Demokrácia, 1945. április-december (4. évfolyam, 1-38. szám)

1945-04-29 / 3. szám

BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE VÉGRENDELETE A magyar ne adja meg magát soha többé a németnek, az örök ellenségnek . Sohasem felejtem el azt az estét. Abla­komon zörgetett egy fegyőr és a fegyház­­igazgatóság parancsát hozta, hogy holnap reggel kivégzéshez kell mennem. Tudtam, miről van szó — így kezdi elbeszélését a sopronkőhidai evangélikus lelkész —, Baj­­csy-Zsilinszky Endre ügyét tárgyalták azt nap és tárgyalás után futár ment Kőszegre a halálos ítélet megerősítéséért. — Álmatlanul töltöttem az éjszakát és reggel ötkor átmentem a fegyházba, ahol hamarosan Bajcsy-Zsilinszky Endre cellá­jába vezetek. Alacsony zsámolyon ült, előtte egy széken gyertya égett és ezen levelet írt .Az ünnepekre való tekintettel már több­ször kértem lelkészt, köszönöm, hogy eljött — így fogadott. — Révfülöpre írom ezt a levelet feleségemnek, röviden befejezem az írást! Arra fogom majd megkérni, hogy nézzen utána, eljusson a címzettnek, egyéb­ként mindjárt fel is olvasom az egészet.“ — Úgy éreztem, még nem tudja, hogy íté­letét már jóváhagyják. Nekem fájt, hogy néhány óra múlva ez a nemes lélek, ez a legendás alak nem lesz többé számunkra. Mély megilletődésseel néztem a kemény tekintetét férfias alakját, amint gyors iramban szántva a papírt, írta búcsúlevelét. A perceknek súlya volt számomra és a hall­gatás még izgalmasabbá tette a várást szá­momra. De rövid idő múlva hirtelen fel­állt és érces hangon olvasta levelét „Fel kell emelni a népet“. „Az utóbbi időben sokat foglalkoztat a magyar nevelésügy — kezdte felolvasá­sát —, mert úgy érzem, itt követtük el mostanáig a legnagyobb hibákat.“ — Felolvasását hamarosan félbe kellett szakítania, mert érte jöttek. „Majd utána folytatom!“ — szólt nekem, könnyedén, pedig akkor már tudta, hogy mi követke­zik. Nem sokáig tartott az ítéletkihirdetés, tíz perc múlva visszajöttek. Mintha mi sem történt volna, ez a csodálatos ember rugal­masan, könnyedén és férfiasan lépkedett fegyőrei között. — Időközben celláját siralomházá alakí­tották, két gyertya közt feszület volt az asztalon, s az ajtóban fegyvertelen őrök álltak. Először az úrvacsora kiszolgáltatását kérte és arra a szertartásbeli kérdésre, hogy „megbocsátol-e minden ellened vét­kezőnek“, elérzékenyülve válaszolta: „Tisz­­teletes Uram, mindenkinek, aki ellenem vétkezett megbocsátok!“ — Az ajtónálló két honvéd hangosan sírt. Az egyik véletlenül falubelije volt. — A szentség kiszolgáltatása után leül­tünk és folytatta levelének felolvasását „Fel kell emelni a népet, mert csak mű­velt nép és művelt nemzet lehet igazán sza­bad. Kötelezővé kell tenni a nyolcosztályos népiskolát és ezenkívül a négy középisko­lát. De iskoláink ne legyenek általánosság­ban mozgó, üres adathalmazt a tanulókra kényszerítő tanintézetek, hanem már a nép­oktatásnál kezdődjön el az életpályára való nevelés. Szaknépiskolákra van szükség, ahol már a gyermekkorban az élethivatásra nevelik a gyermekeket. A mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi iskolák pedig ne csak adatokra tanítsanak, hanem jó hazafiakat, gerinces embereket és tisztánlátó magyar rókát neveljenek. Nők és férfiak számára egyformán kötelező minden iskolatípus el­végzése, hogy ne legyenek műveltségbeli különbségek férfiaink és asszonyaink kö­zött.“ „Írásaimat őrizd meg“ — Levelét gyorsan olvasta, hangja ércesen csengett a zimankói téli csendben. Feleségé­nek küldött tanácsokat: „Amíg a háború zivatara el nem vonul és a magyar sors még ki nem alakul, maradj Révfülöpön! Nyugdíjad nem lesz utánam, de hiszem hogy nemzetem nem fog megfeled­kezni rólad és a magyar társadalomnak gondja lesz rá, hogy özvegyem ne szenved­jen semmiben sem­ hiányt! írásaimat és dol­gaimat őrizd meg és hátralévő életedet szen­teld ezek rendezésének és kiadásának!“ A lelkész leteszi jegyzeteit és­­emlékeibe merül. — Nyolc oldalas volt a levél és ismételten megkért, hogy azt feleségéhez küldessem el , ha ez mégsem sikerülne, akkor szemé­lyesen mondjam majd el neki mindezt, ha erre lehetőség nyílik. Ezután megkért, hogy illetékeseikkel közöljem, hogy a tarpai refor­mátus temetőben akarja örök álmát aludni. „Hiszem, hogy az én tarpai népem, ha fel­akasztottak is, egy emberként fog sorfalat állni amikor engem utolsó utamra kisérnek“, — mondta emelt hangon. — Egész életemben jó magyar ember voltam és azt szeretném, ha mindenki gerinces és kemény magyar lenne. Amit tettem, hazám és népem érdeké­ben tettem, mert tudom, hogy a magyarság igazolni fog engem. „Az idők engem igazolnak“ „Legyen a magyar faj bátor és gerinces a jövőben és soha többé a történelem során ne adja meg magát a németeknek, az örök ellenségnek, mert sorsa ugyanolyan bukás lesz, mint a mostani. Tudom, hogy az idők engem igazolnak. Amit tettem azért tettem, hogy megakadályozzam a felesleges pusztu­lást, a féktelen rombolást és a temérdek vér­­veszteséget. Ez a szerencsétlen háború úgy is annyi vérveszteségbe került a nemzetnek, hogy nem engedhetünk elpusztulni egyetlen magyar életet sem.“­­ Időközben három golyó általi­­kivégzés zaja hallatszott a fogházudvarról. Az ágyon ültünk és felállt. Keményen férfiasan mondta: „Most már rövidesen rám kerül a sor!“ — Italt kért. A kehelyből bort kapott, a katonák is bort hoztak, a főfoglár előző nap elvett pálinkáját is visszahozta, de csak a bort itta meg, aztán megkért, hogy percre hagyjuk magára. — Hamarosan kiszólt utánam és vallási kérdésekre terelte a szót. Ismét az ágyra ül­tünk egymás mellé. Nem sokáig beszélgethet­tünk, mert egy katona jelentkezett nála. Fe­szesen tisztelgett majd katonás hangon je­­lentkzett „Képviselő úr alázatosan, tessék jönni!“ — Mindketten szembefordultunk, kemény tekintettel a szemembe nézett, majd megölelt és megcsókolta mindkét arcomat. „ Az egyik csókom egyházamé és annak papjáé, a másik csókom népemé és annak velem érző fiáié!“ Kis szünet következett. Újra megcsókolta mindkét arcomat. „Ezt a két csókot adja át feleségemnek, bármikor is találkozik vele!“ — Kilépett a zárkából és a két őr feszesen tisztelgett. Bajcsy-Zsilinszky Endre mind­kettőjükhöz odalépett és kezet fogott. Falu­belije hirtelen lehajolt és megcsókolta a kezét: „Isten áldja meg képviselő úr, soha­sem fogjuk elfelejteni!“ Joó Kálmán Uj várak épültek írta : ADY ENDRE Még a máglyák, ím, ki se hűltek, Régi­ zászlós még sok orom, Röpdös babona és turul, De az új várak felépültek. Az új várak: nagy, piros lelkek, Szándékok, célok és hitek, Vágyak, amelyek az avas Várakra villámmal tüzelnek. És a napok lángolva telnek, Az ó­várak leomlanak, Csupa új vár lesz a világ, Hol győztes bárdok énekelnek.

Next