Dolgozó Nő, 1967 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
zárult le 1966-tal népünk történelmében. Szinte lehetetlen felmérni, miben és mennyivel gazdagodtunk életünk minden területén az eltelt évben. Szenvedélyes lendület, elmélyültebb tanulás, élénkebb honpolgári tevékenység jellemezte a munkások, a szövetkezeti parasztok és az értelmiségiek millióinak munkáját. A IX. pártkongresszuson elénk tűzött lelkesítő feladatok mind igényesebb megoldása. Íme, ez volt 1966, az új ötéves terv első évének iránytűje. Joggal állapíthatta meg a párt Központi Bizottsága legutóbbi plenáris ülésén Nicolae Ceauşescu elvtárs: „Az 1966-os évi terv egyik fontos jellegzetessége az előirányzatok megvalósítása és túlszárnyalása mind az anyagi termelés területén, mind pedig a szociális-kulturális tevékenységben, a lakosság életszínvonalának emelésében. Ez tükrözi párt és állami szerveink intenzív tevékenységét, arról tanúskodik, hogy a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, nemzetiségre való tekintet nélkül valamennyi dolgozó következetesen valóra váltja pártunk politikáját a szocialista építés kiteljesítésére Romániában". Számottevő gyarapodásunk — életünk valamennyi területén lemérhető. Ez a felmérés a valóságot tiszteletben tartó, tekintetünket a jövő, a továbbhaladás feladataira szegező szenvedélyes állásfoglalás. Állásfoglalás a még jobb, még igényesebb, még elmélyültebb munka mellett. Ezt Nicolae Ceauşescu elvtárs így fogalmazta meg: „Jelenleg a fejlődés olyan szakaszába jutottunk, hogy előrehaladásunk az egész gazdasági tevékenység minőségi emelésétől függ." A gazdasági élet, a termelés mennyiségi növekedése után elérkeztünk életünknek abba a szakaszába, amikor a minőségi fordulatnak kell bekövetkeznie. Elsősorban a munkához való hozzáállás korszerűbb, műveltebb és szigorúbban igényes formájában. Minden tevékenységi területen. Tény: a társadalmi élet minden területén tovább erősödött a szocialista öntudat, megnőtt az újítószellem és az alkotójellegű munka becsülete és igénye. Ezzel az igénnyel együtt megnőtt a kibontakozási lehetőség is: ma már senki sem panaszkodhatik, hogy építő javaslata elkallódik, sőt enélkül —konkrét építőjavaslat nélkül szinte nem is lehet, ha szabad így mondani —: nem is illik munkahelyén megjelennie. Olyan rejtett erőtartalék a dolgozó tömegek felszínre törő munkamegjavító szándéka, amely talán az ország legnagyobb „természeti kincse". Pártunk a hibák és fogyatékosságok bátor felmérésére buzdít. Fel kell vennünk a harcot a selejt ellen, a selejt ellen a termelésben és a „selejt" ellen a munkában való hozzáállásban. Sokszorosára nőtt az egyéni felelősség az iparban, a mezőgazdaságban vagy a tudományos kutatásban felelős és egyszerű beosztásban dolgozók munkájában. Nicolae Ceauşescu elvtárs nyíltan és őszintén megmondta: „A jövő évi feladatok rendkívül nagyok, megvalósításuk szükségessé teszi egész tevékenységünk további javítását". Álmaink a valóság szilárd talajára épülnek — lelkünk minden tartalékos szenvedélye szükséges ahhoz, hogy magasba szökkenésükkel helytálljunk a világ rohamos fejlődésében, méghozzá a szocializmus diadalát hirdetően Gazdag év volt az 1966-os. A nép boldogságáért munkálkodó rendszerünk emberiességére elegendő talán egyetlen adatot idéznünk. Az elmúlt évben újabb 50 000 család kapott állami alapokból épült lakást, újabb 50 000 boldog költözködés zajlott le. 1966-ban az öregekről való gondoskodás, a család tartósságának védelme, a gyermekáldás védelme széles körű társadalmi összefogás gondjává vált. Az az állam, amely a gyermeket gondoskodásának első számú helyezettjévé teszi meg — bizakodással vezetheti a jövőbe állampolgárait, értük tesz mindent. Az elmúlt év eredményei ott munkálnak tovább abban a megszakítatlan folyamatban, amelynek megnövekedett célkitűzéseit az új állami terv írja elő, életünk újabb lendületének törvénye. Törekvéseink, vágyaink, munkánk biztoskezű szervezője és vezetője — a párt — még reményteljesebb új esztendő felé vezeti népünket. Mind magasabb a mérce, mind nagyobbak a követelmények — de mondhatnánk egyszerűbben is: mind korszerűbben kötelezőek. Eddigi sikereink azt kérik minden állampolgártól, hogy az új esztendőben tudást és lelkesedést, hozzáértést és hozzáállást megkettőzve lásson munkához. Abban, hogy tudjuk, amit ma tudunk, holnap már nem élig , egyre inkább új emberségünk teljesedik ki. Költőien, mozgósító lendülettel fogalmazta ezt meg Nicolae Ceauşescu elvtárs: „Nyilvánvaló, hogy nem dolgozhatunk és nem élhetünk csupán abból, amit egykor tanultunk, a múlt tapasztalatából". Ebből merítenek njítószellemű erőt milliók: kezük munkája nyomán történelmünk újabb hervadhatatlan virágai nyílnak majd 1967-ben is. 1