A mostani adeptus. Vagyis: A szabadkőmívesek valóságos titka (Bécs, 1810)
Elöljáróbeszéd
Nem, újra is azt mondom, korául sem azért írtam ezt a’ magamnak is unalmas hoszszú védelmezést, hanem azért, hogy, mint emberséges ember, tartozom az igazság mellett kikötni; tartozom a’ rágalmazás ellen védelmezni azt a’ tudományt, mellynek tapasztalásból esmérem valóságát, és a’ mellyet még is némelly tsábítók, tsak azért is, hogy tanúitoknak lessenek, lábokkal tapadnak; tartozom, bár jól tudgyam is, hogy a’ világ előtt magamat nevettségessé teszem általa, úgy szóltani, mint bellőképpen vagyok rólla meggyőződve. Éhez járul még az is, hogy elő fordúlván némellykor Hazánkfiai előtt a’ Chymiáról való beszéd, láttam melly kevésbé esméretes elöltek, egy olly tudomány, melly nem tsak Európában, hanem a’ világnak mind a’ négy részében annyi mindenféle tudós és tudatlan embereknek foglalatossága, és a’ mellyről annyit írtanak, hogy egész Bibliothéka telnék belőlle. Azért használni akartam ezt az alkalmatosságot, bár ha ennek a’ könyvnek valóságos tárgya koránt sem a’ Chymia légyéit is , mert e’ tsupán tsak múlatság végre irtt egy Román, mellyhez a’ matériálékat az Adeptusokkal Imitt amott esett történetekből gyűjtötte öszve az író, és hogy annyival is kellemetesebbé tegye az Olvasó előtt, szerelemmel kívánta, mintegy nádméz gyanánt, felelegyíteni. Azzal rekesztem bé azért ezen védelmező írásomat, melly jóllehet hoszszaságával egy Elöljáróbeszédnek rendes határát sokkal felljül haladta is, annak r.' heves vágyakodásnak , mindazonáltal.