Molnár Lipót: Ünnepi beszéd a páholy alapításának 11 éves fordulóján - Minerva páholy (Budapest, 1906)

ismét tavaszodik és ismét lengedeznek tavaszi ragalmak és ismét üljük páholyunk alapításának évfordulóját. De már nem bánattól harmatos a tiszteletére font koszorúnk. Annyi év, oly sok kétség és viszály után örömkönnyeink ragyognak az ünnepnapnak szentelt virágainkon. Diadalénekként cseng dalunk, mert bizalom és reménység kiáltásaitól riadoz a hármas bérek hazája most először, annyi év után. A magyar társadalom megint lelkére Ok­o talált. Biztatóan int felénk a dicső műst, a jelen nem sivatag többé, hanem illatos mező és hajnal fényözönében tündérileg talzódik előttünk a jövő. Ezen jövendőért, egy szebb jövőért kell küzdenünk. Igen testvéreim, a jövendőért. Az emberiség boldogsá­gának, az emberiség jólétének, az emberiség nagy czéljai megvalósulásának igéi testté valóban még nem váltak soha. Ezeknek nem volt múltjuk, nincsen jelenjük. Mert magasröptű szárnya van ugyan az emberi szellem­nek, melylvel a teremtés örökvilága műhelyét megközelítve, lehozza on­nan időnként az isteni szikrát oltá­raink tüzének fellobbantására, de amig viszont ezrivel hordoz a hátán a föld oly élőlényeket is, kik a világosságot

Next