Diósgyőri Munkás, 1986. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)

1986-01-07 / 1. szám

1986. január 1. DIÓSGYŐRI MUNKÁS A tervidőszakváltás küszöbén Gazdaságpolitikai aktívaértekezlet (f Folytatás az 1. oldalról) tudták érdemben napirendre tűzni. Miközben a gyár dol­gozóinak erőfeszítései tény­leges eredményt hoztak, a vállalat pénzügyi helyzete a VI. ötéves terv második fe­lében tovább romlott, gátját vetve a kiegyensúlyozott gazdálkodás megvalósításá­nak. A decemberi rendkívüli erőfeszítésekkel túlteljesítet­tük a módosított éves ter­vet — jelentette be a vezér­­igazgató. Mennyiségben 1,3 százalékkal adott több ter­méket az LKM a magyar feldolgozó­iparnak, mint egy évvel korábban, miköz­ben a minőség, a szállítási ütemesség javult A hazai felhasználó üzemek tételes rendelését 90 százalékban teljesítette az LKM. Az eredeti exportterv 104,1 százalékra teljesült Negyvenmillió forinttal, 33 százalékkal teljesítette túl energiamegtakarítási tervét a gyár. A selejt 1,47 száza­lékról 1,6 százalékra ala­kult. A minőségi reklamáció a 0,14 százalékos szinten maradt. A dolgozók átlagke­resete 6,2 százalékkal javult, a jövedelme pedig 6,9 szá­zalékkal. Mindez úgy való­sulhatott meg, hogy a gyár történetében egyedülálló tel­jesítményű decemberi hóna­pot produkált a kollektíva. 110 ezer tonna áru hagyta el a vállalatot, amely 1,6 milliárd forint árbevételnek felel meg. Az aktualizált 1985. évi terv minden mutatójában túlteljesült. Ezzel a kollek­tíva az év eleji 360 millió forint árbevétel-kieséssel és az esztendő során egyéb külső akadályoztatás miatti 1,5 milliárd forintos árbe­vétel elmaradásával szem­ben mindössze 170 millió forintos árbevételhiánnyal zárta az LKM az esztendőt. A vállalati gazdálkodás így mintegy 90 millió forint veszteséggel zárult. A jövőről szólva Drótos László a következőket mon­dotta: “ Reálisnak azt tar­tom, hogy az 1985-ben ta­pasztalható gazdasági meg­torpanásunkat, néhány terü­leten a fokozódó leépülést, 1986-ban szerény konszoli­dáció kövesse, amely egyben a következő évekre tudatos erőgyűjtéshez is módot ad­jon. A most induló VII. öt­éves terv közepére látok esélyt, arra, hogy kisebb ki­egészítő­­ fejlesztések, racio­nalizálások eredményeként — az ezek hatásával elér­hető anyagi forrásokra is támaszkodva —, az átfogó vállalati megújulási prog­ram kibontakozhat és a tervidőszak végére a teljes termék- és termelésszerkezet változás radikálisabb meg­indulása folytán a dinami­kus jövedelem­ növekedés fokozatosan bekövetkezhet Az őszinte tájékoztatóért a levezető elnök mondott köszönetet. Kiemelte: nagy szükség van ma a világos, egyértelmű állásfoglalásra, hiszen az LKM megújulásá­nak nagy lehetőségei elle­nére is nehéz helyzetben van és a VII. ötéves, vala­mint az 1986. évi tervek véglegesítése utolsó idősza­kában is egész sor — eddig megválaszolatlan — kérdés­sel, gonddal kell szembe­nézni. Biztató viszont, hogy a kollektívának, a vállalat­­vezetésnek van konkrét programja és ez ösztönzője minden cselekedetnek. Ezt követően Gerzsényi Miklós felolvasta Kapolyi László ipari miniszternek a sztahanovistákhoz címzett levelét. A sztahanovisták nevében kért szót Demeter László, a kovácsoló gyár­részleg nyugalmazott veze­tője, aki köszönetét fejezte ki a megemlékezésért Ezután Pólyák Ferenc, a vállalati pártbizottság tagja, a hengermű gyárrészleg kö­zéphengermű üzem Gaga­rin hengerész szocialista brigád vezetője felhívással fordult a gyár dolgozóihoz. Ennek lényege: a VII. öt­­éves terv első évében indul­jon munkaverseny az SZKP közelgő XXVII. kongresszu­sa tiszteletére. A m­unka­­verseny kiemelten szolgálja a gazdasági célok megvaló­sítását, az 1986. évi terv végrehajtásának megalapo­zását, a szovjet—magyar ko­hászati termelési kooperáció fejlesztését, a Szovjetunióba irányuló export jó minőségű teljesítését és ütemes szál­lítását. Lengyel Gyula nyugdíjas kovács előmunkás e szép mesterség gondjait ecsetelte szenvedélyes hangon és a munkaidő hasznos eltöltésé­re szólította fel a dolgozó­kat. A levezető elnök végeze­tül felszólította a kollektí­vát, mondjon véleményt a munka­verseny-felajánlásról. Az aktíva egyetértett a Ga­garin brigád felhívásával. Befejezésül Gerzsényi Mik­lós felolvasta az ipari mi­niszter újévi jókívánságait tartalmazó levelét. B. Gy. Az aktívaértekezlet résztvevői nag­y figyelemmel hallgatták szocialista brigádja kezdeményezését. Polyák Ferenc (képünkön) r 3 fli il86s­orsoc A vasasszakszervezet január 11 —12-én tartja XXIX. kongresszusát. A vasas­szakszervezet központi vezetőségének budapesti székházában sorra kerülő fon­tos tanácskozáson megvonják az elmúlt öt esztendő munkájának mérlegét és megválasztják az új tisztségviselőket. Az LKM küldöttei lesznek: Bencsik János, Bendzsák Péterné, Boros Gyula, Farkas Pál, Pauszt Péter, Gálán János, Gyallai Jánosné, Hidasi Lajos, Kádas Imre, Kecskeméti István, Lengyel Miklós, Móri La­jos, Petró Ferencné, Takácsné Patai Judit, Tokodi Géza, Sebestyén János és Volyák Ferenc. A DIGÉP-et képviseli majd: Balázs Ferenc, Bodnár Pálné, Czö­­vek István, Gulyás István, Horváth Pálné, Princz Lászlóné, Szeghő István, Török Imre és Trestyánszki István. Eredményes tanácskozást kívánunk valamennyi részt­vevőnek! Bőven van tennivalónk Az első benyomások róla: kedves, közvetlen asszony. A beszélgetés során kiderül: rendkívül szereti, odaadóan és határtalan felelősséggel végzi mind a kenyéradó, mind a mozgalmi munkáját. — Kérem, sűrítse össze néhány mondatban az ön­életrajzát! — Kislány fejjel kerül­tem a vállalathoz, ezelőtt 34 esztendővel — kezdi Princz Lászlóné. — Rövid ideig kartonkezelő voltam a szer­szám­üzemben. Itt, a GYGO 17. számú raktárában 32. éve dolgozom, s 1967-től vagyok a vezetője. Tizenkét tagú, egy híján csupa nők­ből álló közösségünk már elnyerte a Vállalat Kiváló brigádja címet. A férjem hasonlóképpen a gépgyár­ban, közelebbről, az L- gyáregységben keresi a ke­nyerét, mint készüléklaka­tos. Egy lányunk van, aki két diplomát is szerzett, Debrecenben él a férjével. — Mióta vesz részt a szakszervezeti mozgalom­ban? — Harminchárom éve va­gyok szakszervezeti tag, s 1954-től választott tisztség­­viselő. Kezdtem csoportbi­zalmiként, folytattam osz­tály bizalmiként. Tagja vol­tam a főosztály bizottság­nak, a vállalati nőbizott­ságnak, tíz évig az SZMT nőbizottságában tevékeny­kedtem. Második alkalom­mal választottak főbizalmi­vá és a szakszervezeti bi­zottság tagjává. — Most pedig küldöttként jelen lesz a vasasszakszerve­zet XXIX. kongresszusán. — Igen, s ezt rendkívüli megtiszteltetésnek érzem. Tele vagyok várakozással. Ez lesz a második ilyen közszereplésem. Kereken tíz évvel ezelőtt már részt vet­tem a vasasszakszervezet kongresszusán, sőt a SZOT kongresszusára is eljutottam. — Amennyiben szót kap­na, milyen témakörökről beszélne? — Először is több jogot, nagyobb hatáskört kérnék a főbizalmiaknak. E tiszt­ségviselők kötelezettségei ugyanis egyre növekednek, ám az aláírásukra egyetlen nyomtatványon sincs szük­ség. Szóvá tenném a kisjö­vedelmű nyugdíjasok ádaat­­lan helyzetét, s felemelném a szavamat a javítás érde­kében. Nekem az a vélemé­nyem és javasolnám azt is, hogy közelíteni kellene egy­máshoz a kis és nagy nyug­díjakat. Mindemellett szük­­ség lenne a nyugdíjak reál­értékének megtartására. Harmadsorban: nagyobb megbecsülést kérnék a kor­­osztályomben ne dolgozók­­nak. Ne értse félre, nem ön­magam miatt beszélnék, hi­szen én jól keresek, a köz­­gazdasági technikumot is el­végezhettem. De tény:­leg­több ötven év körüli as­­­szonynak nem volt módja tanulni, ebből következően olyan munkakörben dolgo­­zik, ahol alacsony a fizetés. Vagyis ők is tovább szapo­rítják majd a kisjövedel­mű nyugdíjasok táborát. En­nek elkerüléséhez sürgős reformokra volna igény, mégpedig központi elhatáro­zásból. Princz Lászlóné gazdasági és mozgalmi munkáját nagyra tartják és elismerik a gépgyár vezetői. A terü­leten, ahol a 160 főből 159 tulajdonosa a kék köny­vecskének, köztudottan ma­gas színvonalú a szakszer­vezeti élet. Ebben pedig el­évülhetetlen érdemei van­nak a szimpatikus, a közös­ségért bármikor cselekedni kész asszonynak, K. L. Munkaverseny-felajánlás az SZKP XXVII. kongresszusa tiszteletére A Lenin Kohászati Mű­vek szocialista brigádjai — a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága 1985. december 4-i határoza­ta szellemében — a Szov­jetunió Kommunista Pártjá­nak XXVII. kongresszusá­nak tiszteletére munkaver­­seny-felajánlást határoznak el. A szovjet gazdasággal ed­dig is széles kapcsolatok alakultak ki és a jövőben ez tovább bővülhet. Ennek ér­dekében a versenyvállalá­sunk a következőkre terjed ki: a Szovjetunió üzemei­nek az 1986. első negyedév során a korábbi évekhez ké­pest 34 százalékkal megnö­velt hengerelt idomáru szál­lítást további 20 százalék­kal megemeljük és azt ki­fogástalan minőségben, üte­mes gyártással teljesítjük. — A fenti mennyiségen túl az első negyedévben 7 ezer tonna ötvözött, henge­relt rúdárut szállítunk a szovjet gépgyárak számára. — Gyorsított ütemben to­vább kívánjuk folytatni a hosszú távú termelési és tu­dományos együttműködé­sünk megalapozására elin­dult munkákat a szovjet állami szervekkel, vállala­tokkal és kutatóintézetekkel. — Valamennyi termelő és szolgáltató üzem kollektívá­ja, a gyár értelmiségi dol­gozói vállalják az első ne­gyedévre tervezett feladatok olyan túlteljesítését, amely versenyképes terméktöbblet értékesítése, a gyártási költ­ségek csökkentése következ­tében együttvéve 50 millió forinttal növelik a vállalat nyereségét. Ezzel meg kí­vánjuk alapozni egész éves gazdálkodási céljaink sike­res teljesítését, hozzá kívá­nunk járulni a magyar nép­gazdaság egyensúlyi helyze­tének erősítéséhez. — A Lenin nevét viselő miskolci kohászati üzem MSZBT-csoportja, szovjet ösztöndíjasai tovább építik baráti kapcsolataikat szov­jet munkásokkal, értelmisé­gi dolgozókkal. Vállalatunk és a Lenin-renddel kitünte­tett, „50 éves a Szovjet­unió” nevét viselő Cserepo­­veci Kohászati Kombinát testvérvállalati kapcsolatai­nak tartalmát új öt évre szóló szocialista szerződés­ben felújítják. Miskolc, 1985. december 29. Aláírás: Drótos László ve­zérigazgató; Gerzsényi Mik­lós, a pártbizottság titkára; Móri Lajos, a szakszervezeti bizottság titkára és Szedla­­csek György, a KISZ-bizott­­ság titkára. Markánsabban gondjainkról — Huszonhét éve dolgo­zom a kohászat acélöntödé­jében — kezdi önmagáról a vallomást Bencsik János csoportvezető, s hozzáteszi — ahová abban az időben nem is volt olyan könnyű bekerülni. A 116. számú is­kolában voltam öntőtanuló, amit eredményesen végez­tem el, majd utána a kohó­ipari technikumban szerez­tem meg az érettségi bizo­nyítványt. Ezután két év katonaság következett. Ez előtt és leszerelésem után is aktív KISZ-tag voltam. 1969-ben szakszervezeti mű­helybizottsági titkár lettem, mely funkciót társadalmi munkában 1978-ig töltöttem be. 1978-ban alapszervezeti párttitkárnak választottak, s 1975-től a vállalat pártbi­zottságának is tagja vagyok. A múlt év őszén a szak­­szervezeti választások során le kellett mondani, mint párttitkár, mert megválasz­tottak az öntöde gyárrészleg üszb-titkárának, s tagja lettem a vállalati szakszer­vezeti bizottságnak is. Három Kiváló Dolgozó ki­tüntetés birtokosa vagyok, s tavaly november 7-én meg­kaptam a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést. Ti­zennyolc éve csoportvezetői­ként dolgozom az öntődé­­­ben, s vezetője vagyok an­nak a brigádnak, amely már kétszer nyerte el a Vállalat Kiváló Brigádja cí­­met. Feleségem az öntödé­ben munkabeíró, tizennyolc éves fiúnk Csepelen repülő-­­gépszerelőnek tanul. A múlt év emlékezetes számomra, mert eljutottam a pártkongresszusra, ez év per­dig azért lesz maradandó, mert részt vehetek a vasas­szakszervezet kongresszusán is. A pártkongresszusra is készültem felszólalással. Ott nagy vonalakban az üzemi, munkahelyi körülményekről, helyzetről beszéltem volna. Most a vasaskongresszusra is készülök, itt szűkebb te­rületet ölelek fel beszédem­ben — ami a kongresszusi anyagban is szerepel — az öntödék helyzetéről, a diós­győri acélöntészetről kíván­­­nék markánsabban szólni. Eddigi életutamat szépnek tartom, sok szép munkával, örömmel járt, bár néha konfliktusokkal is. Úgy ér­zem, ezekhez a társadalmi munkákhoz, mely bizony nem kevés időt vesz el a pi­henéstől. kell valami elhiva­tottság, de legfontosabb az emberszeretet. Hiszen mun­­katársaimmal együtt, értük, mindnyájunk érdekében te­szi az ember vállalt felada­tát — mondta befejezésül Bencsik János, a kohászat küldötte. , D. É, I

Next