Diósgyőri Munkás, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-04 / 1. szám

4 Évek óta nem volt ilyen szép a tél, a Bükk fennsíkjain már méteres a hó, a fák koronáit is vastagon borítja a tél,ajándéka Vadas Zsuzsa fotógrafikája Elszoktunk a hótól Mennyit panaszkodtunk az elmúlt években, hogy nincs hó, nincs igazi tél. Nem kerültek elő a szánkók, a sítalpak, országhatárokat kellett átlépnünk, ha egy kis havas, fehér foltot, igazi téli hangulatú tájat akartunk látni. Az idei karácsony is „fekete" volt, és már-már elkönyveltük, hogy idén is kimaradunk abból az örömből, szépségből és bizony bosszúságból is, amit egy kellemes hóesés jelent. Most aztán két nap alatt az elmúlt esztendők hóhiányát is bepótolta a természet. Eleinte örömmel szemléltük az ablakon keresztül, hogy szép, nagy pelyhekben hull a hó, majd, amikor már megvastagodott a fák ágain, a padok ülőkéjén a hóbunda, amikor már egyre több gépkocsi hátulja csúszott meg egy-egy kanyarban, kezdtünk aggódni. „Talán már elég lenne a hóból!” — gondoltuk. De a hóesés nem állt el és növekedett, növekedett. Végül annyi lett, hogy még az úttesteken sem tudták széttaposni a nehéz járművek, a járdákon pedig vékony indiáncsapás-szerű ösvényeket tapostunk ki, és a szemben jövő elől a majdnem térdig érő hóba kellett kerülni. Elszoktunk a hótól. Bukdácsoltunk, csúszkáltunk, bizonytalanná váltak a lépteink — mégis volt bennünk egy jó adag öröm. Még azon sem bosszankodtunk, hogy az előzetes híresztelés ellenére a köztisztasági vállalat sem készült fel kellőképpen a hóesésre, hiszen a belvárosban csak lépésben közlekedtek a buszok, villamosok, magas hóhegyek vették el a teret a járművektől. Só pedig alig hullott az utakra, különösen a város határán túl. Szokatlan volt a hóesés. De az összes bosszúságával együtt, örültünk a természet e rég várt ajándékának. — sz — 1 — Brigádbérlet December 10-én volt a negyedik premierje annak a bérletsorozatnak, amelyet a Kulturális Minisztérium és a SZOT támogatásával az LKM és a DIGÉP szakszervezeti bizottsága szervezett 50 százalékos kedvezménnyel a szocialista barádok részére. Az előadás este 7 órakor kezdődött, s Maeterlinck: Monna Vanna című drámája került színre. * A század elején sok sikert megért darab került most a miskolci színpadra. Úgy tűnik, a szezon legizgalmasabb bemutatójának szurkolhatunk. Olyan darabot látunk, amelyről a mai napig (1902- ben íródott!) sem egyértelmű a kritika. Ma is vitatkoznak rajta, akik elemzésére vállalkoznak. Miről is van szó tulajdonképpen? A szerelemről, a féltésről és a barbárságról. E köré csoportosulnak, tornyosulnak a bajok. A mű alapproblémája, hogy a címszereplő Monna Vannán van-e a köpeny alatt valami? A kérdésre mindvégig nem kapunk választ... De tulajdonképpen csak erről van-e szó? Természetesen nem! Másról, többről! A XV. századba helyezett cselekmény azzal kezdődik, hogy a barbár csapatok kiéheztetik Pisa lakóit, majd lerombolják a várost. A menekülésnek embertelenül nagy ára van: a városparancsnoknak el kell küldenie feleségét a barbár vezérhez ... Az asszony, Monna Vanna vállalja a megalázó szerepet. De ez még korántsem a dráma vége, hanem újabb bonyodalmak forrása... Amelyekben a főszerep r. zsaroló vezéré ... * A darabot Beke Sándor, a kassai magyar társulat volt művészeti vezetője hozta színpadra. Monna Vanna szerepét Gyöngyössy Katalin kapta. A főbb szerepekben Maszlag Istvánt, Fehér Tibort, Blaskó Pétert láthatjuk. Szerepet kapott az előadásban Csapó János, Matus György, Hunyadkürti István. M. Szilágyi Lajos és Hídvégi Elek. —v. DIÓSGYŐRI MUNKÁS 1911. január 1. Arai a jegyzetfüzetben maradt... A CANIS FAMILIÁRIS Szégyenkező pírral arcomon nézhetek szembe munkatársaimmal: az én jegyzetfüzetemben nem maradt semmi. Hogy miért? Sokrétű, rendkívül bonyolult probléma ez. Mindenekelőtt azért, mert nincs is jegyzetfüzetem. Nekem nem is mondta soha senki, egyetlen szóval sem, hogy ez a munkámhoz tartozik! Na, és ha mondta is, ki, mikor, hogyan rögzítette ezt írásba? Mert kérem szépen, régi bölcs gondolat az, hogy a kutya ugat, az írás megmarad. Azaz... a pénz beszél, a kutya... Apropó pénz! Szeretném én látni azt az embert az újságírókon kívül), aki ennyi pénzért írni hajlandó, sőt jegyzetfüzetet is használ. Ami pedig a kutyát illeti... az tulajdonképpen nem is ide tartozik, csak arra kell nagyon vigyázni, nehogy pénz nélkül találkozzék vele az ember. A minap hallottam épp egy „édes” sztori. Akkor jöttem rá, hogy milyen lényeges eleme a kutya az életünknek. Mondhatnám, történelmi kategória! Alig több mint 30 esztendeje még szomorú, lehajtott fejjel mondtuk: „kutyavilág”. A számtalan kutyaviszonylat áttekintését itt mellőzve azért megállapítható, hogy a canis familiáris nyelvünk, életünk uralkodó jegye lett. Mert ugyebár az én jegyzetfüzetem problémája is kutyául bosszantó dolog. Nemcsak azért, mert a kollégáimnak van, s bizonyára nekem is kutya kötelességem lenne, hogy beszerezzem, de minek, amikor a kutya se törődött eddig ezzel. Én sem, kell a kutyának! Tulajdonképpen csak most vagyok kutyaszorítóban, mert ennél kutyább munkát még soha nem kellett végeznem: olyanról írni, ami után egész évben kutya volt az ember, de a lapzárta miatti kutyafuttában leadott cikkekből kimaradt. Másnak annyi ilyen sztorija van, mint a tarka kutya, nekem pedig még jegyzetfüzetem sincs! Hoppá a sztori!... Szóval éppen a minap mondta valaki, s én jól megjegyeztem, hogy „a kutyaugatás nem hallatszik az égig, csak ha sok kutya ugat egyszerre”. Tanulságos! No de nem is erről akartam én itt szólni. Még valaki azt hiszi, rendezetlenek a gondolataim, ebből fakadóan zilált a lelkivilágom, következésképpen kuszált a magánéletem, tragikusak az anyagi viszonyaim. Szó sincs róla. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem ezért nincs jegyzetfüzetem. Hanem ... hm ... na mindegy. Most megint nem jut az eszembe, de ha rájövök, veszek egy noteszt és felírom. Ez már eldöntött kérdés! Kerül amibe kerül... ’77-ben új életet kezdek. Mindenkinek ezt ajánlom, csak vigyázat; azért nem kell teljesen abbahagyni a régit. —bor— A DONGAKÉSZITO A kiszemelt riportalanyt üldözöm már időtlen idők óta. Nem ér rá. Én sem. De ezt összeegyeztetjük. Végre szembe kerülünk. A riportalany arca merő megvetés. — Nem szeretem az újságírókat — mondja. — Miért? — kérdem pusztán megszokásból. — Mert elírták! — szól sötéten. — Kit? — kérdem erősen eltitkolt kíváncsisággal. — A feleségemet — szólott a hátam mögött szemlélve a falat. — Ez hogyan lehet? — töprengek lázasan. Meséli. Réges-régen történt. A felesége csavaralkatrészeket készít. A riporter félreérthetett valamit (?), így a cikkbe az került: az asszony dongakészítő. Megértem felháborodását. De a riport azért elkészült. Dongák és hordók nélkül. —tény— A VÁLOGATÓS Zubbonyok, köpenyek, kesztyűk, szemüvegek, friss bőrszagú cipők egymás hegyén-hátán körülöttünk. A raktárban beszélgetünk a fiatalasszonnyal. Kopogtatás, férfi lép be. Cipőt szeretne vétezni. Az asszony felemel egyet a sokkell. Jó lesz? A férfi a fejét rázza. Akkor egy másikat. Ez sem. Újabbat. Áh! Végül a férfi maga áll neki a cipőhalomnak, vizslató szemmel válogat. — Ez igen! — emel a magadba egy párat. Semmi karcolás rajta, s nézegeti, tapogatja gyöngéden. Aztán ajtó csikordul, kuncsaft és lábbeli eltűnnek. Az asszonyka olyan szemmel néz utána, hogy tekintetétől a szög megriszkelne a falban. Majd felém hajol. — Tudja, miért kotorászott ez ennyi ideig? Mért volt ilyan finnyás? Mert nem mindegy, hogy mit visz a bizományiba. Nézem a friss bőrszagú cipőcsomót. És nem értek valamit... —**ny Munkásművelődés - szocialista kultúra művelődés — ezen belül a A munkásművelődés ügyét a Magyar Szocialista Munkáspárt 1974-es határozata a közművelődés fejlesztéséről és a XI. pártkongresszuson elfogadott határozat is kiemelte. Mint ismeretes, az elmúlt évtizedekben a munkásosztály tagjainak száma több mint a kétszeresére nőtt, tehát egészen más feltételek között élt csoportok, rétegek kerültek a soraiba. A munka- és az életfeltételek önmagukban nem teszik öntudatos munkássá ezeket az embereket. A napokban jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondozásában a Munkásművelődés — szocialista kultúra című kötet, amely előszavának tanulsága szerint olyan válogatást nyújt az olvasónak a már közzétett, megjelent publikációból, amely érzékelteti a hazai munkásmunkások műveltségi színvonalának helyzetét és fejlődési tendenciáit, illetve azt a politikai, művelődéspolitikai feladatot, amelynek centrumában a munkásművelődés hatékonyságának jelentős növelése áll. Az összegyűjtött cikkek és tanulmányok 1970 és 1975 között jelentek meg, többek között a Valóságban, a Látóhatárban, a Kultúra és Közösségben, a Kritikában és az országos napilapokban, tehát mintegy közrefogják a Központi Bizottság közművelődési határozatát. A különféle műfajú írások hosszabb időre szóló művelődéspolitikai tanulságokkal szolgálnak. Színesebbé, árnyaltabbá teszi a könyvet az is, hogy megszólalnak a kötet lapjain a legérdekeltebbek a témában, a munkások és a munkahelyi vezetők is. Olyan neves szerzők írásai szerepelnek a gyűjteményben, mint például Aczél György, Köpeczi Béla, Vitányi István, Gyurkó László, Huszár Tibor és Major Tamás. Ízelítőül néhány fejezetcím: Munkáskultúra — nemzeti kultúra. Munkásművelődés Komlón, Salgótarján —munkásváros — és a kultúra? Munkásművelődés — szocialista kultúra. Sokszemközt a felnőttoktatásról. A közművelődési vitában a feladatokat a következőkben látja Köpeczi Béla: „A közművelődés helyét a szocialista társadalomban az alapkérdések szempontjából kell vizsgálni. Jelentőségét a szocialista kultúra, tehát tudás, tudat és életforma alakításában kell látnunk. A kultúra nem reszortok ügye, tartalmi és intézményi vonatkozásban egyaránt a maga egészében kell szemlélnünk,” Tőlünk indult Amikor Gergely Mihály íróval kezdtem a beszélgetést, első kérdése az volt, hogy mi újság a gyárban, az LKM-ben? Minden érdekli, ami új, ami egy év alatt megváltozott. Ismerős neveket mondott, róluk is kérdezett. Az egykori „szakikról”, a barátokról, s azokról, akik már nyugdíjba mentek, s édesapja egykori munkatársai voltak. Az ongai író—olvasó találkozó után első útja ide vezetett. Ide, a gyártelepi házak kis utcáiba, az ismerős, egykor nap mint nap végigjárt környezetbe. Beszélgetésünk során sok mindenről szó esett. Műveiről, elveiről, önmagáról. — Milyen hatással lenne önre, ha valaki azt mondaná valamelyik művéről, hogy nem tartja művészi értékűnek? — Idegállapottól függ. Ha tárgyalóképes vagyok, hálás lennék, mert ez azt jelenti, hogy az illető olvasott már tőlem. Nem egy dolgot, hanem többet is, mert van viszonyítási alapja, de nem olvasott eleget, mert nem ismer eléggé. Nem bántana meg, mert én ennél többet tudok az irodalomról. Valami négyszázad magammal vagyok írogató ember, tudom azt is, hogy kevesen fogunk ebből a társaságból ift—100 év múlva is beszélni a halhatatlanság folytán. — Elbeszélései, illetve regényei általában drámai hangvételűek és az élet árnyoldalát mutatják be. Van ennek valami mélyebb oka is, vagy csak társadalmi okok? — A társadalmi okok is lehetnek mélyebbek és szubjektívek is. Aggódva észleltem magam is, hogy valahogy dermesztően csak erre jár az agyam. Nem tudok nevettetni! Sok mindent volt módom megélni. Az egynemzedéknyi távolság ma több nemzedéknyit jelent, ami engem is érint. Nem tudok kibújni a bőrömből. Felháborít, ha valakit megaláznak, meggyötörnek. — Én magam nagyon szeretem az életet. Talán ezért foglalkoztatott és foglalkoztat ma is az öngyilkossági esetek problémája. Sokan vannak, akiken segíteni kellene. Nemcsak ebben az országban, hanem a világban is. Ezekért kell még nagyon sokat tenni. Én ezt, ilyen beállítottságot kaptam a környezetemtől, a diósgyőri vasasoktól. Nyilvánvaló, hogy ezzel foglalkozom. — Kit tart eszményképének, illetve példaképének és miért? — Dürrenmattot, mert hasonló cipőben járt, mint én. És én csak a felét szeretném annak elérni, amit ő elért. —Mit üzen a diósgyőri vasasoknak? — Előre, fiúk, mindig csak előre, régi jó vasasszokás és hagyomány szerint, a hagyományok ápolásával 1 v. i. Munkaterv és költségvetés Az elmúlt héten tartotta első ülését a nemrégiben megválasztott Diósgyőri Vasas Művelődési Központ társadalmi vezetősége. Az első ülés annál is inkább jelentős, mert olyan fontos kérdések kerültek megtárgyalásra, mint az 1977-es munkaterv és költségvetés. Bérczi Béla elnökletével azokat a legfontosabb feladatokat vitatták meg, amelyeket a HI. kerület legnagyobb művelődési intézményének kell megvalósítania. Az év első hónapjában sor kerül majd az LKM szocialista brigádjainak műveltségi és szakmai vetélkedőjére, melynek döntőjét márciusban rendezik meg. Az egész éves kulturális program a vasasszakszervezet 100 éves évfordulójának jegyében zajlik majd le, természetesen így sok rendezvény kötődik majd ehhez az évfordulóhoz. A nyári programból most csak egyet emelünk ki: a III. országos vasas dalosünnep hangversenyeit, de sok érdekes és újszerű formát valósítanak majd meg a közművelődési célok elérése érdekében. A munkaterv részletesen rögzíti minden hagyományos és újonnan beépülő művészeti csoport munkáját, de kiterjed az általános nevelési célokra is. A költségvetési tervezettel együtt a vállalati szakszervezeti bizottság soron következő ülésén tárgyalja a társadalmi vezetőség által benyújtott munkatervet. Kézimunkaklub Újszerű tanfolyamot indít januártól a gépgyári nőbizottság. herczeg Beáta szakíró és iparművész segítségével nyílik meg a kézimunkaklub. Jelenleg öt rendezvényt terveznek. A klub foglalkozásait először a gyermekgondozási szabadságon levő asszonyoknak tervezték, de végül is úgy döntöttek, ez nagyobb érdeklődésre is számot tarthat, s így minden gépgyári dolgozó nőt szívesen látnak csütörtökönként a pártbizottsági tanácsteremben a klubfoglalkozásokon.