Szöllősi Zsigmond: Küzdelmes napok (Arad, 1911)
lás ? Jogosult-e az az élettelélés, amelyet az újak hirdetnek és cselekszenek, avagy a helyes, az okos, a szép és hagyományos az, hogy csendes kis jólétcselekvéseken túl csupán elmélkedjünk a kékpáros messzeségekben elérhetetlenül bárányfelhőző ideálokon, maradjunk messze minden valóságtól és szívünket a magunkkal megelégedés jó érzésecskéjével töltsük el, hogy ime nemesen álmodjuk az emberszeretet, a humanizmus, a progresszió, legszebb, legmesszebb járó álmait. Nagy harc az, amely e két zászló alatt folyik. És régi harc. Megvívja minden emberöltő a rákövetkezővel, apák a fiúkkal, öregek a fiatalokkal, sőt deresedő fejjel, elapadó vágyakkal és enerzsiákkal mindenki saját magával is, — és igazság talán csak az az egy van benne, hogy ez a harc, réginek az ujjal, újnak a még újabbal való harca, maga az élet, a változásokkal való továbbfejlődés, a kiélt életanyagok exkremálása és a szükséges új tápláló erők keresése. Amikor ezt a harcot nézem, szeretném a kérdést elterelni a szokásos mederből és nem úgy akarnám kérdezni: helyes-e, jó-e, hogy így, vagy úgy van. Csak azt keresem: természetes-e úgy, ahogy van. Mert ha természetes, ha törvényszerű kényszerűség, akkor — tetszik, nem tetszik — helyes is, az élet parancsa. Sokszor vádolnak meg egyeseket, de egész páholyokat is, hogy: rombolók, felforgatók, törtetők, egyéni szereplést, érvényesülést kereső stréberek. — Messziről nézve, személyesen alig ismerve ezeket az egyetlen szóval radikálisoknak nevezett felforgatókat: én nem tudom, kiben mennyi az egyéni érvényesülés akarása, stréberek-e, nem-e? De egyet épen a messziről nézés megmutat: akiket cégérként támadnak, azok ha stréberek, ha nem, kétségtelenül nagy tudományos és gyakorlati munkát végeznek ingyen, a megélésüket adó munkájukon felül, olyan munkatömeget, amelynek nagysága és rendszeressége rokonszenv és ellenszenv nélkül nézve szinte megdöbbentő és szerfölött