A mostani adeptus. Vagyis: A szabadkőmívesek valóságos titka (Bécs, 1810)
A mostani Adeptus vagy is a szabadkőművesek valóságos titka
szomszédunkat elfogadására, bizonyossá tévén egyszersmind az Atyámat is arról,, hogy készebb vagyok a’ játéknézésről lemondani, hogysem az alkalmatosságot elszalasitani, egy emberséges embert segélyzeni. A’ hívságot követők tanúllyák meg abból a’ mit én ezzel az alkalmatossággal értettem, melly kevésbé esmérik a’ magok valóságos javakat. Lehet valamit ahoz a’ különös gyönyörűséghez, mellyet én ebben a’ szempillantásban tapasztaltam , hasonlítani ! Ezen szerentsétlen embernek öröme tsak tsekély részetskéje vólt az enyimnek. Bizonyossá lettem abban, hogy nintsen annál nagyobb bóldogság, mint a’ mi ilyent érez az ember, midőn mást szerentséssé tehet. Ez egyedül illendő az emberhez; egyedül tsak ez töltheti el azzal a’ tiszta örömmel , mellyet semmi keserűség fel neve zavart. Kimenvén ez az ember szobánkból, minekutánna, úgy szólván, megterhelt volna háládatosságaival, az Atyám dorgálni kezdi tékozlásomat. Hát soha sem fogsz é eszedre térni, azt mondgya nékem, tehetségedhez képest mérsékelni indulataidat? Szép dolog, megvallom, a’ szűkölködőket segélyzeni, de méltán tarthat az ember az-