Sztrokay Lajos: Az elemi népoktatás - Stella orientalis páholy (Pancsova, 1906)
Az elemi népoktatás. Egyik nagy hazánkfia szerint ez az a virágos mező, melyen ember, állat keresztül-kasul tapos. De itt látjuk az önbizalom s el nem csüggedés legszebb példáját is: a letiport növény újra felüti fejét, kiegyenesedik. Itt duzzad az őserő, ahonnét egyes „kiválogatottak“ kerülnek a különböző kertekbe — magasabb iskolákba — nemesítés, nagyobb, tökéletesebb finomítás végett. Itt duzzad az őserő, de itt van a legtöbb burján is, melynek folytonos irtása egész külön hivatásokat igényel. Ezt a hivatást a különböző korok hatalmi árnyalata mindig igyekezett magának kizárólagosítani és szívósan ragaszkodott s ragaszkodik hozzá, mert a hatalmi érdekek épp ezáltal érhetők el legjobban. Ugyanis a burján folytonos irtása — azaz a nevelés-tanítás az ember kezében az emberre nézve a legerősebb hatás. Az persze nem tartozik ide, hogy a különböző korok hatalmi árnyalatai a nemes növényt is készek voltak burjánként irtani (pl. Galilei esete). Különösen két hatalmi árnyalat vetélkedett egymással időtlenidők óta a nevelés-tanításért: az állam meg az egyház, amaz a kard, emez a kereszt viselője. Aki bírta, az marta. Ez látszott meg az oktatáson is. Mivel pedig úgy az egyesek, mint a köz jóllétének köteles gondozója az állam, világos hogy a tanítás-nevelés az ő gondja, a tudományok fejlesztése első rendű kötelessége, másnak tulajdonképp a nevelés-oktatáshoz semmi köze sem volna, sőt egyenesen eltiltandó lenne. Hogy miért, majd később látjuk. S hogy az egyház mégis oly nagy, sőt a középkorban absolut befolyást nyert az oktatás-nevelés terén, úgy hogy szinte egyházi monopólium volt a tudomány és nevelés, nem lesz róla érdektelen beszélni.