Molnár Lipót: Ünnepi beszéd a páholy alapításának 11 éves fordulóján - Minerva páholy (Budapest, 1906)
ismét tavaszodik és ismét lengedeznek tavaszi ragalmak és ismét üljük páholyunk alapításának évfordulóját. De már nem bánattól harmatos a tiszteletére font koszorúnk. Annyi év, oly sok kétség és viszály után örömkönnyeink ragyognak az ünnepnapnak szentelt virágainkon. Diadalénekként cseng dalunk, mert bizalom és reménység kiáltásaitól riadoz a hármas bérek hazája most először, annyi év után. A magyar társadalom megint lelkére Oko talált. Biztatóan int felénk a dicső műst, a jelen nem sivatag többé, hanem illatos mező és hajnal fényözönében tündérileg talzódik előttünk a jövő. Ezen jövendőért, egy szebb jövőért kell küzdenünk. Igen testvéreim, a jövendőért. Az emberiség boldogságának, az emberiség jólétének, az emberiség nagy czéljai megvalósulásának igéi testté valóban még nem váltak soha. Ezeknek nem volt múltjuk, nincsen jelenjük. Mert magasröptű szárnya van ugyan az emberi szellemnek, melylvel a teremtés örökvilága műhelyét megközelítve, lehozza onnan időnként az isteni szikrát oltáraink tüzének fellobbantására, de amig viszont ezrivel hordoz a hátán a föld oly élőlényeket is, kik a világosságot