Délvilág, 2012. április (68. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-02 / 78. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON Új biztos Miniszteri biztost nevezett ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására. A posztot Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária tölti be, megbízatása fél évre szól. Lőszerraktárt találtak Vélhetően II. világháborús lőszerlerakatot találtak Enying határában földmunkák során: több száz különböző típusú robbanótest - gyalogsági lőszer, tüzérségi lövedék és aknavető gránát - került felszínre. Vádemelési javaslat Vádemelési javaslattal fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a nyomozását, amelyet bűnszervezetben elkövetett több mint 240 millió forint adócsalás és 162 millió forint értékű pénzmosás, továbbá más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított. A hatóság szerint a bűnszervezet vezetője egy közismert kiskunfélegyházi vállalkozó volt, aki mintegy száz cég adócsalásához asszisztált. Autóval akartak rabolni Autóval a kirakatba hajtva próbált meg kirabolni egy óra- és ékszerüzletet vasárnapra virradóra két férfi a főváros X. kerületében. A rablók autójukkal - amelyről később kiderült, hogy lopott - nekitolattak a bolt kirakatának, ám mire a rendőrök kiérkeztek, a kocsit hátrahagyva eltűntek a helyszínről. Elveszett egy fiú Speciális, kutyás mentőegységek is keresték lapzártánkkor azt a fiút, aki szombat este szórakozni indult a Szolnokon, ám azóta sem tért haza otthonába. A 17 éves fiú levetett cipőjét a Tisza városi szakasza mentén, a tárház alatti, meredek, agyagos partoldalban találták meg. Előzetesben a tanzániai Előzetes letartóztatásba került az a tanzániai férfi, aki a gyanú szerint egy budapesti szállodában társával együtt morfiummal elkábított és megerőszakolt két 17 éves lányt. Egyikük azóta meghalt. A férfit 2001-ben kábítószer-kereskedelem miatt 9,5 év fegyházbüntetésre és kiutasításra ítélték. Ennek ellenére nem hagyta el az országot. Öngyilkos gyilkos Megölte az élettársát, majd maagával is végzett egy férfi a főváros III. kerületében. Egy hozzátartozó értesítette a rendőröket pénteken, akik a Pacsirtamező utcai lakásba kiérkezve egy 51 éves nő és egy 48 éves férfi holttestére találtak. (mti) pénzváltó Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pénznem egységre VÉTEL ELADÁS EUR 290,00 296,99 USD 218,00 224,49 248,49 RON 64,50 69,99 2012.04.01. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Schmitt marad, a rektor lemond „Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta” - így nyilatkozott Schmitt Pál vasárnap a plágiumügyével kapcsolatban. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora ugyanakkor bejelentette: távozik posztjáról, amit azzal indokolt - utalva az államfő kisdoktori címének visszavonására hogy az elmúlt napok egyetemi testületi döntései miatt érezhetővé vált a személye iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál. BUDAPEST * I * I MTI _ __ A köztársasági elnök az MR1 - Kossuth Rádióban méltatlannak nevezte az őt ért támadásokat, s amelyek szerinte nemcsak a személye, hanem a köztársasági elnöki intézmény tekintélyét is aláássák. „Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta” - jelentette ki Schmitt Pál. A Semmelweis Egyetem szenátusának a kisdoktori cím viszszavonásáról szóló döntését úgy értékelte: „gyakorlatilag a tudomány saját magát korrigálta”. „Ha húsz évvel ezelőtt tévedett a tudomány, mert nem hívta fel a figyelmemet bizonyos hiányosságokra, azt most a szenátus kijavította. Hogy úgy mondjam, önmaguk között 1:1 a meccs” - fogalmazott. Schmitt Pál azt mondta, elfogadja címének viszszavonását, de azt szerinte a jelenleg érvényes jogszabályok alapján csak bíróság vonhatta volna vissza. Arra is kitért: méltatlannak tartja, hogy húsz évvel ezelőtti értekezésével kapcsolatban lemondásra szólítják fel, és „az ország rossz hírét keltik”, noha a mostani ügynek semmi köze sincs az államfői funkciójához. Kitért arra is, fair play díjas olimpiai bajnok vívóként nem szokott hozzá az „oldalról és hátulról jövő” támadásokhoz, de kiáll az igazáért. Azzal kapcsolatban, hogy lemondásra szólították fel, úgy fogalmazott: nincs oka lemondani, s ebben szerinte a tényfeltáró bizottság jelentése is megerősítette. Mégis „valamilyen szakmai-etikai hivatkozással a Semmelweis (Egyetem) szerintem helytelenül, elvette a fokozatomat” - tette hozzá, azzal együtt, hogy a szenátus csak a Testnevelési Egyetem húsz évvel ezelőtti hibáját javította ki. Arra a kérdésre, most, a döntése után megkönnyebbült-e, nemmel válaszolt. Elmondta, úgy látja, elvadultak a személyét érő támadások, például ha uszodába vagy étterembe megy, körülveszik, bekiabálnak, hogy miért nem mond le, ám szerinte nem tudják megindokolni, hol követett el komoly hibát. „Nincs érvanyaguk. Ha ebbe kapaszkodnak (...), a kisdoktori dolgozatba, az kevés, most már ők is tudják” - jelentette ki. Kora este a Semmelweis Egyetem rektora bejelentette, lemond posztjáról. Tulassay Tivadar indoklásul kifejtette: az elmúlt napok egyetemi testületi döntései vitathatatlanul az ő személyéhez kötődnek, s ugyanezért érezhetővé vált a személye iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál. Ezen okok miatt, „a megszokott hétköznapjaitól nagyon idegen napokat, heteket átélő” egyetem nyugalma érdekében döntött úgy, átadja székét a csütörtöki szenátusi ülésen megválasztott leendő rektornak, Szél Ágostonnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egyetem szenátusának döntését támogatja, és fenntartja, hogy az egyetem a Schmitt Pál kisdoktori dolgozatával kapcsolatos munka során a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el. Az intézményt 2003 óta vezető Tulassay Tivadarnak június 30-án járt volna le megbízatása. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktornak kell megoldania a kialakult helyzetet, a Jobbik pedig arra kéri Schmitt Pált, szólaljon fel a Házban. A kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter közölte: Orbán Viktor ahhoz tartja magát, hogy az államfő sérthetetlen. Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője heti írásában arról értekezett: „megtehetnénk, hogy hallgatunk azért is, mert nekünk aztán igazán nem érdekünk, hogy hirtelen új elnöke legyen az országnak, akinek a mandátuma 2017-ig tart. (...) Mégsem hallgatunk. Nem hallgathatunk, mert vannak más, sokkal lényegesebb szempontok, mint az MSZP érdekei. (...) Schmitt Pál minden további államfőként eltöltött perce Magyarország tekintélyét rombolja”. Eközben a Magyar Helsinki Bizottság közölte: megítélésük szerint jogellenesen, a személyes szabadsághoz való jogot megsértve állította elő a rendőrség pénteken azokat, akik budapesti hidakon Schmitt Pál lemondását követelték. A rendőrség szerint viszont jogszerű, szakszerű és arányos volt a rendőri intézkedés a parancsnoki kivizsgálások szerint. Pénteken a Lánchídon a Jobbik, a Szabadság hídon pedig az LMP aktivistái próbálták akadályozni a forgalmat, hogy így követeljék az államfő lemondását. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem távozó rektora. Diszkótűz - Hatan haltak meg Leégett egy diszkó tegnapra virradóra Újvidéken, hat 18 év körüli fiatal halt meg füstmérgezésben. A mosdóban kerestek menedéket, s ott rekedtek. A szórakozóhelyen mintegy 300-350-en tartózkodtak. A kitört pánikban és lökdösődésben ketten megsérültek. A tűz a szórakozóhely színpadán keletkezett, valószínűleg a diszkóberendezések műszaki hibája miatt. FOTÓ: MTI Juttatások utalványban? MAGYARORSZÁG. Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély - a kormány erről szóló döntése a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. (mti) Nem kell tanúsítvány MAGYARORSZÁG. Aki nem tud eleget tenni a hiteltörlesztésnek, és a Nemzeti Eszközkezelő vásárolja meg, majd adja bérbe a lakását, annak nem kell energetikai tanúsítványt készíttetnie - az erről szóló kormányrendelet megjelent a közlönyben. 2008-ban írták elő, hogy lakás adásvétele és bérbeadása esetén kötelező a tanúsítvány elkészítése. Eddig három kivételt ismert a rendelet, ez egészült most ki egy újabbal. Az eredeti kivételek: ha az adásvétel megelőzi a használatbavételi engedélyt, a vevő a lakás résztulajdonosa, illetve ha a bérbeadás rövidebb egy évnél. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 31-i kenószámok: 3,7,11,14,18,21,26,32, 35,39, 49, 50, 56, 62, 64, 66, 69, 70, 71, 77. Az április 1-jei kenószámok: 1, 2,10,12,13,16,17, 24, 28, 29, 33, 45, 48, 49, 62, 67, 68, 72, 75, 79. 2012. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ KÜLFÖLD Szíria barátai ISZTAMBUL: A Szíria barátai elnevezésű isztambuli konferencia vasárnapi nyilatkozatában „egész Szíria törvényes képviselőjének” ismerte el a Szíriai Nemzeti Tanácsot (CNS). A 82 ország (köztük az Egyesült Államok, valamint Magyarország) felszólítja Kofi Annant, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottját, hogy dolgozzon ki egy menetrendet a következő lépésekre, amelyekkel jobb belátásra bírhatják Aszadot. Leszakadt jégtábla MOSZKVA. Kimentettek 450 lékhorgászt egy hatalmas jégtábláról, amely leszakadt a part menti jégtakaróról, és sodródott egy ideig az Ohotszki-tengeren. Sok az orvos LONDON. Több tízezer brit orvos és orvostanhallgató kényszerülhet külföldi munkavállalásra a brit állami egészségügyben kialakuló „orvostúlkínálat” miatt. Merényletre készült OSLO. A norvég Anders Behring Breivik, aki tavaly 77 embert gyilkolt meg, saját bevallása szerint merényletet tervezett Barack Obama amerikai elnök ellen. A Nobel-békedíj átvételekor, 2009. december 10-én akarta megölni egy autóba rejtett pokolgép felrobbantásával. (mti) Egy helyben topog a piac? Haladjon előre UniCredit Széchenyi Kártyával! A Széchenyi Kártya Program különféle célokra igényelhető hitelei segítségével lendületbe hozhatja vállalkozását Az állami támogatás mellett nyújtott kedvező kamatozású, alacsony finanszírozású Széchenyi Folyószámla-, Forgóeszköz- és Beruházási Hitelekkel sikeresen megvalósíthatja cége terveit Ezt a célt szolgálja Támogatást Megelőlegező Hitelünk is, melyet elsőként a hazai piacon az UniCreditnél igényelhet. Várjuk bankfiókjainkban: Szeged, Kossuth L. sugárút 18-20. és Kárász u. 16.; Szentes, Kossuth u. 8.; Hódmezővásárhely, Andrássy u. 3. További információért érdeklődjön a 06 40 50 40 50-es számon: www.unicreditbank.hu/szechenyikartya Az élet csupa változás és lehetőség. _ Üdvözöljük bankunkban! számíthat ránk !*UniCredit Bank * Jelen tájékoztató nem minősül szerződéses ajánlattételnek. A részletes kondíciókat a bank mindenkori hatályos Széchenyi Program kondíciós listája tartalmazza. Az egyéb feltételeket az egyedi szerződések és a bank általános üzleti feltételei rögzítették. A bank fenntartja a kondíciók egyoldalú változtatásának jogát, valamint a hitel igénylése esetén a hitel nyújtásáról saját hitelbírálata alapján dönt. Főszerkesztő: SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419.6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel./fax: 62/213-198. szerkesztőség: tel.: 62/213-391.6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT. TAGJA Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Telefon 62/567-867 • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2395 Ft (Délmagyarország), 2295 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)