Polyák Béla: Zsidók a magyar mezőgazdaságban történeti és statisztikai alapon. Adalékok a magyar földbirtokpolitikához (Budapest, 1928)
tudja, hogy az már elült veszedelem. A földreform is — reményünk szerint — ilyen távozó veszedelem. S mint a fellegnek, úgy ennek is a rejtett villámai még visszavissza intenek a már üres sablonos kérdésekben: „De mi lesz azután a zsidókkal?” És mi az aggodalomra a magyar földműves józan nyugalmával azt feleljük: Dolgozni fognak! De villan a másik aggodalmas kérdés is: „És akkor mi lesz velünk?!” Ne vegye zokon és célzás gyanánt senki, de csak ugyanazzal a nyugalommal feleljük: „Mi is dolgozni fogunk”. Mikor pedig e sorok sűrű barázdái közül végre én is kiemelem a tiszta acélt és homlokom végigsimitva — nyugat felé tekintek. Ott is villan a komor felleg egy-egy villáma meg. De az is távolról. És a magyar földműves bizakodásában reménykedem. Holnap — igen, holnap — derűs időre virradunk. Dologra, munkára tiszta verőfényben visszatér, — felkel napunk”. Hogy még villanások vannak, az mindegyikünk előtt kétségtelen. De várjon e villanások egy elült zivatar reményt keltő, ártalmatlan utójelenségeir e, melyektől nincs mit félnünk? Nem-e téved jeles írónk abban, hogy e kérdések ma már csak üres, sablonos kérdések?! Vajha nem tévedne! De a zsidó vallású magyar mezőgazdák szorongó érzéssel figyelik e jelenségeket és attól tartanak, hogy e villanások még a zivatar elmúlását nem jelentik, hanem egy újabb, még ki nem tombolt viharjelleg közeledik, mely bár mindenki részére kárt fog hozni, de különösen nekik. Aggodalma talán nem is alap nélküli. Amit föld tulajdonában a legutolsó hét év alatt megért, nem sok