Diósgyőri Munkás, 1980. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-02 / 1. szám

n DIÓSGYŐRI MONSAS Az új év kezdetén Megfelelni az újszerű követelményeknek! A Diósgyőri Gépgyár sze­mélyzeti osztályának vezető­je, Kulik István még nagyon ,,frissnek” számít beosztásá­ban, hiszen csak ez év októ­ber 15-től látja el ezt a tisz­tet. Mint mondta, az azóta eltelt időt leginkább arra használta fel, hogy a konkrét személyzeti munkában tájé­kozódjék. — Az új évtől elsősorban azt remélem, hogy vállala­tunk gazdálkodásában nem ismétlődnek meg az 1979. évi nehézségek, s eleget tudunk tenni az újszerű követelmé­nyeknek. Az eddig bevezetett, s a tervezett intézkedések kell, hogy meghozzák ered­ményüket. Osztályunknak feladata, hogy terveink való­ra váltásához biztosítsuk a megfelelő képzettségű, felké­szültségű szakemberállo­mányt. Arról is mi gondoskodunk, hogy a követelményrendszer­nek megfelelő új szakembe­rek jöjjenek a vállalathoz. Jelenleg más gondot okoz — főleg az alsóbb szintű veze­tők (művezetők) továbbkép­zése, valamint a közép- és felső szintű vezetők idegen nyelvi képzése. Ezt a kérdést a munkakörhöz előírt szak­tanfolyami képzések hivatot­tak megoldani. Új feladataink új vezetési stílust igényelnek, javítani, korszerűsíteni kell a módsze­reket. Minden területen elő­térbe kerülnek a hatékony­sági tényezők. Saját terüle­tünkön, a személyzeti osztá­lyon, igyekszünk emelni a tartalmi munka színvonalát. A vezetők minősítésénél a jövőben nagyobb szerepet kap majd a produktív ter­melési feladatok ellátása, mint kritérium. Nagyobb perspektívát nyúj­tunk a következő időkben a tehetséges fiataloknak és nő­dolgozóknak. A személyzeti apparátus tagjainak is köte­lessége lépést tartani az új követelményekkel, ösztönöz­nünk kell a­ szellemi kapaci­tás jobb kihasználására, az újonnan kinevezett vezetők­kel segítő szándékú együtt­működést kívánunk megva­lósítani. Személy szerint azt szeret­ném, ha az 1980-as évben a napi munka mellett több idő maradna a családra, ugyanis már kétszeres nagyapa vá­gyott, feleségemmel együtt több időt tudnánk fordítani saját, művelődésünkre. Jó lenne, ha sikerülne ismét be­kapcsolódnom a vasas képző­­művészeti kör munkájába. x melynek mint amatőr festő, korábban tagja voltam.­zös asztalra, az meg is ta­lálja a számítását. Ahogyan Kádár elvtárs mondta, a csepeli pártaktíva-értekezle­­ten: „Aki dolgozik, az bol­dogul is!” Dolgozóink ter­mészetesnek vették, hogy a világgazdaságban lezajló fo­lyamatok hatása nálunk is érződik, és ennek­ tudható be, hogy az életszínvonal nem növekedhet a kívánt mértékben. Reméljük, hogy népünk életszínvonalában az 1980-as esztendő sem okoz törést, a jelenlegi szintet mindenképpen tartjuk. Ha a terveket vállalati és orszá­gos szinten teljesítjük, ak­kor probléma nem lehet. — Jó egészségben „úsztam meg” az évet, s ez a legfon­tosabb, bár anyagiakban több is lehetne, de ez hoz­zátartozik az élethez. Ettől az évtől rosszabb soha ne le­­gy­en, ha ezt tudjuk tartani, nem panaszkodhatunk. Min­den veszedelmet átvésze­lünk, csak békesség legyen a földön. A ránk szabott gaz­dasági feladatokat igyek­szünk teljesíteni az új esz­tendőben is. Örülünk, hogy a XII. pártkongresszus irány­elvei is előirányozták az öt­napos munkahét bevezetését. Közérzetünk jó, mégha van­nak is kisebb súrlódások, de­­hát ebéd sincs kanálcsörgés nélkül. Piroska az éjszakás műszak ellen! — Hajtós volt ez az év nagyon — mondja Szabó Károlyné, a csavargyár hi­degüzemi menethengerésze, brigádvezetője, szakszervezeti bi­z­almija és egyetlen női párttagja. — Hajtás volt, nem volt szabad megállnunk a 100% alatt, aki nem dolgo­zott, annak is nekünk kel­lett behozni a munkáját. — Tíz éve dolgozom eb­ben a nálunk már nőinek számító szakmában. Nem tartom nehéznek, csak a be­járásom miatt — Barcikán lakik a családom —, fárasz­tó. De már ezt is megszok­tuk a férjemmel, aki szintén itt hegesztő géplakatos. Mit mondhatnék az évről? Ne­kem eredményes volt, mert az utóbbi hónapokban há­romszor is kaptunk célpré­miumot, több mint 1200 fo­rintot, ami nagyon jól jött az ünnepek előtt. Év közben kaptam egy 500 forintos vá­sárlási utalványt is, mivel nagyon szép szervezettségi fokot értem el a Vasas Újság terjesztésében. Igazság szerint többet tu­dok a jövő évről mondani, mert tele lesz eseménnyel. Először is január 5-én eskü­szik az egyetlen fiam — van egy l­i éves lányom is, koz­­metikustanuló —, ami öröm is bánat is ... Aztán említettem a szak­mámat. Nálunk minden me­­nethengerész nő, s ez eddig betanított munkának számí­tott. Nem állítom, műszak­pótlékkal együtt így is szé­pen kerestünk, nekem kijött 3 és fél ezerre is egy hónap­ban. Most februárban vi­szont kötelező lesz elvégezni mindnyájunknak egy körül­belül nyolchónapos tanfolya­mot ami szakmásítja a fog­lalkozásunkat. Megéri a ta­nulás, mert kategóriamódo­sítással, s ennek következté­ben órabéremeléssel jár majd. Sokat riogatnak minket sokfelől, hogy milyen nehéz lesz az újabb áremelések miatt az 1980-as esztendő. Én, megmondom őszintén, nem félek. Úgy érzem, eb­ben az évben még többet kell dolgozni, de többet is kapunk érte, így valahogy maradunk a szinten. Egy dolgot viszont na­gyon szeretnék elérni ebben az évben. Szeretném kihar­colni azt — ha már tíz éve annyi funkciót betöltök —, hogy a nőknek b­e kelljen bejárniuk éjszakás műszak­ra. Mi ugyanis, mint hideg­üzemiek, minden harmadik héten bent vagyunk egész éjjel. A férfiakra ez nem ér­vényes, mert ők melegüze­miek, ami veszélyeztetett munkakör, ezért éjszakára soha nem kell bejönniük. De higgye el akárki, ha egy as­­­szony vasárnap reggel holt­­fáradtan hazamegy, annak a férfiak is megisszák a le­vét... Nincs időben ebéd, rossz a hangulat, nyomot­t a kedély. Ezt kellene meg­szüntetni ... Korbely György, a Lenin Kohászati Művek csavar- és hozottáru gyáregység hán­­toló-csiszoló üzeme pártalap­­szervezetének a titkára. ..Ci­vilben” a CH—II készáru­­szállítási csoport vezetője. Az­­ 1979-es esztendő legjelentő­sebb eseményének azt tartja, hogy megjelentek a XII. oá­l­ kongresszus irányelvei. Ez az év a XII. pártkongresszusra való felkészülés jegyében telt el. A párttagság bizakodással tekint a kongresszus elé, és az irányelveket minden mun­kahelyen alaposan megvitat­ták és megtárgyalták. A be­ országos vita­ számoló taggyűlések jól si­kerültek az alapszervezetek­ben, kritikusan és önkritiku­san mondtak véleményt­­ az eredményekről, de a gondok­ról, problémákról is. Az irányelvek feletti országos vita is bizonyítja társadalmi rendszerünk demokratizmu­sát. Az egész ország nyilvá­nossága előtt lefolytatott esz­mecsere is ékes bizonyítéka annak, hogy a Magyar Szo­cialista Munkáspárt politiká­jának alakításában és for­málásában nemcsak a párt­tagok, hanem egész népünk alkotó módon vesz részt. Az irányelvek elsősorban a ten­nivalókra irányítják a fi­gyelmet, a jelenlegi helyzet elemzésével az elvégzendő munka minőségével és an­nak feltételeivel foglalkozik. — Az új esztendőtől azt várom, hogy terveinket ma­radéktalanul teljesítsük, hogy mennél több készáru hagyja el üzemünket és minél jobb minőségben. Csökkenjen a selejtünk és az 1930-as esz­tendő a minőség éve legyen. Szeretném, ha a szakosítót sikeresen befejezném, az utolsó vizsgáim előtt állok. Most filozófiát tanulok, egyébként a fő szakom a magyar munkásmozgalom története. Egyenletes terhelést! Kilenc éve párttitkár a DIGÉP B-nagyalakos párt­­alapszervezetében Berzi Jó­zsef. Az elmúlt évben an­nak örült elsősorban, hogy a kitűzött feladatokat sikerült megvalósítani. A nagyalakos kollektívája teljesítette az éves tervet, de hát ez már náluk így szokás. — Fájt és nagyon megrá­zott viszont — emlékezik,, vissza az eltelt évre Berzi József —, hogy 1979 január­jában három párttagot tö­rölni kellett, pedig ez egyál­talán nem volt betervezve. Nemcsak a párt tagjának kell lenni, hanem fizetni a tagdíjat és rendszeresen dol­gozni is benne. Ezt párttag­ságunk többi tagja, szeren­csére jól tudja. — Nehézséget jelentett a folyamatos munkaellátás hiá­nya, főképp az esztergaré­szen. Az új esztendőtől töb­bek között azt v­árom, hogy egyenletes legyen a terhelés, és ne akadályozza semmi, a munkánkat. Szerszámos mű­vezetőként remélem, hogy megszűnnek a speciális szer­számok és készülékek ellá­tása terén jelentkező gond­jaink. Ez persze csak akkor érhető el, ha szerszámüze­münk kapacitása növekedne. — Párttagjaink megértet­ték, hogy ebben a gyárban dolgozni kell, mert tudják, hogy aki többet tesz le a kö­ 1980. január S. Elismertetni létjogosultságunkat! Simon Sándor régi gép­gyári KISZ-esnek számít, a vállalati KISZ-bizottság tag­ja, az ifjúsági bizottság tit­kára. Beszélgetésünk elején az óévre emlékezett. — Tavaly nem sikerült minden elképzelésünket va­lóra váltani, az 1979-es esz­tendőt jó közepes évként ér­tékelhetjük a mi szempon­tunkból. Ifjúsági bizottsá­gunk meggyőződhetett fel­adatai végrehajtása során, hogy a gazdasági vezetők mennyire tartják fontosnak a fiatalokkal való foglalko­zást. A kép meglehetősen ve­gyes. Egyes területeken jók a tapasztalataink, sokat fej­lődtek kapcsolataink is. Olyan terület is van, ahol jóformán alig sikerült elis­mertetni létjogosultságunkat. Terveztünk az ifjúsági bi­zottság tagjainak, az ifjúsá­gi felelősöknek egy egyna­pos továbbképzést, mely ta­valy anyagi lehetőségek hí­ján meghiúsult. — Gondolom, a hiányossá­gokból egyértelműen követ­keznek a tennivalók ... . — Igen. Munkánkat a kö­vetkező évben gyorsított ütemben kell továbbfejlesz­tenünk. A 80-as év a vá­lasztások éve. ifjúsági par­lamentre készülünk, még több munka vár a fiatalok­ra. Az eddigi hiányosságok megszüntetésén, s önmagunk elismertetésén túl, szeret­nénk azt elérni, hogy bele­szólási hatáskörünk élővé, valósággá váljon. Fontos ez azért is, mert gyárunkban jelenleg kevés a pályakezdő szakmunkás, sok múlik azon, hogyan sikerül őket beil­­­leszteni a gyár összkollektí­­vájába. — A magánéletre vonat­­­kozó terveid? — A második gyermek jöttét várjuk, s szeretnénk, ha végre lakáskérdésünk megoldódna. A marxista—le­ninista esti egyetem utolsó évét 1980-ban fejezem be, szándékomban áll továbbta­­­nulni. Szakvizsga előtt az üzemorvosnő Dr. Tóth Olga kohászati üzemorvosnő jelenéről már akkor szereztem némi ta­pasztalatot, miután fél óráig vártam rá a rendelőjében. Teljes megértéssel, hiszen az asszisztensnője tájékoztatott, hogy az orvosnő táppénzes felülvizsgálaton vesz részt. De egyébként sem csodál­koztam, mert tapasztalatom szerint, az orvosoknak néha a szárnyak is kevésnek bi­zonyulnának a gyors és min­denhová történő közlekedés­hez, annyi helyen várják őket egyszerre. — öt éve végeztem az egyetemen, s azóta ,— egy év megszakítással — itt dol­gozom a kohászatban. Ez az egy év is a munkámhoz tarr­tozik, tudniillik a Vasgyári Kórházban vettem részt 1973- ban szakmai gyakorlaton, ami az ez évi üzemorvosi szakvizsgámhoz lesz elen­gedhetetlenül szükséges. Egyébként nem itt kezd­tem ténykedésemet a III-as hivatalház 4-es rendelőjében, hanem a nagyolvasztóban. Mondhatom, iskolapad után, az egyenesen az élet mai szempontból a mélyvíz sűrűjének számított ott, szak­mai szempontból a mélyvíz­­ volt. Akkor ugyan még nem táppénzeltem, így kevesebb volt a betegem, de aki oda bekopogott, az valóban be­teg volt. A nagyolvasztóban, gondolom nem szükséges ezt részleteznem, rendkívüli igénybe van véve az emberi szervezet... Az elején na­gyon keserves volt, nehéz volt. Az SZTK-ban nem is­mertem jóformán senkit, a kollégákat is alig-alig, már­pedig kezdetben gyakran szükségem lett volna tanács­ra, hiszen egy ember fölött egyedül dönteni nagyon ne­héz. Telefonálhattam h*át. iá­» nácsért, de azt sem lehet so­káig csinálni ... Megtanul­­tam egyedül és gyorsan mér­legelni, dönteni. Nagy hasz­nomra vált! Hogy­­ miért lettem üzem­orvos? Itt nőttem fel a III. kerületben, itt a gyárban dolgozott apám, amit hel­­­lyel-közzel már én is ismer­tem, mire idejöttem. Vala­hogy idekötődöm, bár a kez­deti lakásígéretből semmi nem lett, a problémámat a véletlen oldotta meg... Egyébként az a hiedelem nem igaz, hogy rosszul fi­zetettek vagyunk, sőt, a kez­dő anyagilag, üzemi orvos­ként jobban jár. Én hosszú távon képzelem el, hogy­­ itt maradjak, bár van még egy dédelgetett álmom, egy maj­dani belgyógyász szakvizsga. De ez valóban a távlatok távlata még ... A jelenről csak azt tu­dom mondani, hogy rendkí­vül örülünk a táppénzre vé­teli jog visszaállításának, mert az több szempontból egy üzemorvos önbizalmát is visszaadja.­­ Legfőképpen a­zért, mert többet tud a be­tegéért tenni, s így nemcsak szénanáthával fordulnak hozzánk ... A jövőről; jó egészséget kívánok mindenkinek és a családomnak is, amelynek főszereplője az ötéves kislá­nyom, és szeretném, ha stt kerülne a szakvizsgám, azzai segíti majd a munkámat. , f­ordulópont az életben — 1980 fordulópont lesz úgy a gyár, mint a saját éle­temben — fogalmazott az acélműben Galambos Béla acélgyártó főolvasztár, aki 28 éves, főiskolai végzettséggel vállalta a közvetlen termelés­­irányítást, a műszakos üzem­mérnöki teendőkkel együtt járó munkát. December 25-én ismét el­érték az acélműben az egy­­milliomodik tonnát. Ebben a munkában részt vett Galam­bos Béla is, aki a nyolc év alatt végzett jó munkájával kiérdemelte, hogy belekerül­jön abba a társaságba, akik átmennek majd a jövő év végén beinduló új acélműbe. Addig még sok feladat vár rá. Ha sikerül, eljut vagy Kassára, vagy Novolspeekbe, ahol kitapasztalhatja ennek az új technológiának minden fortélyát, hogy teljes felké­szültséggel vehessék át az új mű üzemeltetését. Mint mondotta, már járt egyszer Kassán, és ott lát­hatta, hogy a konverter­ mel­lett jóval nyugodtabb a mun­ka, kevesebb feszültség adó­dik az acélgyártás közben, és ő ezt szeretné itthon is ta­pasztalni. Persze fel van rá készülve, hogy — mint min­den új üzemnél — itt is lesz­nek kezdeti izgalmak, de vallja, hogy a jó hozzáállás és az alapos felkészültség sok mindenen átsegítheti­­ majd a kollektívát. A jövő évben sorra kerülő XII. kongresszustól azt vár­ja, hogy tovább erősödik a belpolitikai biztonság, nyuga­­lom, túlteszi magát az or­szág dolgozó kollektívája a körülmények nehézségein, és olyan programot ad a kong­resszus, ami mindenki egyet­értésével fog találkozni. Két gyermeke van, egy kis­lány és egy kisfiú, akiket sze­retne továbbra is nyugalom­ban, biztonságban emberség­re nevelni. Szerény kivánságokkal... Hogyha valaki a Diósgyő­ri Gépgyár hivatalházán ke­resztül akar bejutni a gyár­ba, a délelőttös műszakban többnyire egy szemüveges, mosolygós, kékköpenyes as­­­szonnyal találkozik a ka­punál, a szolgálatos rendés­­­szel. Valahogy úgy vagyunk a rendészeti osztály dolgo­zóival, hogy bármilyen gyak­ran is találkozunk velük, azért többnyire személytele­nek maradnak a jövő-menő számára. Lőcsei József­né ta­lán kivétel ez alól. Nem csu­pán azért, mert a hivatal­­házi porta kisebb forgalmat bonyolít le mint a többi ka­pu, s így egy idő után mind ismerősebbé vállnak az ar­cok, de a kötelezőn túli elő­zékenység miatt is, amivel nem mindenütt lehet talál­kozni. — Közel négy éve dolgo­zom a DIGÉP-ben, előtte a tejgyárban voltam, hasonló beosztásban. Amikor jelen­legi helyemre kerültem, sok nehézségem volt, melyek időközben megoldódtak fő­nökeim jóvoltából. Tavaly sikerült elérnem,­­ hogy ál­landóan délelőttre járjak szolgálatba. Ez azt jelenti számomra, hogy többet le­hetek együtt a családdal, mi­vel ők is délelőtt dolgoznak. Az óév másik örömét jelen­tette, hogy született egy fiú unokánk. Szerény kívánságokkal, re­ményekkel nézek az­­ év elé. Azt szeretném, ha a na­gyobbik fiam, akit január­ban visznek katonának, va­lahová a közelbe kerü­lne... és, hogy egészség legyen a családban. Nagy terveim nincsenek. Jól érzem magam a munkahelyemen. Az új év hétköznapjai is csakúgy zaj­lanak majd mint ezelőtt, munka után az otthoni má­sodik műszak, s ha nem va­gyok nagyon fáradt, előve­szem a hímzést is, ami ked­ves időtöltésem.

Next