Demokrácia, 1945. április-december (4. évfolyam, 1-38. szám)
1945-07-08 / 13. szám
ALELKEK ÁTALAKÍTÁS irta: Hafta Antal Hogyan alakítsuk át a lelkeket, hogyan neveljük rá az embereket a békés munkára s főleg a demokráciára? A kérdést a Független Kisgazdapárt nemrég megnyílt ankétje tárgyalja Rncz Bas vezetésével. A kérdés időszerű és rendkívül fontos. Minden a belső, ц lelki emberen múlik s nem az intézményeken. Az intézmények magukban semmit sem érnek s a demokrácia üres frázissá válik, harányoznak az emberek, akik alkalmasak a demokratikus kormányformára. A gyűrlöttel megfertőzött, önző emberekkel nem tudjuk a demokráciát fenntartani, de egy szolgaiilkol, tehetetlen, egyéni kezdeményezésre képtelen, gyámoltalan nemzedékkel sem. Valóban minden azon múlik, hogy át tudjuk-e alakítani a lelkeket, tudunk-e a demokrácia számára új, tudatos, az igazi, a helyesen értelmezett népuralmi rendszert megértő nemzedéket nevelni. A kérdés azonban sokkal nehezebb, s bonyolultabb, mint első sfikintelre látszik. Van egy sitegrögsz két iskolás bölcsesség, mely azt tanítja, hogy a nevelés és tanítás mindenre képes; átalakítja az emberek lelkivilágát, s megjavításukban a legbiztosabb eredményre vezet. Az újkori racionalista -filozófiai iskolák tanították, hogy semmi másra nincs szükségünk, mint az elmék felvilágosítására. Világosítátok fel az emberek eszét: jobbak és okosabbak lesznek. Csakhogy ennek az állításnak minden tapasztalat ellentmond. A nevelés ugyanis az öröklött tulajdonágokat nem változtatja meg, a legjobb nevelés sem; a roszszul alkalmazott nevelés pedig csak ront az emberen, kifejleszti a rossz tulajdonságokat. Világért sem állítjuk azt, hogy a nevelésnek és tanításnak nincs jelentősége, csak ne várjunk tőle mindent, ne várjuk tőle azt, hogy máról holnapra át..........A.justas emberi lelket. Kifejleszteni, fokozni a jó tulajdonságokat, igen nehéz, kirobbantani a gonoszságot, megsokszorozni a romboló készségeket igen könnyű feladat. Az új világháború kitűnő példákat nyújtott. A fasiszta rendszerek az ember aljas hajlamaira elítélték összes számításaikat, s valóban nagy «sikereket» értek el. Sikerült embereikben felvenni a bestiát, kifejleszteni bennük a legmagasabb hatványra a gyűlöletet, a rablóösztönt, megölni a bűntudat, s megteremtették az állami totalitás, a diktatúra rongy tömegemberét, aki miután megölték benne a morált, és elfojtották a gondolkodó értelmet, nem volt egyéb mint vakon engedelmeskedő ágyútöltelék. A neveléstől, tanítástól ne várjunk gyors sikert. Az emberiség erkölcsi fejlődése nagyon lassú, közben nagy visszaesések vannak. A nmg pusztító háborúk mindig erkölcsi hanyatlással járnak. Minden háború nagy kiválasztási — kontra szelekciót — visz véghez: elpusztítja az erősebbeket, a jobbakat, meghagyja a gyengéket. A napóleoni háborúkban elveszett Franciaország legjobb emberanyaga, s utánuk egy gyenge, csenevész nemzedék következett. Rendkívül fontos tény ez értelmi és erkölcsi fejlődés szinte tragikusnak mondható diszharmóniája. A megismerő értelem megteremtette a technikát, csodás víz arányaival, és ezeket a vívmányokat a sátáni ösztönök beállították a rombo és, az emberölés szolgálatába. A XX. század technikájának legszebb vívmánya, a repülőgép tette lehetővé a totális háborút. Az erkölcsi fejlődés tehát lassú, s milyen visszaesésekkel jár, azt megmutatta a mostani háború: a népvándorláskorebeli vad germán hordák pusztításai óta a romboló düh, a kegyetlenség, szadizmutis soha úgy nem tombolt mint az új végéz ősben. Mintha igaza volna Hegelnek, akinek egyik kijelentése szerint mindaz, ami az emberi természetben egyszer megnyilvánult, mindenkor meg fog nyilvánulni. Átalakítani a lelkeket? Nagyon nehezen. Van purt népi adottságuk, melyek századok óta meggyökereztek. Ilyen a porosz hódító hajlam, és mintarizámus. Lloyd George és az angol politikusok a brit világháborúban többször hangoztatták, hogy ha leverik a német miltarizmust, rm.gthemtik a tartós békét Európában. Naiv kijelentések voltak. A német militarizmust csak a német néppel, vagy legalább a porosz néppel együtt lehet megsemmisíteni, a barbár, a vérengző szellem századok óta belegyökerezett a porosz néplélek mélyében valóban az első világháború után újból előtört mint nácizmus, tehát sokkal veszedelmesebb formában. Több példát idézhetnénk az ilyen megváltozhatatlan vagy nehezen megváltoztatható adottságokra. Tegyük fel, hogy nem skótok és hollandok, hanem spanyolok gyarmatosították volna a mai Egyesült Államok területét; mi volna ma az Atlanti Óceán két partja között? Egy csupán agrárország, mely szakadatlan küzdene a pénzügyi bajokkal, s ugyanolyan forradalmi tűzfészek volna, mint a többi spanyol köztársaságok... A népeknek ezek a szinte megmagyarázhatatlan, de kétségkívül inkább átöröklött mint szerzett tulajdon-1*шж«·»Ц|-Г1Т|«ин| f'.'iVX »- tipságai a lelkek átalakításában szintén fontos tényezők. Auer Pál ankétjén egy kitűnő szakpedagógus nagyszabású nevelési tervet terjesztett elő a lelkek átalakítására. Mindenkit nevelnének, tanítanának a bölcsőtől úgyszólván a sírig, típusokra, kategóriákra osztva a gyermekeket, a felserdülteket, s mindenki megszándláltatnék és megmérettetnék, s kapnánk egy „szabványosított“ embert, tovább szaporítanánk az egyéniségtelen tömegembert a „közösség“ számára. Isten őrizzen meg ettől az agyonnevelt uniformizált embertől! Ez volt a fasizmus embere, a vakon engedelmeskedő gépember. Ha német pedagógiai elvektől megszállt szakpedagógusokra bízzák a magyar nevelést, el vagyunk veszve! A demokrácia eszménye az az ember, aki meg tud a maga lábán állani, az erős egyéniség, de aki tiszteli mások jogait, aki nem teszi másnak, amit magának nem kíván. Erősen német szellemű nevelési rendszerünk átka, hogy iskoláink gyenge, gyakorlatiatlan emberek légióit zúdították ki az életbe, akik csak arra valók voltak, hogy a közzel eltartassák magukat. A nyilasmozgalom hívei abból az értelmiségből kerültek ki, amely az életben nem tudott elhelyezkedni; ezek azok az érvényesülni nem tudó, de érvényesülni minden módon akaró emberek, akiket egy francia szociológus „kitagadottakénak nevez. Közülük kerülnek ki a társadalom desperaciói. A demokráciának jobb emberekre, lelkileg erősebb emberekre van szüksége. A demokrácia alapja az erény — írja Aristoteles —, tehát a becsületesség, tisztesség, munkaszeretet ... Nem egyeniskolázott, hanem erős, gyakorlatias, az életet ismerő, abban helytálló emberek kellenek. Aki az életben megállja a helyét, s a saját lelkivilágát összhangba tudja hozni a külső világgal, elnyerte a doktori titulust és bejutott a bölcsesség kapuján. Tokaji György: Nem tudom szokott-e Ön, kedvet, borbélyhozdrni? Mert akkor Jahin ismeri azokat a szabadon fogalmazott, egyénien megrajzolt, öntudatos, demokráciától csurranó kis táblákat, miszerint: „Borravaló nincs." Más változatban: „Le a baksis rendszerről!" és a legbüszkébb: „Borravalót nem fogadunk el". Es utóbbi mögött ágaskodik néhány szépen formált felkiáltó jel is, Ugye szép?* Ugye remek. Hát elfúlót lunk idáig is. Hogy már nem kell a morzsák mellett felejteni az éttermi asztalon azt a néhány pengőt, s nem kell szemlesütve kiballagni a cigánynyál hangosított kávéházba, félreforditott fejjel, mert egy különösen öblös tányér biztatott, unisono, egy füstössel a tövében, némi szerény kis külön honorációra az elszenvedett örömök jutalmazására. Azonkívül satöbbit De azért csak próbálja. Illetékes emelt fejjel és borravaló „hátrahagyása nélkül" távozni a fodrászod közeléből. Meglátod, úgy tud villogni az a Jót megfent borotva, hogy beleszőrösödés ijedtebben. És kíséreld meg nemkülönben dacos fejjel a kinyomulást az étteremből. A hangcrli akkorákat porol nyomodban, az elhagyott széken, mintha még mindég rajta ütnél. S a füstösnek is lesz még egy külön nótája számodra, te potyázó, nyavalyás, bliccelő, hogy a lábad akárhova tedd, csak ne ide...* Szereted a rajzos vicceket, Mr. Illetékes? Emlékezz csak, milyen kedves volt a vadász bácsi, aki céloz, céloz a mezőn valami istentelenül gyorslábú vadra, kísérheti már percek óta azt a szörnyeteget a puskája csövével, hogy aztán biztosan, de egész biztosan eltalálja. Egy apró kis nyuszika pedig ott csücsül a lába között, mint valami rettenetesen nyugodt bunkerben, ahol semmiféle veszedelem nem érheti. Jaj, de kedves volt... Mindez pedig úgy jutott eszembe a napokban, hogy az „Ártatlanok“ című elmemű szerzőinek, szereplőinek bíróság elé állításáról rlvasgattam valamit. Aztán megpillantottam a kis nyuszit, egy belvárosi espresso bűvös, cúgmentes asztalánál, egy helyes kis nyuszi nénivel, sgy hívják a kis huncutot, hogy Iványi Zoltán, s ő volt hajdan, tudod, még egy másfajta vadászat idején az egyik „ártatlan“.. . ifi Milyen jövőidő is volt az a .futurum", ami nem holnapról, tálnaputánról, jövő hétről tanúskodott, hanem valami ködlő, beláthatatlan, beléphetetlen messziről? Rég voltam gimnazista, innét ez a csacskaság. Ezért fordulok most Hozzád, aranyos Szerkesztő illetékes, Nyilatkozó Illetékes és kedves Illetékes Újságíró Kolléga! Mert Ti tudjátok, hiszen tudhatjátok, egyebet sem olvasok lapotokból, s nyilatkozat-frázisaitokból, minthogy „sor kerül", no meg, hogy „időszerűvé иаШФъ aztán ilyet is, hogy „aktuálissá T. ILLETÉKES lesz". Mikor? Miért nem tegnap, illetve miért nem akkor nyilatkozzátok ezt és miért nem akkor írjátok meg, amikor tényleg „aktuális"!* Minek ez az örökös a kontó? Túlelőlegeznek a számlát és manapság hullámzanak az árfolyamok. De szép is a múlt idő. Figyeljétek csak, hogy hangzana: „Tegnap ítélték el az utolsó nyilast", vagy: „Nem talált egyetlen féltéglát sem a pesti utcán egy ígérgető nagyfejű .■ * Számoljunk csak egy kicsit, ismeretlen illetékes! Azt mondták annakidején, hogy milliós tömegek állanak ama Szálasi mögött. Hát ez, ugy-es nem volt igaz. Némethen is magáénak vallott valami nagyon tekintélyes réteget országunk lakosságából azon a címen, hogy német származásúak és a Volksbundba velük. Számoljunk csak, mennyi lehetett? Nem lesz nehéz, hiszen valamennyien, de igazán valamennyien, ezek is, azok is is vannak kartávolságnyira tőlünk, a jó öreg hűvösön. Készt* Megvont Nos, akkor most készíttessünk velük egy-egy zacskót. Jó erős, súlyt bíró papírzacskót. Hiszen szentesített foglalkozása volt ez azelőtt is az olyan egyéneknek, akik valami csintalanság miat visszavonultak kicsit. Lám már ez is kész. Mennyi szép, derék dalra sorakozik itt ezzel a: „új fegyverrel" a kezében. Most aztán gyerünk! Hogy hová? Az utcára, drága illetékesem, a szemetes, koszos, büdös, légzszúgásos utcára. Ott aztán a nyilas fiúcskák, a volksbundista rajkók, a sváb gyerkőcök, az SS apróságok, ki-ki a maga zacskóját markolja tele szeméttel. Ugye, kíméletes vagyok? Hisz nem is bírnának többet a haszontalanok, nem szokták ők a nehezebb munkát. Csak egy zacskónyit, az istenért, hogy meg ne ártson, csak ennyivel masírozzanak el valahová szemétországba, arra a régi lóversenytér környékére. Egy nyilas, egy zacskói Fogadjunk, hogy egy-kettőre tiszta lesz e: a szerencsétlen Budapest.., Ismerned kellene, különösen tisztelt illetékes, azt a kedves hölgyet, aki napjaimnak sok-sok órájában riadózik mellettem s mint egy eleven újság értesít, színesen és reális részletességgel arról a sok betörésről, mi több, elő-előforduló gyilkosságokról, amelyek híte pillanatok alatt beszágulja a várost. Most következem azután én. Szépen megnyugtatom, elmagyarázom neki, hogy valaki okos ember annak idején feltalálta a rendet, amely rem tűr effajta csúfságokat. Rájött arra is, hogy ezt a rendet biztosítani kell, őriztetni. És hipp-hopp, megteremtette a rendnek őrét. Ma is úgy hívják: rendőr. Majd ez vigyáz rá is, rám is, kincseinkre is, és így tovább. Hümmög a hölgy, t. Illetékes, hümmög sokáig, aztán újságot ragad és odabök hamvas ujjacskáival egy hitre, hogy a rendőrség így, meg amúgy, és vaskövetkezetességgel magyarázni kezdi, hogy a rend tiszteletreméltó őrei aligha érnek rá hivatásuk gyakorlására, hisz mindig ott vannak a dobogón, süt rájuk a reflektor, s a gazok meg a sötétet kedvelik.,, Kacagok ám én ezen. Illetékes és odavágom neki, hogy ugyan, ugyan, nem olyanok azok, pletykák ezek, mit sem törődnek az ilyen locsogással. Ott áll az valamennyi a posztján és éber. Így. És akkor masírozott el előttünk párszor éppen, posztot, rendet, biztonságot feledve, vidáman, füllyös jókedvűen, valami rivalda, valami reflektor jele. Szívedre a kezed: nézhetek én ezek után abba a csillogó, riadt, barna szemekbe?* Megmosakszol te Kétségtelenül Dolgozó, leteszed a tollat, a körződet s az injekciós tűt, le Haladó Értelmiség, kiszolgálod az időt őrhelyeden le hasznos egyén és beülsz egy feketére kedvenc espressódba, szokott kávéházadba. Kevered, kevered a cukrot, aggódva pislogsz a másik asztal felé, ahol fizetnek, nem lett-e újra drágább ez a mámoritá, isteni sötétszínű csudajó, agyadban még ott fészkelődik valami a munkádról, aztán az is elcsöndesedik, most már pihensz, valami mást csinálsz és ez, valld csak be, nagyon jól És pincér, kiszolgáló hölgy, de vidáman sürögsz az asztalok között, érzed a karod egyensúlyozó biztonságát újra. Emlékszel? Mennyit féltetted annak idején, lent a bunkerben, a munkátlan várakozásban? De jó újra dolgozni, az ismerős mozdulatokkal, lihegtetve a fejed fölött a tálcát, hogy még egy csöpp se csurranjon ki a csészékből és de jó lesz ma is hazavinni az „osztást". Aztán megmerevedik a kezedben a tálca, s te Kétségtelenül Dolgozó, te Haladó Értelmiség s te Hasznos Egyén felkapod fejed a hangra. A hang valahonnan az utcáról jön s rólad szól. A pokolba kíván, a másvilágra vagy legjobb esetben közmunkára. Megtudod azt is, hogy söpredék vagy. „Kávéházi söpredékVan rá rím is, fia gyatra is: „közmunka van elég Miért néztek egymásra úgy, a pincérrel a kiszolgáló hölggyel. Ne bámuljatok, gyertek panaszkodni, menjünk az Illetékeshez!* Olvasom. Illetékes, naponta látom a rovatot két napilapban is, hogy ez üzen ennek Amerikába, az üzen итак ré Budapestre. Hogy csinálják? Nem tudom. A kalapot levettem a fej, írül s tisztelettel nézem az úgynevezett „fejlett sajtótechnikát". Körülbelül két perc telt el is az jut eszembe, hogy Amerika és — mondjuk — Ausztria távolságban kissé különböznek egymástól. Hogy úgy mondjam, kék százpengősökben szeretném a differenciát. És mégis, mégis, miért nem válthat egyetlen szót az a deportált, vagy az az itthon remegő hozzátartozó, aki a mennybe tudna menni egyetlen szótól, hogy „élek", pedig csak meg kellene fricskáznia e betűket, hogy repüljön. Erre felelj, illetékesítjön. ! Kiket nem igazoltak a Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezetében Virágzó hatalmasság volt a magyar életben a Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete. Milliókat forgalmazott, jelentős járulékokat, nyugdíjakat fizetett ki a magyar zenei élet érdemeseinek. Négy tehermentes bérház mellett ömlött a pénz s ma az a helyzet, hogy jogdíj, nyugdíj, tisztviselői fizetés helyett legfeljebb apróbb rohamsegélyeket folyósítanak, éhező jóneve zeneszerzőknek, deportálásból visszatért, lerongyolódott magyar tehetségeknek. Ilyen sivár pusztasággá varázsolta ezt a zeneszerzői Kánaánt a Szálasi-bérencek ide is betolakodott hada. A szövetkezetnek ISO rendes és 650 jogdíjas tagja volt. Ebből a számból 390-et igazoltak le eddig. A rendes, tagok közül 30 tagot nem igazoltak. Kizárták és részben a Népbíróság elé utalták őket. Az első név a díszes galériában is távollevő, in contumaciam elítélt revolveres operaházi igazgatóé, Sámis Zoltáné, ő volt egyben a nyilas világ országos zenei kormánybiztosa, a Szálasi-fanfárok megszólaltatója. Kizárták a tagok sorából és Népbíróság elé utalták őket. Hasonló sorsra jutottak: Pongrács Zoltán, a Szövetség volt kormánybiztosa s a Nesz-sistersek, a nyilas kiskocsma- és kispörkös-politika zongorista-politikus hősei; Nesz Ferenc és Nesz Béla; Dolecskó Béla, aki nyilas összeköttetéseivel, zeneszerzői képességét jóval felülmúlta és dr Mai Ola is Géza, a Huszka Jenő és a liberális vezetőség elleni sajtókampány primhegedűse. Fölöttük távollétükben ítélkezett az igazolóbizotság, mert ők még mindig valahol a harmonikás német hegyekben bujkálnak. Fellebbezett Eisemann Mihály is, aki egyévi szilenciumot kapott és három évig vezetői tisztet nem tölthet be. Mi a bűne? Mint alelnök ő üdvözölte a zsidótlanított szövetkezetet és az ő aláírása szerepelt a zsidó tagokat kizáró határozatokon. Ákom Lajos igazgatósági tag félévig nem szerepelhet és két évig semmiféle tisztséget nem tölthet be. Vincze Ottó, az «Őrségváltás» zeneszerzője három évig nem viselhet tisztséget. Murgács Kálmán a nyilas időben oroszellenes pamflettet írt és csak ott nem tevékenykedett, ahová a könyök® nem ért el. Még külföldön van, de így is kizárták és a Népbíróság elé utalták. Ugyanez a sors sújtotta dr Liszt Nándort, a Nemzeti Színház bökversköltő főtiktárát is és a Murátikettős egyik tagját, Vaszary Jánost, a milliomos színigazgatót. Turay Mihály, a Nemzeti Színház karnagya túlzott Szálasi-vezérrajongásáért háromévi működési eltiltást kapott és a szövetkezet rendes tagja sem tehet. B. Kán Andrást, a nyilasok által a szövetkezet élére protezsált főtitkárt a Népbíróság elé utalták. Kádas György kétévi szilenciumot és háromévi szövetkezeti választójogelvesztést kapott. Zsabka Kálmánt, aki később szakított németbarátságával, egyévi működési eltiltással sújtották. Stefániai Imrének két évre vonták meg a választójogát. Segesdy Lászlót, aki a legszélsőbb németbarátsággal tüntetett, kizárták, épúgy, mint Ruszinka Nándort, a «Vitéz Endre László-induló» szerzőjét. Hasonló sors érte Rajter Lajos operaházi karnagyot is, akit a Rádió már Népbíróság elé utalt. A három kizárt zenei korifeust in contumaciam sújtották a kizárással. Dr Huzly Imre háromévi választójog-tilalmat kapott. Bűne: a Sztójay- és Szálasi-éra alatt is igazgatósági tagja volt a szövetkezetnek. Dr Sándor Jenőt, a KEOK-os volt elnököt, akit a KEOK miatt letartóztattak, három évre tiltották el. Egy nő is szerepel a listán: Torday Blanka, a Magyar Zeneszó kiadóvállalat tulajdonosa, aki Sámy mellett fogott Cott-ot a szövetkezet okkupálásában. Kizárták és a Népbiróság elé utalták. Három tisztviselője a szövetkezetnek Népbiróság elé kerül. Ezek: László Pál igazgató, Berde Margit, a titkárnő és dr Dániel Áron — a minden kamarában, itt is — ügyész. Hogy is mondja a népszerű sláger: «Mezei virágok...» Szép kis csokor. Kulcsár László Mimi Blanche Vörös Anci előadóművészék a Kék Duna Grill-ben IIIIIIIllllllllililllllllllllllllinilil József-körút 37—29. Zene: Kisfoki Ard ffis Meíodiaoa