Délvilág, 2013. július (69. évfolyam,151-177. szám)
2013-07-25 / 172. szám
18 SPORT Kevés volt a jó kezdés Kikapott a barcelonai vizes világbajnokságon a magyar férfi vízilabda-válogatott: Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese három góllal maradt alul a szerbekkel szemben a szerdai csoportmeccsen. BARCELONA MUNKATÁRSUNKTÓL A sikeres nyitány, a kínaiak elleni könnyed „ujjgyakorlat” (13-5) után második meccsén fajsúlyos ellenféllel, az ősi rivális szerbekkel találkozott a magyar férfiválogatott a csoportelsőség szempontjából is fontos meccsen a barcelonai világbajnokságon. A Benedek- gárda kezdett jobban, az első emberelőny ugyan még kimaradt, a következő kettőt viszont értékesítette a húzásból eredményes Szívós Márton (A-Híd Szeged VE) és a jobb felső sarkot középről, nagy lövéssel bevevő Varga Dénes jóvoltából (2-0). Egyenlítettek a szerbek, és a vezetést is átvehették volna, ha nem véd kétszer is bravúrral a 29. születésnapját éppen szerdán ünneplő, szintén A-Híd-játékos Nagy Viktor, így viszont újra magyar előny következett: Vámos Márton bal keze villant a negyed végén (3-2). A második játékrészben a védelmi kihagyások nyomán előbb hatásos szerb támadás jött, majd emberelőnyből is az ellenfél volt eredményes (4-6). Aztán sikerült a közelebb zárkózás: Hosnyánszky bombája a hálótartó vasról csapódott vissza olyan erővel, hogy az egyik bíró először kapufának nézte a telitalálatot. A harmadik nyolc percben szerb gólok után Varga Dénes akciógóljával jutott közelebb a magyar válogatott, majd Vámos pattintott lökete vágódott a léc alá (7-9). A befejező negyed magyar emberhátránnyal és szerb góllal rajtolt, mi több, a megítélt büntetőt is értékesítette az ellenfél (7-11). Madaras 11-8-ra módosított, majd Varga Dénes laza csuklómozdulattal hozta csapatát még közelebb a délszlávokhoz (9-11). Négy perccel a vége előtt Hárai Balázs vágta közelről a hálóba a labdát (10-11), jelezve, hogy a magyar válogatott nem adta fel a csatát. Fórból azonban túljutott a holtponton a szerb csapat, amely az újabb hat az öt elleni játékban még egyszer betalált, és végül 13-10-re nyerte a csoportrangadót. Bátori Bence, Hosnyánszky Norbert és a szegedi Decker Ádám búslakodik a Szerbia elleni vereség miatt a világbajnokságon. FOTÓ: MTI Talpon maradunk? BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. A Budapest Honvéd és a Debrecen közül utóbbi van valamivel könnyebb helyzetben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének ma esti visszavágói előtt, ugyanis amíg a fővárosiaknak kétgólos hátrányt (0-2) kellene otthon ledolgozniuk a szerb Vojvodinával szemben, addig Kondás Elemér együttese döntetlenről (2-2) indul a norvég Strömsgodset elleni hazai találkozón, amelyet a nyíregyházi Sóstói Stadionban rendeznek. Mindkét klubon nagy a nyomás, mivel ha egyik se jut be a harmadik fordulóba, akkor augusztusban egyetlen magyar csapat sem lesz az európai kupaporondon. A Videoton az El-ben már az első körben búcsúzott, míg a Győrt kedden a Maccabi Tel-Aviv ejtette ki a Bajnokok Ligájából. A Honvéd-Vojvodina találkozót 20.30-tól az M1, a Debrecen-Strömsgodset összecsapást pedig ezzel párhuzamosan a Duna TV közvetíti élőben. Papp, remi BELGRÁD. Mindkét magyar, Hoang Thanh Trang és a szegedi Papp Petra is döntetlent játszott a belgrádi női sakk Eb szerdai, második fordulójában. Hoang sötéttel a grúz Arabidzével, Papp világossal a francia Milliet-vel remizett. A keddi első körben mindkét magyar nyert. A 11 fordulós kontinensviadal augusztus 3-án zárul. így látta Vincze. - Mindenképpen voltak biztató részei a meccsnek, tartása volt a csapatnak. Kétszer is sikerült megközelíteni a szerb válogatottat, azt pozitívumként értékelem, hogy távolról igen eredményesek voltunk. Persze kiderültek a hibák is, ezt javítanunk kell. Nagy csatára számítok az ausztrálok ellen, nem lesz könnyű meccs, de magyar győzelmet várok - értékelte a mérkőzést Vincze Balázs, az A-Híd Szeged vezetőedzője. A négyes zárókörében pénteken 10.50-től a magyar válogatott az ausztrálokkal találkozik. Szerbia-Magyarország 13-10 (2-3,5-2,2-2,4-3) Férfi vízilabda, 2. forduló, C csoport. A magyar csapat gólszerzői: Varga Dénes 3, Vámos, Madaras 2-2, Szívós, Hosnyánszky, Hárai 1-1. További eredmény: Ausztrália— Kína 9-7. 31 szegedi érem a 114. ob-n Pontversenyben a Csepel mögött a második helyen végzett az EDF DÉMÁSZ-Szeged Vízisport Egyesület evezőscsapata a velencei 114. országos bajnokságon. A Tisza-parti sportolók 17 arany-, 8 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek. VELENCE MUNKATÁRSUNKTÓL__________ Az EDF DÉMÁSZ-Szeged Vízisport Egyesület evezőseinek a 114. országos bajnokságon aratott felnőtt győzelmeiről már beszámoltunk, azonban most az utánpótlás és a masters korosztály sikereiről is hírt adunk. A Tisza-parti klub versenyzői 17 arany-, 8 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek, a Csepel mögött szorosan a második helyen végeztek a pontversenyben. Dani Zsolt és Molnár Dániel edző büszke lehet a tanítványokra. A miniknél Kovács Benedek különdíjat kapott, abszolút győztes lett. Ebben a korosztályban különösen előrelépett a szegedi egyesület, a legeredményesebbnek bizonyult. Az ob két legeredményesebb versenyzője Adonyi Sarolta és Márta Boglárka volt, mindketten négy-négy arany- és egy ezüstérmet szereztek. Az ifi fiúk győzelme bizonyítja, hogy a mi sportágunkat nem késő 15 évesen sem elkezdeni, komoly munkával sikert lehet elérni. A felnőtteknél Bálint Sarolta és Bene Dorottya, illetve Matyasovszki Dániel és Pozsár Bence ért el szép sikert. Mindkét duó már a linzi U23-as világbajnokságon szerepel. - A lányoktól azt várom, hogy a vb-n az első tízben végezzenek. A fiúk eddig kétszer nyolcadikok lettek, azaz megnyerték a B döntőt. Most mindenképpen az A döntőbe várom őket, utolsó éves résztvevők, megvan a rutinjuk hozzá, én nagyon bízom bennük - nyilatkozta a sikeres ob után Dani Zsolt edző. 114. evezős országos bajnokság, eredmények, bajnokok, mini korosztály, fiúk, 1 pár: Lajkó Áron, Kovács Benedek. 2 pár: Kovács Benedek, Rákóczi Ferenc. Serdülő, nők, 2-es: Adonyi Sarolta, Márta Boglárka. 4 pár: Adonyi Sarolta, Márta Boglárka, Nagy Emese, Baka Éva, kormányos: Balázs Luca. 4-es: Adonyi Sarolta, Márta Boglárka, Nagy Emese, Baka Éva. Ifjúságiak, nők, 8-as: Adonyi Sarolta, Márta Boglárka, Krajczár Lilla, Papp Dorottya, Furbek Mária, Bük Viktória, Kovács Zsófia, Sápi Emese, kormányos: Balázs Luca. 2-es: Bük Viktória, Furbek Mária. 4-es: Krajcár Lilla, Papp Dorottya, Bük Viktória, Kovács Zsófia. Kormányos 4-es: Priváczki Ákos, Bicskei Dániel Tóth Bence, Becsei Benedek, kormányos: Csűrös Balázs. 4 pár: Tóth Bence, Bicskei Dánill, Becsei Benedek, Juhász Dániel. Felnőttek, női könnyűsúlyú 2 pár: Bálint Sarolta, Bene Dorottya. Férfiak, könnyűsúlyú 2 pár: Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence. 4 pár: Varga Tamás, László Attila, Matyasovszki Dániel Pozsár Bence. Masters, 2 pár: Varga László, Jakocs György. A 4 párnak két szegedi tagja volt: Varga László és Matyasovszki Tibor. A női nyolcasnak egy szegedi tagja volt: Petrovszki Edit. Második helyezés, fiú mini: Benárik Dávid. Tanuló, női, 4-es: Priváczki Laura, Richter Zita, Mucsi Renáta, Pápai Flóra, kormányos: M. Tóth Boglárka. Ifjúságiak, nők, 2-es: Adonyi Sarolta, Márta Boglárka. Könnyűsúlyú egypár: Juhász Dániel, normál: Priváczki Ákos. Felnőtt, férfiak, könynyűsúlyú 2-es: Tari János, Fehér Szabolcs, kormányos: Rákóczi Ferenc. Könnyűsúlyú nyolcas: Priváczki Ákos, Baka Sándor, Molnár Dániel Adonyi Kristóf, Juhász Dániel, Matyasovszki Máté, Lábdi Attila, Molnár Máté, kormányos: Tóth Balázs. Masters, férfiak, 1 pár: Varga László. Harmadik helyezés, mini, egypár: Király Csaba. Tanuló, fiúk, nyolcas: Gulácsi Zsombor, Harmati Márton, Becsei Bonifác, Tombácz Gergely, Király Csaba, Lajkó Áron, Benárik Dávid, Tápai Dániel, kormányos: Csűrös Balázs. Serdülő, lányok, 2-es: Nagy Emese, Baka Éva Ifjúságiak, nők, 2-es: Kránicz Lilla, Papp Dorottya. Fiúk, könnyűsúlyú, 2-es: Tóth Bence, Bikcsei Dávid, kormányos: Csűrös Balázs. Felnőttek, nők, nyolcas: Bálint Sára, Juhász Eszter, Krajczár Lilla, Papp Dorottya, Bük Viktória, Furbek Mária, Kovács Zsófia, Sápi Emese, kormányos: Balázs Luca. Férfi, kormányos 4-es: Varga Tamás, Tari János, Fehér Szabolcs, Lábdi Attila, kormányos: Csűrös Balázs. Matyasovszki országos bajnoki címet szerzett, fotó: frank YVETTE 2013. JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK Sulc itthon maradt Szerda reggel elutazott a szerbiai magaslati edzőtáborba (Kopaonik) a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Nem tartott a kétszeres magyar bajnokkal Frantisek Sulc, akinek a párja gyermekáldás előtt áll. SZEGED SÜLI RÓBERT______________ Szerdán 8 óra után 3 perccel Juan Carlos Pastor, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának spanyol mestere kezet fogott Frantisek Sulccal, sok szerencsét kívánt a szlovák gólvágónak, majd felszállt a Pick csapatbuszára, míg a mindenki által csak Ferónak becézett játékos itthon maradt. A tréner engedélyt adott a kézilabdásnak, hogy mindenórás párjával itthon maradjon, ott lehessen az apás szülésen. Amint megérkezik a kis Sulc (ha minden jel igaz, akkor kisfiú lesz), akkor a játékost a klub gépkocsija a többiek után repíti, bekapcsolódik a szerbiai magaslati edzőtáborba (Kopaonik). A többiek egészségesen és természetesen nagy izgalommal szálltak fel a buszra. Roberto García Parrondo is megnyugodott, a spanyol válogatott jobbszélső csomagjai még kedden este megérkeztek. A BL-győztest hamarosan követi a felesége és két kislánya (3 és 7 évesek), így nem volt meglepő, hogy összesen 51 dobozt kellett felcipelniük a belvárosban található második emeleti albérletbe. Segítségére volt honfitársa, Niko Mindegra, Szögi Nándor, az utánpótláscsapat technikai vezetője, illetve két szállítómunkás is. A pakolás felért egy kisebb edzéssel, de sikeres volt. - Eddig nagyon élvezem az edzéseket, új edzőnk, Pastor mester pörgős foglalkozásokat tart. Komolyan mondom, hogy eddig nem is vettem észre, hogy több mint két órákat gyakoroltunk, olyan gyorsan eltelt minden edzés. Trénerünk elmondta, hogy napi két edzés szerepel majd Szerbiában a programban, ahol a fizikai felkészítés mellett a taktikai variációk gyakorlására is nagy hangsúlyt fektetünk - nyilatkozta a buszra szállás előtt Balogh Zsolt, a Pick Szeged válogatott jobbátlövője. A Pick játékosai ma már Szerbiában birkóznak a labdáért. FOTÓ: SCHMIDT ANDRE EDZŐMECCSEK. A megyei futballcsapatok tegnapi edzőmeccseinek eredményei: Szentesi Kinizsi-Hódmezővásárhelyi FC 0-3, SZVSE-Gyálarét 6-0, FK 1899 Szeged-Tisza Volán 0-5, UTC-Mezőhegyes 5-0, Kunszentmárton-Csongrád-Turbó 1-3, LACZKÓ ZSOLT MAGYARORSZÁGON. Valószínűleg magyar labdarúgójával, a szegedi Laczkó Zsolttal együtt érkezik Magyarországra edzőtáborba az olasz bajnokságban szereplő Sampdoria, amely augusztus 9-én játszik barátságos felkészülési mérkőzést az NB II-es Sopron vendégeként. Laczkó az előző szezont kölcsönben a másodosztályú Vicenzánál töltötte, de az első nyári edzőtáborban újra csatlakozott a Samp keretéhez. FK-TOBORZÓ. Az FK 1899 Szeged megye egyes csapata várja az 1996. január 1. és 2001. december 31. között született, sportághoz kedvet érző fiatalok jelentkezését. Érdeklődi kedden és csütörtökön 18.30 tól a Felső Tisza-parti stadionban, valamint Keresztúri Jánc utánpótlás-vezetőnél lehet 20/808-6655-ös telefonszámot TAROLT A T&M. Már a hetedi és nyolcadik fordulón is it vannak a Hódmezővásárhel Amatőr Kispályás Futball Lis csapatai. A T&M SE kiemelkdett a mezőnyből 8-1-es győzelmével, amelyet a Rízer f lett aratott. Eredmények, 7. forduló: Janker-Mártélyi Szeszf.-Gamma 2-1 Belvárosi Olvasókör-Garbó FC 4-0, T&M SE-Rízer 8-1. 8. forduló: Sporting Libacomb-Védelem SE 3-2, Janker-Mártélyi Szeszf.-Garbó FC 2-2, Eldorádó Belvárosi Olvasókör 3-5, Rízer- Kinizsi Söröző 3-7, Gamma-Sziklák-Bercsényi 1-5. Sorsoltak. A férfi EHF-kupában a Tatabánya már az első körben, a 40 közé jutásért bekapcsolódik: itt a belga Achilles Bocholt lesz az ellenfele, az első mérkőzést szeptember 7-én vagy 8-án rendezik, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor. A Csurgó csak a következő fordulóban, a legjobb 32 között kapcsolódik be a sorozatba, és a spanyol Aragónnal találkozik.