Diárium 1940 (1-10. szám)

1940 / 8. szám - SZÍNHÁZ

4 XIV. RENÉ. Vígszínház. Szezonnyitó, bemelegítő színházi műsorunk­ban a Vígszínház első darabja Harsányi—Zá­gon—Eisemann zenés játéka valószínűleg sokáig nem kerül le a színház játékrendjéről. Régen láttunk ilyen harmonikus, finom, kedves, köny­nyed és szellemes játékot, mint amit Harsányi Zsolt és Zágon István évadnyitóul írt. A fiú­nak nevelt leány-trónörökös, s körülötte a marakodó, nem is „uralkodó"-, hanem keres­kedőcsalád, ha nem is maradandó értékkel, mindenesetre jobbízűen szórakoztat, mint akár Rabagas és környezete. Az ötletes, de persze operettszerűen könnyedén áttekinthető mese nem helyzeteivel mulattat, hanem szellemes párbeszédeivel, s azzal a csendes gúnnyal, ami a párbeszédekből s mögöttük kicsendül. Mi ez a gúny? Az operett, a mesterkélt színpadi vi­lág igen finom kifigurázása, azé a világé, ahol a lányból fiú lesz, a hercegből kaszinótulajdo­nos. A szereplők egymást csapják be, a közön­ség észre sem veszi, hogy róla van szó. Érdeme a darabnak, hogy nincs egy hülye sem benne, színpadjaink elengedhetetlennek látszó meleg­házi tenyésztése. A színház remekül összehangolt előadása csak fokozza a darab kedvességét. Tolnay Klári finomsága minden szerepében uralkodó, most ízléséről beszélhetnénk ráadásul. Ajtay Andor a karakterábrázolás könnyed magasiskoláját mutatta be. Talán még sohasem tetszett any­nyira, mint most. De Mezey Mária, Ladomersz­ky Margit, Egerváry Bea, Feleky Kamill és a szárazhumorú Dénes György, valamint a pár mondat­szerepű Kőmives Sándor mind hozzá­járultak a kellemes estéhez, nemkülönben az egyszerű eszközökkel bemutatkozó Szilassy László is. Eisemann zenéje kiegészítő muzsika, nem önálló szereplő, ezért jobban is hat. AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK. Magyar Színház. Hogy miért nem alszik? — nem tudjuk. A közönség a legnagyobb éberséggel, percenként fölhangzó nevetéssel figyel pedig rá. A cím semmiképen sem illik a darabhoz, legfeljebb csalogatóként került a színlapra, hogy Vaszary Gábor erősen borsos és fűszeres témáira emlé­keztessen, s elfedje a háború miatt hiányzó exportcikkek nélkül készült illedelmes, kedves játékot. Játék a kastélyban,­­ volna illőbb cím, nagy, önfeledt, jókedvű, de átlátszó hely­zetekre épülő játék. Mulattatásra, csak mulat­tatásra való, egész a bohóckodásig. Szerkezeté­vel meglep, mert a harmadik felvonással érke­zik el céljának csúcsához; állandó derültség a színház. Igaz, a második felvonás annál keve­sebbet ad, a bohócjelenetek nem illenek bele, ízléstelenek is, bár még gyorsítják az előadás meglepő ütemét. Az előadásban jelenetenként észre­vehetünk valami felülről belekerült rendet, pontosságot, szép reményeket ébresztő művészi mértéktar­tást, kétségkívül az új igazgató, Csathó Kál­mán eredménye. Hihetőleg ő fojtotta le a bur­leszket vígjátékká, sőt zenés vígjátékká. A kö­zönség zavartalan jókedvvel hálás. A gondos színészi munka is bizonyára Csathó ösztönzé­sére kapott meglepő színeket. Elsősorban a már régen komolyabb feladatokra hivatott Hajmásy Miklóst kell kiemelnünk, hinni szeretnők, hogy ebben az évadban nagy feladatban lesz mó­dunk méltatni. A kedvesen karikírozó Törzs és Mihályfi mellett ezen a színpadon bemutat­kozó Muráti Lili csillogtatja a „modern" leány alakítására kész tehetségét. Az epizódisták kö­zül Pálóczi Lászlót és a nagy karakterkészségű Görbe Jánost kell kiemelnünk. A PÓDIUM ÚJ MŰSORA. Pesti Színház. A népszerű, irodalmi kabaré még vendég­helyiségben, a Pesti Színházban kezdte meg új évadját. Műsorán valami tartózkodás, köd­szerű, finom tónus érezhető, mely egyfelől han­gulatos, időszerű és megható „komoly" számai­ban irodalommá emelkedik, másfelől tréfáiban, paródiáiban a burleszkig föloldódik. Nem gond­talanság, érezhető gondosság alakította a mű­sort, a vendég, vígszínházi művészek is mélyí­tik a kabaré-stílust. A régen nem látott Bulla Elma kis magánjelenetében fokozott egyszerű­ségével, a legapróbb árnyalatokig művelt hang­hatásaival nemes ékköve a műsornak. Mellette Bihary József ábrázolóművészete, Ladomerszky Margit ízlése képviselik a „színházat". Rátkay Márton egyre új ripacsfigurája, Gárdonyi La­jos sokszínű mókája, Köpeczi-Boócz választé­kossága s a Pódium művészeinek friss, ötletes játéka Kondor Ibolyával és Kőváry Gyulával az élen lendítették a kétarcú műsort. Persze Békeffy László cinikus, itt-ott keserű szellemes­sége most is a motor. Hatása nemcsak a kö­zönségen látszik, színészein is, akiket szüntelen karakterábrázolásra ösztönöz. Hegyi Péter és különösen Mihályi Ernő, komoly, nagyobb fel­adatra hivatott, értékes színészek. KENYERES IMRE: A szerkesztésért és kiadásért felelős : Dr. MÁTÉ KÁROLY. 35.011. — Kir. M. Egyetemi Nyomda, Budapest. (F. : Thiering Richárd.)

Next