Diósgyőri Munkás, 1965. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1965-07-06 / 27. szám
4 || 600 iimiiimiiiiiHiiiiiiiiiiiiii évről uimmiiNtiiitmtiimitM60 f. FORDULÓ I Miskolc majdnem az Egyenlítő és az Északi - Sark felezőpontján fekszik. Kérdés: milyen földrajzi szélességi és hosszúsági fokokon? 2 Ki volt az a tudós, aki először írta le Miskolc városát „Topographia Oppodi Miskoltz” című, 1782-ben Kassán megjelent művében? A tudós egy időben Miskolcon, a Batthyány u. 7. szám alatt is lakott. 3 Milyen források biztosítják Miskolc ivóvízellátását? 4 1759-ben készült el Miskolc első várostérképe, • amelyet a Herman Ottó Múzeum térképtárában őriznek. Kérdés: ki volt a térkép elkészítője. 5 Milyen barlangok találhatók a Szinva völgyében? A megfejtéseket levelezőlapon július 15tig kérjük beküldeni a szerkesztőség címére. Miskolc, II., Herczeg F. u. 14. A III. ÉS IV. FORDULÓ MEGFEJTÉSÉT jövő heti számunkban közöljük. mtimiiiiniumuHiuumHiHm kérdés iniimiiiiiiimnmisttsinmmsil DIÓSGTÖM MUNKÁS HASZNOS KOM ÚJDONSÁGOK Naponta sok kohászati dolgozó keresi fel az LKM I1-es számú hivatalának földszintjén a Kossuth Könyvkiadó elárusítóhelyét. Mindig akad itt tanulságos, érdekes könyvújdonság. A legújabbakból mutatunk most be három hasznos olvasnivalót. J. Davidov: MUNKA ÉS SZABADSÁG A szerző a manapság nagy érdeklődést kiváltó elidegenülés problémakört boncolgatja. Igen színvonalas, gondolatébresztő módon, kritikai szemlélettel elemzi a kérdés felvetődését, módosulását a fiatal Marx műveiben. A marxi elemzés alapján számos eredeti gondolatmenettel tárgyalja az elidegenülés gazdasági, társadalmi és tudati-ideológiai vonatkozásait. Meggyőzően mutatja ki a kapitalizmus elemzése alapján, hogy az elidegenülés felszámolása nem pusztán humánus kívánalom, hanem gazdasági szükségszerűség, melynek megoldása egyedül a kommunista társadalmi rendben lehetséges. A mű értékes hozzájárulás a kérdés marxista tisztázásához, és ezért nagy érdeklődésre tarhat számot. 184 oldal. Ára: 12.— Ft. > * Georgij J. Lozgacsov— Jelizarov: s FELEDHETETLEN ÉVEK Georgij Jakovlevics Lozgacsovot > hét esztendős korában — 1913-ban — örökbe fogadta egy gyermektelen házaspár: Mark Tyimofejevics , Jelizarov és felesége. S a fiúcska; ezzel tagja lett az Uljanov-család nak. Lenin családjának, mert nevelőanyja, Anna Iljinyicska, nővére volt Leninnek, s a család legtöbb tagjával együtt társa is az illegális munkában. A szerzőnek tehát páratlan alkalma nyílt rá, hogy megismerje az Uljanov-család életét, szellemét, belső légkörét és szokásait. Megkapó portrét fest Lenin anyjáról, Anna nővéréről és Marija húgáról. Lenin élettársáról — Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkájáról — és természetesen magáról Vlagyimir Djicsről, aki 1917-től fogva szoros , rokoni kapcsolatot tartott fenn vele. A mindennapok eseményeinek, gondjainak ábrázolásával, frázisok nélkül, megmutatja, milyen áldozatot vállaltak, mennyit szenvedtek a bolsevikok a forradalomért. Házkutatások ... csendőrök ... börtön ... konspiráció — mindez szerves része lett a kisfiú életének, amikor az Uljanov-családba került. De éppígy részesült a kölcsönös megbecsülés és tapintat, a meleg, emberséges humor és a kulturált életmód áldásaiban is, amelyek a család mindennapi életét megszépítették. Lozgacsov könyve rendkívül érdekes munkásmozgalmi és kortörténeti dokumentum. Szinte rokoni közelségbe hozza Lenin alakját és mindazokét, akik legközelebb álltak hozzá. Különösen sok élményt nyújthat a fiataloknak, hiszen a szerző egy gyermek szemével nézi az eseményeket. 310 oldal. Ara: 21.— Ft. Lisandro Otero: URAIM, EZ A HELYZET! 1952. kora őszén vidám az élet a kubai tengerparton, fényes mulatságokat rendeznek Havanna fényűző villáiban is Luis Dascalt elkápráztatja ez a csillogás. Leghőbb vágya hogy ő is a gazdagok világához tartozzék. Barátság, szerelem, jó kapcsolatok segítik, s Luis előtt megnyílik az áhított világ. A „helyzet”, ami a Batistapuccs előestéjén kialakult, egy fél évszázados út végét jelenti. A Cedrónok és Sarriák ragyogása azonban csak talmi fény: politikai karrierizmus, gyilkosság áll a háttérben. Dascal nyitott szemmel jár közöttük, kíséri lépteiket, s a maga kiábrándulásában elkíséri őket a pusztulásba is. 1952 eseményei megbontják ezt az idilli, békés jómódot, s a „társadalom támaszai” meginognak. Otero, a kubai irodalom új nemzedékének talán legismertebb és legtehetségesebb képviselője, szatirikus, színdús képekben jeleníti meg a kubai nagypolgárság történetét, filmhíradóhoz hasonló jelenetekben méri fel a kubai „felső tízezer” életét, s állítja az olvasó elé a fiatalokat, akik sokat botladozva, de mégis a jövőben reménykednek. 332 oldal. Ára: 20.— Ft. _ Méghogy nekem nincs sütnivalóm? Hisz csak a sütőiparnál négyszer voltam munkaviszonyban. fyÜförz&Midélty (Brigitte Bardotól | \ Junkáig | | '------------------------------------------------------/ * Egyszer láttam egy muzeológust, aki a tudós szigorával rendezgette kőzetgyűjteményét. Mindegyik követ külön a kezébe vette, a fény felé fordította, hosszasan nézte s arcán láthatóak voltak a megelégedés vonásai. Voltak itt rubintos piros kövek és szénfekete kőzetek, ő egyforma féltéssel vizsgálta valamennyit. A kőzetek titkát kereste. Miként keletkeznek. Mi lesz belőlük, mire használhatók? Egy másik gyűjtő bélyegeit rendezgette. Nagyítón keresztül figyelte a finomművű vonalakat. Alaposan szemügyre vette a fokozatokat. Mindent részletesen megvizsgált. Barátom, aki velem volt, azt mondta róla: hasznos szenvedély. Tanulhat, képezheti magát vele az ember. Akikről most szólunk, azok nem ilyen emberek. Egyben azonban mégis hasonlítanak ezekhez. Gyűjtőszenvedélyük nekik is lankadatlan. Szívderítő látvány ?! Az öltözőszekrény ajtaján sárga drapéria. Rajta különböző figurák. Közelebbről már egészen jól kivehetők. Az egyik Elizabeth Taylor fekvő helyzetű sztárfotója. A másikon Sophia Loren mosolyog. A zsebkendőnyi bikinit viselő csapzotthajú szőkeség Brigitte Bardot. Található még szép számmal fotókópia. A többieket már nem ismertem fel. Közös vonásuk egyetlen egy volt. Hivalkodó mosolyukkal és meztelenségükkel valamennyien élenjártak. Hogy honnét kerültek ki ezek a fotók az üzemi öltözőszekrény falára? Többnyire külföldi magazinok hasábjairól, de néhány olyan is található volt, amelyet magyar folyóiratok közöltek. Gyűjtőjük nagy becsben tartja őket. Társai jól tudják ezt, hiszen öt forintot ad egy jól sikerült meztelenkedő sztár fotójáért és ha az valami híresség is, akkor a tíz forintot sem sajnálja. — Mi ebben a jó? —kérdeztem. — Hobby öregem, ennyi az egész. Különben is nézz rájuk, hát nem egy szívderítő látvány? Agyrázkódás szenvedéllyel A műhelyfal, amelyben legfelül egy hathengeres Opel látható, már nem ilyen díszes. Cikornyázás nélkül egyszerű sima falra rajzszöggel felerősítve vannak itt a különböző gépkocsik. Az Opelt egy csapott orrú Alfa Rómeó követi. Megtalálható itt a legújabb kiadású Buick is. A Chevrolet-család legújabb büszkesége is ott sorakozik. Az új Skoda fényképét is láthatjuk. Mellette az ízléses kivitelű négylámpás Moszkvics 408-as. A Ford kocsikból három díszeleg a falon: egy sportkocsi és két különböző hatalmas nyolchengeres. — Mióta gyűjtöd őket? * — Alig egy fél éve, hogy ki * szögeztem ide az elsőt. Azt $ látnád, ami otthon van. Egy * fél arasznyi vastagságú al- % bamra való. Elragadtatással beszél az S autókról. * , — Vezettél már autót? * — Még soha. Egyszer monítorkerékpáron ültem. Akkor * is az árokban kötöttük ki. S Agyrázkódásom lett, de szeretni kell a motort, s egy kis ijj karambol nem veheti el az * ember kedvét. * — Veszel motorkerékpárt? * — Motort, azt nem. Autóra íjj gyűjtök. Tudod, az mégis más. * Igen, az más — gondolom magamban —. Ha az ember * autóval fordul az árokba, van * felette tető, ami megvédje az * agyrázkódástól. Aki elnyalakodttá a hasznot Az íróasztalon üveglap, alatta tucatnyi címke. Magam sem akartam hinni a szememnek. Nem bőröndre valók, nem gyufásdobozra, hanem csokoládékra. Igaz, ha a széken ülőre nézek, arra a szépen mosolygó kövérkés asszonyra, nem szabad csodálkoznom. Én nem vagyok édesszájú és nem tudhatom, de a kolleganői mondják, ami az Ica üveglapja alá kerül, az a csokoládék közül is a legfinomabb. Julika, Carmen, Pompadur, Hunyad olvasom a címkéken. Tájékozódásul mindegyikhez egy mondatot is fűznek: Az a zöld sztaniolos Hunyad rumosdióval töltött. A sárga citrommal. Icáról, erről az örökké mosolygós molett asszonyról azt mondják, csokoládégyárban kellene dolgoznia, ott hódíthatna igazán ínyenc szenvedélyének, kolleganői közül az egyik csipkelődve megjegyzi: — Ami Ica naponkénti csokoládéfogyasztását illeti, nem valószínű, hogy jól járna vele valamelyik gyár is. Elnyalakodná a hasznot. — Puskás — az * * k . k k 19**. július & J * Fiatalasszony | és a nagymama | £ Az a fiatalasszony, akinek a gratuláció szíjL is könnyedén mosolyogva libegett, karján csinos I kis retikül hintázott kk Lehetett vagy 24 éves. A mosoly egy kisfiúnak szólt, aki mint „Tenkes k kapitánya” a lovon, úgy lovagolt a nagymamájuk hátán. A színhely, | LÁEV kisvasúti őrházánál levő villamos-megállóhely. Az idő pedig * június 22-e, reggeli 9 óra. De igen eltértem a tárgytól. Tehát a kisfiúk meglovagolta a nagy|mamát és, hogy bizonyítsa lóratermettségét, | időnként sarkát a nagyíj! mama oldalához verte. k Ez az elevenség nagyon itt tetszett a fiatalasszonyoknak, ezért időnként egy- egy kedves mosollyal * jutalmazta csemetéjét. * És mit szólt ehhez a ^ „ló”, alkarom mondani k a nagymami? ő nem is szólt semmit, mert hát * az unoka olyan kicsi, * néki pedig fehér a hall ja, ami a gazdag élet* tapasztalatot bizonyítja. Közben befutott a villamos, a nagymama felvitte a hátán a gye* reket, és az egyetlen k szabad ülésre leült... a * fiatalasszony. S mintha k jótéteményt gyakorol. $ na, olyan hangon szólj! Zájt meg: ki Adja ide, anyu azt % a gyereket, mert nehéz itt magának tartani. Ezzel k leültette maga mellé, és így folytatta: — De ha összepiszkoklód a ruhámat, nyakon* verlek, * Gratulálok, fiatalas*szony, jó nevelési módk szeréhez, illetve a „jól neveltségéhez”. És külön gratulálok ahhoz, hogy az édesanyja ilyen jó idős korában is ilyen jó kezőben van. % Sz. B. ********** ifi********* ** *** *** ******* **** ** **** ********** * **** ****í**i*ifi ************* ********** *** ********************** Kérdésemre, így messze van Tatranska Lomnica Zakopánétól, alkalmi ismerőseim, két idősebb varsói nő, mosolyogva magyarázzák, hogy közelebb, mint azt a kilométer tábla jelzi, s mutatják az útjelző táblát, amelyet eddig észre sem vettem. A cseh— lengyel határon nincs várakozás — mondják, igaz Lysa Poljana nem vasúti átkelőhely, s így nem indokolt a Hidasnémetivel való összehasonlítás. A Magas-Tátra festői szépségű csúcsai alatt robog velünk az autóbusz. Két oldalt fenyvesek, baloldalt olykorolykor előbukkannak a csúcsok, lemosolyog ránk a Lomnic — most barátságos, gyönyörű napsütés van —, megvillannak a még most, júniusban is hóval borított, magasan fekvő völgyek. Már a Bélai Havasok alatt kavargunk, amelyeket most ugyan nem fed hó, de szépek nagyon és a Tátra szürke gránittömbjeitől elütően fehérek, ezért is nevezik Fehér-Tátrának. Jobbra és balra még mindig fenyők, feljebb pedig, ahol a növény már nem él meg, kő és kő, annyi, hogy megszédül az ember, ha számokban, akarná kifejezni, s vagy megközelíteni őket. És aztán már itt van Javorina, a határ cseh oldala, majd két 1 kilométerrel arrébb az átkelőhely: Lysa Poliana. Csodálatos kis völgyben patak kanyarog, a túlsó oldal már Lengyelország. A határállomás épülete szép, barátságos és meghitt, lejjebb pedig a benzinkút minden bizonnyal a világ legszebbike. A vámhivatal munkatársai kedvesek és udvariasak, a cseh ellenőrzés elmarad, minek az, itt a határ már valóban csak formaság, s szinte már felesleges is: másabb, mint nálunk. Kilépve a vámhivatal túlsó ajtaján már Lengyelországban vagyunk, rohanok a pénzváltóhoz, s mire elkészülök, majdnem elmegy az autóbusz, az egyik munkatárs hangos kiáltozással jelzi, hogy várjanak, még itt van egy magyar. — Az más! — akkor várnak, s fent a buszon körülvesznek, érdeklődnek és kedveskednek és százszor elismétlik, hogy barátok vagyunk. Szerpentinen lünk a busz, lenyűgöző faházikókat csodálok meg, emeletesek és mindegyiknek van padlásszobája is, mindegyik külön-külön egy-egy kacsalábon forgó mesepalota, de a most épülőkbe már követ is beépítenek. Balra kitárul, most már együttesen, baráti öleléssel kapaszkodva egymáshoz a cseh és a lengyel Tátra. Leírni szinte nem is lehet, hogy mily gyönyörű ez annak, aki imádja a hegyeket, ezt csak látni lehet, elmondani nem. Ismét lefelé robogunk, Poronin következik. A mellettem ülő lengyel alpinista kedvesen figyelmeztet, nézzek balra, a parkban ott láthatom Lenin életnagyságú szobrát, s a Lenin-múzeumot is, amely Lenin ittjárta emlékére épült. Elmarad Poronin is, s pár perc múlva már Zakopánéban, a lengyel Tátra központjában vagyunk. Az állomásról Az állomásról sok városka szívébe, a Krupowskára. Az utcasarkon konfliskocsik, népviseletbe öltözött tulajdonosaik hangos magyarázkodással invitálnak, üljek be, egy körül a környéken „csak” 50 Zloty. Persze nem ülök, inkább a lábaimra bízom magam, olcsóbb is. Kétoldalt üzletek, virágüzlet előtt hosszú sor, itt később van vége a tanévnek, az évzárók ma vannak. Nézem az árakat: 2 szál szegfű 75 zloty, 2 szál rózsa 25. Hát ez nem éppen olcsó, s mégis sorban állnak érte és egymás kezéből kapkodják. A túlsó oldalon medvebőrbe bújt legény szórakoztatja a járókelőket. Minden tíz lépésben régiség és bizsuáru kereskedés, a díszes és ízléses fafaragványok feltűnően olcsók, veszi is minden idegen. Feltűnően sok a „maszek” üzlet, s ezekben minden megtalálható, a gyerekcipőtől kezdve a férfiöltönyig és méteráruig. Legforgalmasabb és legnemzetközibb az élet a piacon. Magyarok, németek, csehek, angolok és természetesen a hazaiak kínálják, cserélik szabadon és gátlás nélkül áruikat. Egy német hölgy fémmel átszőtt csodálatos kosztümöt kínál, az angol gentleman Parker töltőtollat, a cseh turista olcsó zsilettet, a magyarok természetesen barack pálinkát és szalámit. A valutáért, amit kapnak, mindenki gyapjú pulóvert vásárol, amelyet falusi asszonyok árulnak, s olcsóbb, mint bárhol, ha nem is a legszebb. Szép még a szíjból font különleges papucscipő és az élő kis pulikutya, amelynek darabját 25 zlotyért kínálja gazdája. Aki nem látta jót,sluf, nem látta Zakopanét! — figyelmeztetet új ismerősöm, egy krakkói diák, ő milyen kedves, lekísér egészen odáig. Ott elbúcsúzunk, de felírjuk egymás címét, s megállapodunk, hogy másnap Krakkóban felhívom. Egyedül vágok neki a síugró meredekének, azzal a jelszóval, hogy ha már itt vagyok, felmegyek rá. Magát a síugrót kis stadion veszi körül, egyegy verseny alkalmával ezrek gyönyörködhetnek az ugrásokban, amelyek között 120 méteres is akadt már. A sáncig 280 lépcső vezet föl, feljebb már nem is megyek, innen is csodálatos rálátás nyílik a városra. A város túlsó szélén „kis” hegyecske emelkedik. Több mint ezer méteres magasságával persze hazánk legmagasabb hegycsúcsát is lepipálná, de itt, a Tátra tövében, ez valóban csak dombocskának számít. A hegyre felvonó szállítja a turistákat, s fenn másodosztályú bárban olthatja szomját az idegen. Szép kilátás nyílik innen a Zakopáné fölött emelkedő tátrai csúcsokra, az 1894 méter magas Gievontra, és a távolabbi 2096 méter magas Matolacznikra. Bár Zakopáné és a lengyel Tátra a maguk sajátosságaival és szépségükkel felejthetetlen élményt nyújtanak, azt kell mondanunk, a cseh Tátra környéke szebb és kulturáltabb. Ennek egyik oka a természeti adottságokban kereshető. A cseh üdülőtelepek fölött közvetlenül emelkednek a tátrai csúcsok, s szinte kézzel tapinthatja őket az ember. Zakopáné és a Tátra sziklarengetege közé viszont még kisebb, nagyobb fenyvesekkel borított hegyek ékelődnek. S talán a csehek többet is fordítanak a maguk Tátrájára, mint lengyel barátaink... Krakkó alig 120 kilométerre fekszik Zakopánétól, s mégis a vonat ezt a viszonylag nem nagy távolságot 5 óra alatt teszi meg. Ismerőseim mondták is, menjek autóbusszal, nem is drágább és hamarabb is célhoz érek. Kár, hogy akkor már megvolt a vonatjegyem ... n egyetemi város rvraKKO, jegénél fogva a fiatalok városa. De amikor eljön a nyár, a vakáció, szinte csak látogatóba érkező fiatalokat láthat itt az ember. Az itteniek valahol máshol járnak, a Tátrában, s esetleg a tengerparton. Mert nyáron az egész lengyel fiatalság utazik. Többnyire autóstoppal, amely itt hivatalosan is engedélyezett. Ahhoz azonban, hogy valaki autóstoppal hivatalosan utazhasson, előbb be kell mutatnia egy legalább 300 zloty értékű takarékbetétkönyvet, s csak ezután kapja meg a több ezer kilométerre szóló autóstop szelvényt. Meghatározott kilométer után egy szelvényt lead a sofőrnek, akik között ősszel értékes jutalmakat sorsolnak ki, így a sofőr is érdekelve van, hogy minél több fiatal utazhasson. S még valami: a fiatalok úgy utazhatnak országjárásra, ha 3—4 fiatal között legalább egy 18 éven felüli van. A város egyik legszebb látványossága a Wisla partján tornyosodó ősi vár, a Wawel. Mikor belépsz az udvarra, mintha csak a prágai Hradzsinban lennél. Csak sárkányölő Szent György szobra hiányzik. Vesztemre az udvartól tovább nem jutottam. A várban éppen egy nemzetközi konferencia értekezett, s ilyenkor tilos a látogatás. Nyikes Imre (Folytatása következik) JP&iQtldő országLiitif tgijzdt