A forradalom vezetői, eszközei és haszonhúzói - Keresztény szociális népkönyvtár, 1. szám (Pozsony, 1920)
A forradalom vezetői, eszközei és haszonhúzói. A szabadkőműves diplomaták, katonaemberek és nagyspekulánsok által felidézett világháborúban végeredményképp az „arany internacionálé“ maradt a győztes. Oroszország, az osztrák-magyar monarchia, Porosz-, Bajor-, Szászország, Württemberg, Baden stb. koronás fejedelmeit megbuktatták és helyettük koronázatlan, nagyrészt zsidó szerencsefiak kerültek a hatalom birtokába. Most, mikor e sorokat írjuk, már egy éve annak, hogy a harctéri frontok összeomlottak, de a monarchiák helyébe került köztársaságokban a demokrácia áldásai még mindig nem mutatkoznak, sőt ellenkezőleg: kitűnt, hogy a forradalmárok legtöbb ígérete csak üres frázis volt, csak eszköz a hiszékeny nép megnyerésére. Hogy a frontokon álló győzedelmes hadseregeket a hinterlandból, tehát hátulról támadják meg és így bomlasszák meg, a szociáldemokrata és más, a zsidókat szolgáló lapokban azt írták: Dobjuk el a fegyvereket, mert ellenségeink csak erre a pillanatra várnak, hogy az éhségblokádot