Dolgozók Világlapja, 1950 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1950-06-03 / 23. szám
„NEDVES *- A legöregebb ember sem emlékszik arra, hogy május végén ilyen kánikula legyen — mondta mindenki, akivel találkoztam. János bácsi lepedőnagyságis zsebkendővel törölgette a homlokát és a lányokat irigyelte, akik vékony vászonruhában jártak. A vászonruhás lányok irigykedő pillantásokat vetettek a parkokban tipegő apróságokra, akik viszont teljes ruhátlanságukban játszottak a homokozóban. . — Kánikula, kánikula — morgott mindenki, öreg és fiatal. — Mi az a kánikula ? — csaptam le mindegyikre. — Hát... hát... nagy forróság... kibírhatatlan hőség. — Hm... És miért hívják kánikulának ? Miért nem kibírhatatlan hőségnek ? Senki se tudta. Mire én diadalmasan elárultam, hogy ez az elnevezés a régi rómaiaktól származik, akik a július végén feltűnő „kutya csillagkép” — amelyet ma Siriusnak neveznek a csillagászok, de akkor Canicula néven ismertek — hatásának tulajdonították a nagy meleget és ezért nevezték el kánikulának. — Hát... — mondta János bácsi dohogva, — ezt eddig nem tudtam. De hogy kutya meleg van, azt érzem a bőrömön. .. — No, de Palika, vak nem félsz a víztől! Nézd, milyen jól érzik magukat a bácsik és a nénik... No, ugorj gyorsan Nagyszerű dolog a jó Hűvös vízben fürödni, de az már kevésbbé tetszik Jutkának, hogy anyuka a strandolást egybeköti egy kis „tisztasági" versennyel is Furs' után ide» a p,l■•né«■ Apu... hiszen ez a viz nedvet . . . Juj . . . alig tudok állni benne... Ki akarok menni innen.—Bizony, nem minden gyerek szereti a vizet — Múlt héten mondta anyu, hogy tizenkét ás fál kiló voltam. Ha ismerném már a számokat, akkor megnézném, mennyit híztam