A mostani adeptus. Vagyis: A szabadkőmívesek valóságos titka (Bécs, 1810)

Elöljáróbeszéd

Nem, újra is azt mondom, korául sem azért ír­tam ezt a’ magamnak is unalmas hoszszú védelme­­zést, hanem azért, hogy, mint emberséges ember, tartozom az igazság mellett kikötni; tartozom a’ rá­galmazás ellen védelmezni azt a’ tudományt, melly­­nek tapasztalásból esmérem valóságát, és a’ mellyet még is némelly tsábí­tók, tsak azért is, hogy tanúi­toknak lessenek, lábokkal tapadnak; tartozom, bár jól tudgyam is, hogy a’ világ előtt magamat ne­­vettségessé teszem általa, úgy szóltani, mint bellő­képpen vagyok rólla meggyőződve. Éhez járul még az is, hogy elő fordúlván né­­mellykor Hazánkfiai előtt a’ Chymiáról való be­széd,­ láttam melly kevésbé esméretes elöltek, egy olly tudomány, melly nem tsak Európában, ha­nem a’ világnak mind a’ négy részében annyi min­denféle tudós és tudatlan embereknek foglalatossá­ga, és a’ mellyről annyit írtanak, hogy egész Bi­­bliothéka telnék belőlle. Azért használni akartam ezt az alkalmatosságot, bár ha ennek a’ könyv­nek valóságos tárgya koránt sem a’ Chymia lé­gyéit is , mert e’ tsupán tsak múlatság végre irtt egy Román, mellyhez a’ matériálékat az Adeptu­­sokkal Imitt amott esett történetekből gyű­jtötte ösz­­ve az író, és hogy annyival is kellemetesebbé te­gye az Olvasó előtt, szerelemmel kívánta, mintegy nádméz gyanánt, felelegyíteni. Azzal rekesztem bé azért ezen védelmező írá­somat, melly jóllehet hoszszaságával egy Elöljáró­beszédnek rendes határát sokkal fellj­ül haladta is, annak r.' heves vágyakodásnak , mindazonáltal.

Next