Diósgyőri Munkás, 1970. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1970-07-07 / 27. szám

FINISBEN ! 1­z elmúlt hét közepén beléptünk a III. ötéves terv­­ utolsó fél évébe. Még hat hónap, s azt kezdjük boncolgatni: sok munka, szép sikerek, de nem­egyszer idegtépő bosszúságok is ,,tarkították" az elmúlt esztendőket. A végeredményt majd hírül­ adják külön­böző közlemények, statisztikai jelentések. De hogy 1970. végén valóban egy olyan ötéves tervet zárjunk, amelyre azt lehet mondani, „férfimunka volt” — most a finisben is ki kell tenni magunkért. A finishez jó segítséget ad az ez év március elejei és a június végi országgyűlés. A márciusi országgyűlé­sen Fock elvtárs mindenekelőtt azt a tapasztalatot hangsúlyozta, hogy: — ha a végrehajtás eszközei vál­toztak is — tervszerűen valósítjuk meg gazdaságpoli­tikai céljainkat Az idei fejlődés adatait számítva ki­tűnik, hogy a III. ötéves terv legfontosabb előirányza­tát túlteljesítjük: a gazdaság növekedési ütemét össze­foglalóan jelző mutatószám' a nemzeti jövedelem a ter­vezettől magasabban növekszik. Az ipari termelés emelkedésének üteme megfelel a tervezettnek, s ez azt jelenti, hogy az ipar viszonylag mérsékeltebb növeke­dése több nemzeti jövedelmet produkált, mint koráb­ban. A hatékonyabb gazdálkodást jelzi az is, hogy mérséklődött a készlethalmozódás, és az, hogy az ipari termelést gazdaságpolitikai céljainkkal egyezően nö­veltük. A június végi­ országgyűlés pénzügyminiszteri­ expozéja pedig, noha tartózkodó hangú volt, vázolta a külkereskedelemmel kapcsolatos eredményeinket, a nemzetközi fizetési mérlegünkben végbement kedvező változásokat, s a vállalati jövedelmek biztató alakulá­sát. Tartózkodó volt a megfogalmazás, s az országgyű­lésre inkább az volt a jellemző, hogy a felszólaló kép­viselők nem kerülték meg a tapasztalható nehézsége­ket, nyíltan keresték a leküzdésük legjobb útját-mód­­ját. Főleg a beruházási feszültségek, s ezekkel össze­függésben az építési gondok kaptak erős hangsúlyt a vitában. A Központi Népi Ellenőrző Bizottság elnöke — akinek a széles körű vizsgálatok rendkívül tanulsá­gos anyaga áll rendelkezésre — példák felsorolásával figyelmeztet egyrészt egyes vállalatok megengedhetet­len, erkölcstelen manipulációira, másrészt javaslatot is tett az építkezések meggyorsítására. Óvta az ország népét az országgyűlés a derűlátástól, főleg azért is, mert jól tudjuk, hogy az elmúlt hetek­ben milyen nagy gondot és kárt okozott az árvíz. Amíg a károkat helyreállítjuk, az okozott hiányokat pótol­juk, mindannyiunk áldozatvállalására van szükség. Az áldozatvállalásban nincs is hiba. Gyáraink dolgozói di­cséretet érdemelnek a jelentős összegű felajánlásaikért. Ebben a finisben mi magunk is, — akik a helyi problémákat a legjobban ismerjük —, sok hasznos ta­nácsot tudunk adni. Feltétlen lehet, és kell előbbre lépnünk mind az LKM-ben, mind a DIGÉP-ben a munka termelékenységében, az önköltségcsökkentés­ben a munkafegyelemben, a műszaki fejlesztésben stb. S feladataink, erőfeszítéseink nagyságának aláhúzá­sába hadd szóljunk arról is, hogy a finist úgy kell vé­gigdolgoznunk ,hogy mit a következő ötéves terv rajt­jára is gondolunk. A IV. ötéves terv lényegében elké­szült, a kormány végső jóváhagyása szükséges hozzá. Ez azonban nem jelenti azt, hogy már nincs vele ten­nivalónk­. Most kezdődik majd az elképzelések össze­egyeztetése,az­ok elfogadása. N­ehéz és felelősségteljes hónapok állnak tehát előt­tünk. Érdemes azonban jól dolgozni, mert ha azt tesszük, az eddigi eredményeink alapján joggal mondhatjuk: olyan ötéves tervet zárunk, amelyért nem kell szégyenkeznünk. VH»*© A DIÓSGYŐRI NAGYÜZE­MEK DOLGOZÓINAK HEN­LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ARA §0 FILLÉR 1970. JÚLIUS 7. Fonyódligeti üdülőnkben és a gyermektáborban vidáman telnek a napok. Különösen mióta több­ napsütés zuhog a hatalmas­ víztükörre, az ott nyaralókra. Mosoly az arcokon, bőséges koszt, sok napfény, jó levegő. A gyermekek részére is örök élmény marad egy ilyen nya­ralás. (Cikkünk az 5. oldalon.) Bacz Bál Az IAM vezérigazgatója Japánban A japán vas- és acél­kohászati bizottság meg­hívására hattagú magyar vaskohászati delegáció utazott Japánba, az ottani kohászati üzemek tanul­mányozására. A delegációt dr. Kocsis József, kohó- és gépipari miniszterhelyettes vezeti. Tagjai között van Énekes Sándor elvtárs, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója is. Legyen hozzánk méltó a kongresszusi munkaverseny Kibővített műszaki konferencia az LtíM-ben Az 1970-es év második műszaki konferenciáját július 1-én, szerdán délelőtt tartot­ták meg a Lenin Kohászati Művekben. Az ifjúsági klub tanácstermében Pásti Lajos, a szakszervezeti bizottság termelési felelőse köszöntötte a gyáregységek, főosztályok, gazdasági, párt- és tömeg­szervezeti vezetőit. Az elnök­ségben foglalt helyet Horváth László, a pártbizottság poli­tikai munkatársa, Szaniszló Imre termelési főmérnök, Mándity József, a KISZ-bi­­zottság munkatársa, és Káli Lajos, munkaügyi-szociális igazgató, a műszaki konfe­rencia előadója. Káli Lajos beszámolója Beszédének bevezető ré­szében Káli elvtárs hangsú­lyozta, hogy ennek az évközi műszaki konferenciának nagy jelentősége van, mivel lehe­tőséget ad az 1970-es év ter­melési eredményeinek átte­kintésére, és vázolhatja a legfontosabb feladatainkat a második fél évre, az esztendő döntő időszakára. — A válla­latvezetőség erre az évre nem jelölt meg különleges felada­tokat — mondotta. Célkitű­zéseink között fő feladatnak jelöltük meg a belföldi fel­dolgozó­ipar és a külföldi megrendelők igényeinek kor­szerű, jó minőségű kohászati termékkel történő kielégíté­sét. Ennek érdekében folya­matosan fejlesztenünk kellett az első félévben is, gyártmá­nyaink technológiáját, kor­szerűsíteni termelőberende­zéseinket. Alapvető fontos­ságot tulajdonítottunk a ki­emelt kormányprogramok maradéktalan végrehajtásá­nak, és a velünk kooperáló vállalatok igényei kielégíté­sének. Mindezeket a célkitű­zéseket a gazdasági haté­konyság állandó fokozásával, belső mechanizmusunk kor­szerűsítésével, az üzemi de­mokrácia szélesítésével, és a szocialista versenymozgalom további fellendítésével kíván­tuk megalapozni. Ezután arról szólt az igaz­gató elvtárs, hogy az első fél év gazdasági eredményei azt mutatják, hogy a súlyponti feladatokat jól választottuk ki, eredményes volt a dolgo­zók tájékoztatása, és ennek helyes következményei már számokban mutatkoznak. A félévi terv teljesítése elfo­gadhatóan alakult, valamen­­­nyi nagyobb üzemünk telje­sítette termelési és kiszállí­tási tervét. Nyereségünk is meghaladja a tervezettet, május 31-ig bezárólag. Egyenlő felelősséggel... Hangsúlyozta Kali elvtárs az eredmények felsorolása közb­en, hogy ezek elérésében nem minden egység vette ki azonos súllyal a részét. Az eredmények fokozhatók, ta­pasztalatok mutatják, hogy még jelentős tartalékaink vannak kihasználatlanui. Ezekről részletesen is szólott, amikor beszámolójában rész­legenként vizsgálta meg a gyáregységek tevékenységét, és ismertette a különböző hiányosságokat, a hátralevő feladatokat. Elsőként a nagyolvasztó­­gyár részleg munkáját ele­mezte. Mint mondotta, az it­teni kollektíva az értékelt öt hónap alatt termelési tervé­től 4858 tonnával elmaradt. Ez a nagymértékű lemaradás júniusban tovább növekedett. Ennek objektív okai nagyon elenyészőek, a hibát a helyi munkaszervezésben kell ke­resni. Az ismertetett problé­mák rányomták bélyegüket gazdasági eredményeinkre, mivel a tervezett­ nyereség­hez képest öt hónap alatt kö­zel 7 millió forinttal hozott kevesebbet a nagyolvasztó. Jónak mondható az acél­műi gyáregység munkája. Öt hónap alatt 1194 tonna több­lettermelést értek el, és a ha­todik hónapban sem csökkent náluk a munkalendület. Jól használták fel a jubileumi munkaverseny adta lehető­ségeket. A martinacélműben, javultak a karbantartási munkák, így a kemencék ál­lagállapota biztosította az együttes üzemeltetést. Bírál­ható azonban minőségük ala­kulása. Az elektroacélmű I. munkája stabilnak mutatko­zik, továbbra is ezen az úton kell járniok. Az elektro II. munkája ellen már több ki­fogás merül fel. Az általuk gyártott acélféleségek minő­ségét tovább kell javítani. A 381@|t­eljesi Túlteljesítette termelési ter­vét a hengermű I. gyáregység — hallottuk a beszámolóban. Nyeresége meghaladta a ter­vezett szintet. A blokksor 12 napos nagyjavítás ellenére közel 6 ezer tonnával ter­melt többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A gerendasor termelésével mér nincs így megelégedve a gyár vezetősége, mivel a januári, februári szép eredmények után visszaesés tapasztalható. A durvahengerműben növe­kedett a selejt, ezért az itt dolgozó műszaki gárdának a selejt csökkentése érdekében az eddigieknél sokkal na­gyobb erőfeszítéseket kell tennii. A középhengermű ter­melési eredményei jók, de­ a selejt itt is növekedett. Legfiatalabb gyáregysé­günkről szólva elmondotta Káli elvtárs, hogy a henger­mű II. sok kezdeti problé­máva­ küszködik, ezért az­ első félévi tevékenységük nem volt zörrenőmentes. Lemaradásuk mintegy 2 ezer tonna. A féléves tapasztalat azt mutatja, hogy a henger­mű I. és II. között a jobb­­ Folytat­ és­ a- 2. oldalon.) A június győztesei A fé sszervezés eredményei a gépgyárban A gépgyár minden egyes gyáregységében teljesítették a dolgozók az elmúlt havi termelési tervüket. Kiemel­kedik közülük az E- , és a H-egység kollektívája. A H-gyáregység szerelő részlegei Szabó György üzemvezető és Szabó Imre főművezető irányításával munkájukat olyan jól szer­vezték meg, hogy az üzem minden részén minden bri­gád határidőre megoldotta a kitűzött feladatát. Az E-gyáregységben kü­lönösen a targoncát sze­relő brigádok munkája az említésre méltó. En­nél az egységnél az új gyártmányokból is telje­sítették a brigádok fel­adataikat. S mindezek az eredmények annak köszönhetők, hogy a negyedév és a hónap indu­lásánál fennlevő akadályo­kat, gondokat a jó szerve­zéssel,­­­ a kollektív munkára mozgósítással, minden erőt és leleményt bevetve leküzdöt­ték. "Végezetül meg kell még említeni a B-gyáregység dol­gozóit.­­A hónap elején in­dult be náluk a hűtőkomp­­resszorgyártás, s az­ új mun­ka sem gátolta meg őket abban, hogy e tervfeladatu­kat sikeresen teljesítsék. nak is eleget tett, sőt terme­lési vonatkozásban túltelje­sítette azokat. Nehéz hónap volt ez, a fél­év utolsója. A gyáregységen­ként jelentkező külön-külön problémák mellett ott volt vállalati szinten mindenütt a félévi terv teljesítésének gondja, hogy sikerül-e vagy sem. Elmaradt azonban a zá­rás előtti hajrá, ahogy ez már az utóbbi években szokássá válik a gép­gyárban. A fent emlí­tett kisebb-nagyobb aka­dályok nem abból adód­tak, hogy az előző hó­napokban tervlemaradás volt. A tervet rendszere­sen teljesítették. A harmadik negyedév­ekébe, ha gondokkal is, de bizalommal tekintenek, s az üzemek az 1970. első fél­évé­hez hasonló szép eredménye­ket ígérnek. 4#MZ4Hibaink kérésére:­­ Szebbek lesznek a munkaruhák A nők helyzetét tárgyaló kibővített pártbizottsági ülé­sen kérték a kohászat asszo­nyai, hogy a szépülő gyárhoz és női mivoltukhoz is jobban illő munkaköpenyeket, ope­raiakat és lábbeliket kapja­nak. Mint­ azt amikor megír­tuk, a tanácskozáson a gyár vezérigazgatója, dr. Énekes Sándor azonnal meg is bízta a nőbizottság vezetőjét, Fa­mge as«er fel az igényeket és azok ered­ményét juttassa el a beszer­zési osztályra az asszonyok kívánságának teljesítése vé­gett. Asszonyaink kérésére a jö­vő héten a szocialista brigá­dok vetélkedőjének szüneté­ben a Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat már­is divat­­bemutatót tart a legszebb

Next