Délvilág, 2014. február (70. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-04 / 29. szám

G CSONGRÁD ÉS SZENTES TÉRSÉGE SZENTESI járás: Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár, Szentes CSONGRÁDI járás: Csanytelek, Csongrád, Felgyő, Tömörkény HÍREK Diákok rajzkiállítása SZENTES. A Deák-iskola rajz tagozatos tanulóinak Tavaszvá­ró című kiállítása ma 15 órakor kezdődik az ifjúsági házban. Al­­mási Adrienn, Balog Ágnes, Be­­rezvai Szabolcs, Czibulya Krisz­tián, Gabnai Judit, Gere Luca Fanni, Góg Nikoletta, Haga Lil­la, Lázi Andrea, Lippai Veroni­ka, Őze Dávid, Péter Jázmin, Péter Mirtill, Varga Lajos Andor és Vida-Szűcs Edina alkotásai láthatók. Bizottsági tagokat választottak SZENTES. Megválasztották az országgyűlési egyéni választó­­kerület választási bizottsági tag­jait. Az esküt a megválasztott tagok, Bertók Gyula, Kicska Zol­tán és László Ferenc, illetve a póttagok, Kovács Attila és Ud­­vardi István a pénteki testületi ülésen tette le. Testületi ülés SZEGVÁR. Szerdán 14 órakor tartja ülését a község képvise­­lő-testülete. Szó lesz az idei költségvetésről és a hulladék­gazdálkodási közszolgáltatásról. Csereberevásár DEREKEGYHÁZ. Szombaton 16 órától rendezik az idei első cse­reberevásárt a művelődési ház­ban. További információ a kul­­tura.derekegyhaz@gmail.com e-mail címen és a 20/258- 5511-es telefonszámon. AZ ÁRPÁDHALMI LÁNY EGY NAP ALATT DÖNTÖTTE EL, HOGY ÉLETMÓDOT VÁLT 40 kilót fogyott Klaudia Egy éve még 107 kiló volt Szegvári Klaudia, amikor meg­elégelte, hogy túlsúlyos. Ma már olyan csinos, hogy a régi ismerősei fel sem ismerik. A ki­tartása másoknak is példát ad­hat. ÁRPÁDHALOM K. E. Erőből, kitartásból bárkinek példát adhat Szegvári Klaudia. Az árpádhalmi lány egyszer csak megelégelte a túlsúlyát, egy nap elhatározta, hogy le­fogy 40 kilót. Másnap már el is kezdte, a folyamatot a Nincs lehetetlen nevű Facebook­­oldalán bárki figyelemmel kí­sérhette.­­ Egy éve láttam a tévében Gáspár Evelint, aki nagyon so­kat fogyott. Aznap este naplót kezdtem írni, amelyben leszö­geztem, hogy hány kilót sze­retnék fogyni, és mit fogok en­ni. Másnap belevágtam. Na­ponta lejegyeztem a történé­seket - mesélte a 21 éves lány. Kisgyerekkorától kezdve duci volt, sok nehézsége akadt emiatt: az osztálytársai pisz­kálták, a térdei fájtak a túl­súly cipelésétől. Amikor az egész életét megváltoztató el­határozása megszületett, a 173 centiméter magas fiatal nő már 107 kiló volt. - Egy nap alatt fordult ve­lem a világ. Természetesen a táplálkozásomon is változtat­t. Nagyon nehéz volt, eleinte állandóan fel akartam adni. Olyankor anyukámék mindig erőt adtak a folytatáshoz, később pedig találtam magamnak egy példaképet, egy külföldi fitneszmodellt. ram. Nem eszem kenyeret, kerülöm a cukrot, ha néha nassolok, csak délelőtt. Ha­vonta egyszer „bűnözök”, ak­kor bármit megeszem, amit megkívánok. Egyszer kopla­lással leadtam 25 kilót, de az kamatostul jött vissza. Most sokkal tudatosabban csiná­lom, napi ötször eszem keve­set, nem vonok el semmit magamtól, hiszen tapasztal­tam, hogy az nem vezet jóra - közölte Klaudia, aki az edzésötleteket az internetről szerzi. Eleinte otthon torná­zott, amikor lement néhány kiló, akkor elkezdett kocogni. Ma már mindennap edz, dél­előttönként egy szentesi kon­diteremben, hétvégén pedig otthon, Árpádhalmon. Azt mondja, korábban soha nem sportolt, de ma már ha ki­hagyna egy napot, rosszul érezné magát. - Szó sincs arról, hogy könnyű volt, és magától jött az eredmény. Nagyon nehéz volt, eleinte állandóan fel akartam adni. Olyankor anyu­kámék mindig erőt adtak a folytatáshoz, később pedig ta­láltam magamnak egy példa­képet, egy külföldi fitneszmo­dellt. Most már leadtam, amit szerettem volna, a további cé­lom, hogy izmosodjak - árul­ta el. Sőt a jövőjét is ezen a té­ren képzeli el, edző szeretne lenni, hogy másokon segít­hessen. A család, a barátok nagyon büszkék rá, sokat di­csérik, biztatják. Nevetve mondta, hogy a volt osztály­társai nem ismerik fel, ha ta­lálkoznak. Az internetes olda­lán gyakran vannak olyan hozzászólók, akik szerint ka­mu az egész, hiszen a régi és az új Klau­dia egyáltalán nem hasonlít egymásra mosolygott. Az egykori szép arcú dundi lányból mára gyönyörű, csinos nő lett, úgy érzi, ettől megnőtt az önbizal­ma, felszabadultabb lett.­­ Nehogy azt gondolja bár­ki, hogy ehhez drága dolgok kellenek. A hulahoppkarika például kiváló sporteszköz le­het otthon, súlyzónak pedig a vízzel teli flakonok is tökélete­sek. Remélem, hogy az én pél­dám másoknak is utat mutat - közölte. Látványos eredmény. Klaudia 107 kilóról fogyott le. FOTÓ: DM/DV A LAKÓK SZERINT MEGVISELTE A FORGALOM A BATTHYÁNY UTCÁT Repednek a falak és az út A saját példáján keresztül mutat­ta meg egy Batthyány utcai lakos Szentesen, milyen károkat okoz a házakban a megnövekedett for­­alom. Februártól másfelé járnak a buszok, a repedésekért az aszályt okolják a városházán. SZENTES K. E. - Naponta 48 helyi és helyközi busz járt az utcában. Az egyik végén kitették a 7,5 tonnás súly­korlátozó táblát, a másikon nem, a teherautók vagy betart­ják a tiltást, vagy nem, a busz pedig ennél jóval nehezebb. Az elmúlt szűk egy évtizedben az én ingatlanom előtt három he­lyen öt csőtörés volt, attól tar­tok, a javítások körül megválto­zott a talaj szerkezete. Joggal tartunk a megnövekedett forga­lom okozta károktól - részletez­te a szentesi Batthyány utcában Gerlei József. A környékről meg­írtuk: képviselő-testületi ülésen is szóba került a lakók panasza, akik féltik a házaikat. Október­ben, a városközpont-rehabilitá­ció egyik elemeként irányították át oda az Ady Endre utcáról a buszokat, az utcabeliek szerint az elmúlt hónapok nagyon megviselték az ingatlanjaikat. Szerintük az ő utcájuk nem al­kalmas ekkora forgalom bonyo­lítására, van olyan ház, amely alig másfél mé­terre helyezkedik el az úttól. A nyugdíjas férfi azért kereste meg la­punkat, hogy saját pél­dájával illusztrálja: jo­gosan panaszkodnak. Természetesen tisztában vagyunk ve­le, hogy azoknak min­dig rossz, akik előtt au­tók járnak. Azonban van olyan utca, amely jobban, illetve olyan is, amely egyáltalán nem alkalmas ekkora teher viselésére - foly­tatta. Az észrevételeit októberben jelezte elő­ször a lakók nevében az önkormányzat felé. Repedeznek a házak, az úttest, közölték a le­velükben. A városhá­zán azon a vélemé­nyen voltak, hogy ez a száraz időjárás miatt van: a talaj kiszárad, az ingatla­nok alapja kissé megsüllyed. Gerlei József szerint nem ez a valódi ok, hanem a nagy súlyú járművek okozta rezonancia. Attól félnek, hogy visszafordít­hatatlan, akár többmilliós károk keletkeztek a házakban, amit a lakóknak maguknak kell majd kigazdálkodniuk. Január 1-jétől már máshol kellett volna közlekedni a buszoknak, a mó­dosítás egy hónapot késett. A járatok az Arany János ut­ca felé járnak február 1-jétől, tu­datta a városháza műszaki osz­tályának vezetője, Czi­­rok Jánosné. - A késés oka az, hogy csak de­cember közepén tudtuk meg: az útvonal-módo­sítás engedélyezése megváltozott. Annak megítélése, hogy az au­tóbuszok közlekedésé­ből származhatnak-e épületkárok, nem az én kompetenciám mondta. Hozzátette: károk ott is jelentkez­tek, ahol sosem járt au­tóbusz. A kisebb-na­­gyobb repedéseket az elmúlt év kiemelkedő­en aszályos időjárása miatti talajmozgások okozták, és jellemzően az idősebb, korszerűt­len szerkezetű, alapo­zás, vasbeton lábazat és koszorú nélküli épü­leteknél figyelhetők meg - véleményezte a helyzetet. Nem bírták a falak a rezgést - mutatott a sebre Gerlei József, fotó: králik EMESE repedő 2014. FEBRUÁR 4., KEDD Olcsóbban utazhatnak CSONGRÁD-BOKROS. Megálla­podást kötött a csongrádi ön­­kormányzat és a Tisza Volán Zrt., így a bokrosiak egy része olcsóbban, helyi tarifával utaz­hat a cég helyközi járatain. A kedvezmény azokat érinti, akik a városi buszokra dolgozói (4955 forint) vagy tanuló/nyug­­díjas összvonalas bérlettel (1745 forint) rendelkeznek - ezeket elfogadják a bokrosi járatokon. A város ellentételezi ezt a plusz­szolgáltatást: tavaly 104 ezer ki­lométer után közel 7, idén 107 ezer kilométer után 7,3 millió fo­rint támogatást igényelt a rész­­vénytárság.­­ Ez a megállapodás a Bok­rosról Csongrádra, valamint a városból Bokrosra dolgozni já­rókat érinti főként, illetve Csongrád más külső részeiről is összeszedik az utasokat a hely­köziek. Ez naponta legalább 100 embernek könnyíti meg a közlekedését, hiszen így gyak­rabban jönnek a buszok, mint­ha csak a helyi járatokra szá­míthatnának - mondta el ér­deklődésünkre Gyovai Gáspár alpolgármester, aki maga is Csongrád-Bokroson él. HÍREK Egészségklubok CSONGRÁDI JÁRÁS: A csong­rádi egészségfejlesztési irodá­ban - szív, lélek, cukorbetegség, fogyókúra és mozgás témakö­rökben - klubfoglalkozások in­dulnak, ahol az érdeklődőket ál­lapotfelmérés, tanácsadás, be­szélgetések, tapasztalatcsere várja. A térségből bárki csatla­kozhat, a részvétel ingyenes. Bejelentkezés a 30/797-2276-os telefonszámon. Energetikai szimpózium SZENTES: Magad uram! címmel szakmai szimpóziumot tartanak ma 10 órától a városházán. Be­mutatják a Renergy-projektet, az ezzel kapcsolatos tanulmány­­utakat, a jó példákat és azt, ho­gyan hasznosítható mindez az intézményekben.

Next