Demokrácia, 1947. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1947-05-11 / 19. szám
mm. míremrmettéfetettél 1 forint Sggljger Walls гещйлуе; A Gestapo hét тёгёге VI. ÉVF. 19. SZÁM. Főszerkesztő: Csоrnоку Vjкtо 1947. MÁJUS 11. Milyen lesz a köztisztviselők fizetése Mi történik a palesztiniai zsidó kolhászokban Hová lett a nyomorék gyermekek 600.000 forintja Franciaországban, Icimjmir ш második, és а liarii.iail.Iii liiterii.acl€Mi.are régi küzdelme De Gaulle fenyegeti! árnyéka, a válság hátterében . Már egymillió tagja van a tábornok pártjának * Itutifii&ale Jtimte, vagy sent? A moszkvai konferenciát követő viszonylagos külpolitikai csendbe az elmúlt héten két nagy horderejű esemény robbant be. Az első a francia kommunisták és szocialisták különválása és vele kapcsolatban a Ramadier-kormány válsága, a második az a nehézség, amit legújabban az amerikai szenátus gördít a csatlósállamokkal, főleg Olaszországgal való békeszerződések ratifikálása elé. Аж az amerikai ratifikálás kérdés© Mindkét esemény jelentős és bővebb elemzésre szorul. Illetve nem maguk az események fontosak. Hanem ez a fejlődés, amit megindítanak, s az a háttér, amiből kiválnak. Mert olyan kísérletezésekről van szó, amelyek eszmeileg és gyakorlatilag meg kívánják változtatni a háború irtáni politikák immár hagyományossá vált alapelveit és új (vagy túl régi) utakat keresnek bizonyos tartós külső és belső nehézségek kikapcsolására. Az amerikai szenátorok vonakodása a békeszerződéseket ratifikálni csaknem úgy hat, mintha a republikánus párt előtérbe nyomulásával újabb izolacionista hangok jelennének meg az amerikai belpolitikában. Igaz, hogy ezek a hangok éppen azért jelentkeznek, mert szerintük a csalásállamookkal kötött szerződésekben nem elégeé érvényesült az amerikai szabadságeszme álláspontja, de az eredmény, a nem ratifikálás, mégis azt jelentené, hogy Amerika, legalább átmenetileg, viszszavonul az európai ügyektől s passzivitásával kívánna nagyobb eredményt elérni. Amerika váratlan visszavonulása a feje tetejére állítaná az európai ügyeket. Minden megállna, minden összezavarodna. Épfontosabb esemény a másik, a anciaországi. Itt az történt, hogy háború óta létező munkásegység megbomlott, a kommunisták és azocialisták különváltak. Nem hiszük, hogy e szakítás végleges, mert mindkét párt megsínylené, s azálatlan vita a munkásság jelentős ■Í3zát De Gaulle ugrásra készen kétkedő mozgalmába sodorhatná. Ben ezért Marshall, Truman és az összes illetékes ijedten igyekszik jobb belátásra hangolni az amerikai politikusokat, akik valahogy furcsa módon túllőttek a célon és a Truman-doktrina túlzott alkalmazásával („Amerika védi a népek szabadságát“) ellentmondásokba keveredtek, s „ visszavonulás“ végletes elképzeléséig jutottak el. Se német, se osztrák, a gazdasági kérdést nem lehetne megoldani a ratifikálás nélkül. A teljes káoszban pedig a csatlósállamok, amelyek epedve várják a szuverenitásukat visszaadó szerződések életbelépését, csalódottan tekintenének Amerika felé, ha Szovjetoroszország, Anglia és Franciaország ratifikálna, de Amerika nem. Az Egyesült Államok népszerűségét súlyosan érintené Közép- Európáblan, ha így történne. Éppen azért nem tartjuk valószínűnek, hogy a passzív rezisztencia elve diadalmaskodjék Amerikában, s Truman, Marshall, Byrnes szinte aggodalmas sürgetése nem téveszt célt: Amerika ratifikálni fog. De mint bármikor megismétlődő jelenséget, érdemes, feljegyezni és elkönyvelni az izolacionista paszszivitási hangulat új megjelenését Amerikában. De a pillanatnyi helyzet súlyos és fenyegető. Paris falain újra plakátok jelentek meg, amelyen a kommunisták reakcióval vádolják a szocialistákat Az ellentét a második és a harmadik internációnálé közt Franciaországban a jelen pillanatban ugyanolyan kiélezett, mint 1035-ben, — a népfront eszme előtt — volt, amikor a legádázabb harcot éppen a két marxista párt vívta egymással, nem látott, nem hatott, s magatartásával erősítette a reakciót, így volt 1933 előtt Németországban is, s ez a testvérharó segítette uralomra Hitlert. Ma Párisban a baloldal ismét elsősorban egymással hadakozik, megfeledkezik De Gaulle-ról, megfeledkezik a felvonuló veszedelemről, s egymás haját tép. Az emberek, pedig az áldatlan vitáktól elszontyolodva százezerszámra iratkoznak be De Gaulle „Rassemblement du Feuple“ pártjába, amely úgy duzzad, mint eső után a gomba. Ha a francia ellentét a kommunisták és a szocialisták között tartós lesz, s a válság áthidalhatatlan, ha a francia példa átterjedne más országokra, akkor Nyugat-Európában vége van a népfront politikának. Franciaország volt az egyetlen nyugati győztes nagyhatalom, amelyben a két baloldali párt együttműködött, s ez a tény igen nagy jelentőségű volt a világpolitikában. Ha most az együttműködés megszűnik, nyugatin új politikai orientáció kezdődik - ‘ A c csatítás okai Mi okozta a szakítást? A francia kommunista párt igen nehéz helyzetbe került a gyarmati kérdés és a belső infláció miatt. A nagy marxista Elv azt parancsolta, hogy Franciaország ne gátolja, sőt buzdítsa a gyarmati színes népek elszakadási törekvéseit, s mintegy táblákat hordozzon körül a gyarmatokon (mint hajdan a „hitlerista zsidók“ Berlinben) a következő felirattal: „Ki velünk!“ A francia nemzeti érdek sok oknál fogva viszont azt követelte, hogy az anyaország ne szítsa a gyarmati népek népi forradalmait, hanem nemcsak a saját, hanem a gyarmati népek érdekében is, céltudatosan és okosan alakítja át a francia gyarmatbirodalmat amolyan „népszövetséggé“ vagy szövetséges állammá, mint amilyet Anglia és domíniumai alkotnak. Az utóbbira Franciaországnak komoly lehetősége van, s a, északafrikai franciául érző és nagy prosperitást elért szabad arab népek példája igazolja, hogy a módszer bevált és mindkét félre nézve üdvös, ha senki sem aknázza alá. Egyszóval a nemzeti érdek került összeütközésbe az elvi érdekkel. A francia szocialisták azzal érvelnek a kommunisták előtt, hogy a szovjet sohasem áldozza fel a nemzeti érdekekeit, s összhangba tudja őket hozni a nagy elvekkel. A csehszlovák példára utalnak, ahol az államban a legerősebb a kommunista párt befolyása, s a nemzeti érdek kedvéért mégis olyanokat cselekszenek, ami nem látszik azonosnak a nagy Elv A kommunista párt kivált a kormányból, de a szocialisták bent maradtak. A vita a testvérpártok között megindult. Nem lenne baj, ha a háttérben nem kísértene De Gaulle árnyéka. Az elmúlt hetekben a baloldali pártok még ellenoffenzívát terveztek De Gaulle ellen, ma, a szétválás után, a hathatós ellenakció csaknem lehetetlen. A tábornok akkor lépett újból előtérbe, amikor a pártok tusakodása a legnagyobb lett és a kisember megrökönyödve nézte az áldatlan, terméketlen veszekedést. Néhány hét alatt egymillió francia lépett be De Gaulle „Népi Gyülekezetébe". (A legnagyobb francia pártoknak sincs sokkal több bejegyzett tagjuk.) Kik ezek a belépők? A demokrácia szempontjából gyanús elemek. Elsősorban a választóknak az a 20—30 százaléka, amely eddig passzív volt, s a választásokon nem szavazott. Azután a volt pétainisták, mert a régi kollaboracionisták, akik a háborúban az ördögnél is sötétebbre festették De Gaulle tábornok tanításával, például erőszakkal hatalmas kisebbségeket telepítenek ki az országból. A francia kommunista párton belül is vannak hangok, amelyet erősebb nacionalista gondolkodást követelnek. Így elsősorban a párt vezércsoportja Ivonta hosszú ideig az alkalmazkodást és az együttműködést a kormánnyal, de leszavazták. A felemás és a gyakran már nevetséges helyzet (a kommunista miniszterek mindenáron a kormányban kívántak maradni, annak ellenére, hogy a párt a kormány ellen nyilatkozott) tarthatatlanná vált, főleg, mert a lakosság körében nem igen értették meg. Ekkor tört ki a Renault-sztrájk, amely ismét ellentmondó és bizonytalan helyzetbe sodorta a francia kommunistákat. A hirdetett elv és az elfogadott álláspont összeütközésbe került a párt tagjai -is a sztrájkoló munkások -- magatartásával, s némi kapaskodás után a helyzetből le kellett vonni a konzekvenciákat két, ma De Gaulle leglelkesebb hívei. (Más országokban is így van, például Churchill hajdani legnagyobb ellenzőivel). Továbbá a jobboldali pártok tagja, de feltűnően sok az olyan baloldali kisember is,aki a munkáspártok vitatkozásától elfordulva, új nolitikai elhelyezkedést keres. A jelentések szerint ez a folyamat különösen az elmúlt tíz nap alatt vált erőssé. A R. P. F. megerősödése oly gyors, hogy már De Gaulle is fél a „пего kívánatos fasiszta elemek“ benyomulásától a pártba, s kifüirdette, hogy a közeli hetekben szigorú tagrevízió lesz, s minden volt fasisztát vagy nézaiistát kitessékelnek a Gyülekezésből. A lényegen azonban ez sem változtat, s Franciaország valószínűleg hamarosan ugyanolyan választás elé kerül, mint amit 1982-ben Knickerbocker adott föl Németországnak egyik könyvében: „így vagy úgy“, jobboldalra polarizálódik az ország, vagy végleg balra kerül? A második és a harmadik internatioinale harca De Gaulle a nevető harmadik