Délvilág, 2012. december (68. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-01 / 281. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD ORBÁN VIKTOR­­ :A VÁLASZTÁSI REGISZTRÁCIÓ NEM ALKOTMÁNYELLENES, AZ ALAPTÖRVÉNY SZABÁLYOZZA” „A forint árfolyama bizonytalan lesz” A miniszterelnök szerint „nyil­vánvalóan lesz” alkotmánybíró­sági kontrollja az új választási eljárási törvénynek és ez „jól is van így”. Orbán Viktor erről pénteken, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt. Az interjúban életszerűtlennek nevezte az Alkotmánybíróság hajléktalanokat érintő határo­zatát, az árfolyamgát lehetősé­gének kihasználására biztatott és úgy értékelte: kormányának sikerült megfordítania a „rossz tendenciákat”. BUDAPEST MTI A kormányfő az interjúban teg­nap hangsúlyozta, a választási re­gisztráció nem alkotmányellenes, hiszen maga az alaptörvény sza­bályozza. Emellett számos rész­letszabálya van a jogszabálynak, amit azért jó, ha megvizsgál az Alkotmánybíróság, mert az „hűti a politikai vita hőmérsékletét” - tette hozzá Orbán Viktor, aki po­litikai „műbalhénak” minősítette a regisztrációval kapcsolatos vi­tát. Azt mondta: nincs olyan köz­ponti nyilvántartás ma Magyaror­szágon, amellyel több százezer ember kirekesztésének veszélye nélkül le lehetne vezényelni egy választást. Szavai szerint a 2010-es választások alkalmával is több tízezren „kirekesztődtek” a voksolásból. Nem a kettős állam­polgárok, hanem a külföldön dol­gozó nagyszámú magyar miatt van szükség a regisztrációra. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy szerinte a hajléktalanság kérdésével kapcsolatos alkot­mánybírósági határozat „élet­szerűtlen”, és igenis meg kell adni a jogot az önkormányzatoknak ahhoz, hogy úgy dönthessenek: közterületeiken ne élhessenek életvitelszerűen hajléktalanok. A miniszterelnök beszélt aról is, hogy a kormány a rezsiköltsé­gek csökkentésén dolgozik. Ezt az ezen a területen működő cégek profitjának csökkentésével és az ezzel a lépéssel érintett összeg em­bereknél hagyásával tervezi a ka­binet. „A közszolgáltatások nem arra valók, hogy abból valaki pénzt keressen, ez a szektor nem a profit világa” - mondta a kor­mányfő. Az adórendszeről szólva kijelentette, a mostani rendszer az új magyar gazdasági modell adó­rendszere, nincsenek benne vál­ságadók vagy ideiglenes elemek, ami most szerepel a rendszerben, az hosszú távon is szerepelni fog. Leszögezte: „nincsen semmilyen áthárítás”, sem a bankadót, sem a tranzakciós adót, sem pedig a közműadót nem tudják áthárítani a lakosságra. A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokkal kapcso­latban megerősítette, Magyaror­szág nem akar pénzt az IMF-től, csak biztonsági védőhálót „szeret­tünk volna”. A miniszterelnök fel­hívta az emberek figyelmét, hogy „mindenki, aki csak tud, lépjen be az árfolyamgátba, mert a forint ár­folyama a többi európai valutához hasonlóan bizonytalan lesz a kö­vetkező években”. Az Európai Unió következő hétéves költségvetésével kapcso­latban úgy fogalmazott: „pánikra, kétségbeesésre” nincs semmi ok, lesz megállapodás. Hozzátette: a magyar kormány azt az elvet kép­viseli a tárgyalásokon, hogy az új költségvetés „a gyengébben fej­lett, kommunizmussal megvert, az elmúlt 40-50 évben a történe­lem szélére lökött országokat hoz­zásegítse ahhoz, hogy felzárkóz­hassanak”. Palesztinok ünnepeltek Gázában Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön „nem tag megfigyelő állam” szintre emelte a világszervezetben Palesztina státusát. Izrael szerint ez visszaveti a közel-keleti békefolyamatot. A Palesztina államiságát elismerő határozat mellett 138, el­lene pedig 9 küldöttség szavazott. Az ENSZ 41 tagállama - köztük Magyarország - tartózkodott a voksoláson. Az ellenszavazók között volt az Egyesült Államok, Kanada és Izrael; Európából egyedül Csehország tartozik ebbe a cso­portba. A világszervezet közgyűlése bő egy évvel azután szavazta meg a Vatikánéhoz hasonló megfigyelői állami stá­tust a palesztinoknak, hogy kudarccal végződött Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság elnökének arra irányuló kísérlete, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsával teljes jogú tagállamként ismertesse el az általa képviselt közösséget. A döntés után palesztinok ünnepeltek Gázában. FOTÓ: mti/epa/mohamed szaber ITTHON Orbán: 32, Bajnai: 19 Orbán Viktort a szavazók 32 százaléka, míg Bajnai Gordont 19 százaléka látná szívesen mi­niszterelnökként a Századvég novemberi közvélemény-kutatá­sa szerint. Az adatok azt mutat­ják, hogy némileg csökkent a bi­zonytalanok aránya és növeke­dett a választási hajlandóság. A bizonytalanok aránya 10 száza­lék. (mti) ­cmn L­­K -pénzváltó 8-21 óráig-­ Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel: 62/319-347­­ J eur­ó 279,00 281,991 IF USD 214,50 217,49 CHF 229,00 235,49­­p RON 60,00 64,49­­ 201211,30. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. Aranyékszer-zálog (14 K): 6.500 Ft/g Masíroztak az Avason MISKOLC. Előállította a rendőrség a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesü­let 14 tagját Miskolcon pénteken, miután a fekete egyenruhába öl­tözött emberek városnézésnek nevezett felvonulást tartottak az avasi lakótelepen. Jakab Péter, a Jobbik megyei alelnöke, miskolci önkormányzati képviselő a héten Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) pol­gármesternek címzett nyílt levelé­ben jelezte, hogy megalakul az egyesület miskolci egysége, „mely péntek délután az Avason fog sétálni”. Az egyesület miskol­ci szervezetének megalakulásáról sajtótájékoztatót is tartottak pén­teken. A „városnéző séta” az ese­mény után indult. A Borsod-Aba­­új-Zemplén Megyei Rendőr-főka­pitányság honlapján azt írta, hogy 14 embert előállítottak. Közülük egyet közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése vétsége, a többit pedig közbiztonsági tevé­kenység jogosulatlan végzése sza­bálysértés elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő. (mti) Hatályba lép a kisadózók törvénye BUDAPEST. A kisadózó a bejelen­tést követő hónap elsejétől adóz­hat a rá vonatkozó szabályok sze­rint, a bejelentésben szerepeltetni kell a kisadózónál dolgozó más kisadózókat is - az erről szóló tör­vény ma lép hatályba. A kisadózó vállalkozások tételes adójáról szó­ló törvény részletek kivételével már novemberben hatályba lé­pett. Ez az adózás évi 6 millió fo­rint árbevétel alatt választható, ek­kor a főállású kisadózó után havi 50 ezer, a nem főállású után havi 25 ezer forint a tételes adó. Egy cég akkor lehet kisadózó, ha a tulajdo­nos kisadózón túl legalább egy kisadózó tagot is bejelent. (mti) Ezrek újra hallatják hangjukat a Tahrír téren Ezrek vonultak utcára pénte­ken Kairóban, hogy tiltakozza­nak az iszlamisták hatalmi po­litikája ellen. A pénteki imát követően „Le a Muzulmán Testvériség uralmával!” és az elnöki jogkörök kiszélesítését bíráló jelszavakat skandálva indultak el a tüntetők a fővá­ros különböző negyedeiből a Tahrír térre. A demonstrációt elsősorban a Mohamed Murszi egyiptomi államfő múlt heti rendelete elleni tiltakozásul hirdették meg. FOTÓ: MTI/EPA/HALED EL-FIKI A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 30-i kenószámok: 2, 5, 7,13,18, 21, 22, 27,29, 36, 38, 44, 45, 51, 56, 58, 67, 69, 77,79. 2012. DECEMBER 1., SZOMBAT Megveszi az állam az E.ON gázüzletágát BUDAPEST. Orbán Viktor mi­niszterelnök és Johannes Teys­­sen, az E.ON elnök-vezérigaz­gatója pénteken szándéknyi­latkozatot írt alá az E.ON Cso­port magyarországi földgázipa­ri érdekeltségeinek átruházá­sáról az MVM-re. Az ügyletre egy, az idén december 15-ig véglegesítendő és legkésőbb 2013. január 31-ig aláírandó részvény-adásvételi szerződés keretében kerül sor. A tulajdonosváltás önmagá­ban nem teremt nagy fordulatot, főként nem jelenti azt, hogy emi­att a gáz ára jelentősen csökken­ni fog a következő időszakban - mondta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a kor­mánynak az árhatóságon keresz­tül eddig is megvolt a lehetősé­ge, hogy csak a feltétlenül szük­séges, a lakosság teherbíró ké­pességével arányos áremelése­ket engedje. Hegedűs Miklós sze­rint nem lesz több lehetősége a kormánynak a tulajdonváltás után; az árképletet rögzítő, jelen­leg érvényes hosszú távú orosz gázvásárlási szerződés 2015-ben jár le. A szakember közölte: kér­désesnek tartja azt, hogy a 2015 utáni hosszú távú szerződés megkötésénél az államnak erősebb pozíciója lesz-e, mint az E.ON-nak lenne. - Az energiaszektor további államosítása van napirenden, ami kifejezi a kormány piaccal szembeni fenntartásait - fo­galmazott az energiakutató igazgatója. Hozzátette ugyan­akkor: lehetnek előnyei annak, ha az állami cég megpróbálja kihasználni azokat a piaci előnyöket, amelyek a villamos energia és a földgáz együttes állami kézben tartásából adód­nak. Ám ha a világpiaci árak nőnek, viszont a lakosság helyzete miatt nem emelik az árakat, akkor azt más forrás­ból, például a költségvetésből mindenképpen meg kell fizetni - mondta Hegedűs Miklós. Fürjes Balázs Zoltán, a Szá­zadvég Gazdaságkutató Zrt. ve­zérigazgatója hangsúlyozta: az állam az E.ON nagykereskedel­mi és tárolási üzletágát veszi át. Az utóbbi a szakértő szerint a jövőben rendkívüli módon felértékelődhet a Magyarorszá­gon keresztülfutó vagy épí­tendő gázvezetékek miatt. Vál­ságban - mivel nincs akkora kereslet a gáz iránt - az üzlet értéke is kisebb, jó áron lehet venni. A fellendüléssel azon­ban nőhet a kereslet és még in­kább felértékelődhetnek a tá­rolási kapacitások - mutatott rá Fürjes Balázs Zoltán. A nagykereskedelmi üzletág ál­lami megvásárlását gazdaság­­politikai stratégiai döntésnek minősítette a vezérigazgató. (mti) A Jobbik nem szignált DEBRECEN. Közös állásfoglalás­ban ítélte el a faji, etnikai és vallási alapú megkülönbözte­tést a debreceni közgyűlés fide­­szes és szocialista frakcióve­zetője. A csütörtöki keltezésű dokumentumot a Jobbik képvi­selőcsoportjának vezetője nem írta alá, a párt szerint ugyanis politikai provokációról van szó. A pénteken az MTI-hez is el­juttatott állásfoglalásban a frakcióvezetők elítélnek min­den olyan társadalmi vagy po­litikai megnyilvánulást, felszó­lalást, cselekedetet, amely faji, etnikai, vallási megkülönböz­tetésen alapulva gyűlöletet és félelmet kelt. A Balázs Ákos (Fidesz-KDNP) és Szathmári Károly (MSZP) által aláírt do­kumentumban egyben kifeje­zik, hogy minden törvényes eszközt felhasználnak a békét­lenséget szító, a kirekesztést célzó és a közbiztonságba ve­tett hit rombolására törekvő személyek felelősségre voná­sára. (mti) 2015-ig lehívják a forrásokat BUDAPEST. Az uniós programozá­si periódus 2015. végi tényleges zá­rásáig minden rendelkezésre álló forrást képes lesz lehívni Magyar­­ország, ami az EU-ban egyedülálló teljesítmény lenne. A rendelkezé­sére álló uniós forások 95 százalé­kát már meghirdették, és tervek szerint pár hónapon belül a teljes uniós keret elérhető lesz; a foná­soknak több mint 80 százalékát támogatási döntéssel már le is kö­tötték - áll Németh Lászlóné nem­zeti fejlesztési miniszter Nemény András szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában. - A kormány a 2007-2013-as programozási időszak végéhez közeledve min­den fejlesztéspolitikai intézkedé­sét ahhoz a nemzeti célhoz igazít­ja, hogy Magyarország fonásvesz­tés nélkül használhassa fel a ren­delkezésre álló uniós támogatáso­kat - írta a miniszter, (mti) KÜLFÖLD Vízum kell MOSZKVA. December else­jétől csak vízummal léphetnek be Oroszországba az európai uniós tagállamokból érkező repülőgépek személyzetének tagjai, ezért késésekre lehet számítani ezeken a járatokon - írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz lap pénteken. Botrány PRISTINA. Korrupciós ügyekkel foglalkozó európai uniós nyo­mozók lehallgatták a koszovói miniszterelnök és más vezetők telefonját, de a hangfelvételek egy része kiszivárgott, s emiatt botrány tört ki. A pristinai kor­mány pénteken tiltakozott az el­járás ellen. A lehallgatást az Európai Unió jogi és igazságügyi missziója (EULEX) rendelte el egy folyamatban lévő nyomozás kapcsán, amelyről konkrétumot nem árultak el. Az EULEX részé­ről leszögezték, hogy a törvé­nyes előírásoknak megfelelően jártak el. (mti) Főszerkesztő: R. TÓTH GÁBOR • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, TOMBÁCZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SULYOK ERZSÉBET (információ), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13., hirdetésfelvétel és előfizetés: tel./fax: 62/213-198, szerkesztőség: tel.: 62/213-391. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ, A LAPCOM KFT. TAGJA Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: DORNBACH PÉTER. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2395 Ft (Délmagyarország), 2295 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next