Diósgyőri Munkás, 1967. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-03 / 1. szám
4 DIÓSGYŐRI MUNKÁS Több mint négy évtizedes munka köszönete Régi hagyomány már az elektroacélműben, hogy dolgozóikat nyugdíjba távozáskor elbúcsúztatják, megajándékozzák. Az elmúlt héten két olyan dolgozót köszöntöttek különös szeretettel, akiknek több mint négy, gyárban eltöltött évtized nyugszik már vállaikon. Ligeti Sanyi bácsi több mint 45 évet, Szabó Lajos pedig 41 évet dolgozott egyfolytában az üzemnél. A búcsúztatásra ünnepélyes párttaggyűlés alkalmából került sor, ahol a két idős dolgozót mint régi párttagokat is köszöntötték: mindketten 1945- től tagjai a pártnak. Elsőként Farkas István üzemvezető köszöntötte a búcsúzó veteránokat, s meleg szavakkal emlékezett meg a munkában eltöltött évtizedekről, a nagyszerű példamutatásról. Az üzemvezető ünnepélyes szavai után Simon Béla, a D-műszak párttitkára és Kiss Sándor, a nagyüzemi pártbizottság képviselője köszönte meg a két idős dolgozónak sokéves munkáját, fáradozását. Bendász István, aki a D- műszak vezetését átvette tőlük, ígéretet tett arra, hogy hűen fogják ápolni azt a nagyszerű kollektív szellemet, amelyet Ligeti Sanyi bácsi és Szabó Lajos honosítottak meg a műszakon. Az ünnepélyes taggyűlés után a két nyugdíjas a Stadion étteremben látta vendégül a búcsúztatókat, ahol késő estig beszélgettek még a munkáról és az elkövetkezendő pihenésről. V. M. Az ünnepeltek: Ligeti Sándor 45 évet, Szabó Lajos pedig 41 évet dolgozott eddig a gyárban. A kiváló ifjúsági klub címért A KISZ Központi Bizottsága, a Művelődésügyi Minisztérium, a SZOT, a SZÖVOSZ, a Honvédelmi Minisztérium a Népművelésügyi Intézettel egyetértésben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére pályázatot hirdetett a Kiváló ifjúsági klub cím elnyeréséért. A pályázatra, amelynek győztesei több ezer forintos értékes jutalomban részesülnek, benevezett a Lenin Kohászati Művek Ifjúsági Háza is. Szívből kívánjuk a kohász fiataloknak, hogy sikerrel szerepeljenek a nagy jelentőségű pályázaton. Megkezdődött az ez évi Express-utak szervezése Az elmúlt évben, 1966-ban mintegy 250 fiatal járt a Lenin Kohászati Művekből Express-úton külföldön. A szomszédos vagy közeli népi demokratikus országok mellett eljutottak Ausztriába, Franciaországba, sőt Japánba is. Az idén ismét számos útvonal között válogathatnak a fiatalok, s ezek közül néhánynak a szervezése már most megkezdődött. Így már most lehet jelentkezni például a tíz és fél napos Varsó—Grzickó—Mazuri tavak—Varsó útvonalra, amely előreláthatólag 1600 forintba kerül. Lehetőség van a Moszkva—Leningrád—Moszkva 9 napos útvonalon való részvételre is, amely 2400 forintba kerül, s az utazás repülőgéppel történik. Mindössze 1400 forintba kerül a Berlin—Weimar 8 napos út, s 2300-ba a bolgár tengerpartra tervezett 12 és félnapos Szófia—Primorskó—Szófia út. Valamennyi út lebonyolítására júniusban, illetve augusztusban kerül sor. Jelentkezni lehet április 1-ig 400 forint előleg befizetésével a nagyüzemi KISZ-bizottságon. 1967. Jannts 1 ami A JEGYZET FÜZETBEN Ismét magunk mögött hagytunk egy évet. Mint a többi éveknek, ennek is meg volt a maga sava, borsa, izgalma, rengeteg esemény tarkította, hiszen gyáraink egy-egy napja is sok történetet, riportanyagot szül. A gyár és az élet adta témák rendszerint feldolgozásra kerülnek, akad azonban olyan téma, amely valamilyen oknál fogva a jegyzetfüzetben marad. Munkatársaink egy-egy ilyen jegyzetfüzetben maradt témáról emlékeznek meg. Azok a lakások... A lakásügyekkel való foglalkozás mindig „rázós” ügy. Rázós, mert többféleképpen nézzük a dolgokat, többféle kritikai értéket kapunk, s néha ezeknél az eseteknél fellép a relativitás elmélete. Jegyzetfüzetemben régi dátum és bejegyzés: „ 1966. március 2., autó, lakások. Beszélgetés egy hengerésszel.” Rövid, kis bejegyzés az egész, részemről azonban hétről hétre megújuló problémát jelentett. Mert miről is volt szó? A hengerész elmondta: jó lesz, ha megemlítem, hogy a lakáselosztások körül nincs minden rendben, nem egészen igazságos. A kisebb fizetésűek nem igen kapnak tanácsi lakást, míg a nagyobb jövedelműek legalább ilyen arányban. Nézzem meg, hány személyautó vesztegel az újonnan épült tanácsi házak előtt, holott az igazság az lenne, ha . . . A témát felírtam és készültem a megírására. Ám az adatok gyűjtése közben rájöttem, igen nehéz dolog lesz. A jogos és jogtalan érvek légiójával találkoztam, egyesek próbáltak lebeszélni a téma megírásáról, mondván: ha igazságot megírom, sok ellenséget szerzek magamnak. Őszintén szólva, elgondolkoztatott ez a perspektíva, de végül is úgy döntöttem: 1967. januári munkatervemben mégis megírom ezt a témát. A IX. pártkongresszust önök is figyelemmel kísérték és így hallhatták, a jegyzetfüzetemben maradt témát is megemlítették: „A tanácsi lakásokat elsősorban kis fizetésű, nagy családoknak kell kiutalni.” Lám, milyen frappáns módon került ki a téma a jegyzetfüzetbőL H. J. Gyári „fodrászok“ Történet, amely a jegyzetfüzetben maradt, sok van. A megíratlan témák elkerülhetetlen velejárói szakmánknak. Év végén aztán válogathatunk köztük, melyiket lett volna érdemes feldolgozni. S bizonyos távlatból nézve sajnálkozhatunk is, mondván: ebből jó riport lehetett volna, milyen kár, hogy csak kusza betűkkel odavetett mondat maradt belőle. Egy ilyen mondatot sajnálok én is. „Nyírás, borotválás’’ — ezt írtam fel egyik jegyzetfüzetembe nyáron. A történetet egyik gyári ismerősöm mesélte. Két huligán kamaszt műszak közben megnyírtak az üzemiek, mert önszántukból nem voltak hajlandók rendes frizurát viselni. Akkor magamban minden oldaláról megvizsgáltam a kérdést. Vitatkoztam önmagammal, s az ismeretlen üzemiekkel, hogy joguk volt-e az önkényeskedésre, használ-e az ilyen nevelési módszer és szerettem volna látni a két regényt, hogy jót kacagjak rajtuk. Sosem ismertem meg őket. Valami mindig közbejött, s teltek a napok, a hetek, a hónapok anélkül, hogy az odavetett mondat riporttá terebélyesedett volna. Végül is ott ragadt a jegyzetfüzetben és emlékezetemben. S most már biztos, hogy nem is megyek megkeresni őket, hiszen lehet, hogy már nem is dolgoznak az üzemben, vagy régen megjavultak, s nem lenne mit írni róluk. Bár az is lehet, hogy mindez nem történt meg, s azóta ismét kinőtt a hajuk, s hamarosan megint megnyitják őket az üzemiek. Arra viszont már elmennek. Ny. I. Kemény lecke 7. művezetőt nem szerették az emberek. Igazságtalan volt és ha bármi problémája akadt, azonnal kiabálásra fogta a szót. — Értünk mi a csendes szóból is — mondták ilyenkor az emberek, de ő csak nem vette halkabbra beszédét. Erősen hiú is volt. Szerette volna tudni, hogy vélekednek róla a szakmunkások. Az egyik fiatal segéd, amolyan kiforratlan félkamasz, sok mindent visszamondott a művezetőnek. A brigád többi tagjai először nem tudták, hogy honnan származnak Z, művezető információi. A legényesedő kamasz ugyanis a többiek előtt minden rosszat mondott a művezetőről, és ha valami olyat tett, ami bántotta a brigád igazságérzetét, ő szidta a legjobban. Később azonban rájöttek minderre, és kezdték kiközösíteni maguk közül a fiút. Amikor ott jártam, nekem is elmesélték a történetet. Megkerestem az üzemvezetőt, és tőle is kérdeztem: valóban így áll a dolog? Sajnos, igen volt a válasz, de most még ne írja meg. Még egyszer beszélünk a művezetővel. Ha akkor sem változtat a magatartásán, akkor valóban újságba kívánkozik. Kemény leckét kapott a művezető. Két választása volt: nyilvánosan bocsánatot kér a brigádtól a durva hangért, a sokszor igazságtalan intézkedéseiért, vagy holnaptól kezdve kiadják a munkakönyvét. A művezető arcán látszott, a válaszút elé állítás nagyon váratlanul érte. Másnap összehívták a brigádot. Z művezető így kezdte: — Tudom, sok mindent helytelenül tettem. Felejtsük el, ami eddig történt. Én megpróbálom újra tiszta lappal kezdeni. Nyugodtan figyelmeztessenek, ha valami nincs rendjén. Hosszú csend következett. A brigádtagok nem ismerték az előzményeket. Mindenre számítottak, csak erre nem. A történtek óta már két hónap telt el, úgy néz ki, Z. művezető komolyan vette, amit mondott. Egészen megváltozott a brigád hangulata, a munka is jobban megy, igaz, eggyel kevesebben vannak. A fiú saját elhatározásából leszámolt. Senki sem sajnálja. F. Cs. Jubilálók köszöntése Húsz jubilálót és hét nyugdíjba vonuló dolgozót köszöntöttek a Lenin Kohászati Művekben. Az Ifjúsági Klubban rendezett összejövetelen a vállalat vezetősége nevében Treit László személyzeti osztályvezető köszöntötte a huszonöt, illetve negyven éves szolgálati időt letöltő munkatársakat. Az erkölcsi elismerésen túl a nyugdíjba vonuló dolgozók karórát, a jubilálók pedig pénzjutalmat kaptak, amelynek összege mintegy negyvenezer forint volt Még öltözködött, jól hallotta felesége zsörtölődéseit a konyhából. Biztosan a cigarettát találta meg — gondolta nyakkendőkötés közben — ismét feledékeny voltam. Pedig beletörődött már az Operába, csak hát ha látja... Máskor több eszem lesz, felesleges elrontanom a napot. — Tessék az életed — mondta az asszony, nem kis éllel a hangjában. A sezlonra dobta a dobozkát és becsapta maga után az ajtót. Néhány karcsú Opera cigaretta kiugrott belőle, szinte kihívóan szemezve az emberrel. — Köszönöm, hogy behoztad — igazán kedves vagy — éppen kérni akartalak rá ... A felesége dünnyögött valamit, talán a szokásos monológot, hogy végre megjöhetne az esze, ugyan ki hallott olyat, hogy egy közepes fizetésű tisztviselő Opera cigarettát szív, ami naponta tizenegy forint ötven fillérbe kerül, mert ennyi egy dobozzal, kereken negyvenhat fillér darabja. — Jöhetsz reggelizni — nyitott be ismét az asszony. Most sem halasztotta el, hogy meglepő pillantást ne lövelljen a cigarettákra. — Ne haragudj, előbb sétálok egyet, tudod, az a tegnap esti főtt disznófej még nyomja a gyomromat. — Nem a sok cigaretta? — Ugyan hagyd, ne rontsd el kérlek a kedvemet. Ebben az évben ez az utolsó napi szabadságom, holnap ismét kezdődik a bulizás, a temérdek munka, hidd el, jobb lesz a séta, mint a reggeli. Ma még független úr vagyok, az idő is nagyszerű, különben is délre hazajövök, jól fog esni az ebéd. — A felöltőt kéred? — Igen, légy szíves, az ősz mindig csalóka, a gyerekek vittek kabátot? — Természetesen. — Akkor, szevasz! előbb, amikor belépett a Lottó cukrászda ajtaján, már bánta a felöltőt. Kár volt ennyire felöltöznöm — gondolta asztalfoglalás közben, mialatt óvatosan tette maga elé feketéjét. — Olyan csodálatos az ősz, ja igen, a rádió szerint ehhez hasonló meleg időjárás a századforduló évében volt. Vajon akkor is péntekre esett az őszi kánikula! Oh, apropó, péntek, ha megiszom a feketém, felballagok a lottózóhoz, tizenegykor kiteszik a számokat. Cigarettát vett elő. A rágyújtás mindig szertartás volt számára, most is körülményesen ropogtatta meg a karcsú dohányrudacskát, azután mélyen leszívta a füstöt. Élvezettel nézte a lágyan szétömlő, kékeslila, hajlékony füstkarikákat, jólesett a dohány zamatos aromája. Ilyenkor mindig nagyszerű gondolatai támadtak, az arany betűkkel ékesített cigaretta — úgy érezte — kiemeli a szürke hétköznapokból, túlnő az átlagon, furcsa magabiztosságot ad. Költséges hobby, annyi szent, több mint háromszáz forintjába kerül havonta, s emellé az asszony zsörtölődése. Igaz, más szenvedélye nincs, persze a havi kettőezerszázból nem is lehetne. Szóval, igaza van Magdának, ennek ellenére mégsem tud lemondani a havi majd háromszáznegyven forintos hobbyjáról. Mert tegyük fel, ha szimfóniát szívna, maximum százharmincba kerülne, de ... de ... szimpla, egyszerű dohányrudacska, semmi fantázia, semmi sikk benne ... Kiballagott a napsütésbe. Ráérősen ment, néhány perccel tizenegy után ért a Lottózó elé. Az új számok már ki voltak téve, kisebb csoport álldogált a kirakat előtt. Szórakozottan vette elő briftasniját, kihalászta ikerszelvényét, azután ... nem akarta elhinni ... könnyű szédülést érzett, a számok furcsamód ugrándoztak, csak semmi butaság — gondolta nehezen lélegezve — lássuk, ez egyezik, ez is, a harmadik, negyedik és az ötödik szám is. Mégegyszer, nem, szinte lehetetlen ... de mégis ... istenem, milliomos lettem." Félresodorták a kirakat elől. Hirtelen észbekapott, szelvényét még mindig a kezében szorongatta. Gyorsan visszadugta a briftasniba, s a táskát elsüllyesztette belső zsebébe. Biztonság okáért be is gombolta. Kábasága lassan oszladozott. Rágyújtott — most kevésbé szertartásosan —, mohó örömmel szívta le az első slukkot. Csak semmi butaság, fő a nyugalom, rendezni kell a gondolatokat. Legjobb ilyenkor az erős fekete, a másik hatását elernyesztette a váratlan szerencse. Tíz perc múlva ismét a cukrászdában ült, feketéjét kavargatta, bámulta az omladozó, lágy füstöt. A keze azonban remegett, agya képernyőjén gyönyörű villa jelent meg, autó, virágzó kert, sok rózsával, azután a Balatont látta, karcsú vitorlásban ült a gyerekekkel, a vikendházból a felesége integet: vigyázz rájuk, erős szelet jeleztek! Teljesen új életet kezdek — ábrándozott kávéját szürcsölgetve, lassan megnyugvó idegekkel. Ami a munkát illeti, nos, arról még beszélünk, egyelőre három hónapi fizetésnélküli szabadságot kérek. De nézzük csak, legkevesebb egymilliónyolcszázezret tisztán kézhez kapok, szóval... Zsebnaptárából kitépett egy lapot, elővette tollát. Nagyjából, skiccszerűen számokat írt egymás alá: ötszázezer a villa berendezéssel, száz az autó, kettőszázezer a testvéreké, azután ott az édesanyja, az anyósa, és Gyuszi, a legjobb barátja! Igen, neki okvetlenül fog adni pénzt, végre letörlesztheti azt a meg nem fizethető baráti segítséget, amit élete egyik kritikus periódusában kapott Gyuszitól. Na és Júlia? Az is segített rajta, tehát summa summárum, a barátoknak, az igazi barátoknak százezer! Természetesen ilyenkor számítanak emberbaráti érzéseire is, a Fóti Gyermekotthonnak szintén legyen százezer, de várjunk csak egy percre! Ha már valami szépet akar, csodálatosan kényelmes és modern otthont, a villára és berendezésekre kevés lesz az ötszázezer. Legalább még kétszázezret hozzá kell tenni, süllyesztett medence lesz a fürdőszobában, tapétát fog rakatni a dolgozószobába. A gyerekeknek külön helyiségük lesz, és itt van még a víkendház, nem, inkább legyen egy kisebbszerű villa, ki tudja mit hoz a jövő, a házasságát illetően. A legtöbb asszony, ha sok pénzt lát, elveszti a fejét, szóval az is legalább kétszázötvenezer forint. Nos, nézzük csak, az annyi ,mint, nem, még nem adja össze, a takarékban is kell hagyni minimum háromszázezret, s akkor az annyi, mint... érte a papírt, a sok gömbölyű nullát, a pénzt elosztotta. Ha százezret meghagy a házipénztár számára, akkor kereken kijön a várható összeg. Persze a takarékban elhelyezett pénz is hoz évente tizenötezret, ötszázalékos kamat mellett, de a rezsi, hát erről elfelejtkezett! Az autó, a vitorlás, a két villa karbantartása, oda vigyázzunk, redukálni kell egyes dolgokat. Lássuk csak először is, a barátoknak elég lesz ötvenezer, a fóti gyermekvárosnak mondjuk hatvan, a mamát odaveszik magukhoz, a sógoroknak megteszi öt-ötezer. Ah!... Újrakezdte a számolást. Noteszából* egymás után tépte ki a tiszta lapokat, izzadt tenyerében meg-megcsúszott a toll, s valami jeges rémület ülepedett szívére. Ha kétmillió kétszázezret kapna tisztán, minden rendben lenne, így viszont ... Összegyűrte a telefirkált lapokat, ködös szemekkel nézett maga elé. C.újára pillantott: szent ég, fél három! A feleségem szokás szerint biztosan zsörtölődik már, tologatja a tányért, apropó, a teljes evőkészletet is dobni kell, az új megemészt cirka ötezret. És ha már Fortuna rájuk nevetett, okvetlenül be kell iktatni egy világ körüli utat, ezért testvérek között is felszámol százezer forintot az IBUSZ. Magába roskadva, motyogva ballagott hazafelé. Nem érezte a nap melegét, a máskor szemének annyira kedves, régi barokk stílű, műemlékként kezelt ház előtt sem állt meg. Jó alakú, fekete hajú nő ment előtte, most észre sem vette, hirtelen, villanásszerűen csapódott agya képernyőjére egy kis szőlő, présházzal, valahol a várost körülvevő déli fekvésű dombokon. Azt nem lehet kihagyni, milyen jó lesz meghívni a kollégákat: tessék, igyatok, saját termésű, igaz, kissé savanykás, de a sült szalonnája nagyszerűen csúszik. Márpedig akkor, ismét csökkenteni muszáj néhány tételt, mondjuk ... Megáll, rágyújt. Üres a doboz, cigarettát kell vennie. Szerencsére nem hagyta el a trafikot, a törzshelyét, már itt is van, belép az ajtón. — Á, jó napot Lecskó úr! A szokásost? A trafikosnő friss, duzzadt dobozú operát helyez az asztalra, kedvesen mosolyog, ritka a napi tizenegy forint ötven filléres vendég. Lecskó keze automatikusan nyúl a cigaretta után, de a mozdulat megmerevedik, hát még ez is! Évi közel négyezer forint! Te jó isten! — Köszönöm asszonyom, mást kérek, nem a szokásost, már meguntam. Ha lenne szíves egy csomag, mondjuk ... Szimfóniát adni. Most ezzel próbálkozom... meg aztán... Zavartan kifordul az üzletből. Az utcán széles vállú, szőke hajú fiatalember közeledik, ingerült mozdulattal dobja el a félig szívott cigarettát. Micsoda pazarlás néz a szőke hajúra, és vacogó megvetést érez. HOLDI JÁNOS «