Dolgozó Nő, 1973 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám

T * «PETŐFI ERDÉLYBEN» Petőfi Sándor születése 150-dik évfordulója szolgált alkalmul Dávid Gyulának és Mikó Imrének arra, hogy a költő életének Erdélyben töltött szakaszát feldol­gozzák, s hogy itteni útját végigjárva, beszámoljanak mindarról, ami itt Petőfire emlékeztet, meglátogassák a helyeket, ahol tartózkodott, bemutassák azokat a tárgyi emlékeket, amelyekhez ittjártakor köze volt, vagy amelyeket az utókor kegyelete állított az idők folyamán a költő iránti tisztelet és szeretet bizonysá­gául. «Ha összeszámoljuk Petőfi Sándor rövid éle­tének napjait az derül ki, hogy közel egy esztendőt töltött Erdélyben, a Partiumot és Bánságot is beleért­ve. Tizenegy hónapon át volt jelen a költő testi valójában hazánk területén. Nem sok idő, és az életrajz szemszögéből nézve­ különös figyelemre sem volna érdemes, ha nem fűződnék erdélyi tartóz­kodásához életének két döntő eseménye: a házasság és a háború, ő úgy mondaná: szabadság, szerelem — írják a szerzők a könyv elején, s ebben a megvilágítás­ban mindjárt jobban átérezzük ennek a kiadványnak a jelentőségét. Petőfiről írni nagyon nehéz, talán egyike a legnehezebb feladatoknak. Az életrajzi vonatkozások annyira feldolgozottak, hogy majdnem a lehetetlent ostromolja, aki tényszerűen újat akar mondani. A kötet két írója nem is a Petőfi-irodalom adatbeli kiegészítését vállalja, hanem az anyag ide vonatkozó részének összefoglalását sok ismert és kevésbé ismert bizonyíték felsorakoztatásával. Ennek a véghezvitele sem tartozik a kis írói megvalósítások közé, de a két szerző még ezen túlnövő feladatot is megoldott ebben a könyvben. Az eltűnt költő nyom­dokain végigvezetve, élményszerűen éreztetni tudják velünk Petőfi egykori valóságos és mai szellemi jelenlétét. «A Petőfi-évben a világ szeme e tájak felé fordul. Mi is bejártuk azokat Költőn egy ágacskát törtünk le a somfáról, amely alatt pihent, Székelyhídon előkerült a lebontott fogadó képe, ahol mint színész fellépett, Kolozsvárt K.J. kisasszony sírjára bukkan­tunk, Berecken lefényképeztük a házat, ahol Bemmel találkozott, Olthévízen megtaláltuk a Petőfi-kutató Haller József elveszettnek hitt iratcsomóját a sze­beni wiesengassei házban pedig nem tudtuk eldön­teni a lakók vitáját, hogy melyik szobában volt «meg­szállva Petőfi.» A kötet tehát nemcsak hozzánk szól, hanem rólunk is. Rólunk, mai emberekről, akik az emlékek keresésével, ittléte jeleinek felkutatásával is szellemi hagyatékát ápolják. A kötet két részből áll. Az elsőben még nyílnak a völgyben a kerti virágok címen Dávid Gyula Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének és házasságának történetét dolgozza fel, a másodikban, a Lantom, kardom tied, óh szabadság címűben Mikó Imre a költő 1849 januárjától haláláig terjedő életszakaszának eseményeit mutatja be. A kötetet díszítő 280 kép a Petőfire vonatkozó régi és újabb dokumentumokat, emlékeztetőket idézi. FODOR IRÉN SZŐCS KÁLMÁN A Petőfi család sírhelye TÓTH ISTVÁN Kenyértörésre vinni minden dolgot — ez a te fellegvárad, és Segesvár. Vér ivó — életadó igazság vagy, mely minden sunyi bölcsesség felett áll. Itt osztotta szét szavával utolszor az angyalok s ördögök táborát a bátrak bátra; ma is kardsuhintás a villanó ég, hol síkodon állt. Segesvár Mind nevét mondja e számtalan fűszál — ellenkórusa gyilkos, holt seregnek. Dalt szülő vére némitotta így el, hogy örök szóra bírja itt a csendet. 1969 Petrovics mészáros uram, nyugodj békében, letaglózott bikák őrizzék álmod, lebegjen fönt a kocsmák tetején egy áldozati bárány. És Sándor merre van ? Hruz Mária, legyen nyugalmad rsendes, mint a kiszikkadt folyómeder, büszkélkedjenek veled sas fiókák, és altassanak a tavi nádak, Szendrei Júlia, aludj, aludj, míg alhatnak kövek, gombák, társalogj a szomszéd sírhelyekkel, ami biztos, biztos. De Sándor merre van ? Petőfi Zoltán, emléked legyen szintén nyugodalmas. Keressük apádat, hiszen a legszebb keresés hasztalan. Nyugodjatok tehát békében, de Sándor merre van ? De Sándor merre van? — A fejedelemségek minden év január 24-én ün­nepelt egyesítését célzó mozgalom legjelen­tősebb sajtótermékét, a Steaua Dunării című újságot lapozgatva, szemünkbe ötlik — ritkaság számba menő dolog azokban az időkben — egy nő neve, egy nőé, aki tollát a társadalmi haladás, az egyesülésért folytatott harc szolgálatába állította, kifejezvén azt a reményt is, hogy az egyesülés meg­hozza majd a nők társadalmi felszabadulását is. A fiatal Sofia Coce — mert róla van szó , tanítónő volt Falticeni­ben. Világnézetét a negyvennyolcas forradalmi eszmék alakították ki. Cikkei forró hazasze­retetről s fejlett honpolgári öntudatról tanúskodnak. Alig több mint egy hónappal a fejedelemségek egyesülése előtt a választók feladatai című cikkében a következőket mondja: «Eldőlt végre a nagy kérdés. Az ország sorsát nem az uralkodók, hanem a válasz­tói gyűlések tartják a kezükben. Románia jövője e fórumok helyes vagy helytelen összetételétől függ (...) Nemcsak a képviselők dolga nehéz, hanem a választóké is (...) Minden gondotok arra irányuljon most, románok, hogy a bizalmatoknak megfelelő képviselőket válasszatok (...) Vizsgáljátok meg ala­posan jelöltjeitek közéleti tevékenységét és magán- TÖRTÉNELMÜNK LAPJAIBÓL UNIÓ- PÁRTI ASSZONYOK életét. Szavaikkal, de főleg tetteikkel haladó gondolko­dásúaknak, hazafiaknak, becsületes embereknek kell bizonyulniuk.» Aki e sorokat írta, a választójogtól megfosztottak kategóriájába tartozott. A nők abban az időben nem vehettek részt közvetlenül a politikai életben. A «kulisszák» mögül befolyásolták. És nem egy esetben a haladás kerékkötőjének bizonyuló férjük ellenében. Roxanda Balş, Vogoride fejedelmi helytartó államtit­kárának, Panaite Balş udvarmesternek a felesége pédául pénzzel segítette az egyesülési bizottságot. A legnagyobb feltűnést azonban mégis a fejedelmi helytartó feleségének, Cocula Vogoridinek, Costachi Conachi lányának a magatartása keltette. Mélyen fel­háborodva azoktól az intézkedésektől, amiket a belügyminiszter, Costea Catargiu az unionisták ellen foganatosított, arra kérte a férjét, váltsa le a minisz­tert, mert ha nem, válik. A közismerten reakciós fejedelmi helytartónak, hogy mentse házasságát, teljesítenie kellett a feleség óhaját — mondja A.D. Xenopol, a neves történész, aki az esetet feljegyezte. B.M. ___________________________________/ 23

Next