Diósgyőri Munkás, 1948. május-július (4. évfolyam, 22-30. szám)

1948-05-29 / 22. szám

D­IÓSGYIŐRI MÁVAG DOLGOZÓINAK LAP­J­A IV. évfolyam, 22* szám Ara 50 fillér Diósgyőrvasgyár, 1948. május 2-i A NI­K méltóképpen fog szerepelni a Budapesti Nemzetközi vásáron • A Budapesti Nemzetközi Vásár •is* eddiginél is nagyobb jelentősé­get nyert az idén. A centenárium maga is ünnepévé avat minden or­­­szágos megmozdulást, ahol az­­ utóbbi­­ száz év történelmi fejlődése lemérhető, de a nehézipar szem­pontjából több igen jelentős körül­mény is hangsúlyozza a vásár fon­­tosságát. Az idei vásár­m első, ahol a NIK teljes kiépítettségében, a kezdet nehézségeinek­­ leküzdése után, deficitm­ent­ességet kihar­­­­colva, méltóképpen fog szere­pelni, hirdetve eredményeivel­ a céltudatos okos vezetés és odaadó, lelkesült m­unka együttműködésének áldásos hatását. Az az előkelő hely, melyet a NIK a vásár területén elfoglal, a hatalmas méretek, a művészi elren­dezés szerencsésen fogja szemlél­tetni a magyar dolgozók hatalmas erőfeszítésének eredményeit. Mert­ a mostani vásár ebben is különbözik a szokványostól. A munkás részvételét a termelésben fogja hangsúlyozni, a munkást, aki mint igazgató és mint­­ él-munkás, hősiesen a munka eszközeivel vívja a job­b társadalmi rend érdekében a harcot. A Terv első évének ered­ményeiről is beszámoló lesz a vá­sár. A járművek és mezőgazdasági gépek között érezni fogjuk a mun­kás-paraszt­i szövetség nagy ígé­retét s az öntöző művek kiállításá­nál a földmívelés fejlődésének ha­talmas kilátásait. Grafikonok fog­ják bemutatni a NIK vállalatok múltját és azt, hogy mit ad az­ álla­­mosított üzem a dolgozóknak. A kiállított anyagok gipírtási áganként lesznek csoportosítva, a nehézipar egységét, de az üze­mek egyéni értékeit is megmu­tatva. Meglepő újdonságok­, hegesztő be­mutató, új gyártási eljárások és észszerűsítések mellett az üzemei? zenekarai is hangversenyeket fog­nak rendezni a kiállításon, melyre a külföld részéről is óriási érdeklő­dés nyilvánul meg. Az állam és az egyház­ ­ viszonyának rendezése a legutóbbi két hétben a politikai élet előté­rébe került. A protestáns egyházak­kal megindult tárgyalások jó me­derben haladnak,, azonban a kato­likus papság — élén Mindszenti­­ hercegprímással — magatartásá­val és megnyilatkozásaival a de­mokrácia ellen foglal állást. A katolikus klérus palástja mögé búvó fekete reakció a legképtele­­nebb rémhírek terjesztésével igyek­ezik a hívők tömegében demokrá­ciaellenes politikája számára tá­mogatást találni. A katolikus pap­ság soraiban akadnak olyanok, mint Szittyái Dénes, a székesfe­hérvári püspök által kiátkozott ba­­r­onykuti plébános,, akik jól látják, hogy Krisztus igazi tanításai nem a demokráciával, a dolgozói tar­talmával szemben állók táborába állítja az egyházat, hanem a dol­gozó nép mellé. Bizony, a katolikus kléru­s ma­­gatartása kicsit késői. Nem ma, hanem a múltban, a Horthy-rezsim alatt kellett volna szembehelyez­­­kednie a fennálló renddel és Krisz­tus igazi, akkor elhallgatott­ taní­tásai jegyében védelmet, igazságot kérni az elnyomott milliók, az el­nyomott hívők számára. A józanul gondolkodó hívőket nem fogja megtéveszteni az egyház mostani mesterkedése. Reméljük, hogy a katolikus egyház vezetésében is rö­v­idesen érvényesülni fog az egye­­­düli helyes­­ törekvés, amely bizto­sítja az állam és az egyház viszo­nyának szükséges­­ rendezését. --------------- - A sin és lemezgyártás diósgyőri eredményeit az ózdi vasgyárban, is bevezetik A termelés fokozásához szoro­san hozzátartozik az észszerűsí­­tések és a különböző újítások be­vezetése. A NIK célkitűzése sze­rint bármelyik NIK vállalatban egy már bevált észszerűsítéssel növek­szik a termelés, akkor azt az or­szág többi NIK vállalatában is meghonosítják. Kovács János gyárigazgató ve­zetésével gyárunk 14 tagú műszaki aktívája Fekete Imre és Sztehlik Ferenc kíséretében látogatást tet­tek az ózdi vasgyárban, hogy ott, a fennálló selejt mennyiségének csökkentéséről tárgyaljanak az ózdi gyárvezetőséggel. A sin és lem­ezgyártásnál már igen kevés selejttel dolgozik gyá­runk és az erre vonatkozó ész­­szerűsítéseket adták át az óz­diaknak. t ■­­ <­hogy a műszaki aktívának három­­ Ma már arról számolhatunk be, napos ózdi tartózkodása meghozza a kívánt eredményt. Ózdi testvér­gyárunkban a sín és lemezgyártás selejtszázaléka csökkenni fog s ez­zel több jobb anyagot termel jó­vátételbe és a magyar nehézipari üzemek ellátására. Kovács Ákos gyárigazgató kérte Valkó ózdi munkásigazgatót, hogy bevált új gyártási eljárásaikat ők' is adják át Diósgyőrvasgyárnak'. Serényen készül az ifjúság az ipari kiállításra A tanműhely ifjúsága serény munkával* készül a , centenárium! hét’ ipari kiállítására. A tanoncok­­tatók vezetésével dolgoznak­­ a fia­talok és szebbnél szebb miniatűr modellek­ kerülnek ki a kezük alól. A tanműhelyben tett látogatásunk alkalmával láttuk azokat a mű­vészi bronz érméket, amikkel a kiállításon résztvevőket fogják ju­talmazni. Az épületlakatosoknak, Lakatos tanoncoknak a munkái mellett ,pompásan kidolgozott lép­csőházi korlátok modelljei sorakoz­nak. Tízszeres­ kicsinyítésben az atlas hidraulikus sajtoló és ugyan­ilyen méretben egy marógép.­ A­­ négyszeres kricsinyítésű­ csikó- és asztaltözhelyek készítői remek munkát végeztek. 4 -1'Halálosok SzIT jelvénye a kiállítás díszévé válik. A kiiámítás anyaga bő és nagyon monumentális lesz. Száméban és minőségben növekszik az észszerűsí­­tési mozgalom A versenybizottság május 26-i megbeszélésén foglalkozott a beér­kezett észszerűsítési javaslatokkal. Örömmel állapították meg, hogy­­ az észszerűsítési mozgalom úgy minőségben, mint mennyiségben rendkívül növekedik. Az észszerűsítési javaslatokat egy kivételével­­ azok jelentősége, ko­molysága miatt elbírálásra felküld­­ték a jSltv-nek. Rekordot értek el április* ban a NIK üzemek A jelentések szerint a üzemek az előző havi 167 attifw* val szemben április hónapban millió forint értékű árut termettek. A­ WM termelése 45 mill­iórél 4ÍV-*fej a MÁVAG termelése 46 /*&&**% 49,5 millió forintra emelkedett. -**) A nyersvasterm­elés 31 Wi­ríA 32.322, a nyersacél termin é*# 60.617 tonnán?! 64.447 tonnám növekedett. A­g«?9 szataísájírartwettil Gyárunkban a görög s­zabadság^ harcosok megsegítésére • indítóig .mozgalom az elmult neten koszor meg kimagasló, minden ón­smtmét érdemlő eredmény­ed. A nagyii­­vesztő, nagyolvasztó gépészet) bb* hászati építkezés, téglagyár. 6í»#e­­dék, öntvénytisztító üzem, kis/ko­­vácsműhely, kovács kanálház, nyirjesi asztalosműhely, rugóüzem.. építészet, a durvahengermű és a gépészet. Martin lakatosműhely, gázellátás, bvgofaragok, torvábbá ** nyugati villamosközpont dolgozói egy napi fizetett szabadságuk* vagy egynapi fizetett ünnep pam*­­gét ajánlották fel # görög ssdbad* ságharcosok­ támogatására. A két mu­fik­uspá­rt borsodmegyei egyesítő ko­rferen­­ciája vasárnap zajlott le kiemel­kedő ünnepélyes külsőségek­ kö­zött. Az egyesülési konfornAl Nógrádi Sándor miniszterelnökségi államtitkár és Rónai Sándor mi­niszter mondtak nagyhatású­­ b­e­szédet. A borsodmegyei választ­mányba a Magyar Dolgozók Pán­jának diósgyőrvaagyári vezetői kö­zül Dusek Lászlót, Herczeg­­ Feren­cet, Pelle Gizellát, Tétényi Z.u­tánt választották meg­. 300 gyermek részsosü! a svéd ebédelte*** I akcióban A svéd vöröskereszt jóvoltából 6 hetes ebédeltetési akció kezdő­dött a Vasgyárban. A szervezés­­nehéz munkáját és lebonyolítását a szociális osztály és az M­NDSZ tagjai vállalták magukra. Az ét­keztetésre kijelölt gyermekeket 1 helyszínen pontosan lemérik, meg­mosdatják és úgy ültetik a tenter asztalhoz, ahol egy tál ízletes gu­lyáslevest kapnak, utána zsemlét és­­ sajtot és C-vitamin tablettát. Reméljük, hogy hat hét után több­kilós súlygyarapodással fog befe­­­jeződni ez a nemes akció.

Next