Diósgyőri Munkás, 1980. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-01 / 27. szám
1980. július 1. TÖSGYŐRI MÜN RÁS3 Egy vasárnapi kirándulást megért Képek a vasasjuniálisról Nem tudta elmosni az eső — Ilyen már nincs! Hetek óta alig tudunk kimozdulni a családdal esernyő nélkül. — A már-már szidalomnak is beillő, megállapítást a Csanyik-völgybe vezető úton hallottam néhány lihegés között, s bizony délelőtt kilenc óra körül az időjárás nem sok jóval kecsegtetett. Még a legbátrabbak is esernyővel fölszerelkezve „vágtak neki” a VII. vasasjuniálisnak. A fölfelé vezető kaptatón közben még jó néhány véleményt hallottam. „ Le ... ha esik is, beülünk valahová, van hozzá lóvé...” Más: Itt mindig megfordul néhány jó nő, kiki ellop egyet... Nem tudom, vajon kinek hogy jött be a „terv”, de tény, hogy juniálisan rég voltak ilyen kevesen. Az időjárás menet közben is módosított jó néhány rendezvényt, de akik kijöttek, úgy gondolom, végső soron nem csalódtak, s megtalálták számításukat. Programok egész napra Kulturális és sporteseményekben az idei esztendőben sem volt hiány, igaz, most csak egy színpadon. Népitáncosok, bohócok, együttesek váltogatták egymást a placcon, a váltakozó népességű nézősereg szeme láttára, füle hallatára. Ez utóbbi azért fontos, mert jó néhány nézőt elriasztottak bizonyos produkciók hamis hangjai, mely talán a technikai felszereltség, talán az előadók számlájára írható. De nézzük sorjában. Az eseménysorozat hivatalosan délelőtt tíz órakor vette kezdetét koszorúzással. A mártírok emlékművénél dr. Havasi Béla, a megyei pártbizottság titkára mondott ünt népi beszédet, majd az emlékmű talapzatán a megye, város, s jó néhány , nagyüzem párt-, állami, társadalmi vezetői helyezték el a kegyelet virágait.A rövid ünnepséget követően Baranyai Géza, a vasasszakszervezet titkára látogatta végig a gyárak, nagyüzemek sátrait vendéglátói kíséretében. Az ünnepséget, s a megemlékezést követően a felső színpad került az érdeklődés középpontjába, s természetesen azok a látnivalók, s vetnivalók, melyek a juniális „meglepetései” közé tartoztak. Mézeskalács, törökméz, perec a gyerekeknek, kékfestő anyagok, fonott, faragott használati eszközök a nagyobbaknak, s még természetesen sok minden más, mely „vásárfia” lehetett. A vásárfia Az árusok sátrai között járva-kelve, engem is megérintett a vásárlás szele, s szemügyre véve a portékákat, azon kezdtem tanakodni, milyen emléktárggyal lepjem meg magam. A DVMK-felfpitos trikót nem találtam eléggé stílszerűnek, mikor orkándzseki volt rajtam, a szűcs irhabundáit azonban túl melegnek tartottam, nem utolsósorban az időjárás miatt. Már éppen egy Stefl-feliratos söröskorsót mustrálgattam, mikor a közelben levő sajókazai fafaragó mester munkáinak egyikén akadt meg a szemem. A kinézett ajándék olyan szép volt, hogy már szebb nem is lehetett volna, s mint később megtudtam, olyan drága, hogy már drágább aligha lehetett volna. A csodaszép kemény fa faragott szék nemcsak nekem tetszett, csodálta, aki arra járt. Saccolgattam az árát, simogattam a fáját, mígnem megkérdeztem a tulajt, hogy mit kér érte. „Ez nem egy darab kérem, garnitúrában van, az ára huszonötezer forint.” Nem alkudtam rá, mivel az összegnek csupán olyan ezredrésze akadhatott meg a zsebemben. Salakcsaták Bár a legutóbbi labdarúgó EB döntőjének mezőnyéből is hiányzott nemzeti tizenegyünk, állíthatom, tavaly óta sokat léptünk előre, már ami a csanyiki kispályás játékokat illeti... A salakcsaták legalább annyi nézőt vonzottak, mint a színpad eseményei, igaz, végső soron a pálya is egy színpad. Volt aki szerepelt, volt aki se, aki játszott, s aki csak megpróbálta. A kézilabdát is szívesen néztük. Felvonult jó néhány ismerős arc, békésen megfért az öregfiúk csapatban j birkózó és tekéző. Ha a gyorsaság, s a tudás idők múltával már meg is kopott, azért láttunk jó néhány szép villanást, emlékezetes alakítást még a régiből. Természetesen a lányoknakasszonyoknak is megadatott a lehetőség egy kis testmozgásra. Megjegyzendő (kis rosszmájúsággal), különösen labdarúgásban árultak el egyesek figyelmet érdemlő „tehetséget”. Néhányszor fordult a mentő is, szerencsére csak könnyebb sérültekkel, hiszen a sportszerűség itt alapszabály volt. Lesz emlékezetesebb Ringlispil, körhinta. Apu, menjünk egyet még — nyaggatta a kislány papáját, s a kívánság teljesítése valószínűleg nem is maradt el. Tulajdonképpen leginkább a gyermekek ünnepnapja volt ez a juniális, hiszen őket befolyásolta legkevésbé az időjárás, s a sok látnivaló úgy lefoglalta őket, hogy sokan legszívesebben az ebédről is lemondtak volna. A felnőttek azonban szívesen hódolnak e „szertartásnak”, sokan a poharat sem nagyon vetették meg. Kora délután már volt pár elázott ember, s ebben nem a szemerkélő eső volt a bűnös ... Lassanként előkerültek a cigányzenészek, összejött néhány kisebb csapat, s „fölszállott a páva”. Sokan azonban már kora délután fölkerekedtek, s indultak hazafelé. Mindent egybevetve, úgy gondolom, volt ugyan jobb, de egy vasárnapi kirándulást feltétlenül megért a VII. vasasjuniális. Fegyverneki Zoltán Még sokaknak jutott volna hely... Nézelődők Ez is hinta ... Mátyás Ferenc felvételei „Szerelem, ha látom Fogaskerék Egyre több metróállomást adnak át világszerte, hogy enyhítsenek a közlekedési gondokon, így van ez fővárosunkban is, ahol gomba módra szaporodnak a metróállomások. Az új földalattimegállóhelyekkel a mozgólépcsők száma is jelentősen megnövekszik. Ezt naponta látjuk, tapasztaljuk, de arra kevésbé figyelünk, hogy a fokozott használat következtében a mozgólépcsők élettartama lerövidül. A kopás miatt gondoskodni kell a meghajtó fogaskerékről. Ennek a beszerzése azonban nem könnyű, hiszen az alkatrészek szovjet gyártmányúak. A Metró ezért megkereste a Diósgyőri Gépgyárat, hogy készítsen részükre két óriási méretű fogaskereket. A gépgyáriak eleget tettek a felkérésnek. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemnek megküldték az eredeti méreteket, ők pedig kiszámították, milyen nagyságú legyen a mozgólépcső meghajtó fogaskereke. A fogazóüzemben aztán a feladat elvégzését rábízták az egyik legjobb fogmarós szakmunkásra, Harsányi Bélára, aki háromszoros kiváló dolgozó. Ottjártunkkor az egyik fogaskerék már elkészült. A párját, az ellenkereket fogköszörülték éppen. Igen nagy szakértelmet kíván meg ez a munka.* — Miért vállalja el egyedi munkadarabok elkészítését, hiszen, lényegesen nehezebb elvégezni, és a felelősség is igen nagy? " — Nagyon szeretem, ha látom a kezem munkáját. A fogazóüzemben erre szinte korlátlan lehetőség van. Én az egyedi munkákat csinálom, azaz mindig mást. A szériától, a sorozatgyártástól idegenkedem, mert elfásulttá teszi az embert. Másoknak viszont az könnyebb, ha a hónap elejétől a végéig ugyanazt csinálják ... Benczkó György főművezető közbevetőleg jegyzi meg, hogy hosszú gyakorlat, tapasztalat nélkül ez nem is menne. Harsányi Béla 1937- től, 14 éves korától, 43 éve dolgozik a DIGÉP-ben. 1947- től, a fogazóüzem megalakulása óta itt dolgozik A főművezetőtől tudom meg azt is, hogy Harsányi Béla a fogazó egyik legkiválóbb szakmunkása. Több mint négy évtizedes szolgálati ideje alatt, a hidegmegmunkálás minden szakágában jártas, rendkívül nagy gyakorlatra tett szert szorgalma, jó műszaki érzéke a kezem munkáját a metrónak és képessége révén. Az elsők között volt, akik a gépgyárban munkabrigádot alakítottak, amely ma már aranyjelvényes szocialista brigád. — Nem jelentkezett semmi probléma a fogaskerék elkészítésekor? — Nehézséget okozott a fogazóüzemben a darab felfogása — mondja Harsányi Béla. Sokáig gondolkoztunk, hol tudjuk megcsinálni. Az történt ugyanis, hogy előre ráhúzták a fogaskoszorút, ezt pedig csak utólag, a megmunkálás után kellett volna rátenni. Az anyag szívósságát sem bírta minden szerszám, egyedül csak a marógép. A közeljövőben generálozzák a mozgólépcsőket. Nem tart-e attól, hogy nagyobb szériában lesz szükség meghajtó fogaskerékre? — A metróállomások mozgólépcsőit ezután is a két oldalán levő fogaskereke — amire hatalmas lánc illeszkedik — fogja meghajtani. Ha a mostani mintadarab beválik, bizonyára a többit is idehozzák. Ez a munkánk, amit kérnek, megcsináljuk. A főművezető arról panaszkodik, hogy két éven belül sajnos nyolcan mennek nyugdíjba, és az utánpótlás biztosítása nagyon nehéz lesz, elsősorban a jó esztergályosokra számítanak. A baj csak az — fejtegeti Harsányi Béla —, hogy a normát a 25 éve dolgozó szakmunkások után állapítják meg. A fiatalok, ha nem képesek 100 százalékra teljesíteni normájukat, odébbállnak, más munkahelyet keresni. így aztán érthető, ha a gyakornokom, Gáspár János is negyven év körüli. — Milyen intézkedésekkel lehet még eredményesebb a fogazóüzem munkája? — Az előkészítés feltétlenül javításra szorul. Sokszor késnek a készülékek. Az örökös normarendezések, az úgynevezett normakarbantartás sem hasznos senkinek: se a dolgozónak, se az üzemnek, se a népgazdaságnak. Előírják a normaidőt, de ehhez nincsenek meg a feltételek. Ez vezet a szerszámkopáshoz, a selejthez. Egyáltalán nem mindegy pedig, hogy egy szerszámmal 50 órát, vagy csak 16-ot dolgozunk, mert egy szerszám ára 30 ezer forint. Az időelemző azt mondja, ez a más asztala. A technológiai osztály se törődik ezzel. Sürgősen változtatni kell ezen, mert így jelentős összegek mennek veszendőbe. Buzafalvi Győző Harsányi Béla, a DIGÉP fogmarója a ZFYVZ—2000x20 típusú lefejtő fogmarógépen a Budapesti Közlekedési Vállalat részére fogazza a metró mozgólépcsőjének meghajtó fogaskerekét. (Fotó: Fojtán László)