBank is segít, azon­ban szabványmegoldás helyett az önkormányzatok teljesítőké­pességét és pénzügyi helyzetét figyelembe vevő egyedi átstruk­turálással - tájékoztatta az MTI-t Morvai Zsolt, a hitelintézet igaz­gatója. A TakarékBank elkezdte a tárgyalásokat minden vele kapcsolatban lévő, svájci­­frank-alapú kötvényt kibocsátott önkormányzattal és várhatóan 1-2 hónapon belül lezárulhatnak az egyeztetések az egyes CHF-kötvények átstrukturálásá­val kapcsolatban - közölte. A Raiffeisen Bank folyamato­san dolgozik azon, hogy az ön­­kormányzati szektor továbbra is finanszírozható maradjon, az ár­­folyamgát-konstrukciót vizsgál­ják - közölte a hitelintézet. Az MTI által megkérdezett más ban­kok is arról számoltak be, hogy egyedileg igyekeznek orvosolni a problémákat. Tízezer egyetemista tüntetett Mintegy tízezer egyetemista követeli a cseh felsőfokú oktatási reform terveze­tének átdolgozását a Nyugtalanság hete elnevezésű tiltakozó akció keretében Prágában. A tüntetést a csehországi diákszervezetek központja szervezte meg. A reformtervezet többek között a tandíj tervezett bevezetését és az egyetemi szervek hatásköreinek módosítását irányozza elő. FOTÓ: MTI Bérkompenzáció: döntés BUDAPEST. Döntött a kormány ar­ról, milyen feltételek mellett pá­lyázhatnak támogatásra azok a vállalkozások, amelyeknek gon­dot okoz az 5 százalékos bérkom­penzáció végrehajtása. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosításo­kat márciusban elfogadhatja a parlament - közölte a foglalkozta­táspolitikáért felelős államtitkár, és kifejtette: azokat a cégeket tud­ják támogatni, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik a kompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állomá­nyának létszáma a tavalyihoz ké­pest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidős foglalkoztatás­ból részmunkaidőbe kerülők ará­nya pedig nem lehet több 20 szá­zaléknál. Emellett a foglalkoztató­nál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer fo­rintot. Elmondta: azokat a munkálta­tókat szeretnék támogatni, ame­lyeknél nagyobb részben foglal­koztatnak minimálbéren, garan­tált bérminimumon vagy ezekhez közeli fizetésen dolgozókat. A pá­lyázható összeg a mezőgazdasági termelői ágazatban 3 éves időszakra nézve legfeljebb hét­ezer euró, más ágazatokban pe­dig maximum 200 ezer euró lehet - részletezte Czomba Sándor, kö­zölve, hogy számításaik szerint a keretösszeg nagyságrendleg 450 ezer munkavállaló foglalkoztatá­sához járulhat hozzá. (mti) Érzékeny a magyar gazdaság LONDON. A szélesebb értelemben vett felzárkózó európai térségben a török és a magyar gazdaság a legérzékenyebb a potenciális eu­­róövezeti sokkokra a Standard & Poor's szerint, amely új „euró­­sokk-érzékenységi indexet” dol­gozott ki a régióra. A nemzetközi hitelminősítő tegnap Londonban ismertetett első ilyen jellegű ösz­­szesítésében hangsúlyozza, hogy az új mutató - Emerging Europe Sensitivity Index - nem érinti közvetlenül az érintett országok szuverén adósosztályzatait, ugyanakkor méri relatív sebez­hetőségüket az olyan külső sok­koktól, amelyek érdemben nö­velhetik közadósságszintjüket, és ennek révén lefelé ható nyo­mást gyakorolhatnak besorolá­saikra. Az S&P szerint Törökország után Magyarország a második legérzékenyebb a potenciális euróövezeti sokkokra a cég eu­­rósokk-érzékenységi listáján, 2,09-es mutatóval. A Standard & Poor's kiemeli, hogy Magyar­­ország esetében ezt nem a külső tőkehelyzet okozza - az alapszintű külső magyar fizeté­si pozícióban tavaly kismértékű többlet volt -, hanem elsősor­ban a nagy devizaadósság-állo­mány. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 29-i kenószámok: 2, 4,10,11,19, 25,34, 35, 38,41, 42, 49, 54, 55, 57, 58, 59, 67, 73,74. 2012. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK Hoffmann Rózsa reagált BRÜSSZEL. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára teg­nap Brüsszelben tájékoztatta az oktatási EU-biztost a köznevelési, valamint a felsőoktatási tör­vényről, miután néhány héttel ez­előtt értesült arról, hogy Andrulla Vasziliu - Magyarországról érke­zett jelzések alapján, bizonyos eu­rópai uniós célok elérése szem­pontjából - aggályokat fogalma­zott meg a jogszabályi változtatá­sokkal kapcsolatban. „Miután semmiféle hivatalos írásos megke­resés nem jött, egyértelmű volt, hogy ez a jelzés nem része a ha­zánk ellen folytatott különböző vizsgálatoknak” - hangsúlyozta az államtitkár a megbeszélés után. Elmondta: a magyarországi hallgatói önkormányzat orszá­gos szövetsége, valamint külön­böző hálózatok írtak leveleket, elsősorban az ESU nevű nemzet­közi szervezetnek, illetve közvet­lenül az oktatási EU-biztosnak. Ezekben „a kételyeiket, bizonyos esetekben a vádjaikat írták le” - fogalmazott. (mti) KÜLFÖLD Újabb megszorítások ATHÉN. Újabb költségvetési szi­gorításokat szavazott meg kedd este a görög parlament, hogy Athén megkaphassa az újabb 130 milliárd eurós görög mentőcsomagot a Nemzetközi Valutaalaptól és az eurózóna or­szágaitól. A törvényhozásban 202 képviselő szavazott igennel, míg 80-an ellenezték az újabb megszorításokat. Mindkét kor­mánykoalíciós párt honatyái tá­mogatták a költségvetési szigorí­tásról szóló törvényeket. Offenzíva DAMASZKUSZ. Offenzívát indí­tott a szíriai hadsereg Homsz vá­ros lázadó negyede, Bába-Amr ellen 25 napi tüzérségi előkészí­tés után - közölték ellenzéki ak­tivisták és katonai források teg­nap. Homsz Szíria egyik legfon­tosabb ipari városa. Késik a tengerjáró RÓMA. Az Indiai-óceánon meg­hibásodott olasz hajó, a Costa Allegra a tegnap estére tervezett partot érés helyett ma reggel ér­kezik a Seychelle-szigetekre - jelentette be a Costa Crociere genovai hajótársaság, melynek műszaki szakértői már a hajón vizsgálják a hétfőn keletkezett tűz okait. Az óceánjárót a Trevi­­gnon francia halászhajó húzza, a partot érést az erős tengeráram­latok késleltetik. (mti) Főszerkesztő: SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419.6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel./fax: 62/213-198, szerkesztőség: tel.: 62/213-391. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT. TAGJA. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN . Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz h­itelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2395 Ft (Délmagyarország), 2295 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next