Dolgozó Nő, 1955 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1955-01-01 / 1. szám

SZILÁGYI ANDRÁS Z­­Slaik­l­ LEGUTOLJÁRA éppen egy évvel, ezelőtt jártam Marosvásárhelyen a „Bernáth Andor“ cukorgyárban Riportot írtam Marosvásár­hely múltjáról, jelenéről és jövőjéről, mun­kásmozgalmi hőseiről, a róluk elnevezett gyárakról és kultúrotthonokról. Itt ismerked­tem meg V.-vel. V. mellettem áll a sáros udvaron a rakodók, úsztatok és cukorrépás vagonok közelében. És mintha régi riporto­mat akarná kiegészíteni új adatokkal, így beszél: ' 39-ben, 40-ben Salamon Ernő itt volt nálunk udvari munkás. A raktárban dolgozott. Nagy nyomorban élt akkoriban... De azért is jött a gyárba, mert regényt akart írni a cukorgyári dolgozókról... De­ a re­gényből, sajnos, nem lett semmi... Horthy csendőrei Ernőt előbb az ákosfalvi kínzó­táborba hurcolták, azután pedig megölték. Ő egy pillanatig az őszi égre bámul, majd a rakodómunkások ügyes, gyors, villámmun­káját figyeli. Előadom jövetelem célját. El­mondom, hogy az aranyosgyéresi tanítónő, a facsádi telepes asszony, a kolozsvári mun­kásleány és még sokan mások, asszonyok, lányok, a városban és falun szeretnének meg­ismerkedni a cukorgyártás problémáival, sze­retnének mélyebben néhány cukorgyári dol­gozó nő lelkébe belenézni, és főleg szeretnék tudni azt, hogy lesz-e több cukor a követ­kező esztendőkben és milyen eszközökkel érik el ezt az eredményt. V. bólint a fejével. Most már érti a felelet helyett az udvar közepén álló tisztelettáblá­hoz vezet, ahol cukorfőzők, hegesztők és esztergályosok között egy kis leány képe ne­ttet felénk. Véletlenül került volna ide? Nem lehet! Bizonyára neki is itt a helye ebben a nagyon is dicsőségteljes társaságban. GÖNDÖR GIZELL­A elvtársnő kitűnt ál­landó ébersége által. Őrködik a kazánok jó működése felett, szabadidejében oktatja a gyengébbeket — Olvasom hangosan. V. homlokát ráncolja. Ez tömören össze­foglal minden lényegeset. De persze, a leány NAGY IMRE: A gyári étkezdében (A cukorgyári munkások életéről festett sorozatból) lelke nincsen benne. Ezt neked kell megszólaltatni. Azért vagy író... Göndör Gizi árvaleány... Az apja meghalt 1940-ben. Ti­pikusan az elmaradt szegény­paraszt sorsa volt az övé. Már most ez a Gizi ide került hozzánk a gyárba. Előbb takarítónő volt, szorgalmas falusi lány, igyek­vő, hajlékony. És mi neveltük azzá, ami: lelkiismeretes őran­gyallá a szaturációnál, aki a kemencékre úgy vigyáz, mint a szemevilágára... Akinek az éber­sége a munkaidő egyetlen per­cében sem lankad. Mi csináltunk sportolót belőle. Apja helyett a nevelőszülei voltunk ... Hallgattunk egy kicsit. Aztán a cukorrépatermesztés és a cu­korgyár jövő kilátásairól fag­gattam . Azt is mondhatnám, hogy nekünk nincsen semmi közünk a répatermeléshez, az a parasz­tok dolga. De ez nem igaz. A cukorgyárat nem lehet elkép­zelni termelés és a hozzátar­tozó falvak, vasúti berakodó­­helyek és mélyen fekvő cukor­répát termő földek nélkül. A valóság az, hogy nekünk egy egész, agrármérnökökből álló osztályunk van, amely a cukorrépa termesz­tésével, a termelők bátorításával és oktatá­sával, a cukorrépa mennyiségi és minőségi megjavításával foglalkozik. És igenis, sok mindenen törjük a fejünket. Az utolsó években néhány fontosabb ered­ményt is értünk el, így például kitaláltunk egy olyan vetőgépet, amely a répamagot fészkesen veti el. A gépet kipróbáltuk a mi tangazdaságunkban és igen biztató eredmé­nyeket adott. Még tovább kísérletezünk vele s ha látjuk, hogy végleg beválik, akkor át­adjuk, valamelyik állami gépgyártó vállalat­nak sorozatgyártás céljából. Az új cukorrépa­mag­vetőgép nagyon megkönnyítené a répa­ápolás egyik legnehezebb munkáját: az egye­­lést... Persze, vannak itt más problémák is, így például: parasztjainknak tolókapára volna szüksége. Ezzel nagyon megkönnyíte­­nénk a cukorrépa gyomtalanítását és kapálá­sát. És feleannyi munkaerőre volna szükség, mint eddig ilyen kapa volt már forgalom­ban ezelőtt. Most azonban sorozatban kéne gyártani megint. — Sokat várunk az új cukorréparendelet­től is — mondja V. Ennek az a lényege, hogy az eddig gyenge, vagy közepes terme­lőket bátorítja, — gyámolítja s arra buzdít­ja, hogy elérjék a jó, vagy legalábbis a jó közepesek színvonalát. V. búcsúzik tőlem. Valami gép javításához hívják a műhelybe. KÉT PERCCEL KÉSŐBB Halmágyi fő­mérnökkel ott állunk a szaturációra vigyázó ,őrangyal" előtt. Göndör Gizi nem olyan, mintha őrangyal volna. Nagyon is földi, nagyon is nevetős, gidres-gödrös arcú. Fe­hér köpeny van rajta, fehér tenniszcipő. Kö­zépmagas termetű, gummilabda hajlékony­­ságú. Néha megáll és a fogantyúkat figyeli. Máskor meg kémiai próbát csinál. Azután hirtelen odaugrik az egyik fogantyúhoz, vil­lámgyors mozdulattal forgatni kezdi. Nagyon zinos a keze. Majd összeölelkezik társnőjé­vel, így állnak egymás mellett, egy pillana­tig testvériesen összeölelkezve. — Az a másik leány a falubelije, — ma­gyarázza a mérnök. — Egykorúak. De Gizi a tanító, a másik leány pedig csak tanítvány. Tudja milyen óriási különbség ez? Mennyi közelség és szeretet és mégis milyen nagy távolság van a két leány közötti A mérnök azután a szaturációs mesterség nehézségeit magyarázza nekem. — A lányok kezére négy óriási kemencét bíztunk. Mindegyikben óriási mennyiségű lé. Az egyikben a szaturáció éppen befejeződött. A másikban meszet kell keverni, a harmadik­hoz széndioxidot, azonkívül a kemencéket is és a gáz nyomását is állandóan szemmel kell tartani. Füllel is hallgatni kell. Egy­szóval: a lányoknak a munkaidő első percé­től az utolsóig nagyon kell vigyázniuk. Mert, ha nem ügyelnek, a gyár egész napi terme­lése megsínyli. Elromlanak a szűrők, a ter­melés kevesebb lesz, a minőség romlik. Gizi már negyedik éve van ezen a helyen, és soha­sem volt semmi baj vele. Kipróbáltuk, bevált. Húsz éves, de már régi harcosa a gyárnak. KÖZELEBB MEGYÜNK Giziékhez, akit most már nem annyira őrangyalnak, hanem inkább hősnek látok. Bemutatkoznék, de Gi­zinek hirtelen most kell az egyik fogantyúhoz ugrania. A kazánban ugyanis a habos lé hir­telen fenyegetően emelkedni kezd Gizi azon­ban ellátja a baját, megteszi ellenintézkedé­seit. Erélyes lábdobbantó mozdulata olyan, hogy szinte nem is dolgozik most, hanem sportol. Aztán már van egy kis ideje nyu­godtan tereferélgetni, sőt egy kicsit vissza is kérdezni. Megkérdem tőle: jár-e színházba, moziba, látta-e a Fáklyalángot? Hát a sport­ban milyen eredményeket ért el? Igen, mo­ziba sokcat jár, gyakran csoportosan men­nek a szentkirályi lányokkal és legényekkel, s csak azután indulnak gyalog haza. A falu három kilométerre van Marosvásárhelytől. Színházba ritkábban jár, és a Fáklyalángot még nem látta. Szeret táncolni és a kugli­ban jó eredményeket ért el. Megkérdem tőle, hogy fáradt-e néha az állandó ügyelettől? Azt feleli: ha éjjeli műszakba kerül, akkor valamivel, egy pirinyóval nehezebb a mun­ka, nehezebben telik az idő. Nappal azonban szinte észre sem veszik, ők ketten a barátnő­jével, és máris szól a duda. Megkérdem tőle:­­ tudja-e, hogy milliós értékeket őriz? Tudja, NAGY IMRE: Mészkőtörők a cukorgyárban (A cukorgyári munkások életéről festett sorozatból)

Next