Délvilág, 2012. augusztus (68. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-04 / 182. szám

24 MOZAIK SZÍV ERNŐ TÁRCÁJA Ilyen szerelem készítettek róluk már filmet is. Hogy milyen ágról sza­kadtak, szegényesek, gyűrt arcúak. Furcsa dolog ez, mert az ország, a világ őket látja a legjobban. Ott van­nak a forgalmi kirakatban, a Halászbástya és ők, a Lánchíd és ők, a Margitszi­get és ők. Nagyon látszik rajtuk az élet nyoma, mégis úgy kell tenniük, mintha erősek, magabiztosak, kér­lelhetetlenek lennének. Az ellenőrökről beszélek. Akik fürtökben állnak a mozgó­lépcsőknél. Ez a kis életkép, amit most elbeszélek, Pes­ten történt, Kőbányán, a metrólejárónál. Vasárnap volt, kora délután, kint még nem zuhogott, de már ké­szülődött az ég, lilára, sár­gára, dühös kékre festegette magát. Jegyet, bérletet ké­rem ellenőrzésre! És ahogy ez a százezer­szer kimondott, sószínű mon­dat elhangzott, nyomban kétségbeesett kis jaj vála­szolt, egy icipici sikoltáska. Odanéztem. Az ellenőr fiatal volt, vékony, szigorú arcú fiú, az ilyen típus már az érettsé­gi után büntetni akar. Kérlel­­hetetlenséget sugárzott. Egy Petőfi volt, egy ellenőr­ Pető­­fi. Áldozata meg teltkarcsú lány, könnyű, virágmintás, combközépig érő ruhában, karján retikül, nyakában mű­gyöngysor. Ő sikoltott. Ő volt az áldozat. És most rémülten kutakodott a retiküljében. Pedig itt kell lennie! Pedig biztosan elhoztam! Mindig ezt mondják. Mindig. De na­gyon unalmas. Az ifjú ellenőr szigorába csalódás és lené­zés vegyült. Nem tudnak ki­találni valami újat. Vagy leg­alább bemondanák az őszin­tét. Ellenőr úr, én lógós va­gyok, soha nem veszek je­gyet, büntessen meg, ha eny­­nyi kapacitása van a szívé­nek, csak aztán engedjen föl a föld alól, mert annyira sie­tek valakihez. A lány most fölnézett, s mintha mosoly szaladt volna el a szája sarkában. Kihez? Kihez sietek én? Kihez, kihez, mi tudom én, kérem, kihez ti­peg maga ilyen sokvirágos ruhában. Meg ez mindegy is nekem. De jegy nélkül! Az meg nem mindegy! Nincs je­gye, fizessen! Jaj, ellenőr úr, nincsen én­nekem pénzem se. A fiú csóválta a fejét, én meg már azt láttam, hogy lassan kétségbeesik. Vagy el­bizonytalanodik. Se jegy, se pénz, hát mi van abban a re­­tikülben? Legalább egy ma­dárlátta igazolványt mutas­son. Jaj, az igazolványomat százöt napja nem találom, se égen, se földön. Kilopták a kezemből. A párnám alól! A retikülömben, nézze, van két szemceruza, egy használt, cukrászdás szalvéta, meg egy lekezelte jegyecske. Látja, szoktam én lyukasztani. Na kérem, hívom a rend­őrt. Az majd bilincseli, viszi, és Kufstein. A lány a fejét fogta. Csak rendőrt ne, ellen­őr úr. A rendőrtől elájulok! Hát akkor mit tud mutat­ni? Magamat, te hülye, és a lány úgy mosolyodott el, mint aki aranyra lel. Hoppsz, és már csókolóztak is. Uta­sok jöttek, mentek, zörgött a mozgólépcső vasárnap dél­után Kőbányán, ezek meg ölelgették, simogatták egy­mást. Na hiszen. Hogy itt randevúztak. Hogy ezek együtt jártak. Hogy a lány szépen kicsípte magát, így potyázott el az ő barátjához, a legfiatalabb, legszigorúbb pesti ellenőrhöz. Irodalmi útvesztő könyvlabirintusban bolyonghatnak az útvesztők szerelmesei Londonban: negyedmillió kötetből építet­tek járatrendszert. A könyvlabirintusnak a Royal Festival Hall ad otthont. Négy napig tartott a megépítése, a munkában több száz önkéntes segédkezett. Az útvesztő nemcsak gondosan megtervezett, hanem egészen irodalmi: Jorge Luis Borges argentin költő és író ujjlenyomatát mintázza­­ madártávlatból. Megálmodója és tervezője Marcos Saboya és Gualter Pupo brazil művész. A könyvlabirintus augusztus 25-éig várja az eltéve­lyedést kedvelőket. FOTÓ: DM/DV ÉVFORDULÓK 100 ÉVE: Megszületett Raoul Wallenberg svéd üzletember, diplomata, aki magyar zsidók ez­reit mentette meg a deportálás­tól a második világháború idején. 71 ÉVE: Meghalt Babits Mihály költő, író, a Nyugat első nemze­dékének kiemelkedő alkotója. 60 ÉVE: Jakucs László (képün­kön) szegedi geológus felfedez­te a Béke-barlangot, az Aggtele­ki-karszt máso­dik leghosszabb b­é* barlangját. A Bé­­y­ke-barlang Ma­­­­gyarország első gyógybarlangja. 16 ÉVE: Véget ért a huszonha­todik újkori nyári olimpia Atlan­tában, ami magyar részről 7 arany-, 4 ezüst- és 10 bronz­éremmel végződött. PZÁ11K Használja ki az őszi napsütés argpiritó melegét, pihenjen Balatonfüred szívében, a Hotel*' Park ösfás környezetében! 5 nap/4 éjszaka 2 fő részire: 69.900 Ft Foglalható: 2012.08.27-10.30 A csomag tartalma: 4 éjszakai szállás standard 2 ágyas szobában; félpanziós ellátás; trandbelépő a Füred Kemping és Üdülőfalu strandjára; ingyenes parkoláss­­­al megfigyelt parkolójában; wifi-internet online@hotelparkbalaton.eu vag. 06-87/788*477-e KALENDÁRIUM A Nap kél: 5.24 A Nap nyugszik: 20.14 A Hold kél: 20.54 A Hold nyugszik: 8.11 ISTEN ÉLTESSE! DOMONKOS A Domonkos latin eredetű fér­finév, jelentése: az Istenhez tartozó, Istennek szentelt. Ezen a napon ünnepel még: DOMINIKA. Vasárnap köszöntjük: KRISZTINA, ÁBEL. EZT ÍRTUK 1 ÉVE: A szegedivel együtt a hat legnagyobb felsőoktatási intézmény oktatja a hazai egyetemi hallgatóság felét, és produkálja a hazai kutatási eredmények 95 százalékát. 5 ÉVE: Szegeden a 90-es évek közepétől körforgalma­­sítják a forgalmasabb csomó­pontokat, néhány év múlva már 32 ponton körözhetünk. 10 ÉVE: Évente 300 koraszü­lött életét és egészségét men­ti meg a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat. ORVOSMETEOROLÓGIA Továbbra is tart a kánikula, bár fronthatás nem éri térsé­günket. Fejfájás, migrén, le­vertség jelentkezhet. Csökken a teljesítőképesség és nő a re­akcióidő. VÍZÁLLÁS A TISZA Csongrádnál -110 cm, Mindszentnél 9 cm, Szegednél 116 cm (hőfoka 26,8 °C). A MAROS Makónál -58 cm. UV-B SUGÁRZÁS Az UV-B sugárzás mértéke ma átlagosan 6,7, erős. A javasolt napozási idő délelőtt 11 és délután 3 óra között, 20 perc. A NAP VICCE Kovács elmegy látogatóba va­dász barátjához, aki büszkén mutogatja neki a különféle trófeákat. Bemennek az ele­gáns hálószobába is, ahol egy hatalmas medvebőr ágyelő van leterítve. - Ezt a medvét a máramarosi havasokban lőttem - dicsek­szik a vadász. - Fogait vicso­rítva rohant rám. Életveszé­lyes pillanat volt... - Szerencse, hogy a medve vesztett - mondja Kovács -, mert te nagyon rondán feste­nél ügyelőként. Meghalt a világ legidősebb vízilova EVANSVILLE (USA). Elpusztult a világon a legidősebbként - 61 évesként - nyilvántartott vízi­ló, egy Donna nevű nőstény, amely az Egyesült Államokban, az Indiana állambeli Evansville állatkertjében lakott. Donna hozzávetőleg 20 évvel élt to­vább, mint ahogy az a vízi­lovaknál meg­szokott. Halál­hírét az állat­kert tette közzé helyi idő sze­rint csütörtö­kön. „Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy Donnát, a fog­ságban élő leg­öregebb nílusi vízilovat elaltat­ták reggel, nem szenvedett” - írta közleményében az állatkert igazgatója, Amos Morris. Hoz­záfűzte, hogy az állat egészsége hanyatlott, Donnát súlyos ízü­leti gyulladás gyötörte, veséje sem működött jól. 2012. AUGUSZTUS 9., SZOMBAT Túlnyomóan napos, száraz időre számíthatunk ma a Dél-Alföldön. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. További kilátások A jövő hét közepéig marad az alapvetően napos idő gomolyfelhőkkel. Csapadék általában nem valószínű, bár kedden a nap második felében egy érkező egyre gyengülő hidegfront hatására ttt-ortzápor, zivatar esetleg kialakulhat. Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Max:35° Max:38 Max:35 Max:3r Mln:20° Min:21° Min:22 Min:20° Napos Napos Napos Déri ALUDJON RA EGYET! MAGYAR GYÁRTÁSÚ, KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ MEMORY MATRACOK ! Most 10% KEDVEZMÉNNYEL + AJÁNDÉK MEMORY PÁRNÁVAL A­kció érvényes: 2012. 08. 01-09. 30-ig, ill. a készlet erejéig. 721 Szeged, Római krt. 42. • Tel.: 62/466-460 mail: info@alvasstudio.hu • www.alvasstudio.hu­yitva tartás: h-p. 9-18. szó. 9-12 óráig. Szeged6 34° Mórahalom0 34° Hódmező­vásárhely0 34° Mindszent0 33° Szentes0 34° Békés­csaba0 33» Makó0 34° Szolnok0 34° Csongrád0 34° Kecskemét0 34° Kistelek0 34° Orosháza0 34° 0 0 0 0 Élet a Marson Hivatalosan is bejelentették: abbahagyják a Marslakók forga­tását. Az m1 csatornán játszott magyar szappanopera „inno­vatív értékei ellenére nem váltotta be a hozzáfűzött reménye­ket”, mert „a sorozat iránt érdeklődő nézők száma elmaradt az elvárt mértéktől ” - közölte az MTV­A és a Marslakók Pro­dukciós Kft. A kreatív producer, Jáksó László nyilván jót akart, szívét-lelkét beleadta: azt gondolta, az újságírók élete van olyan izgalmas, mint a bűnügyi helyszínelőké vagy a kórházi orvosoké. Kicsit fáj, hogy mégsem­­ az kicsit jobban, hogy két­milliárdos volt a költségvetés, még ha ennyi közpénzt nem is fizettek ki az eddig elkészült jelenetekért. Ez volt a mi nemzeti űrkísérletünk: kiderült, hogy van élet a Marson, de ez senkit sem érdekel. BAKOS ANDRÁS Életműdíjat kapott Alain Delon LOCARNO­ Viccelődve vette át életműdíját a rangos Locarnói Nem­zetközi Filmfesztiválon a világhírű francia film­színész, Alain Delon. A csütörtök késő este tar­tott ceremónián több mint nyolcezren ünne­pelték a francia film im­már 76 éves csillagát Lo­carno festői főterén, a Piazza Grandén. A Lago Maggiore svájci oldalán fekvő és népszerű üdü­lőhelyként számon tar­tott Locarnóban 65. al­kalommal rendezik meg a fil­mes seregszemlét. Alain Delon az életműdíjat átvéve megje­gyezte: „ilyen elismeréseket csak akkor kap az ember, ha fél lábbal már a sírban van, de én megígérem, hogy egy ideig még nem halok meg. Már csak azért sem, mert van egy pár ember, akiket egy kicsit még bosszantani akarok.” A színész sikereinek titká­ról szólva azt mondta: „Egy­szerű, kezdőként jó rendezők választottak ki. Később, ami­kor már több tapasztalatom volt, én kerestem magamnak jó rendezőket.”

Next