Diárium 1940 (1-10. szám)
1940 / 8. szám - SZÍNHÁZ
kus erejével is kitűnően használható motívum. Eszterhás István jó érzékkel bogozza első darabjában, s bár történeti súlyát nem alkalmazza, rikító színek nélkül talál rá a mai időknek szóló tanulság kibontakoztatására. A végvárak hősi, önfeláldozó, névtelen magyarjának hivatástudata kap glorifikálást a darabban, átszőve a ma oly időszerű kisebbségi kérdés ősformájával. Mindez darabélménynek, ihletőnek szép ok, önmagától fűti a hangulatot, szinte csak a pátosz túlcsordulására kell vigyázni. Ellensúlyul szerelmi hátteret rajzol, vázlatosan, inkább a színészi munka feladatául, s nem cselekményindítóként. Végeredményben a túlságos egyenletesség, a kevés mozgalom, a csak elgondolásban, legfeljebb szavakban s nem mozgásban, aktivitásban megjelenő probléma — problémák, ha tetszik — fordulnak a dráma ellen, s húzzák itt-ott monológgá, írásértékűvé! Eszterhás elméleti kérdéseit nem tudta cselekvénnyé álmodni. A színpad így dekoráció — Batthyány Gyula különlegesen szép díszleteivel — s a talán szónoklatnak gondolt, lendítő jelenetek is üressé vált iskolai olvasmányok, legfeljebb analogikus színeikkel hatnak. Félig kész darab, biztos ítélet a szerzőről — első darabja! — nem is mondható. A színészek a jelenetek mozgalmaihoz igazodó egyenletességgel formálják szerepeiket, az élen Kiss Ferenccel. Németh Antal rendezését egyetlen szóval jellemezhetjük: hibátlan. VIDÁM SZÜRET Nemzeti Színház. Lope de Vega régi kedvelt műsorszámú darabját bővítette ki Asztalos Miklós és foglalta új versekbe Liszt Nándor. Harmadikul Laurisin Miklós társult hozzájuk magyaros, népi ízű muzsikával. A valamikor francia miliőből magyar lett, a „pikáns" alapötletből „tilosbajárás", a pázból afféle „ősz Peterdi". Egyszóval a színpadi mesterek mindent elkövettek, hogy a közönség megtalálja szórakozását. Nem magas cél, a megoldás egyenetlen, de feladatát teljesíti — szórakoztat. Szórakozás közben a közönséget meg nem köti a történeti hűség, ha kész meséről van szó. A harmadik felvonás teljesen bizonyítja. Nem érdekli a szerkezet és a mélyebb dramaturgiai követelmény sem, hisz éppen a meglepő fordulatok nevettetik meg. Ebben pedig gazdag a Vidám szüret. Az első felvonás jellemvígjátéknak indul, a második azonban átcsap a helyzetkomikumba, hogy a harmadik a mesebeli királyi udvart ábrázolja parádéival és mesebeli hitetlenségeivel. A színészek jókedvvel álltak a szórakoztatás feladata elé. Lehotay, Abonyi határozottabb karaktere mellett Somogyi Erzsi, Olty Magda, Ungvári és Pataky fiatal párjai, nemkülönben Major, Pethes és Tapolczay operetthármasa sok jó pillanatot szerez a szórakozni vágyó közönségnek. A kritikus is jóleső érzéssel látja, hogy ilyen talpraesett darabon keresztül jut el a közönség is, a színház is voltaképen a szövetkezésük elé, s a bérlőközönség kielégítése után sor kerülhet a művészi programm megvalósítására. SOROMPÓ, Kamara Színház. Galamb Sándor múlt esztendei történelmi darabja után most társadalmi színművet (helyesebben: drámát) írt oly gondos dramaturgiával, hogy mintának állítható az összes titkos és nyílt drámaírók elé. Hevesi Sándor színdarabjaiból csapott ki állandóan az a színpadszag, ami most Galamb színművében még fokozottabban árad a közönségre. Csak Hevesi a poézist akarta segítőül venni, míg Galamb mélyebbre nyúl, lélektani kérdések iránt érdeklődik. Keresi az apa-fiú ellentét gyökereit, a színpadra állított egyetemi tanár és tanítvány kettősségében. A hős, a nagy kultúrfilozófus a látszat szerint harmonikus életet él az élet és a közötte mesterségesen leengedett sorompók közt. Boldog, fiatal felesége van, akit hite szerint nem szenvedéllyel, hanem az eszével szeret. De aztán megindul a dráma: a sorompók rosszul zártak. Megtudja, hogy felesége és tanítványa szeretik egymást, s amikor haragjában tanítványa ellen fordul, azt is megtudja, hogy tulajdon fia a vetélytársa. Tudós meggyőződését is elveszíti, nincs más út számára, mint a félreállás, a lemondás. Ez a nagy vihar, mely három felvonáson keresztül dúl és erősödik a professzor lelkében, nemcsak megszemélyesítőt kap a szereplőkben. A dialógusokban a szerző bőségesen elemzi a problémákat, minden részletüket, az összes megoldási lehetőségeket is, úgyhogy a közönség világos ítélettel fordul az elkövetkező jelenetek felé, módjában van gyorsabb gondolkodással kitalálni a jelenetek sorát. Így aztán a művészi részletességgel szétboncolt nagy jeleneteket hideg, számító fejjel élvezhetjük, zavartalanul szemlélhetjük a szerző logikai vonalvezetését s a színészek játékát. Közülük Petheő Attila roppant egyszerű mozdulatú, nemes gyötrődése jelent élményt, de a finom eszközű Tímár József, Szörényi Éva és Ághy Erzsi is jól illeszkedik a hangulathoz. Nagy Adorján mint rendező, egyenletes kamarastílust teremtett a színpadon.