Diósgyőri Munkás, 1950. január-június (6. évfolyam, 1-27. szám)

1950-01-04 / 1. szám

Világ­­ proletárját egyesüljetek! VI évfolyam, /. szám Ára 30 fillér ííSi' »*' 66751- Diósgyorvasgyár, 1956 január 4. Hatalmas lelkesedéssel, nagy ereiliségekkel kezdték meg gyárunk Éliezői az ötéves terv végrehajtását Példamutató munkafelajánlások az első évi részlettervek határidő előtt történő megvalósítására lelkesedés, kommunista akarat fűti a dolgosokat. A nagykovácsműhelyben Ke­­mecsei József elvtárs üzemveze­tőhelyettes beszél, a munka zaja már ott van a levegőben, a gáz­­kemencék teljes izzásban vannak már, a nagynyomású sajtolok fel­húzott kalapáccsal készenlétben állnak, hogy levágódjanak az el­ső izzó vastömbre. A dolgozók az üzemi pártszervezet által kiadott röplapokat forgatják. Nézik, ol­vassák a Párt üzenetét. — Az egyik harcot befejeztük és győztünk — mondja­ Kerne­lei elvtárs. — Megedződtü­nk eb­ben a termelési harcban és na­gyon sokat tanultunk. Sikerült hároméves tervünk i végrehajtása, .»»;­­­iHini­ jeki az ötéves tervéi’ is, mert oly­an hatalmas táma­szunk van, mint a­ Szovjetunió és annak bölcs vezére, Sztálin elv­társ, é­s mert vezet bennünket a Párt, Rákosi elvtárs. Háromszáz torokból harsan fel az éljen, szinte megremeg a mű­­helytete. Percekig tart a forró lelkesedés hangja, amikor újra felbúg a 6 órát jelző gyársziréna.­­Ebben a percben, mielőtt neki­fognának a dolgozók az ötéves terv legelső műszakjához, a terv­­műszak megkezdéséhez, felzen­­dülnek ajkukon a* International hangjai, a világ legszebb him­nusza.­ Terjed a dal, száll az ének,­egyesül a többi műhely dol­gozóinak dalával és kint a gyár feletti még vörösebben ragyog most i a magasban az ötágú csil­lag. A­­ műhelyekbe,­: meg­kezdőd, ti a munka. Lendül a kalapács, va­sat emel a daru, dobban a t erő, az irodákban gyorsabban mozog a toll, kattog a gép? egyetlen hatalmas átfogó lendület lesz úr­rá a­­ gyár felett, mindent­­. A V?i. mit kezdett, el « ma á nappal mi­ért kezdett el harcolni a mai nappal s ahogy emelkedik az iram, a lelkesedés január S-jén, az ötéves terv első műszakján, úgy válik mind biztosabbá ,és biztosabbá minden dolgozó szívé­ben az a felismerés, hogy az öt­éves terv évei új győzelmek évei lesznek. Kiugró eredmények :a tenniuszakban a Kohászati Üzomokbah Nagy Lelkesedéssel mar­­anak a Kohászat nem­ek dolgo­­i. Azzal az­­ elhatározással indul­ók munkába, hogy már az els A 3 éves terv eredményes befejezése t­­l­­ us feladatok előtt az 5 é­es­s év küszöbén írta: HERCZE­­ FERENC vezérigazgató Az 194­1-es esztendő, a 3 éves terv befejező éve komoly felada­tokat rótt a diósgyőri kohászati ü­zem valamennyi dolgozójára. Ha voltak is nehézségeink, nyugodtan elmondhatjuk, hogy azt a felada­tot, amelyet .Pártunk, a magyar népi demokratikus kormányunk elvárt, tőlünk, teljesítettük, három­éves tervünket a kitűzött határ­idő előtt befejeztük és 87 millió forint nyereséget fizettünk be a nép államának. Nyárunk fejlesztése terén, ebben évben igen komoly beruházá­­­sokat hajtottunk végre. Hét hó­nap alatt építettük meg az új «0 tonnás Máva-kemencét, 250 tonnás körkev­erőnk befejezés előtt áll, befejeztük az ércelőkészítő beru­házási munkálatait, kibővítettük és átépítettük vasöntödénket, vál­tóm­űhelyünk beruházásával a vál­­tógyártás kapacitását kétszeresére ■u..eltük_­­S,a'JöhU>dénk. kikészítő részének beruházásával lehetővé­­tettük az acélöntvénygyártás­­>u százalékos emelkedését, kovácsmű­­helyünk nyugati és keleti irányú bővizéz A befejezés előtt áll, új, korszerű gépeket szereztünk be, munkásaink számára öltözőket építettünk és építünk. Új kórhá­zakat építettünk, helyreállítottuk a belgyógyászati kórházat, építjük iparostanuló-városun­kat. Megépült a kerékpárgarázs, befejeztük a Baross Gábor­ utca építését, bővít­­jük óvodánkat. Mindezekre a szo­ciális beruházásokra 31.653.000 fo­rintot költöttünk el. Mérnökeink és technikusaink segítségével kiváló szakmunkáso­kat neveltünk, s ezen keresztül is lehetővé te­tüék, hogy termelésünk folyamatosságát biztosítsuk. Eredményeink azonban még na­gyobba­k lehetnének, ha a selejt elleni küzdelemben jobb munkát végeztünk volna; a selejtből nem­­sak a mi gyárunk teljl­ítm­ényét scikkentettük, hanem komoly ki­­eséseket okoztunk azoknál a válla­­ltoknál is, amelyeknek mi az anyagot szállítjuk. A Nagybudapesti Pártbizottság határozata után komoly erővel fogtunk hozzá az észszerűsítési mozgalom kiterjesztéséhez és a munkaversenyek megszervezéséhez. A versenylendület az utolsó ne­gyedévben megszilárdította a munkafegyelmet, csökkentette a kimaradók és későn j­övők szám­át s a munka­verseny nyomán nagy mértékben nőtt a termelékenység is üzemeinkben. A munkaverseny eredménye kü­lönösképpen megmutatkozott ebben a negyedévben Martin-acélmű­vünkben, finomhengerdénkben, a nagykovácsműh­elyben és csavar­gyárunknál, ahol nagy százalékkal­­­ emelték az eddig elért tel­jesít­mé­nyeket. A munka­verseny méltó megko­ronáz­­ása­ volt a december 21-i sztálini műszak. Üzemeink ered­ményekben egymást múlták felül. Nagyolvasztónk 115 százalékról 124 százalékra, Martin-acélművünk 104-ről 132-re, elektroacélművünk 129-ről 141-re, durvahengerdénk 65-ről 152-re, finomhengerdénk Ódról ibl-re, nagykovácsmühe­­lyünk 100-ról 236-ra, váltómühe­­lyünk 115-ről 190-re, rúdhúzó üze­münk 58-ról 229-re, vasöntödénk 150-ről 252-re, Csavargyárunk 109- ről 132-re, acélöntödénk 100-ról 306-ra, nemesacélkovácsm­űhelyü­nk 196-ról 221 százalékra emelte ter­melését az előző heti versenyered­ményekhez viszonyítva. A sztálini műszak eredményei magukkal ragadták dolgozóinkat, így jöttek létre azok a nagy ered­mények, amelyeket egyes dolgo­zóink elértek. Kálua szaktárs egy órán keresztül 10.000 százalékot ért el. Dudás olvfnás a blokksoron egy műszak alatt 131 öntecset­ben­­­ meredt ki, Mei­usz elvtárs a 2. V,. . r l-,.r....0c.-„.­.l t -'...a 20 ... ké­t lemez adagot teljesített Áss acélöntődében egymást múlták fe­lül önrészeink, ezen az egy napon annyit­­ termeltek, hogy szárító­kemencéink 3 nap alatt sem tudják leszárítani az egy műszak alatt termelt formákat. Mérnökeink, művezetőink, cso­portvezetőink a munka megszer­vezésével foglalkoztak, amit bizo­nyít az a tény is, hogy Martin­­si­ cél­in íiv link nagy teljesítm­énye mellett egyetlenegy adag hideg nyersvasat nem adagolt és durva­­hengerdénk egyetlenegy öntecset sem lett hidegre. Diósgyőr Kohá­szati­­ Üzemének dolgozói ezen a napion, megállták helyüket. Ennek a napnak eredménye, a munka­ver­senynek ilyen irányú lendülete biz­tató az 5. éves terv indulásakor. 5 éves népgazdasági tervünk ha­talmas perspektívákat nyit meg a magyar dolgozó nép előtt. Nehéz­iparunk fejlesztési terve már első évben Diósgyőr kohászai szá­mára­ komoly­­ lehetőségeket nyújt. J­ artin-acélm­űvünk átrendezése, új, korszerű kemencék megépítése lehetővé fogja tenni számunk tvi­raartinacélgy­árt­ásunk nagy arány­ú minőségi és mennyiségi emelését. A durvahengermű átrendezésével meg fognak szűnni azok a szűk kapacitások, amelyek eddig a többi üzemek anyagellátását hátráltat­ták. Hatalmas összegek odafordításá­val fogjuk megépíteni új közép­hengersorunkat és annak épületét, amely vertikálisan fog összeépülni durva hengeri lénkkel. Gyárunk szállítási átrendezésére is komoly milliókat fogunk fordí­tani. Meg fogjuk szüntetni a több­­nyomtávú vasúthálózatunkat, s mindenütt, norm­ál nyomtávot fo­gunk beiktatni. Szállításunkat egyirányúvá tesszük, hogy megnö­vekedett termelésünk eredményeit gyorsan és olcsón tudjuk üze­meinkbe­ beszállítani. Szerszámai él gy­árt­ásunkat kiszé­lesítjük­, acélöntödénk termelé-Csend van. Még pihen a gyár. A csendet csak a s­örök, a tűzol­tók bakancsainak kopogása bor­zolja fel; egyenletes, nyugodt léptekkel haladva őrködnek a nép vagyona, a­­ pihenő gyár felett. A meleg üzemekből halvány fény kúszik elő, a gázkemencék gyen­gére adagolt tüze. A kora haj­nali hideg, januári csillagos ég békésen borul a gyárra. Csend van, pihennek a hároméves ter­vet győzelmesen befejező gépek és alszanak meg azok is, ekeik ki­­vívták a győzelmet. Most felbúg a gyár 5 órát jelző szirénája és megélénkül a reggel. Az otthonokban felgyűl a lámpa, a dóig zók ezrei műnk, bt, készülődnek­ csatát kezd' Megkezdődik a termelési harc az­étéves terv sikeréért. Megkezdő­dik a szocializmus alapjainak le­rakása. Reggel fél <S. A gyár kapuin özönlenek befelé a munkások. — Friss lendület látszik az arcokon, csillogó tekintet a szemekben a csikorgó hideg téli reggelen. — Csatát nyel) hősök, a munka hő­sei jönnek. Szétoszlik, szerint az embertömeg a műhelyek, irodák la­bír­in I­ásai­ban. Az ötévs terv első műszakjá­nak megindulása, előtt mindenütt röpgyűlést tartanak. Hatalmas kenységét korszerűsítésekkel beruházásokkal kétszeresére fog­ják emelni, vasöntödénkben meg­teremtjük a szerszámgépgyártt­áshoz szükséges összes feltételeket. — Nagy­kovácsműhelyünket új sajtó­kéval fogjuk ellátni, h­úzóműh­e­­lyünk és edzőm­ih­elyünk szintén áttelepítésre kerül. Pártunk vezetésével népi demo­kráciánk kormánya, gondoskodik majd a diósgyőri dolgozók szoci­lis és kulturális színvonalának emeléséről is. Már megkezdték a­ diósgyőri gimnázium megépítését. Új, korszerű lakások százai fog­nak megépülni. 1950-ben megkez­dik a diósgyőr—miskolci országút, kiszélesítését. Miskolctól Dió­sgyő­rig a Szinva partján beton kerék­párút épül, ezáltal dolgozóink mun­kába járását meggyorsítjuk. Kulturális színvonalunk emelé­sére az 5 éves tervben kultúrházat építünk, Diósgyőrött a lebombá­zott fürdő helyett új fürdőt léte­sítünk. A nagyszerű perspektívát, amit az 5 éves terv nyújt nekünk, el­sősorban Pártunknak és bölcs ve­zetőnknek. "Rákosi elvtársnak kö­szönhetjük. Azok az eredmények, amelyeket eddig elértünk, arra köteleznek bennünket­, hogy azokat az erótar­tlékokat, amelyeket idáig még nem merítettünk ki, kimerítsük. Meg kell alakítani üzemeinkben a k­egyelmi bizottságokat, hogy az üzemek közvéleménye ítélje el a későn jövőket, tíz igazolatlanul tá­volmaradókat,­­­ a selejtgyártókat. Üzemeink dolgozóinak meg kell becsülniük a sztahanovistákat, a szocialista­ t­erm­elés hőseit. Munkása­­ink,.. .mérnökeink és technikusaink­­ többségének meg kell értenie, hogy viszonyaink a termeléshez megváltoztak. A mi gy­árunkban még hatalmas erőtar­talékok vannak, még csak most tanultuk meg az új szocialista szervezést. Mérnökeinknek és tech­nikusainknak­­ lére kell állaniok a versenymozgalomnak, a tervtől bontásnak. A sztálini műszak kiér­tékelése alapján is látjuk, hogy eredményeinket jó szervezéssel napról napra fokozni, növelni tud­juk. 5 éves tervünk komoly, jelentős feladatainak elvégzéséhez szüksé­ges, hogy a munkásosztály politi­kai egységét továbbfejlesszük, az egész gyár és egyes üzemrészek kollektíváját szorossá tegyük, a kollektívák együttes munkáját megteremtsük. A közepes, vagy gyengén dolgozó üzemvezetőinknek példát kell venniök jól megszer­vezett üzemeinkről. Például, a csa­vargyártól, ahol Szávai Péter elv* nap szép eredményekkel bizonyk jak be: túlszárnyalják a részlet­terv előirányzatát és tej-', '»ikereke érnek el a termelésben. A tervmű­­társ, vagy a nagykovácny, üli-'tv lói, ahol Némethy László elvtárs avagy a finomhenyerdétel, a bi­tl­empört Zolt­án elv­tár a jó Usem szervezéssel fokről-fokra hozta ív ü­zemének termelését. Eredményes munkát elérni csak ott lehet­, ahol az üzemek­ vezető és dolgozói elsősorban pártszerv­e­zetünkre támaszkodnak, megbeszé­­lik egymással a tennivalókat, ve vélik ifjúságunkat. Meg kell is­m­­értetnünk munkásainkkal, ígér­nők­eink­kel és technikusainkkal i N­agy Szovjetunió technikáját , eredményeit; ez útmutatást és erőt ad munkánkhoz. Dolgozóink­ban fejleszteni kell a nagy Szov­jetuni­ó iránti hálát és szeret­etet 5 éves tervünk megkezdésénél hasznosítsuk azokat a tapasztala­tokat, amelyeket a 3 éves terv teljesítésében szereztünk. 5 éve: tervünk indulásakor olyan munka­szervezéssel, olyan erővel fogjunk hozzá a munkához, mint ahogyan azt december 21-én, a sztálini Mű­szakban tettük. Ebben a munká­ban velünk van és támogat a nagy Szovjetunió, Sztálin elvtárs, ezen az úton vezet bennünket nagy Pártunk és forrón szeretett, ve­­zérfink." Rákosi Mátyás eb­társ, ennek a munkának élén fognak állni a diósgyőri­ dolgozók legjobb­jai ,a sztahanovisták.

Next