A nemzetiségi kérdésről - Az Unio páholy kiadványa 4. (Kolozsvár, 1911)

205110 A nemzetiségi kérdésről. K. t. e kérdésről kezdett tanácskozásainkat a következő fejtegetésekkel vezette be. I. Nemzetiségi kérdések nálunk — és egyebütt. Mai, saját­ságos fejlődést mutató nemzetiségi kérdéseinket a már kimúlt, vagy kimúló félben levő egységes osztrák monarkia eszméje rajongói­nak köszönhetjük. Ezek ugyanis ,a­ német jellegben egységesnek tervezett nagy osztrák császárság eszméjét alkalmasnak vélték arra, hogy a legkülönbözőbb fajú és történelmi múlttal bíró népeket egy egységes birodalomba egyesítsék. így került aztán az ezer éves magyar nemzet is abba a malomba, mely hidalva volt az egysé­ges osztrák császári eszme elegyített búzáját tiszta búza lisztté őrölni. Ma már bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy az őrlés nem sikerült, nemcsak a magyar nemzetet, hanem a kisebb népeket ille­tőleg sem. A nagy osztrák politika volt az a molnárkéz, mely a meg­őrlődni nem akaró magyar nemzetet, a szintén megőrlődni nem akaró néptörzsek integetésével igyekezett a malomkövek közé kény­szeríteni. Az egységes osztrák-császári eszme azóta formailag egé­szen, sőt talán tartalmilag is megváltozott, s ma talán a legmaga­sabb körökben is teljesen kialakult meggyőződés, hogy egy egysé­ges magyar nemzet volna legbiztosabb támasza a Habsburg uralomnak. Az egységes osztrák monarkia eszméjével való kísérletezés oltotta a magyar nemzet testébe azt a baktériumot, mely a nem­zetiségi kérdés mérgét termelte abban. Az egységes és nemzet magyar állam testében azelőtt nem voltak nemzetiségek, amit államunk ősi neve is bizonyít, melyet a magyar nemzet adott annak. Csak újabban terjedt el egyesek rosszhiszemű s mások jóhiszemű gyakorlata révén, hogy az idegen néven megjelölt Magyar­­ország (Ungaria, Ungarn, Hongrie stb.) nem olyan név többé, mely a magyar nemzet nevétől származik, így csempészték be nemze­tiségeink az idegen nyelvek szókincsébe a föderalisztikus szű mag­­hiar, magiar, magyarén stb. új műszavakat, melyeket egyes egy­ügyű magyarok még gyöngéd figyelemnek is hajlandók minősíteni a nemzetiségeink és az idegenek részéről, s e réven már újabb Az Unió páholy kiadványa. IV.

Next