Délvilág, 2012. június (68. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-01 / 127. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD KÜLFÖLD Tóásó-ügy LA PAZ. Július 23-ra halasztotta az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását az illetékes La Paz-i Ítélőtábla elnöke, miután szerdán a tárgyalás megnyitásakor rosszul lett az egyik gyanúsított. Az eljárás alatt álló személyek többségének egészségi állapotát szem előtt tartva egyúttal a tárgyalás helyszínének megváltoztatásáról is döntöttek, a következő meghallgatás Santa Cruzban lesz. Az állítólagos tenorista csoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják CDS LONDON. Több mint egyhavi csúcson zárta a májust a londoni kereskedésben a magyar álamadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, elsősorban az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos kiújuló piaci félelmek miatt. A CMA DataVision elemzői szerint a magyar szuverén kötvényadósság törlesztésének leállására köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a csütörtöki késői jegyzésben 609 bázispont környékén mozgott az előző esti 6075 bázispontos záró után Államfői eskü BELGRÁD. Egymást kizáró két célkitűzést - az EU-csatlakozást és a függetlenségét 2008-ban kikiáltó Koszovó megtartását - fogalmazott meg csütörtökön Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök, miután a belgrádi parlamentben letette az államfői esküt. A május 13-án megválasztott politikus, aki az elnöki posztot tíz éven át betöltő Boris Tadic fölött aratott győzelmet, rövid beszédében közölte: „Olyan házat akarok, amelynek két ajtaja van, s az egyik keletre, a másik nyugatra néz.” A nap folyamán megalakult az új, 250 tagú szerb törvényhozás. A testület vezetőit, bizottságait egyéb munkaszerveit a következő napokban választják meg. Húla térségét lőtték BEJRÚT. A szíriai kormányerők csütörtökön tr és a második egymást követő napon lőtték a közép-szíriai Húla térségét ahol a múlt hét végi, a nemzetközi közösség által széles körben ejtett mészárlásnak száznál több halottja volt - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja A legnagyobb szíriai ellenzéki szervezet a Szíriai Nemzeti Tanács felszólította az országba küldött ENSZ-megfigyelőket hogy menjenek el Húlába és védjék meg a még ott lévő civileket (mb) Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 p USD VÉTEL | 241,00 244,50 | ]CHF 247,00 254,99 ► RON 65,00 69,99 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Aranyékszer-zálog (14 K): 6.500 Ft/g JEGYBANKTÖRVÉNY ÉS ÖTOLDALÚ EGYEZTETÉSEK Az EKB elégedetlen a törvénytervezettel BERLIN, BUDAPEST MTI________________________ Az Európai Központi Bank (EKB) elégedetlen a jegybanktörvény tervezett módosításával, mert véleménye szerint az nem oszlatja el az intézmény függetlenségével kapcsolatos valamennyi aggályt. Az Európai Központi Bank csütörtökön közzétett jogi szakvéleményében örvendetesnek nevezte, hogy a magyar hatóságok figyelembe vették az EKB korábbi észrevételeit „a monetáris tanács tagjainak felmentési okai tekintetében”. Ugyanakkor a módosítás nem old meg minden problémát, az EKB ezért fenntartja azt az álláspontját, hogy az MNB-törvény hatályos rendelkezései - a módosított törvénytervezetben szereplő, jó irányban tett elmozdulás ellenére - nem elégségesek a központi bank függetlenségének helyreállításához. Különösen aggályosnak tartják, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható és kinevezhető egy harmadik alelnök, és aggályos az is, hogy „e lépések az MNB-vel való konzultáció és (...) az MNB véleménye ellenére (...) megtehetőek”. Az EKB szerint az így kialakult helyzet „aggályokat vet fel abban a tekintetben, hogy e rendelkezések felhasználhatóak lehetnek a döntéshozatali folyamatok központi banki függetlenség kárára történő befolyásolására”. Az EKB és részben az IMF által, a jegybanktörvényben igényelt további finomításokról ötoldalú egyeztetések folynak. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy széles hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az EKB véleményére. Közölték: a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bizottság felvetett kérdéseit a benyújtott jegybanktörvény módosító javaslat a bizottság által elfogadott módon rendezi. Elemzők. A jegybanktörvényről megfogalmazott EKB-vélemény befolyásolhatja az IMF-EU tárgyalások megkezdésének idejét, vagy a tárgyalások hosszát az MTI által megkérdezett elemzők szerint. IMF: Még nem tűzték ki a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország közötti tárgyalások megkezdésének dátumát - jelentette ki Gerry Rice, az IMF szóvivője tegnap. Rice elmondta az IMF kapcsolatban áll mind a magyar kormánnyal, mind az európai partnerekkel „az összes szükséges intézkedéssel kapcsolatban, beleértve az EU-kötelezettségszegésen túlmutatókat a központi bank függetlenségének biztosítása érdekében.” Orbán a két évről BUDAPEST. Orbán Viktor szerint az elmúlt ezer év azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet győztes nemzet, Magyarország győztes ország és „az elmúlt két év kormányzása ennek a ténynek a nyílt bevallására épült”. A miniszterelnök a kormánya elmúlt két évét értékelő tegnapi budapesti konferencián közölte: szerinte sikeres két esztendőt tudhatnak maguk mögött, továbbá kitért arra is, hogy el kell utasítani az EU által javasolt válságkezelést, ám ezt a diplomácia „táncrendje” miatt úgy kell előadni, „mintha barátkozni szeretnénk”. A miniszterelnök szerint az európai demokráciák is veszélybe fognak kerülni, mégpedig azért, mert kitört egy válság, amely olyan lépéseket követel meg, amelyeket az emberek nem akarnak elfogadni. Magyarországon azonban nem fog felborulni a társadalmi béke a kétharmados politikai többségnek köszönhetően. A méltányos közteherviselésnek és a fegyelmezett pénzügyi gazdálkodásnak a fenntartása, megállapodás a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel - úgy, hogy közben Magyarország a pénzpiacokon marad, és nyitás a keleti pénzpiacok felé is - ezek a válság utáni időszakra felkészülés lépései a miniszterelnök szerint. Azt is mondta: nem szabad visszarettenni - a kritikák ellenére sem - a családi és az arányos adórendszer kombinálásától. A szükséges minimálbér-emeléssel párhuzamosan pedig csökkenteni kell a tb-járulékokat - jelezte. Az előttünk álló két évben befejezzük azt a munkát, hogy a jóléti állam helyett munkaalapú állam alakuljon ki - közölte. Végül felsorolta a versenyelőnyhöz szerinte szükséges lépéseket is: a költségvetést „pozitívba kell fordítani”, 50 százalék alá kell csökkenteni az államadósság szintjét, újra kell iparosítani az országot, célként kell meghatározni a teljes foglalkoztatottságot - sorolta egyebek mellett. (mti) „Házszabályellenes” BUDAPEST. Áder János köztársasági elnök tegnap parlamenti házszabály-ellenességre hivatkozva megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a médiaszabályozás május 24-én elfogadott módosítását. Tartalmilag nem kifogásolta a törvényszöveget, így azt a parlament hétfőn ismét elfogadhatja a Fidesz-frakció szándékai szerint. Az MSZP szerint az államfőnek inkább az Alkotmánybírósághoz kellett volna fordulnia a Klubrádiót „siralomházba” küldő változtatások miatt. Az LMP azt reméli: a döntéssel csökken a házszabályellenesen benyújtott módosító javaslatok száma. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tudatta: a parlament lefolytatja az új eljárást és változatlan tartalommal fogadja el a törvény módosítását. (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 31-i kenószámok: 2, 9,11,12,14, 27, 28, 31, 40, 44,45, 47, 48, 51, 52, 55, 57, 60, 65, 73. ITTHON Forint A forint árfolyama emelkedett csütörtökön, kora este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon. Az eurót 18 óra körül 301,93 forinton, délután háromkor 302,30 forinton, csütörtökön reggel 301,72 forinton jegyezték. Szerda este 300,89 forintot ért az euró, ehhez képest csütörtökön kora estére 0,29 százalékkal gyengült a forint. A magyar valuta árfolyama 4,11 százalékkal emelkedett a múlt év vége óta az euróval szemben. A svájci frank csütörtökön kora reggel 251,21 forinton állt, délután háromkor 251,70 forinton jegyezték, 18 óra körül 251,16 forinton volt. Taxisdemonstráció Taxisok demonstrálnak jövő hétfőn Budapesten azért, hogy a szakmai szervezetek támogatása nélkül a főváros ne fogadja el az új taxirendeletet a forgalomlassító megmozdulást szervező szakszervezetek mintegy ezer taxis részvételére számítanak. Malév: kártalanítás Az előzetes tervek szerint a nyáron lezárulhat a Malév-jeggyel rendelkező, de a légitársaság csődje miatt elutazni már nem tudó utasok kártalanítása - tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön. Ismertették a határidőig beérkezett, a vonatkozó kormányrendelet hatálya alá tartozó mintegy 2300 igény elsődleges feldolgozását már befejezték, most a jelentős számban bekért hiánypótlásokat tekintik át Bírság és permentesítési rendszer A Veszprémi Bányakapitányság a kiszabható legmagasabb eljárási bírsággal sújtotta a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t, illetve 15 napos határidővel üzemszerűen működtetett pormentesítési rendszer kiépítésére kötelezte. A Veszprémi Bányakapitányság a kiporzás megszüntetésére vonatkozó határozatának végrehajtása miatt tartott ellenőrzést szerdán az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározóinál Az ellenőrzés során megállapították hogy a Mal Zrt. a kiporzás csökkentése érdekében május 22-től erőteljes intézkedéseket tett, de a határozatban foglaltaknak csak részben tett eleget. Jóvátételi munka Miközben a kormány elkötelezett a szigorú büntetőpolitika mellett, a kisebb bűncselekmények elkövetői esetében támogatja az alternatív büntetési módokat - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára csütörtökön. A bűnmegelőzés és az áldozatsertő szolgáltatások fejlesztésének kétéves programját értékelő konferencia sajtótájékoztatóján elmondta, a szabadságvesztésnek nagyon fontos alternatívája a közérdekű munka büntetés. Ezt „a lehetőséget” kívánják bővíteni azzal hogy az új büntető törvénykönyvvel bevezetnék a jóvátételi munkát. (mti) MKB Portfolió: variációk forintra és euróra Kiemelkedő betéti kamatra és jelentős adóelőnyre számíthatnak mindazok, akik az MKB Bank kombinált konstrukciójában helyezik el felszabaduló megtakarításaikat, akár forint, akár euró alapon - mondja Bartha Ákos, a bank retail üzletágának ügyvezető igazgatója. Úttörő és stílusteremtő volt a magyar piacon kombinált befektetési ajánlataival az MKB Bank: variálható instrumentumaival valóban személyre szabott, az egyéni elképzelésekhez és kockázatvállalási hajlandósághoz messzemenően igazodó lehetőségekkel állt a befektetni vágyók rendelkezésére. Tökéletesen illeszkedik az újabban már a tartós befektetési számlák adóelőnyeit is ötvöző sorozatba az MKB Portfolió kombinált betét. Ennek forintalapú változata egy 3 hónapos lekötött betétből, továbbá tetszés szerint variálható befektetési termékekből és biztosításból, befektetési alapból, változó kamatozású kötvényből, strukturált kötvényből és befektetési egységekhez kötött biztosításból áll. Például az aktuális ajánlatban szereplő befektetési alapot és/vagy strukturált kötvényt választva a konstrukcióban, a befektetendő összeg felezésével a betéti részre 9,00% egységesített betéti kamatláb mutatójú (EBKM) hozamajánlat érvényes, ami 8,88% éves kamatlábnak felel meg. Amennyiben az ügyfél a befektetni kívánt összeget (a fenti összetételben) MKB Trezor Tartós Számlákon helyezi el, 10,00% EBKM mellett 9,86% éves kamatra számíthat. Az MKB Trezor Számlák nagy előnye, hogy a rajtuk elhelyezett megtakarítások kamatjövedelme, illetve a pénzügyi eszközök hozamának adója az ötéves lekötési időszak utolsó napján 0 százalék, illetve már azt megelőzően is - a megtakarítási időtartam függvényében - igen kedvezően alakul. Ezen túlmenően, ajánlatunk aktív bankkapcsolattal - a bank által meghirdetett feltételek teljesülése esetén - 11,00%-os EBKM (éves kamatláb: 10,85%) mellett is elérhető. Euró megtakarítás felezése esetén, az aktálisan jegyezhető strukturált kötvénnyel variálható betéti részre - 4,75% EBKM mellett - 4,68%-os éves kamatot ígér az MKB Portfolió kombinált betét, mely hozamajánlat az összegeket Trezor Tartós Számlákon elhelyezve 5,25% EBKM-re (éves kamatláb: 5,18%), ezen túlmenően aktív bankhasználattal társítva 6,00%-os EBKM-re (éves kamatláb: 5,92%) emelkedik. A kombinált konstrukció pontos összeállításáról mindenkinek a saját kockázattűrő képességével és pénzügyi terveivel összhangban kell meghoznia a döntést. Az anyagi lehetőségekhez, az életcélokhoz, a kockázatvállalási hajlandósághoz és a hozamelvárásokhoz leginkább igazodó megoldás megtalálásában az MKB Bank személyes pénzügyi tanácsadói segítenek a bankfiókokban. A konstrukciókról további részletek a bankfiókokban és a www.mkb.hu honlapon. Fiók neve Hódmezővásárhely Szeged Szeged Fiók címe 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 2. 6720 Szeged, Kölcsey u. 8. Árkád Fiók 6724 Szeged, Londoni krt. 3. 2012. JÚNIUS 1., PÉNTEK Magyar turistabusz balesete ISZTAMBUL/BUDAPEST. Balesetet szenvedett csütörtökön egy magyar turistabusz Törökországban, egy török állampolgár súlyosan, 17 magyar turista pedig könnyebben megsérült. Mint Kiss Gábor isztambuli főkonzul az MTI-t telefonon tájékoztatta, a Haris Travel magyar utazási iroda 34 embert szállító autóbusza a délnyugat-törökországi Bodrum közelében összeütközött egy török személygépkocsival. A buszon 30 magyar turista és 4 főnyi török kiszolgálószemélyzet utazott. A balesetet a török gépkocsi okozta, amely a busz oldalának ütközött. Mint mondta, a busz nem borult fel. A balesetnek a magyar utasok közül 17 könnyebb sérültje van, őket két bodrumi kórházban látták el (melyet lapzártánkig tízen még el is hagyhattak). Az egyetlen súlyos sérült török állampolgár a török gépkocsiban ült, őt egy izmíri kórházba szállították. Az isztambuli főkonzulátus folyamatos kapcsolatban áll a kórházzal, ahol a magyar sérülteket ápolják, illetve a magyar utazásszervezővel. Az iroda képviselői elmondták, hogy az útból még három nap lett volna hátra. (mti) PROMOCIÓ Főszerkesztő: SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel/fax: 62/213-198, szerkesztőség: tel.: 62/213-391. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT. TAGJA. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567 867 • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2395 Ft (Délmagyarország), 2295 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)