Türr István: A középosztály helyzetéről. Három közlemény (Budapest, 1917)
A KÖZÉPOSZTÁLY HELYZETE. Azzal biztatok meg szeretett testvéreim, hogy a középosztály helyzetéről tartsak értekezést, e/e.: megbízatásomnak eleget teendő, elsősorban ezzel a fogalommal »középosztály:« kell tisztába jönnünk meg kell értenünk, kik tartoznak ezen fogalom alá, hogy tárgyilagosan foglalkozva elmút helyzetükkel, a mai állapottal, és azon problémával: mi lenne a társadalom és a kormány teendője jövőjük megalapozása érdekében A középosztály keretébe tartozónak vélem a köz- és magántisztviselőt, így tehát a lelkést, tanítót, ügyvédet, mérnököt, jegyzőt, a tankhivatalnokot a gyári tisztviselőt, egyszóval az országnak azt az éltető elemét, amelynek munkássága van egyedül hivatva arra, hogy a magyar állam főúri földbirtokos osztálya és az alsó néposztály produktumainak elhelyezése hasznosítása és a köz javára való értékesítése körül szükséges értelmi, műszaki jogi, közigazgatási és gazdasági tevékenységet készpénzfizetésért önzetlenül, tudásának, munkabírásának teljes odaadása mellett szolgálja A középosztály tehát a magyar társadalomnak az az eleme, méhjeikül sem fölfelé, sem lefelé nem képződhetik indusztriális tevékenység, a durvakő ciszolatlan marad az áram, a gyémánt, a földnek terméke elvész A középosztályhoz tartozónak vélem még a kereskedőt és az iparost is, ha előbbinek merkanti